Haladó magyar

Írta: Pajor Tamás - Rovat: Irodalom, Kultúra-Művészetek

Pajor Tamás dalversei az Ünnepi Könyvhétre jelennek meg az Európa Könyvkiadónál. Négy szövegét már most, a Haladó magyar című kötet megjelenése előtt megismerhetik a Szombat olvasói.

Pajor Tamás (Fotó: Pajor Kristóf)

 

A zsidó bolygó

(zsidótörténelmi gyerekvers)

 

Szabad volt a kert, csak nem az a tabu,

hogy ne legyen újra majd tohu va bohu.

De megette a kamut Ádám csutkára,

por lett és hamu, így indult útjára.

Az alma mátertől a kígyó rágalmát

emészti, és hatezer éve csak rág almát.

Így történt, hogy Káin meggyűlölte Ábelt,

nem találva meg azt a szívbéli kábelt.

És azokban is kihunyt a belső halogén,

kik röhögtek Noén, pedig nem is volt poén.

Aztán bement a Kám, és kijött, hogy kém,

maradt a Jáfet és maradt a Sém.

Mert alantas ám a felettes én,

könnyen áll bosszút a felettesén.

És mikor Ábrahám már csillagokat látott,

akkor adta fel az áldást rám és rátok.

Nevetett Sára a sokaság látására,

mert még semminek nem volt ott áfás ára.

Az áldáshoz ivott Izsák egy áldomást,

innen vezetik le a kizsákmányolást.

Hát így indult el a nagy történelem,

és landolt a sárban a csúf RTL-en.

Lencsevégre kapta, mikor megjött kábán

a tesót Jákob, aztán megállt a lábán.

Majd várták, hogy a pusztító meddig tombol,

és Mózessel jöhettek ki Egyiptomból.

Két tenger közt oldalról nézték a halakat.

Jerikóban rekordot döntöttek: falakat.

Dávid legyőzte azt a pimasz óriást,

de sajnos megölte az igaz Uriást.

A fia ott volt fejben, hiszen ő Salamon,

ma is ütnek szavai üzenőfalamon.

 

Lesz a bolygó zsidónak egy zsidó bolygó.

Egy szívforrósító nap, mondd, mikortól jó?

Hol az egész világ kicsit izraeli,

és az árnyékot a fény majd visszaveri.

Lesz a bolygó zsidónak egy zsidó bolygó.

Egy szívforrósító nap, mondd, mikortól jó?

Hol az abszolút veri azt, ami relatív,

ahol Jeruzsálem a menő és nem Tel-Aviv.

 

Ezékiel meg csak falta a könyveket,

a tekercsből hang szólt: Te keltsd föl! – és lehelt.

Ettől az izmok, a csontok, az inak,

az inak nem maradhattak inaktívak.

Így született újra ez a picurka földrész,

bár alig találod, ha a Google-ra fölmész.

De mégis ez, ugye, a föld köldöke,

az Úr fontolja megint: követet küldök-e?

Ha tartani nem is tudja sok jogszabályát,

csak nyugodjon rajta a nép és szokja báját.

Nézd újra Izraelt, hol Jézus a vízre állt,

majd kibucnyik túrta a kócos kis szocreált.

De hova tűnt a hősök sártaposása,

a keresőmotor az új startupot ássa.

Itt nem esett messze az elme a fejétől,

az ígéret méze a földje tejétől.

Még baklavát, humuszt raknak arab tálba,

szirénák hangjánál szájuk harapdálva.

A lesétált kövekre kiteszik Chagallt,

közben elhallgatva a müezzin sakált.

És hogy katonának a Grün vagy a Kohn ment el,

nem tudhatja az, ki csak kívülről kommentel.

Üvölt egy orosz lány, szakasztott Mása.

Szefárd lesz e lányból, akárki meglássa!

Nem új keletű ő, hanem régi keleti,

és a kényszerű jelmezt majd végül is leveti.

Mert ahol a régész klub nem messzi ás,

ott fog majd lépni a nagy Messiás.

És nem marad száraz a sivataghomok

se a nyomok, se a konok neokonok.

Mert érzik, nem olyan ma se’ a rím, se’ a dal,

de ha jön Ő, a kis Mea Searim lehasal.

 

Lesz a bolygó zsidónak egy zsidó bolygó.

Egy szívforrósító nap, mondd, mikortól jó?

Hol az egész világ kicsit izraeli,

és az árnyékot a fény majd visszaveri.

Lesz a bolygó zsidónak egy zsidó bolygó.

Egy szívforrósító nap, mondd, mikortól jó?

Hol az abszolút veri azt, ami relatív,

ahol Jeruzsálem a menő és nem Tel-Aviv.

 

 

Soá többé

 

Le-föl billenő arcok, kiket a villamos ráz.

Öt perc gyalog a parton a régi csillagos ház.

Ahol most víg kertész ültet, onnan egy sarokra

analfabéták lőttek a professzorokra.

Amerikában közben szabadság dala szállt,

itt csak álltak a ködben a Szent István parki fák.

Itt nem hallatszott a Big Band, a tengeren túli jazz,

de megremegtetett mindent ajtókon túli nesz.

 

Önmagunkat rejtegetve,

a száj mozog, a szem beszél.

A szombat esti tompa Pestre

ront a szembeszél.

A ronda szem beszél.

 

Kabátbélésbe varrták a súlyos ékszereket.

Anya szégyellte arcát, a sírástól berekedt.

Apa vonatra most szállt, csak munkaszolgálatos.

Ígérte, jó lesz hozzá Suhajda százados.

Karády baljós hangja, gyűrött keresztlevél.

Az ember csizmák közt hangya, csak élni szeretne még.

Szirom nélküli vessző fog emlékeztetni ránk,

de a névtelen feljelentő emlékművén virág.

 

Önmagunkat rejtegetve,

a száj mozog, a szem beszél.

A szombat esti tompa Pestre

ront a szembeszél.

A ronda szem beszél.

 

Jürgen Sonntagnak hívták, három gyermeke volt.

A fenyőfa mellett Mozart, Haydn, Beethoven szólt.

Gauleiter volt a tisztje, a környékért ő felelt,

ezreket gyűjtött össze, alig egy hétbe telt.

Pszichológusok mondják, van harmadik nemzedék,

a fojtott sebeket hordják, a rakparton mentem épp.

Egyensapkás turisták között meglátom őt,

őszen vezet egy kislányt a Mátyás pince előtt.

 

Önmagunkat rejtegetve,

a száj mozog, a szem beszél.

A szombat esti tompa Pestre

ront a szembeszél.

A ronda szem beszél.

A ronda szem beszél.

A vér nem válik vízzé

 

Eszkimó, eszkimó,

ez kimondottan hideg világ.

Az identitás itt mi lenne más,

mint millenniumi diverzitás.

Mert ki nem hibás itt Platóntól Kantig,

hol az antikvitás is vitás, hogy antik.

Mert az antik szimatát becsapták,

ugye félsz, ugye félsz,

ugye félszavakból is értjük mi egymást.

Az ideát, de nem odaát Kijevben,

kinn a kietlennek kitetten lenni ijedten.

Bármi mást, csak ilyet nem,

bármi mást, csak ilyet nem.

Otromba, otromba,

ott romba döntött világ ront a vérre.

És ezek ezt akarják, hogy miért ne menjünk

a Horváth-kertből a Szerb utcán át

a Bosnyák térre. A Szerb utcán át a Bosnyák térre.

Te cuki trójai faló, gyere, és follow me,

Megmutatom neked, hogy a való mi.

A szó tetté, az eszme szóvá lesz,

míg az eszmét valló vátesz mindenkit lóvá tesz.

Ezek az alkeszből avanzsált szerkesztők,

dermesztő anyaföldtermesztők,

akik majd megvédenek a bonyolult termesztől.

Egykor kisztihand piszkított Ludovika tisztihont,

ma hat, alkot, gyarapít új pattogós disztichont.

Mert megy a grűnözés, klónozás, üldözés, oldozás,

ha kell a bűnözés, ha kell a kódolás.

Bűvkör és bókolás,

ez az übermensch hűbérmancs,

nyújtja kezét a fürgébb brancs.

Kész a színtér, jön a sintér,

kérdés, hogy lesz még sansz?

Ez már a tárgyalás vagy még a bevezetés?

Érzem a vágya más, az már a lefejezés.

 

A vér nem válik vízzé, de a víz vérré válik.

Mózes könyve a szájban ízzé mállik.

A Dunában testek, és kik utána estek,

visszaüzennek ma Budának, Pestnek.

 

Ha késik a Fradi gól, a B-közép radikál,

sötét, mint amikor Daddy Cool dedikál.

Nekik a Dohány utca egy utca dohány,

szívük magány, puszta és tiszta pogány.

Nekik az is magas, ha a kamat alacsony,

de mit tehet erről a kis Kohn Salamon ott Kiskunhalason,

meg a Lakatos Bandi Borsodban,

ők nem látják az egyetlent a sorsokban.

Azt mondják, oly sok van,

mert Kohn föderatív, Kohn cepciós, Kohn frontális,

ez a konok jelenlét globális.

Pedig ugyanolyan csontot takar izma. Hogy miért pont ott a karizma?

Ez talán teremtői aforizma. Pedig kevés a hedge fund, vagy anarcho-lázadó.

Helyettük sok budapesti kis házlakót ér a düh, ki csak szobafestő és mazel tov.

Hé, a genetika az nem etika

De bevetik az utászokat, a gázmestereket, az orr-vadászokat.

Egyszóval százszor mondom, hogy

elég volt abból, hogy elég volt abból, hogy elég volt abból.

A betyár mindenit, hogy csak ez folyik a csapból.

Egyszóval százszor mondom, hogy

elég volt abból, hogy elég volt abból, hogy elég volt abból.

A betyár mindenit, hogy csak ez folyik a csapból.

Ez folyik a csapból.

 

A vér nem válik vízzé, de a víz vérré válik.

Mózes könyve a szájban ízzé mállik.

A Dunában testek, és kik utána estek,

visszaüzennek ma Budának, Pestnek.

 

 

Ugyanúgy, mint azelőtt

 

Hol a név a lapokon,

ő nincs a peronon.

De biztos él,

hova tűnt, a vonaton,

rázós utakon.

Tudom, hogy még ideér.

Hideg az állomás,

üzen a változás,

nyílik az új levél

a vén fügefán.

 

Síneken csak zakatol,

a szív úgy hazavonz

az ég felé.

Legelők, friss patakok,

rés a vagonon,

mikor a fény szeme néz.

Menyasszony, vőlegény

a boldogság főterén.

Csak néhány óra volt

a négyezer év.

 

Tudod, elmúlhatnak vérben forgó századok

de az írás kér, én hűségesen várlak ott.

Igen, eljönnek a próféták szívében várt idők,

ugyanúgy, mint azelőtt.

 

Kicsi srác épp odalép,

bölcsen simogat a népvezér.

Zene száll, de nagy a baj,

szörnyű csatazaj elnyeli rút szövegét.

Azon a nagy napon

kopog az ablakon kezed,

e drága kéz, az ég közepén.

 

Hol a csendőrszó, a kéményfüst már nem talál,

ahol minden jó, ami rég eltűnt, még visszavár.

Igen, eljönnek a próféták szívében várt idők,

ugyanúgy, mint azelőtt.

 

Tudod, elmúlhatnak vérben forgó századok,

de az írás kér, én hűségesen várlak ott.

Igen, eljönnek a Próféták szívében várt idők,

ugyanúgy, mint azelőtt.