Frank Magda – aki a holokausztra művészettel válaszolt

Aki irtózik a fizikai bosszútól, aki úgy akar elégtételt venni a rajta esett szörnyű, testet-lelket megtipró megaláztatásért, hogy közben mégis ember maradjon, az milyen eszközt választhat?

A holokauszt után sokan tették fel ezt a kérdést maguknak – és sajnos nagyon sokan, küzdve a túlélés szörnyű terhével, nem találták meg a megoldást, a kiutat, és a halálba menekültek, mint Primo Levi, Paul Celan, vagy a nagyon tehetséges magyar színész, Rozsos István.

A Kolozsvárott 1914-ben született Frank Magda Budapesten tanult szobrászatot, kő- és fafaragást. Ígéretes pályáját – mint oly sok más kor- és sorstársának is – a fasizmus, a zsidóüldözés, a koncentrációs tábor szakította félbe. Rettenetes szenvedések után közvetlen családjából az egyetlen túlélőként tért vissza Budapestre, de lelki és fizikai állapota lehetetlenné tette számára az alkotást, művészi pályája folytatását. Az új fenyegető veszély, a másfajta diktatúrába forduló negyvenes évek vége aztán kimozdította visszavonultságából és először Svájcba, majd pénz és kapcsolatok híján Párizsba emigrált. Az új és teljesen idegen környezetben Frank Magdának szembe kellett néznie addigi és jövőbeli életével, művészi elképzeléseivel, és úgy döntött, hogy az átélt szörnyűségekre, szüleinek, testvérének, barátainak és minden korábbi illúziójának elvesztésére csak a teljes újrakezdés hozhat – ha feledést ugyan sohasem – de legalább megbékélést. Új földrészt – Dél Amerikát – és új művészeti kifejezésmódot – a primitív ősi szobrászathoz való visszafordulást – választja.

Argentinában tudatosan keresi a prekolumbián ősi művészet tárgyi emlékeit. Járja a múzeumokat, de meglepve tapasztalja, hogy az szinte teljesen ismeretlen nemcsak a művészetszeretők, de még a képzőművészek körében is. „Az ókori dél-amerikai művészet az argentín művészek többsége számára ismeretlen, a nyilvánosságról nem is beszélve; nem sejtik ezen elfeledett kultúrák műtárgyainak gazdagságát, sokszinű szépségét. A prekolumbiai művészet közel áll a kortárs absztrakt és szürrealista művészethez, mert ezek tiszta alkotások, amelyek az emberi fantáziából származnak, és nem a külvilágban létező tárgyak utánzásából, mint például a klasszikus európai művészet, ami egy újabb ok arra, hogy visszatérjünk e föld ősi művészetéhez” – nyilatkozza az első, 1959-ben rögzített interjújában.

Az ötvenes években csalódás éri: az argentin múzeumokban ősi dél-amerikai művészet tárgyaiból alig talál autentikus alkotásokat, így korábbi emlékei alapján visszatér a párizsi Musée de l’Homme gazdag néprajzi anyagához. Tanulmányai mellett újra kezdi a szobrok készítését is, de most már nem formázza szobrait, hanem vésővel és kalapáccsal közvetlenül kemény anyagokkal dolgozik. Korabeli fényképeken megdöbbentő látványt nyújt a negyven kilónál alig több törékeny asszony, amint létrán állva monumentális alkotásokon dolgozik. Első jelentős sikere 1957-re datálódik, amikor már nemcsak Párizsban nyílik kiállítása, de a Sao Paolo-i biennálén is felfigyelnek szobraira. 1959-ben De Gaulle elnök és az akkori kulturális miniszter André Malraux, monumentális köztéri szoborsorozat létrehozását szavazza meg, és ebben jelentős szerepet ajánlanak Frank Magdának is. 1964 és 1983 között Frank Magda 20 – többségében monumentális – köztéri szoborral járul hozzá a francia és egyetemes kultúra megismertetéséhez. Terek, parkok,középiskolák, laktanyák, közösségi házak, Párizsban, Grenoble-ban, Toulouse-ban, Orléans-ban,Limoges-ban, Le Havre-ban és más francia városokban közek húsz köztéri alkotását őrzik, de vannak szobrai párizsi múzeumokban és magángyűjteményekben is. Kiállításai megsokasodnak, és nemcsak Franciaországban, de Európa más országaiban és így Magyarországon, Budapesten, Pécsett is.

A nyolcvanas évek közepén Frank Magda visszaköltözik Argentinába és 2010-ben bekövetkezett haláláig már csak rövidebb ideig hagyja el harmadik választott hazáját. Buenos Aires egyik negyedében, Saavedrában rendezi be műtermét, amely egyúttal házimúzeumként is szolgál, ugyanis sok művét viszi vissza Franciaországból Argentinába. Új hazájában nagy megbecsülés övezi, mert úgy tekintik, mint aki műveivel Argentínát beírta az európai művészettörténet atlaszába.

Frank Magda életművének egyik legjobb ismerője Tulio Andreussi-Guzmán, évtizedek fáradságos munkájával gyűjtötte és rendezte a hatalmas anyagot, és főként neki köszönhető, hogy 2022 tavaszán a Buenos Aireshez közel eső Tigre városának múzeumában megnyílhatott Frank Magda minden eddiginél nagyobb, retrospektív kiállítása. A járvány miatt két évet késlekedő kiállítás 90 alkotást mutat be: a korai rajzok, a figuratív expresszionizmus és absztrakció, és a még gipszbe formált szobrok mellett, számos nagyméretű, közvetlenül gránitba, kőbe faragott monolit alkotást is. Ugyancsak látható Frank Magda személyes és nagyon megható intim naplója is. Ennek révén nyomon követhetjük, hogy a családjának elvesztése és a holokauszt miatti depresszióból hogyan kereste – és hosszú, két évtizedes vívódás után, hogyan találta meg – az emberhez méltó kiutat. Kezdetben még a túlélő lelkiismeret furdalása teljes befelé fordulásra késztette, és csak lassan tudta gondolatait és alkotásait az élet szépsége és teljessége felé fordítani. 1964-ben készült 3 méteres márványszobrára, még ezt a mementót vési: „Föld szelleme, őrizd meg Béla bátyám emlékét, akit a nácik halára kínoztak.” Tíz évvel később, mikor teljesen egyedül az Észak-franciaországi Euville kőbányájában dolgozik, egy szúnyog emlékére készit relief-et, és ennek kapcsán ezt írja naplójában: „az egyetlen élőlény volt, akivel beszélni tudtam…”

És újabb tíz esztendőre volt szüksége, amire felismerte az élet szépségét, hogy létrehozza párbeszédét a természettel, hogy félretegye fájdalmát, és meglássa , hogy az élet isteni ajándék.

„ A Paradicsom a földön van” írja naplójába.