„Főszezonban napi 130-140 túrát is indítunk”

Írta: Magosi Orsolya - Rovat: Kultúra-Művészetek

Interjú Róna Ivánnal, a Mazsihisz turisztikai igazgatójával.

Róna Iván, a Mazsihisz turisztikai igazgatója

Mióta saját kézbe került a turizmus menedzselése, miben mutatták a legnagyobb fejlődést az előzőekhez képest? Mit emelne ki az elmúlt 1-2 év fontosabb fejleményei közül?

A legfontosabb, hogy saját kézbe került a turizmus menedzselése, szervezése, bonyolítása, így ezáltal egységesebbé, szervezettebbé és átláthatóbbá vált a tevékenység. Az sem utolsó, hogy így a bevételek teljes összege a Hitközség javára folyik be, mely (a ráfordítási költségek levonása után) a Hitközség szociális intézményeinek működését, fenntartását, fejlesztését szolgálják.

A Mazsihisz már 2015-ben úgy döntött, hogy átveszi ezt a feladatot. Mennyi ez a fennmaradt összeg, és meg tudott-e valósulni az említett intézményekbe való beruházás?

A Mazsihisz végül 2017. január elsején vette át a feladatot saját hatáskörébe. Az első évre eltervezett célokat maradéktalanul sikerült megvalósítani. A bevételek nagyságrendekkel növekedtek és a menedzsment igyekezett minden pluszforrást az említett intézmények javára fordítani. Mivel a megnövekedett bevételekhez költségnövekedés is társult (hiszen a saját hatáskörbe való átkerülés egy csomó új költségnemet is hozott magával, Pl. idegenvezetők bére, az új, belső csapat felállítása, infrastruktúrával való ellátása stb.) csak a mérleg elkészülte után mondható meg pontosan, hogy mekkora az a fennmaradó pontos összeg. De a mérleg elkészülte előtt is jól látszik, hogy ez a summa jóval meghaladta az előzetesen elvárt mennyiséget.

Azt olvasni az interneten, hogy „Az eddig eltelt időszak várakozáson felül alakult. Mind látogatószámban, mind bevételben meghaladjuk a korábbi évek eredményeit” – ez mit jelent számokban kifejezve?

A 2016-os esztendőben a látogatószám 350 ezer fő volt. Ez 2017-ben néhány fő híján majdnem elérte a 400 ezer főt. A bevételek a 2016-os nettó 640 millió forintról tavaly nettó 1 milliárd forint fölé emelkedtek, ezek a legmerészebb várakozásokat is felülmúlják. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a menedzsment jó döntést hozott, amikor elhatározta, hogy saját hatáskörbe veszi a turizmus működtetését.

A Dohány utcai zsinagóga, a Zsidó Múzeum és környéke

Az idegenvezetés minőségében történt lényegi változás? Bővült a nyelvi spektrum, a programok listája?

Az idegenvezetés terén történt az egyik legnagyobb változás. Azzal kezdtük, hogy bevezettük a kötelező bizonyítvány megszerzését a Dohány Zsinagóga Komplexum területén működő idegenvezetők számára. A felkészüléshez maga az Országos Főrabbi úr írta a sillabuszt, hogy az idegenvezetők történelmileg, művészettörténetileg, építészetileg és szakrálisan is a legmegfelelőbb tájékoztatást tudják adni a hozzánk látogató turistáknak.

Bevezettük a garantált túrákat. Az eddig fakultatívan választható szakszerű idegenvezetést minden belépő turista számára térítésmentesen hozzáférhetővé tettük. Aki a belépőt megveszi, az jogosult egy 40-45 perces szakszerű vezetést végighallgatnia. Természetesen ez nem kötelező, de a látogatóink 99%-a szívesen veszi igénybe a szakszerű vezetést. A nyelvi kínálatot is bővítettük. 8 garantált nyelven mennek a túrák. Angolul, spanyolul, olaszul és franciául minden félórában indítunk túrákat. Héberül, oroszul, németül és magyarul pedig minden órában. A korábbi választható nyelveket kibővítettük az orosszal és a magyarral. Ma mindkét nyelven óránként indulnak garantált túrák és ahogy híre ment, hogy magyarul is vannak minden órában vezetett túráink egyre többen veszik igénybe ezt a lehetőséget is.

A főszezonban, ha a látogatószám megkívánja, akkor megkettőzzük, sokszor megháromszorozzuk a túrák számát, és ha kell, akkor egy időben indítunk két vagy három túrát is az adott nyelven. Ezen kívül lehetővé tettük különleges (ritkább) nyelveken való túrákon való részvétel lehetőségét is. Figyelembe véve a különböző országok nemzeti ünnepeit, amikor a várható érkezések száma jelentősen megnövekszik, akkor még garantált túrákat is indítunk az adott ritka nyelven is. Így teszünk majd most is, amikor május első dekádjában a halmozott lengyel nemzeti ünnepek okán rengeteg lengyel turista fog hozzánk látogatni. Az adott időszakban minden órában indítunk majd lengyel nyelvű garantált túrákat is. De így vagyunk az egyéb ritka nyelvekkel is.

Ha meg külön megrendelés érkezik, akkor ki tudunk elégíteni (vizsgázott idegenvezetőkkel), akár kínai, görög, flamand, koreai, svéd, dán, norvég, finn, portugál nyelvű igényeket is. Főszezonban (május 1.-szeptember 30. között) napi 130-140 garantált túrát is bonyolítunk a Komplexum területén belül. Ezen felül a szervezett csoportoknak (akik nem vizsgázott idegenvezetővel érkeznek) is biztosítunk szakavatott, vizsgázott kísérőt, ami további napi minimum 10-12 túrát jelent. Ezen felül elindítottunk egy újfajta túrát is az egyéni (VIP) vendégeknek, „A kulisszák mögött” címmel un. „Secret Tour”-t, amely olyan helyekre vezetik a látogatót, ahol a normál, átlagos turista sosem fordul meg. A királyi páholytól az orgonán át az emeleti külső teraszig sok helyre bevezetjük a különleges egyéni vendégeinket.

Egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy az idegenvezetőket több mint 100 ember közül választották ki és nagyon magas elvárásoknak kell megfelelniük. Ez konkrétan mit jelent?

Elvárjuk az idegenvezetőinktől, hogy tovább olvassanak a témában, hogy még több és napra kész, korrekt információval láthassák el a látogatókat. Az a korábbi interjúban jelzett 100 fő azóta 150 fölé emelkedett. Most is vizsgáztatunk idegenvezetőket folyamatosan. Minden hónap első keddjén és szerdáján vizsganap van. Aki licencet szerez, az jogosulttá válik a Dohány Zsinagóga Komplexum területén való vezetésre. Szerettünk volna egy egészséges versengést kialakítani az idegenvezetők között, hogy legyen konkurencia és ez sarkallja a nálunk rendszeresen dolgozókat arra, hogy folyamatosan készüljenek, képezzék magukat. De nem csak tőlük várjuk el az önképzést, hanem tervezzük az idegenvezetőink szakrális és művészettörténeti továbbképzését is.

Nálunk a foglalkoztatásnál nem számít a származás, vallás vagy a politikai hovatartozás. Viszont van egy hármas követelményünk: 1. Magas szintű szakmai és nyelvi tudás,  2. Látogatóbarát (customer friendship) viselkedés, 3: Lojalitás. A lojalitáson nem a menedzsmenthez való lojalitást értjük, hanem az ügy iránti elkötelezettséget, hogy Európa legszebb és legnagyobb zsinagógáját és az azt körülvevő egységeket, látnivalókat a legmagasabb szinten, a lehető legfelkészültebb módon és a történelmi hűséghez ragaszkodva mutassák meg a turistáknak.

Változtak a jegyárak a korábbiakhoz képest? Mit tartalmaz az ár?

A jegyárak utoljára 2017-ben változtak: az egyéni turistáknál tavaly egységesen 300 forintos áremelést hajtottunk végre, a megnövekvő (korábban nem létező) költségek ellensúlyozása végett illetve a program- és infrastrukturális fejlesztések megvalósításának érdekében. Az ár „all inclusive” szolgáltatást biztosít. A belépő összegéért együttesen látogatható a Zsinagóga, a Temetőkert, a Wallenberg emlékkert és a Zsidó Múzeum is. Az árban foglaltatik a 8 nyelvű garantált idegenvezetés is. A 40-45 perces idegenvezetés tartalmazza a Zsinagóga, a Temetőkert és a Wallenberg emlékkert bemutatását. A Zsidó Múzeumban is van lehetőség szakavatott vezetők bemutatásával megtekinteni a látnivalókat. Itt a választható nyelvek száma sajnos kevesebb, mint a garantált túrák esetén, de a nagyobb világnyelveken és héberül rendelkezésre állnak a múzeumi kollégák is.

Látogatható külön-külön a komplexum négy eleme?

A tojásos nokedliből sem választható külön a tojás meg a nokedli, ahogy a mákos tésztából sem a mák meg a tészta… Itt is a 4 egység ad ki egy egészet. És a turistáink kíváncsiak is mindenre, jó néven veszik a 4 az 1-ben lehetőséget.

Hogyan tudnak több látogatót vonzani? Változtattak a marketingstratégiájukon?

Az elmúlt év során számos új, hatékony marketingeszközt vetettünk be a látogatók számának növelésére. Szorosabb kapcsolatokat alakítottunk ki az utazási irodákkal, programértékesítőkkel. Felhasználjuk a legkorszerűbb marketingeszközöket, és a közösségi médiát is. Naprakész honlapot működtetünk 8 nyelven és az FB, Instagram profilunk is elérhető két nyelven, angolul és magyarul is, melyet szinte naponta frissítünk.

Magyar Zsidó Múzeum

Technikailag hogyan tudják tartani a lépést? Gondolok itt az interneten történő előzetes jegyfoglalásokra, illetve a vezetéseken alkalmazott audiotechnikai készülékekre. Ezeket tudják biztosítani?

Internetes előfoglalásokra van lehetőség. Ebben partnerünk az Interticket rendszere. Ez év április elsejétől külföldi internetes jegyértékesítést is bevezetünk a nagy értékesítő (internetes) hálózatokon keresztül, ahol az utazók a budapesti repülőjegy és a szálláshely mellé programként a Dohány Zsinagóga Komplexum látogatására is vásárolhatnak jegyeket.

Audiotechnikát nem alkalmazunk és nem is tervezzük az idegenvezetőinket személytelen, a különleges, a helyre vonatkozó kérdéseket megválaszolni képtelen rideg technikával felcserélni. Viszont tervezzük az idei főszezonra, hogy bevezetjük az úgynevezett „suttogó” technikát, amikor az idegenvezető nem a hangerejét használja a mondandó megértetésére, hanem egy berendezés segítségével „fülbe súgja” a mondanivalót, így a látogatók a mainál jobban fogják hallani az idegenvezetőjüket, valamint az egyik csoport nem fogja zavarni a másikat az „áthallással”. Ennek a berendezésnek a bevezetésének egyelőre logisztikai akadályai vannak, de reményeink szerint azok a főszezonra elhárulnak és indulhat a kényelmesebb és mindenki számára jól hallható vezetés.

Jelenleg mi a legnagyobb kihívás?

Jelenleg a legnagyobb kihívás a biztonság növelése. Már eddig is nagyon sok figyelmet és költséget fordítottunk a biztonságra. A Komplexum területén önálló rendőrőrs működik és egy vadonatúj műveleti, irányítási központ segíti a biztonsági szolgálat munkáját, melyet nem kis költséggel a legmagasabb szintű és legkorszerűbb technikával szereltünk fel. Bevezettük a Herzl téren a kordon rendszert. Így megfelelően és felgyorsítva tudjuk kezelni a bebocsátásra váró tömegeket. Növeltük a pénztárak és a beléptető biztonsági kapuk számát. Növeltük a biztonsági személyzet számát és képzettségét. Folyamatos angol nyelvű képzéseken vesznek részt a biztonsági kollégák, hogy közvetlenül is jól tudjanak kommunikálni a látogatókkal. Ezt a rendszert tovább fejlesztjük. Mind fizikailag, mind technikailag tovább növeljük a védelmet, a biztonságot.

Címkék:Dohány utcai zsinagóga, Magyar Zsidó Múzeum, Mazsihisz, Turizmus

[popup][/popup]