„Én, Lesznai Anna” – Időtlen párbeszéd a Vaszary Galériában

Ki Látott engem? – Lesznai Anna és Zoób Kati találkozása címmel nyílt kiállítás 2018. augusztus 11-én, Balatonfüreden a Vaszary Galériában. A különleges tárlaton a költő és iparművész Lesznai Anna (1885 – 1966) és Zoób Kati divattervező munkáit tekinthetik meg a látogatók, akivel itt olvashatnak interjút a kiállítás kapcsán.

Zoób Kati már többször, több kiállítás alkalmával működött együtt a Petőfi Irodalmi Múzeummal. Jelen kiállítás kurátorai Török Petra és Szilágyi Judit voltak, akik más-más szempontból, de hosszú évek óta foglalkoznak Lesznai életművével.

A kiállítás címét Ady Endre 1914-ben megjelent kötetének címlapjáról kölcsönözték a szervezők, amelynek borítóját Lesznai Anna tervezte. A hagyatékában található versek, naplók, mesék, pedagógiai feljegyzések választ adnak arra a kérdésre, hogy ki volt ez a sokoldalú művész, és arra is, hogy mi volt emberi és művészi titka. Érzéseit, élményeit, a világ képeit terveibe rajzolva, akvarelljeibe festve, párnáiba hímezve és rímeibe rejtve, regénye lapjai közé írva lelhetjük fel.

A kiállításon a fent említett naplófeljegyzésekből, a művész verseiből, meséiből olvashatunk idézeteket, egy-egy hosszabb vagy rövidebb szövegrészt, illetve megtekinthetjük Lesznai képző- és iparművészeti munkáit, hímzés-, könyvborító-, ruha-, párna-, falvédő terveit, megismerhetjük akvarelljeit, grafikáit és meseillusztrációit is.

A kurátorok úgy építették fel a kiállítás anyagát, hogy a műalkotásokból és az irodalmi hagyatékból azok számára is körvonalazhatóvá váljon Lesznai Anna alkotói és emberi portréja, akik először találkoznak a művésszel.

Lesznai Anna, eredeti nevén Moscovitz Amália életének meghatározó színtere családja

körtvélyesi kúriája és az épületet körülvevő hatalmas kert volt.

„A gyermekkor mágikus életérzéséből alkotok” – írta naplójában. A kert – amely számtalan élmény színtere, a gyermekkori paradicsom – visszatérő motívumként jelenik meg Lesznai művészetében. Szoros, bensőséges kapcsolatát kertjével egyetlen regényéből, az önéletrajzi elemekből építkező, Kezdeten volt a kert-ből érthetjük meg igazán. A körtvélyesi nyarakon egyedül vagy barátok társaságában sokat járt fürdeni a falu határában folyó Ondova partjára, a faluban festett, gyakran kocsizott be Nagymihályba, nemcsak a heti vásár szemet gyönyörködtető mozgalmassága és képeinek élvezete miatt, de azért is, hogy vázlatai alapján mindezt otthon megfesthesse. Ennek egyik szép példája a kiállítás installációjában felnagyítva, egy teljes falat betöltő Nagymihályi hetivásár című festmény. E kép a művész ún. „bruegheli” korszakát, a paraszti életképek időszakát képviseli. Mindent meg akart menteni az elmúlástól, így születtek meg ezek a falu, a parasztság életét feldolgozó enciklopédikus igényű képek.

Ha figyelmesen megnézzük Lesznai paraszti életképeit, a szlovák földművesek, gyermekek mellett feltűnnek a fekete kaftános, pajeszos, szakállas zsidók is. A vásárok színes forgatagához hozzátartoztak ezek az ortodox kereskedők. A zsidóság, ahogyan a cigányság is, együtt élt a paraszti társadalommal, ennek kultúráját színesítette. Lesznai az ortodox zsidóságot kisebbségként emlegette naplójában. Nem egyszer témát is merített életükből.

Lesznai zsidósághoz való viszonya különösen izgalmas kérdés.

Ahhoz, hogy közelebb tudjunk kerülni személyiségéhez, meg kell ismernünk a származásával és általában a vallással kapcsolatos gondolatait is. Lesznai a zsidókat két nagy csoportra osztotta: „ghettózsidókra”, azaz az ortodox vidéki zsidóság tagjaira, akiket nemzetiségként értelmez, és a többi nemzetiséget megillető jogokat követel számukra, másrészt a gettóból kikerült „kultúrzsidókra”. Később 1938-ban ezt a kifejezést az asszimiláltak kategória váltja fel. Őket már teljesen magyarnak tekinti. Lesznai a Zsidókérdés Magyarországon című körkérdésre adott válaszában a következőket írja:

„Nevelésem véletlenjei folytán egyaránt éltem keresztények és zsidók között – emlékeim, érzelmeim, barátaim mindkét körből egyaránt rekrutálódtak – és a dolgok legelején egy falusi kúria terebélyes fái bólongattak felettem. Emellett vallásos zsidó nagyszüleim pesti otthona, szűkösebb szigorúságú szokásai, a hosszúnapot betartó fehérszakállú öreg úr, szintén beletartoztak lelki leltáramba. Hosszúnap és nagypénteki böjt megfértek tudatomban. A katolikus templom haragszavára imádkoztam. Tudtam, hogy léteznek pajeszes falusi grajzlerkocsmárosok, kik zsidók, akik pálinkát árulnak, és akárcsak a tót parasztok, nem voltak olyan emberek, mint mi. Egyszer ilyesmit fejthettem ki anyám előtt. Anyám hangosan kacagni kezdett, és ez a lekicsinylő kacaj és a hozzávetett megjegyzései magyarázták meg nekem először, hogy én nem vagyok „igazi, színmagyar úrigyerek”, és, hogy a zsidóság valami különvalóságot, alsóbbrendűt, társadalmilag ha nem is titkolandót, de mellőzöttet jelent. Ekkor kezdődött meg számomra a zsidókérdés.”

Nem tud elszakadni zsidóságától, annak ellenére, hogy a Mária-kultusz és Jézus, „az emberi etikum maximuma” rendkívüli hatást gyakorolt rá.

„Én, Lesznai Anna a hrusovi katolikus templomban ülök, s asszisztálok az októberi litánián” – kezdi bejegyzést, majd a következőkkel fejezi be: „Szabad katolikus templomba járni, de ott kell lenni a zsinagógában az én népemmel. Az én népemmel, kivel se hitbeli, se nyelvbeli, se tradíció-, se nevelésbeli – sőt fajilag se kizárólagos tán – az összefüggésem, és mégis tudom, ma tudom: minden népek felett (nem ellen) az én választott népem, s mi főbb: Isten választott népe.”

A kiállítás egyik meghatározó részét Lesznai Anna iparművészeti tervei alkotják. Ezekkel az 1910-es évek elejétől több csoportos kiállításon is szerepelt Magyarországon, és Berlinben önálló kiállításon lépett a közönség elé.

Lesznai maga rajzolta meg terveit, melyeket temperával vagy akvarellel festett ki.

A művész egy manufaktúrát működtetett, amelyben munkáit a környékbeli asszonyok kivitelezték: „Sikerült néhány éven át hatvan parasztasszonynak téli foglalkozást szereznem. Sikerült a népies elemeket belevinni a városi iparművészetbe.” – olvashatjuk naplójában. Az 1930-as években Budapesten iparművészeti tervezést tanított.

A művész munkái közül kiemelkednek az Adyhoz kötődő feladatok. Lesznai az 1910-es években nemcsak hímzés, de borítóterveket is készített. 1913-ban Ady A magunk szerelme és 1914-ben Ki látott engem című kötetéhez tervezett címlapot. Ez utóbbi motívumait egy párnán is kihímezte. Az Ady-párna Lesznai iparművészeti munkásságának egyik legszebb darabja. A Lesznairól szóló visszaemlékezésekben több helyen említik, hogy társasági alkalmakkor, beszélgetések közben is mindig hímzett.

Lesznai Anna varázsa, életműve titka leginkább meséiben és meseillusztrációiban tárul fel. Kéziratos hagyatékában 160 mesét és mesevázlatot találunk. Lesznai meseillusztrációi – A kis pillangó utazása Lesznán és a szomszédos Tündérországban, Mese a kisfiúról és a bútorokról – széles körben is jól ismert sorozatok.

1938 novemberében Lesznai férjével, Gergely Tiborral a fasizálódó Európából Amerikába költözött. A hosszú hajóúton spirálfüzetekből kitépett papírokon nyolc lapnyi búcsúlevelet írt Körtvélyeshez.

1966. október 2-án halt meg New Yorkban, de még megérhette, hogy emigrációban írt főművét, a Kezdetben volt a kert című két kötetes regényt az olvadás jegyében Magyarországon kiadják, sőt, a megjelenés alkalmából haza is látogatott.

A kiállítás január 6-ig tekinthető meg Balatonfüreden a Vaszary Galériában.