Elhunyt Ágai Ágnes költő

Életének 93. évében június 27-én elhunyt Ágai Ágnes író, költő, műfordító, a Móra Kiadó egykori szerkesztője – tudatta a gyászoló család és a kiadó kedden az MTI-vel.

Ágai Ágnes 1932. április 9-én született Szegeden. Tanulmányait a Budapesti Pedagógiai Főiskola orosz szakán végezte 1951-től, majd 1953-tól az ELTE BTK orosz-magyar szakán tanult, valamint az ELTE Idegen Nyelvi Lektorátusának lektora volt.

1956-től 1970-ig tanárként dolgozott Budapesten, majd 1989-ig a Móra Ferenc Könyvkiadó szerkesztője volt. 1957-től publikálta verseit, prózáit. Gyermeklírája korát megelőzve idézte meg a svéd gyermekversek őszinte, érzékeny hangvételét.

Ágai Ágnes mintegy húsz évig volt a Móra Kiadó szerkesztője. Érzékeny lírája jellegzetes hangon szólítja meg a gyermek és felnőtt olvasókat. Legismertebb ifjúsági kötetei A titkokat az ujjaimnak mondom el, valamint a Kamaszságok című művek. Műfordítóként az orosz gyermekirodalom remekműveit tolmácsolta (Tótágas című versgyűjtemény, Szergej Vlagyimirovics Mihalkov: Miénk a világ).

Munkásságáért több elismerést is kapott: 1983-ban a Móra Könyvkiadó Nívódíjával; 1989-ben pedig a NEMzedék című kötetért az IBBY-díj – az Év Gyermekkönyve elismeréssel díjazták – áll az összegzésben.

Ágai Ágnes a vészkorszak túlélője volt. Baloldali elkötelezettségű szerzőként élete utolsó évtizedeiben az Ezredvég köréhez állt közel, verseskönyvét is ők gondozták. Egy versével búcsúzunk tőle Az elterelt idő című kötetéből.

 

Üldözöttek

Dörömbölnek a gettóba zártak.
Vaskoppanások a deszkafalon.
Dörömbölnek a sötéthajú zsidó leányok,
sátlis asszonyok, töppedt nénikék,
kaftános, pajeszos férfiak,
ortodoxok és más népbe olvadók.
Vonulnak a zsidók
Egyiptom országából,
és Európa országaiból.
Végigvonulnak a földgolyón
kibomló kendővel,
előremeredő tekintettel,
olyan egyszerűen,
ahogy a bárány lép az áldozati tűzhöz
a lehetetlen vállalásával,
a nem vállalás lehetetlenségével.
Már nem dörömbölnek,
csoszognak, vonszolódnak.
viszeres lábak bicsaklásával,
kifűződött tornacipőben, mezítláb,
halálfüsttel a tüdejükben,
meszesgödrökkel a szemükben,
gyermekek, asszonyok, vének
öt évezreddel a motyójukban,
Bóruth attó Adonaj, Elauhénu
előre a zuhanyrózsák permete felé,
a kémény-obeliszkek felé,
az Appelplatz díszszemléje felé
zárt oszlopokban, csontváz fegyelemmel,
a halál hatodik hadoszlopaként,
túl az élet demarkációs vonalán.
Nincs segítség számukra Istenben, Szélah,
felbontotta szövetségét az Örökkévaló.
Csontjaik szoborrá keményedtek,
testük kovásztalan kenyerét esszük,
lelkűk lidérces gyötrelmét alusszuk,
halhatatlan halálukat haljuk.

                            *

Dörömbölnek a táborba zártak,
a földönfutóvá vált arab
asszonyok, vének, gyerekek
elűzött, zsúfolt sokasága.
Kavarognak, mint sivatag homokja,
mint sötét felleg Judea fölött.
Vonulnak saját földjükről
előre a golyó lyuggatta fák
szétrongyolt lombja közt
csapzottan, soványan, csenevészen.
Fejükön kefija, izzadt testükön fehér lepel,
bőrükön égett falvak füstje,
szemük alatt fekete gyászkarikák.
Mennek a jajjal és vérrel folyó Kánaán
biblikus árkú süppedékein,
mennek a halál tankcsapásain,
most írják történelmüket.