Elhunyt Angelika Schrobsdorff német zsidó írónő
Berlin: Élete 89. évében elhunyt Angelika Schrobsdorff zsidó származású német író, Claude Lanzmann, a Shoah rendezőjének volt felesége. Egyik legnagyobb sikere a Te nem vagy olyan, mint más anyák című, édesanyjáról írt műve.
A könyvet 1999-ben Katja Riemann főszereplésével megfilmesítették.
Az 1927-ben Freiburgban született Schrobsdorff 1939-ben anyjával, Else Kirschnerrel és húgával a náci üldöztetés elől Berlinből Bulgáriába menekült. 1947-ben tért vissza Németországba.
Die Herren (Az urak) címmel 1961-ben íródott bemutatkozó, erotikus-pszichológiai regénye, mely nagy botrányt váltott ki, ezzel ismertté tette Schrobsdorff nevét.
Élt Münchenben és Párizsban is, ahol az 1970-es években feleségül ment Claude Lanzmann francia filmeshez, a Shoah rendezőjéhez. Schrobsdorff 1983-ban Jeruzsálembe emigrált. Innen 2006-ban tért vissza Berlinbe, élete utolsó éveit egyedül töltötte.
Műveit, köztük a Ház Jeruzsálembent, a Jerichót és a Grandhotel Bulgariát több nyelvre lefordították. Schrobsdorff színészként is megjelent több filmben és az életéről készült dokumentumfilmekben is.
“Azt meséli el, amit átélt, távolságtartással és szelíd iróniával” – írta róla Simone de Beauvoir, Lanzmann egykori szeretője és jó barátja.