Határtalan

„Ne száradjon ki a forrás, és ne fonnyadjon el a fa.”
(Spira Lázár egykori munkácsi fôrabbi)

A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület az európai határok „légiessé” válásával egyre erősebben törekszik bemutatni a történelmi Magyarország egykori zsidó közösségeinek életét, mindennapjait, melyek gazdag kulturális örökségérôl a mai közönség alig tud valamit. A kettôs kisebbségben létezô, határon túli magyar zsidó kultúra egyszerre tartozott két közösséghez, és érzékeny volt mindkettő élményeire.

„Határtalan” címmel elindított rendezvénysorozatunkkal ezt a kettôs érzékenységet és érdeklôdést szolgáljuk.

Kulturális zarándoklataink segítségével szeretnénk megmutatni és megértetni az érdeklődőkkel, hogy milyen veszteséget okoztak a 20. század diktatúrái, hogyan váltak idegenné olyan nemzetrészek, mint maga a magyar zsidóság. Miként hatott az ott élô emberekre a világháború okozta területvesztés, a visszacsatolás, a vészkorszak, majd az önkény évei. A megbontott közösség miként határozta meg népek, nemzetek, vallási felekezetek és csoportok mindennapjait, változtatta meg egyéni létüket. És miként képes a kultúra, a sorsközösség megbecsülése, e veszteségeken túlmutatva enyhíteni a történelem okozta fájdalmakat. Ezekre a kihívásokra próbálunk választ adni közös értékeink bemutatásával.

Valódi küldetés ez, de egyben óriási felelôsség.

Miközben átlépjük a szellemi és a valós határokat, egy pillanatra sem feledkezhetünk meg az egymás iránt érzett tiszteletről és a mások fájdalmaival való együttérzésrôl. Az együttélés filozófiáját közvetítve kívánjuk bemutatni, hogy a különböző kultúrák és etnikumok együtt létezve kiegészítik és erősítik egymást, és hogy kulturális sokszínűségünk megőrzendő érték.

Kérem, tartsanak velünk 2011. június 23-26 között „kulturális határátlépésünk” első állomására, a kárpátaljai Munkácsra, arra a tájra, amely közelebb van hozzánk, mint gondolnánk, közelebb, hiszen olyan, mintha az élô lelkiismeret tája lenne. Munkácson egykoron a lakosság közel fele zsidó volt, s békében élt egymás mellett sokféle népcsoport, akik – az egyik utolsó magyar ajkú munkácsi zsidó szavaival élve – mind tudtak „zsidóul”. A Latorca partján fekvô Munkács a történelem csapásai ellenében is küzdött, hogy megőrizze sokszínûségét, ami igazán európai várossá teszi.

Ahhoz, hogy az emlékezés eljusson lélektôl-lélekig, kulturális zarándoklatunk során segít majd az emlékezésben a Budapest Klezmer Band, s annak vezetõje, a munkácsi
gyökereihez érzékenyen ragaszkodó Jávori Ferenc (Fegya), Bognár Szilvia, Bolya Mátyás, Szokolay „Dongó” Balázs és a Szombat folyóirat. A három nap alatt sokat fogunk beszélgetni, kirándulni, zenét és irodalmat hallgatni, filmet nézni, sétálni a hûs árnyat adó gesztenyefák alatt. Felkeressük a város két zsinagógáját, a munkácsi haszid rebbe, Spira Lázár sírhelyét, az egykori – cionista szellemiségű – héber gimnázium épületét, valamint Munkácsy Mihály szülôházát. De vár bennünket a Latorca-part, számos sétány, étterem és sok kedves ember is, hogy békévé oldódhasson az emlékezés, s helyére kerüljön a megbillent egyensúly.

Deák Andrea