Hatmillió dollárért cserélhet gazdát egy középkori zsidó imakönyv New Yorkban
Akár a hatmillió dollár (1,7 milliárd forint) leütési árat is elérheti a Sotheby’s aukciósház októberi árverésén New Yorkban egy illusztrált és jegyzetekkel ellátott, 700 éves, héber nyelvű imakönyv, amely különleges bepillantást enged a középkori Európa zsidó közösségeinek életébe és szertartásaiba.
A Luzzatto Nagyünnepi Máchzor néven emlegetett kötet, amely a késő 13. században vagy a korai 14. században készült Dél-Németországban, egyike a ma létező kevesebb mint 20 hasonló imakönyvnek.
A Sotheby’s szerint ez a legjelentősebb illusztrált középkori imakönyv, amelyet árverésre bocsátottak az elmúlt száz évben – olvasható a The Guardian című brit napilap online kiadásában.
A kézirat szélein olvasható jegyzetek arról árulkodnak, hogy a középkori Németország egykori tartományából, Frankföldről indulva a máchzor “eljutott” Elzászba, a Boden-tóhoz, Észak-Olaszországba és Franciaországba. Használói minden állomáson feljegyezték a helyi hagyományokat, szertartásokat és jeles eseményeket.
Az ünnepi imakönyv készítője egy Ábrahám nevű férfi volt, amire abból következtettek a szakemberek, hogy Ábrahám próféta nevét mindig díszesen írta le.
Sharon Liberman Mintz, az aukciósház munkatársa szerint az imakönyvnek különös jelentőséget ad az a tény, hogy egy zsidó írnok-művész készítette egy olyan időszakban, amikor a héber nyelvű kéziratok nagy részét keresztény művészek illusztrálták. Hozzátette, hogy a “különösen ritka” kötet “elegáns kalligráfiákat és gyönyörű díszítéseket” tartalmaz.
Mintz szerint a kézirat a zsidó vallás legszentebb napjaihoz, a zsidó újévhez, a ros hásánához és a jom kipurhoz, az engesztelőnaphoz kötődő összes imát tartalmazza.
Az imakönyv utolsó tulajdonosáról, Samuel David Luzzattóról, egy 19. században élt olasz-zsidó tudósról és gyűjtőről kapta a nevét. Halálát követően az imakönyvet a párizsi székhelyű Alliance Israélite Universelle nevű zsidó szervezet vásárolta meg, amely most oktatási programjának finanszírozásáért bocsátja árverésre a kéziratot. (MTI)