Elhunyt Rados Ferenc Kossuth-díjas zongoraművész, zenepedagógus

“Rados Ferenc, Magyarország leginspirálóbb, legeredetibb, legőszintébb zenésze, generációk meghatározó tanára, a nagy különc, a démoni nevetésű kételkedő, akihez az egész világból zarándokoltak a legnagyobbak, hogy egy-egy órán megvilágítsa nekik a remekművek rejtelmeit, ma reggel meghalt Deák Ferenc utcai lakásában” – írta tegnapi facebook posztjában a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója.

A Deák Ferenc utca 10-es ház csillagos ház volt 1944-ben, a Rados családnak nem kellett elköltöznie, csak befogadnia más zsidó családokat, például Baracs Amália nagynénémet, anyukájával. Gyorsan mentek a telefonok, hogy mégse csupa vadidegen költözzön be, így legalább négykezesezni tudtak, miközben fent az emeleten a rettegett hegedűtanárhoz, Rados Dezsőhöz jártak a tanítványok, amíg hidak voltak a Dunán. A kis Feri egyszer átment a szobán, miközben apja a mosdóban volt, és csak odasúgta az ácsorgó tanítványnak: Nem kell mindent elhinni, amit a papa mond. Az apa hihetetlenül szigorú volt, vele is. Feri sokat mesélte nekem később, hogy időnként lement az utcára, megnézni, mennyire nőnek lent a hullahegyek.

Megkértem, jöjjön el egy-egy zenekari próbámra, adjon tanácsokat. Soha senkitől nem tanultam annyit a darabok lényegéről, mint tőle. Röntgenszeme volt, belenézett a kottába, vakarta a feje búbját, és mondott valami olyan lényegeset, ami teljesen megváltoztatta a művekről addig kialakult képemet.

Kellemetlen tanár volt. Ha valakinek csak a dicséretek adtak szárnyakat, Feri ezeket gúnyosan, kéjesen, kímélet nélkül letöredezte. Tőle csak az tudott tanulni, aki örült megsemmisítő kritikájának is, ha az valami fontosra mutatott rá. Ha hiúsággal találkozott, kegyetlen tudott lenni, vissza kellett valamit adnia abból, amit zsarnok apjától és a hullahegyek emlékétől kapott. Mégis ő volt az egyik legmelegszivűbb ember, akit ismertem. Rita elvesztése nagyon megtörte, utána csak nagyon ritkán tudtuk kimozdítani depressziójából. A világ nagyon üres lett nélküle, talán, talán a sok tanítvány továbbvisz valamit abból a hatalmas zene iránti szeretetből, ami életét teljesen kitöltötte. Nyugodjon békében – zárta búcsúzó sorait Fischer Iván.

Az alábbi felvételen Rados Ferenc játszik:

90 éves korában, hosszú, súlyos betegség után február 25-én elhunyt Rados Ferenc Kossuth-díjas zongoraművész, zenepedagógus – tudatta a család a Papageno szerkesztőségével. Rados Ferencet az elhunyt kívánságára szűk családi körben búcsúztatják.

Rados Ferenc 1934. október 26-án született Budapesten. Zenész családban nőtt fel, édesapja, Rados Dezső híres hegedűtanár volt. Rados a Bartók Béla Szakiskolát 1952 és 1956 között végezte. A Zeneakadémián többek között Antal István és Kadosa Pál tanítványa volt egészen 1959-ig. Az egyetemi évek után eleinte Kadosa Pál asszisztenseként működött, majd főtárgy- és kamarazene-tanárrá vált a Zeneakadémián.

Tanítványa volt a később világhíres hazai zongoraművészek mindegyike. A szoros értelemben vett tanításon kívül gyakran foglalkozott már érett, befutott művészek meghallgatásával, kamaraegyüttesekkel, sőt zenekarral is.

„Bizony, ő a mester, ő tud pillanatnyilag olyan dolgokat itt Magyarországon a zenéről, zongorázásról, amelyeket nagyon kevesen tudnak, vagy senki sem tud rajta kívül” – fogalmazott egykor Kocsis Zoltán, akivel közös kétzongorás, négykezes esteit rendkívüli érdeklődés és siker kísérte.

A 80-as évek óta az aktív koncertezéstől visszavonult művész számos neves kamarapartnerrel, zenekarral játszott együtt, amelyek felvételeit a Magyar Rádió őrizte meg – írta róla a Papageno.hu.