Emigráns magyar zsidó építészek a modernizmus vonzásában

Írta: Gottdank Tibor - Rovat: Kultúra-Művészetek, Történelem

Az első világháborút követő években számos zsidó építész hagyja el Magyarországot. A Tanácsköztársasághoz való közelségük vagy a kedvezőtlen légkör – antiszemitizmus, konzervativizmus – miatt távoznak.

Scheffler Béla és munkatársai: Törten lakótelep, Dessau (1930) (Wikipedia)

Némelyikük már a világháború előtt nemzetközi ismertségre tesz szert, de a többség külhonban éli meg pályafutása csúcspontját.

Az emigráns zsidók – kultúrtörténeti és aktuálpolitikai okok miatt – a külföldi avantgárd-modernista mozgalmakban és stílusokban találják meg önmagukat, így pl. Breuer Marcell, Moholy-Nagy László, Forbát Alfréd, Goldfinger Ernő, Bodon Sándor és Vágó Péter is világhírű lesz.

1933-ban a nácizmus hatalomra jutásával a zsidó művészek-zsidó építészek többsége Amerikába vagy az akkori Palesztinába vándorol ki, mások Skandináviáig, Hollandiáig, Angliáig jutnak, néhányan visszatérnek Magyarországra.

Kétségtelen, hogy a kivándorolt zsidó művészek többsége sikeresebbé válik, mint otthon maradt, hasonló kvalitású társaik.

Goldfinger Ernő: Willow Road 2, London (1937) (Wikipedia)

Klein Rudolf így magyarázza a zsidó képzőművészek modernizmushoz való vonzódását (megállapításait jórészt az avantgárd építőművészekre is igaznak érzem):

„A modern képzőművészet különösen vonzó a magyarországi zsidó művészek számára, mert feloldja az ábrázoló művészet és a konkrét tartalmat közvetítő vizualitás közti feszültséget, sőt a zsidó gondolkodás számos elemét honosította meg. […] Föltehetjük a kérdést: hasonlítottak-e, illetve különböztek-e mindebben a magyarországi zsidó emigránsok Európa többi avantgárd zsidó illetve nem zsidó művészétől? Valószínűleg. […] Elég csak összevetni El Liszickijt és Moholy-Nagy Lászlót. Liszickijnél elevenen jelen van a zsidó stetl-hagyomány (zsinagóga falfestést vázolgat, és ez áttételesen megjelenik modern alkotásain is). […] Moholy a magyar avantgárdhoz, Kassák Lajoshoz kötődik inkább, mint a zsidó hagyományokhoz. És ez bizonyára az építészekre is vonatkozik, akik nemigen kerülhették ki a Budapest-tapasztalatot, a világ leggyorsabban növekvő metropoliszának szellemét, a ragyogó magyar(-zsidó) szecesszió hagyományát. […]”

Vágó Péter: Klopstockstrasse 14-18., Berlin (1958-1959) (Wikipedia)

A színvonalasabb hazai modernista építészeti alkotások nem válnak nemzetközileg ismertté, nem elég radikálisak.

Magyarország nem tartozik a divatos, avantgárd-barát helyszínekhez. Ha csak Kozma Lajosra gondolunk, benne ugyan ott szunnyad a lehetőség, hogy Breuer vagy Forbát színvonalára emelkedjen, de az ügyfelekhez és az általános társadalmi klímához való igazodás meghiúsítja világkarrierjét.

A sokszínű magyar építészeti modernizmusban kétségtelenül az emigráns zsidók képviselik az abszolút avantgárdot, a manifesztum-építészetet, a belsőépítészetet, hatásuk meghatározza a 20. század architektúráját, befolyásolva az Egyesült Államok, Németország, Franciaország, Anglia, Hollandia és Izrael nagyvárosainak modern kori arculatát.

Breuer Marcell: Julius Silver Residence Hall, New York (1964) (Wikipedia)

Részlet Gottdank Tibor: A magyar zsidó építőművészek öröksége – Lajtán innen és Lajtán túl c. könyvből, melyet november 9-én, 17.00-kor mutatnak be a Fuga Galériában.