„Ha behóved zsidó lennék…”

A dilemma A Közgazdász bukásában is az a sejtelem, hogy „most én vagyok az apám”.

Dalos György regénye egy kényszerpályára sodort életútról szól. Hőse az a Kolozs Gábor, aki a szerző 1999-es  Az istenkereső c. művében  határidőt ad Teremtőjének, hogy jelt adjon magáról: a gimnazista fiú – mivel Isten nem tűnik elő – belép a KISZ-be. Ám a május 1-jei felvonuláson megjelenik Kolozsnak az Örökkévaló, aki  ragyogóbbnak tűnt a Faternál, mégis az ő mauthauseni apjával volt azonos.

A dilemma A Közgazdász bukásában is az a sejtelem, hogy „most én vagyok az apám”.

Ez a könyv egyszerre „apa-regény”, a rendszerváltás előtti lét és a közelmúlt tükre, valamint a zsidó identitás töréspontja. Az évtizedeken átívelő regényt körüllengi a politika, bár a szereplők lélektana szövi át a cselekményt. Az ábrázolt világ nem dokumentumvalóság: 2001 (apa halála) és 2006 (bukás) között Kolozs visszatekint életére, történelmi sorsfordulók peregnek, ám ő saját életében is outsider. A történész író részéről sajátos fogás, hogy a hazai politikai életben senkit nem nevesít. Az első választott kormányt nem nevezi MDF-nek, 2006 zajos őszéről is nevek nélkül tájékoztat („a miniszterelnök titkos beszéde”), miközben a regény a  „bukással” befejeződik és nyitva is marad.

Dalos finom iróniával rajzolja meg hőse alakját, empatikusan kíséri végig moszkvai tanulmányain, az első szabadon választott magyar kormányban munkatársként betöltött tevékenységén át csalóvá válásáig. A retrospektíven elbeszélt történetben a főhős távolságtartóan mindig „Kolozs”. Ő az a se nem szimpatikus, se nem antipatikus karakter, aki megtestesít  egy generációt: egy Szovjetunióban végzett, oroszul kiválóan beszélő közgazdász, aki elveszíti lába alól a talajt (ami igazán sosem volt alatta) a rendszerváltozás után. A kötetben jól kirajzolódik a kilátások nélküliség: a lakáshiány, a pénztelenség és a munkanélküliség problémái. Ez utóbbi azelőtt ismeretlen fogalom volt: a Kádár-korszakban volt „munkahely”, bár a mindennapokhoz hozzátartoztak a spiclik. Ám a legfojtogatóbb a lakásgond. Kolozs nem tudta átlépni saját árnyékát: változatlan színhely a Klauzál utcában a szürke épület a nem változó karaktereivel: ez a nem zárkózott ház, amit betöltött a néhai Muter hisztérikus monológja. A hívő zsidó, megtört, hallgatag Fater volt a csend, a Muter a hang. Hősünk az apa halála után 5 évvel is az ő hitközségi ebédjét eszi, miközben öndefiníciója szerint pislákol benne a zsidóság.. Visszatérései a Klauzál utcába: a gettóból nincs menekvés…

Kamaszkori „reflexek” ismétlődnek a túlélésért: ahogy diákként hamisította az ellenőrzőjében apja aláírását, úgy írja alá – munkanélküliségében – halott apja helyett az életben létét igazoló papírt, hogy fel tudja venni a svájci holokauszt alapítvány pénzét. Kolozs visszanéz életére, apjára,  akinek Mauthausen a testét-lelkét összetörte és nem tudott orvosként dolgozni és egyetlen játszmája a sakk maradt. Ő akkor válik lakástulajdonossá, mikor elárvul, bár  lakásfenntartásra képtelen. Hol vesztette el a saját játszmáját? Az apát az istenhit cérnaszála tartotta össze: a hős képtelen tisztázni iránta érzett gyászát, háláját, hogy utolsó éveiben nyugdíjából tartotta el őt, a nem behóved zsidót, akinél a polgári erkölcs fogalma is a süllyesztőbe került a megoldatlan gondok hálójában.

Hol rontotta el: akkor, amikor volt igazgatója kedvéért aláírta a moszkvai egyetemi jelentkezést, bár nem közgazdász akart lenni, hanem Puskin-kutató? Ahogy belépése a KISZ-be meghasonlással járt, úgy vált nyilvánvalóvá, hogy közgazdász-jelöltként sem a maga útját járja. Amint a Szovjetunióval (ahol Isten sem volt jelen) kapcsolatos illúziói szertefoszlottak és a monstrum állam a maga „nagyvonalúságában” tárta elé antiszemitizmusát – tette fel magának a kérdést, hogy „mi bennem a zsidó?”.

Dalos Berlinben németül megjelent könyvét fordította magyarra sajátos nyelvi fordulatokkal, melyek zamatot lehelnek ebbe az ironikus életdrámába.

 

Dalos György: A közgazdász bukása. Kalligram, 2013., 243 oldal