Faludy György Afrikában

1940. október 31-én politikai okból Marrákesbe költöztek, melynek hangulata, kávéházi élete sokkal inkább tetszett Faludynak. Először a zsidó hitközséghez szállásolták be őket.

Itt laktak, amikor november 2-ának késő délutánján átélik a Faludy által versben megörökített fehérellenes pogromot. Havas Endre ekként jegyezte föl, sajnos alig olvashatóan jegyzett naplójában: „Autóbusz. Leszállás. Gonosz [?] zaj. Betört kirakat [?] Valit [?]. Zsidók ellen. Be az utcába. Gyuri külseje, a 10 perc=10 óra. Kövek – fenyegetés. Hajsza [?]! Barakk[b]a [?]. Zsidót verik. Kő mellettem. A nagy kő az arab gyerek kezében. Lassan, nyugodtan megyünk.”[1] Talán ezért is november 5-étől 17-éig szállodába, a Hotel Parcba költöznek. Anyagi okokból is rövid visszatérés következett a menekültszállásra, majd december 14-étől a 31 Derb Toubib szám alatt béreltek ki egy házat.[2] Faludy ekkori leírásában „mór palota”, „faragott lakkővel (?) és vállig érő mozaikkal, besütő holddal, el sem mondhatom, hogy milyen gyönyörű”[3] – azonban ő is elismerte, hogy a konyhában, Vali őrizgetett ezüstkanala mellett, egerek laktak. A szűk sikátor az arab negyedben, a neves Dzsemá el-Fná közelében fekszik, a szuk, a piac idáig nyúlik. Vagyis nem Vali „hisztije” miatt kellett Faludynak testőrt fogadnia neje mellé – ma sem a könnyű európaiként itt közlekedni, Vali pedig zsidó nő volt, abban a korban, amikor a helyi asszonyok még elfátyolozva sem léptek ki otthonukból.

Az új esztendőben emigránstársai Tangerbe költöztek, Faludy azonban nejével maradt. A közöttük lévő viszony Faludy részéről véglegesen megromlott, nem függetlenül attól, hogy mind a ketten más fele tekintgettek. Faludy nehezen viselte, hogy neje rossz háziasszony, nem mindennap főz, nem tud mosni, a ruháit szétnyűve és elszíneződve kapja vissza, máskor meg nem végez semmiféle házimunkát.

Vali udvarlója egy Jacques nevű gazdag, őket tehát anyagilag és telefonálási lehetőséggel is támogatni tudó, Faludynál három évvel fiatalabb zsidó kereskedő. Rendszeresen időzött palotájukban, éjszaka Valival beszélgetett, délben segédkezett a konyhai munkákban, Faludyval gyakran munkaversenybe bonyolódva. Örömmel szolgálta ki szerelmét, végezte a bevásárlást, mosogatott, vagy küldött arab szolgálót a házimunkák elvégzéséhez, szerzett cigarettát, szenet, olajat, alkoholt, húst, krumplit, tejkonzervet, süteményt, narancsot, utazási engedélyt. A Faludy és vetélytársa közti kakaskodó szóváltások minden ebéd- és vacsoraidőben rendszeressé váltak, amin Vali csak nevetett. „Egy szép napon azonban vége lett a kedélyes világnak, mert Gyuri egyszer épp abban a pillanatban lépett be a konyhába, mikor Jacques megcsókolt. Gyuri a küszöbön megkezdett mondatát még befejezte (egy kissé élénkebb hangon mint ahogy elkezdte), s mi háttal állva az ajtónak még nem tudhattuk, hogy észrevett-e valamit. De ez a kétségem nem sokáig tartott, mert mihelyt egyedül maradtam a konyhában, Gyuri nem éppen számos, de annál erőteljesebb pofonnal igyekezett lecsillapítani magát.”[4]

A történtekről Faludy beszámolója is fönnmaradt. „Ma délben, amikor, mint szokásos, Jacques kinn volt a konyhában, hogy Valynak segítsen, én is benézek unottan és éppen azt látom, hogy Jacques szeretett feleségem fülét csókolgatja. Szivem nagyot dobbant az örömtől, látván, hogy mód nyílik végre-valahára arra, hogy elbúcsuztassam és a humanista méltó nyugalmával, mint annak idején Bergeret tanár úr, megfordultam, úgy téve, mintha nem láttam volna semmit, másrészt pedig azért, hogy senki ábrázatomról sugárzó boldogságomat ne lássa, mert ütött szabadulásom órája. Ebéd után feldúlt arccal magamhoz hívattam őket és Jacques kijelentette, hogy »ő rendes ember és hajlandó őt elvenni, sőt azonnal elveszi« – azután kívánságomra magamra hagyott Valyval, akit en tout cas pofonvágtam, először is azért nehogy azt képzelje, hogy örülök neki, hogy megszabadulok tőle és még jobban kapjon rajtam, másodszor, hogy brutális gazembernek tűnjek, aki mellett nem lehet élni és végül, mert egy frász sohasem árt és elvégre Valykának van miért vezekelnie.”[5]

Faludy tudtával felesége töprengett a váláson, s az emésztette, Jacques-hoz menjen, vagy majd New Yorkban keressen magának valakit. Ugyanakkor azt a férj is elismerte, hogy felesége nem csalta meg. Pusztán legyezgette hiúságát női bájainak fegyverténye, s valószínűleg féltékennyé is akarta tenni kikapós férjét. A francia azonban szerelmes volt bele, kifejezetten meg akarta szöktetni őt, csak „feleségem”-nek szólította, orvoshoz is elvitte, hogy – valójában hazudott ‒ gyermekvállalási képtelenségéből kigyógyítsa. Faludy egyre gyanakvóbban és dühödtebben viselkedett. „Gyuri, aki azóta egyre jobban belelovalja magát [a] megcsalt barát szerepébe, nem akarja a Jaques-ot látni és egyre azt hajtogatja, hogy nagyon aljas dolog egy szegény emigráns feleségét elcsábítani, akinek semmije és senkije a feleségén kívül nincsen.”[6] A helyzetet különösen kínossá tette, hogy már ezer frankkal tartoztak a franciának, mivel a Neumannéktól addig havi rendszerességgel érkező apanázs időnként kimaradt.

Faludy viszont nem volt hűséges nejéhez. Azt állította, hogy januárban minden délután szeretkezett egy-egy arab nővel. Gargantuai élethabzsolással és szabadszájúsággal levelezett barátaival. „Irjátok meg precízen mégegyszer, mint állnak a dolgok Tangerben a) nők b) arab fiúk c) kecskék dolgában, mert az embernek egy ilyen világkörüli úton mindent ki kell tapasztalnia.”[7] Nejét hirtelen hátrahagyta, s inkább Amárral utazgatott. Az idézett csók február elején csattant el, s a költő még abban a hónapban elindult: márciusig a Draa völgyében Zagoráig, illetve a Mauretániai-sivatag oázisaiig utaztak.

1941. március 27-én érkezett a tengerparti és nemzetközi Tangerbe, közben ideküldött feleségéhez, pontosabban a szállást biztosító Kellermann Zoltánhoz. Itt szegődött hozzá az Amerikába is velük tartó, Matapán nevet nyert kutyája. Vízumügyben azonban továbbra is utazgatnia kellett: Rabatba, április elején adatolhatóan Casablancába. Jellemző, hogy április első napjaiban az őt segítő Fényes egyrészt Casablancába küldte, másrészt pár nappal később egyszerre küldött sürgönyt Tangerbe és Marrákesbe, mert nem tudta, hol éri utol.

Faludy Marokkóban sem szakadt ki a magyar irodalmi életből. Költői estet szerveztek Tangerben, Pestről rendelt könyveket, s dühöngött, ha egy részük nem érkezett meg, levelezett Marokkóban és Franciaországban élő emigránstársaival, családjával. Követte, mely verse jött le a Népszavában, rádión hallgattak hazai híreket.

Faludyék emigráns csoportja folyamatosan igyekezett valami semleges, de legalábbis távoli helyre eljutni. Még Marokkó előtt pár napot azzal töltöttek, hogy megkíséreljenek portugál vízumot szervezni, majd Afrikából októberben Martinique-ra próbáltak utazni. Végül az Amerikai Egyesült Államokba sikerült eljutni, köszönhetően azon programnak, melynek keretében számos antifasiszta emigránst ‒ köztük Franz Werfelt ‒ mentettek ki Európából. Ez azonban egyéves szervezőmunkát igényelt, mely leginkább a Montaubanban maradt, majd a vízumügyek intézése miatt Marseille-be költöző Fényes Lászlóra hárult.

A vízum megkapását hátráltatta Faludy nevének bizonytalansága. Jellemző Fényes panaszkodása az amerikai alkonzul értetlensége kapcsán: „nagy nehezen megértette: Faludy [először Faludiként írva, majd Faludyra javítva!], az a poeta név, a Leimdörfer a családi, az amerikai barátok csak a poeta nevet ismerték stb., stb.”[8] A nehézségeket a háborús helyzet okozta bürokrácia fokozta. Az összeomlást követő káoszban a francia állam csak decemberre állított ki okiratot a Faludi-Leimdörfer azonosságról, az ezután lefutott újabb amerikai, spanyol és portugál vízumköröket pedig a hajójegyek árának összegyűjtése egészítette ki: május végégig folyamatos feladattal ellátva Fényes Lászlót. Végül konzulok, amerikai magyar emigránsok levelei és pénze, sőt zsidó segélyszervezet, a Hícem segítsége tette lehetővé a megfelelő papírok és készpénz beszerzését.

Mindezek birtokában a házaspár 1941. július 19-én hagyta hátra Afrikát, hogy először Sevillába utazzon. Megpróbáltatásaik itt sem értek véget, ahogy arról Faludy Marokkóban maradó társainak több levélben is beszámolt. A rossz körülményekre és a költő humorára jellemző, mint számolt be az emberekkel összezsúfolt hajó felszerelésének egyik problémájáról. „A[z emigráns utasok közt többségben lévő] németek, egy viharos ülés keretében, azt a javaslatot tették, hogy alakuljon egy al-bizottság, mely kizárólag az árnyékszék üggyel foglalkozik: ez a bizottság meg is alakult és 3 napi ülésezés után a plénum előtt nyilvános ülést tartott, melyen a következőkről számoltak be: miután 1400 emberhez 20 árnyékszék lesz, ezek előreláthatóan percek alatt be fognak dugulni, ami az egész hajó egészségét veszélyezteti. Hogy ezen a bajon segítsenek »sőt kvázi megelőzzék« 60 drb. árnyékszék-felvigyázót, klozettos-asszonyt és klozettos fiút neveznek ki, illetve választanak (nőket titkos választással, férfiakat egyszerű karfelemeléssel) ha erre elegendő önkéntes jelentkező nem lenne, kik naponként háromszor váltják egymást. Ezek az árnyékszék-felvigyázók a klozett előtt ülnek, pénz-tányérka helyett viszont csak a HICEM [a hajót felszerelő zsidó segélyegylet] perselyét tartják kezükben, honnan majd a nadrággombok pótoltatnak. Mindenki, ki szarni vagy pisálni megy, köteles útlevelét magával vinni és ezt felmutatni, nehogy más nevet mondjon be, miután a plafónt is leszarta.”[9] A rosszul felszerelt hajón beteg, sőt haldokló utasok zsúfolódtak össze. Csupán a behajózásra várva Faludy tíz kilót fogyott.

(Csiszár Gábor: Faludy György. Korunk – Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2020. 99–104.)

Jegyzetek:

[1] PIM V.5766/4.

[2] Megjegyzem: az ilyen nevű marrákesi utca rövid, nincs benne 31-es házszám. Miután az utcanév nem gyarmati, hogy átnevezzék, az utca meg elég jelentéktelen, lehetségesnek vélem, hogy ebben az időben lakásonként számozták. Az utcára gyakorlatilag nem nyíló épületeket nem tudtam bentről megtekinteni.

[3] Faludy György Kellermann Zoltánnak és Évának, Marrákes, 1940. dec. 13., a Faludy-családnál, Portsmouth.

[4] Leimdörfer Valéria Havas Endrének, Marrákes, 1941. febr. 19., OSZK Fond 377., egy elírás javítva.

[5] Faludy György Kellermann Évának, Zoltánnak és Havas Endrének, Marrákes, [1941. febr.], a Faludy-család tulajdona, Portsmouth. Bergeret tanár úr Anatole France érzelemmentes hőse, a Bergeret úr Párisban a húszas években kétszer is megjelent magyarul. En tous cas (franciául): mindenesetre.

[6] Leimdörfer Valéria Havas Endrének, Marrákes, 1941. febr. 19., OSZK Fond 377.

[7] Faludy György Kellermann Zoltánnak, Havas Endrének és [Ismeretlennek], [Marrákes], [1941. febr.?], töredék, a Faludy-családnál, Portsmouth.

[8] Fényes László a Faludy-házaspárnak, Montauban, 1940. okt. 26., OSZK Levelestár.

[9] Faludy György Kellermann Zoltánéknak, Sevilla, 1941. aug. 4.; a Faludy-család birtokában, Portsmouth.