Hahn Istvánra emlékezve

Írta: Schmelzer Hermann Imre / St. Gallen, Svájc - Rovat: Hagyomány, Kultúra-Művészetek

Idén lenne száz éves Hahn István, a 20. századi magyar judaisztika egyik legérdekesebb egyénisége.

Hahn István

Hahn Istvánról (1913–1984), tudósi pályájáról nem egyszerű beszélni. A feladat nehézsége abban rejlik, hogy maga az életmű nem tekinthető egységes egésznek: életműve, tudományos és publicisztikai írásai elegyesen tartalmazzák több életpálya elemeit, elsősorban a zsidóságra, illetve az általános, nemzetközileg is elismert tudományos publikációkra vonatkozókat.

Az ELTE Ókortörténeti Tanszék rendezésében 2013 márciusában egy vallástörténeti konferencia keretében emlékeztek meg Hahn István egyetemi tanár, akadémikus századik születésnapjáról.

hitvilag-es-tortenelem--9534319-90

Hahn István 1913. március 28-án született Budapesten. Képzettségének alapjait és tudományos érdeklődésének irányát az Országos Rabbiképző Intézetben szerezte. Gimnáziumi tanulmányait az 1926/27-es tanévtől a Rabbiképző Gimnáziumban kezdte meg, mint érettségiző diák az 1931. évi Országos Középiskolai Latin Tanulmányi Verseny első helyezettje volt. Rabbinikus tanulmányait 1931/32-től 1936-ig végezte. 1937 márciusában rabbivá avatták, az avató ünnepségen Hahn beszélt a jelöltek nevében. Már diákként megmutatkozott tudományos érdeklődése: főképp az arab–zsidó kapcsolatok kutatásában és a zsidó törvény corpusáról tett értékes megfigyelésekben tűnt ki, s ekkor elért eredményeit később előadások formájában és tanulmányokban is megismerhette az érdeklődő közönség.Kortársával, Scheiber Sándorral egyetemben nagy hozzáértéssel látták el a könyvtárőri tisztséget az Intézet könyvtárában. Rabbinikus tanulmányaival párhuzamosan a Pázmány Péter Tudományegyetemen a sémi filológián kívül klasszika-filológiával, ókori keleti és ókori görög-római történettel, valamint iranisztikával is foglalkozott. Ezek a gazdag és széles nyelvi valamint történeti ismereteken nyugvó tanulmányok képesítették különböző szakterületek művelésére. Dolgozatainak jellemzője – témájukban és tárgyalási módjukban is – az egyetemes szemlélet, törekvés az egész ókor szellemi termékeinek egységben való megragadására.

676162_41935-ben kapta meg a Doctor phil. titulust, disszertációjának témája: A világ teremtése az iszlám legendáiban, amely nemcsak széleskörű vallástörténeti anyagával, de önálló látásmódjával is kitűnt. Ebben kimutatja, hogyan hatott kölcsönösen egymásra a zsidóság és az iszlám, s e kettő szellemi kapcsolatáról később több tanulmányt is írt héber és francia nyelven.

Korai tudományos munkásságának elsődleges témája az ókori Közel-Kelet történetének és vallásainak, közöttük a zsidóságnak a klasszikus antik világhoz fűződő kapcsolata. Kutatásainak vezető szempontja az volt, hogy a zsidóság irodalma és történelme nem választható el környezetének – legyen az az Ókori Kelet, a görög-római vagy az iszlám kultúra – vizsgálatától. Emellett a zsidó irodalom – beleértve a tannaitikus irodalom, valamint a hellenisztikus kori görög nyelvű irodalom – ismeretének és továbbélésének kérdéseit vizsgálta a történeti kutatás tükrében. Mindmáig nagy értékű tanulmányait, közleményeit korábban feltáratlan anyagok és új szempontok gazdagítják. A próféták irodalma című kötet Hahn a zsidóságot érintő vallástörténeti dolgozataiból ad gazdag válogatást. A kötetet Haraszti György szerkesztette – az általa készített bibliográfia a további kutatás fontosságára utal.

Magyarországon az érdeklődő a Rabbiképző Intézet kiadványaiból tájékozódhatott a zsidó tudományok eredményeiről és a folyamatban lévő kutatásokról. A jelentős tudós rabbik – Guttmann Mihály, Heller Bernát, Löwinger Sámuel – hatása kimutatható Hahn zsidóságképében és tudományos érdeklődésében. Hasznos antológiák szerzőjeként jelenteti meg A felavatott ifjú könyvét 1938-ban, a Zsidó ünnepek és népszokásokat 1940-ben és A fény ünnepét ugyanebben az évben. A harmincas évek publicisztikáiban pedagógiai kérdésekkel, a zsidó történelem oktatásának problémáival foglalkozott. Cikkeivel, más írások ismertetésével a zsidó vallási, nemzeti és kulturális tudat felébresztését szolgálta. Az 1942/43-as tanévtől, mint óraadó tanár dolgozott a Rabbiképző gimnáziumi tagozatán, 1943/44-től az Intézet rendes tanára.

Hahn István urnája

Hahn István urnája (középen, fent) a Farkasréti temetőben.

A felszabadulást követő években Hahn, mint a zsidó tanulmányok tekintélye, széleskörű intenzív munkásságot fejtett ki, tanította a vallásfilozófiai olvasmányokat és a midrást, vallásfilozófiát és a Prófétákat, a gimnáziumban pedig latin és görög nyelvet. Az Országos Rabbiegyesület Értesítőjének társszerkesztője Scheiber Sándor és Löwinger Sámuellel együtt. Dolgozataiban nem szorítkozott csak a régi irodalomra, figyelemmel kísérte a modern héber irodalom eseményeit és a cionista témájú irodalmat is. Írásaiban foglalkoztatta a zsidó szellemiség megújhodása – fenntartás nélkül azonosulást mutat a vallási, történelmi és nemzeti célokkal. Kiváló tanára volt a Rabbiképző Intézetnek. Nagy felkészültségű, kivételes ismeretekkel rendelkező tudós volt. Sokáig lehetne még Hahn tudományos munkásságának ismertetését, annak jelentőségét méltatni.

 Az 1949/50-es tanévben megvált a Rabbiképzőtől, ami nagy veszteséget jelentett az Intézetnek. Személyes döntése radikális paradigmaváltást jelentett világnézetében, kutatásainak irányában és annak jellegében egyaránt. Mindemellett az ezt követő évtizedek publikációiban is helyet kapott a Biblia világa, a holttengeri tekercsek jelentőségének ismertetése, a zsidó–római Flavius Josephus működésének és műveinek új szempontú megtárgyalása, a héber Biblia történeti hátterének felvillantása, amely szövegekből indul ki ötletes, szellemes magyarázatokat adva. „Herkunft aber bleibt stets Zukunft”.[1] Mindezek bizonyítják, hogy nem tudott, de nem is akart tudatosan elszakadni azoktól a gyökerektől, amelyek táplálták, amelyekben egykor életének és munkájának értelmét megtalálta. Munkái, tanulmányai színvonalának és tartalmának révén megérdemli, hogy helye legyen a magyar zsidóság kollektív emlékezetében.

 

Irodalom:

Hahn István: A próféták forradalma: vallástörténeti és történelmi tanulmányok. Múlt és Jövő Könyvek, Budapest, 1998.

Komoróczy Géza: Szolgáló tudomány: Hahn István egyik könyve ürügyén. In: Bezárkózás a nemzeti hagyományba. Századvég Kiadó, Budapest, 1992. 358–375.



[1] Eredet, amely azonban jövő is marad. (Martin Heidegger). (A szerk.)

támogatás
[popup][/popup]