Eichmann-csokoládé

Az Eichmann-csokoládé különös féldokumentum és félfikció. A regény nagy részében maga Adolf Eichmann beszél a mai Duna-parton.

Főleg kedves magyar barátjáról, “Endre Latziról”, meg a hullámzó Balatonról, és arról, találkozott-e Wallenberggel… Szól csodás pesti operettekről, szépszínésznékről. “Bor, dal, asszony” – dúdolja, mert hiszen a zsidókmellett a nőkhöz ért igazán. Argentínát is nagyon megszerette, de legszebb nyarát Magyarországon töltötte 1944-ben. “Tudtam élni” – mondja, talán humort is kihallva saját szavaiból. Fekete humor ez, az önmaga életével elégedett hivatalnok-gyilkosé. A jó magyar vörösbor melletta csokoládét imádta leginkább. S mivel úgy hallotta, a győzelem után különleges jutalmat kérhet, előjegyzett magának egy szovjet csokoládégyárat. Derűs önvallomás a gonoszság bugyraiból

Két részletet közlünk Bikácsy Gergely könyvéből, mely a Múlt és Jövő Kiadónál jelenik meg.

 

Vitéz Sóskuthy

Na, kérem. Ez a „vitéz Sóskuthy”, ez Endre Laci barátom találmánya volt. Mármint, hogy általános érvényű fogalmat kreált a valóságos esetből. Egy első világháborút megjárt zsidó tiszt (talán főhadnagy) Salzbrunner-ről magyarosított Sóskuthyra, vitézi címét állítólag személyesen Horthytól kapta. Nem elég, hogy szerintem vitatható módon mentesítést szerzett, de kikeresztelkedett zsidó feleségét is bújtatta volna. A pimasz.

Beadványa természetesen percnyi gondot sem okozott számunkra, mindkét zsidó oda került, ahova a törvények értelmében kerülniük kellett, de innen kezdve Endre Laci minden szélhámos zsidót „vitéz Sóskuthynak” nevezett. Állítólag enyhén (vagy csak nagyon enyhén?) humoros a németből lefordított Sóskuthy név, ezt magyar nyelvtudás híján nem tudom megítélni, Endre Laci mindenesetre mindig nevetett az ilyen echte magyar nevek hallatán. Volt például egy Erdőházi Hugó nevezetű illető is, az meg rég elvált angol feleségére hivatkozva az angol királyhoz akart fordulni. És épp a Gestapo segítségével! Futóbolond még a zsidók közt is akad. Jót nevettünk ezen is. Persze Baky nem, annak semmi humorérzéke nem volt.

… Addig anekdotázok itt magának, Tanár úr, amíg valami hamis kép alakul ki önben rólam. Mintha Weichmannak hívnának, nevetgélő gyenge kezűnek. No, azt azért nem, uram! Mindent megtettem a Birodalom és a német nép ellenségeivel szemben, ami csak tehetségemtől kitelt. Sőt, annál is többet… A tehetség semmi kis adottság, kedves Sóskuthy. Az az iskola ott Linzben, ahol én a legrosszabb tanulók közé tartoztam, állítólag tele volt velem ellentétben „tehetséges diákokkal”. És mi lett velük? A kertemben nőtt dudva maradandóbb emlék, mint azok. Milyen hasznot hajtottak a társadalomnak? Mert én a németségnek igen, bár tudom, ezt nem könnyű belátni.

Apostol utca 13-beli kertemben néhány gyümölcsfa is állott. Szilvafa talán, mert magam is láttam a fűbe hullott szilvákat. Nyilván ennyiből megérti, tanár úr, hogy ahhoz az aljas vádhoz akarok eljutni, mely szerint gyümölcslopás miatt 1944 nyarán agyonlőttem a fészerben valami zsidó munkást. Ráadásul egy Salamon nevű pajeszod kamaszfiút. Pfuj. 1944 július végétől már nem is voltam Budapesten, Apostol utca 13. alatti házam ideiglenesen üres maradt. De ha előbb, júniusban történt volna, akkor meg azért nem történhetett, ami nem történt, mert akkor a szilva még éretlen, tehát leszedni és ellopni sem lehet. Egyébként valóban dolgoztak a kertben kényszerzsidók, és ha él még valamelyikük, tanúsíthatja, hogy többször is cigarettával kínáltam őket. Ha valamelyiket agyonlövöm, jelentést kellett volna tennem, és elszámolni kézifegyverem golyóival. Már csak ezért sem… Később azzal rágalmaztak, kézifegyveremmel a pajtában agyonvertem. Az ajándék cigarettát elfelejti az úgynevezett utókor. Amit a zsidók érdekében tettem, azt senki sem jegyezte fel, legfeljebb saját, nem igazán jó memóriám. Most tehát Ön legyen az első és egyetlen, aki ezt feljegyzi. Köszönöm a korrektségét.

 

Nagyvadászat

Tanár úr! A sportra visszatérve, tudja-e, hogy barátom, Endre Latzi meghívott őszi nagyvadászatára Nyugat-Dunántúli birtokán? Közbejött azonban Horthy puccsa Németország ellen. Hiba volt, számomra azzal a következménnyel, hogy az őszi nagyvadászatunkra nem kerülhetett sor.

És még egy ide tartozó érdekesség. Endre Latzi járatta a híres magyar vadászújságot, a Nimródot. Mint megtudtam, ez egy magyar mitológiai név, a világon máshol ugyanolyan ismeretlen, mint a dinamó vagy a telefonközpont vagy a helikopter „magyar” felfedezői. A magyar elismert vadásznemzet, és a Nimród kiváló vadászújság. Megjelent a német megszállás után, sőt Horthy bukása után is. És ez nem elég: a Nimród november 15-i számában nagy, bekeretezett gyászjelentést közölt bizonyos Komor András nevű író haláláról. Természetesnek vettem, hogy ez a Komor valami ismert vadászati szaktekintély, miként a lap alapítója, a legismertebb magyar afrikai vadász, Kálmán Kittenberger vadászíró. Latzival ezt már nem tudtam megbeszélni, ő ekkor már állandóan dunántúli kiküldetésben ellenőrizte a zsidók kitelepítését. Halálom után döbbenettel értesültem, hogy Komor nem fővadász-szaktekintély volt, hanem zsidó tollforgató, és a vén sváb vadász Kittenberger a cenzúrahivatal éberségét kijátszva közölte le a gyászjelentést, csak azért, mivel az ő régebbi vadászkönyveit is Komor zsidó kiadója jelentette meg. A zsidó könyvkiadó igazgatója, civilben állítólag festőművész, minden zsidó alkalmazottjával vonatra került, de ez az író nem. Saját lakásában nyitotta ki a gázcsapot. No lám! A budapesti zsidók ezúttal egy zsidóbarát sváb, volt afrikai fővadász segítségével Horthy kormányzó megbuktatása után is voltak olyan ravaszok, hogy még öngyilkosságukkal is kijátsszák a törvényes rendeleteket.

(…)

Silberspitz Szidónia. Ez igen, ez a név, tetszik Önnek? mindjárt memorizálhatja. Tudja, melyik filmszínésznőnek az eredeti neve? Ki hitte volna, hogy a Csárdáskirálynő zsidó szerzőjének sikerszériáit nem, de a másik operett-fejedelem, az árja Lehár híres Luxemburg grófját a német megszállás után elővehették, és a leghíresebb komédiások közül csak az ettől kezdve mindig beteget jelentő díva, Honthy Hanna (geborene Hügel Hajnalka) önként, a mentesített félzsidó Latabár óvatosságból nem lépett színpadra. A barátnőm persze elment, rajongója volt a magyar operettnek. Eleinte nagyon sok munkám volt, márciustól május végéig nem értem rá, júniusban viszont, bár a deportálások teljes kapacitásokkal futottak, alig volt munkám, a magyar csendőrség olyan kiválóan dolgozott, mint tudja, ezt jeruzsálemi tárgyalásomon is hangsúlyoztam. Mégis, szabadidőmben már inkább a Balatonra jártam vitorlázni, Endre Latzi vendégeként. Zenés nyári darabok? Oly jólesik a légyott este a Ruszwurmnál? Nem mondom, egyszer elmentem a Ruszwurmba inkognitóban a barátnőmmel, ott közel a német követséghez, pedig valójában sem a cukrászda, sem a zenés műfaj, ha mégoly híresek Budapesten, nem jobbak, mint Bécsben… A vitorlázás, a vadászat és lovaglás vonzott leginkább, egy időben még nemzetközi lovasversenyeken is indultam volna. Leni Riefenstahl nagy Olimpia-filmjében a lovassport képei hatottak rám, nemcsak, mert német katonatiszt nyerte, hanem, mert meg tudtam ítélni a teljesítményét.

Szívesen beszélek Önnek minderről: azért szívesen, mert a jeruzsálemi peremben nem volt alkalmam, nem kérdeztek sem argentin életemről, sem budapesti és balatoni időtöltésemről – mint megtudtam persze dr. Servatiustól, a kommunista nyomozó hatóság még 1960-ban Budapesten is keresgélte egykori szeretőimet, egykori besúgó viceházmestereket zaklattak, egykori kisnyilasokat, na pfuy. Velem persze nem bátorkodtak erről bármit is közölni Jeruzsálemben, és természetesen az ügyvédemmel sem.

Engem nem érdekelt, hogy a megszállás után az előadásoktól demonstratívan visszalépő díva Honthy Hanna (geborene Hügel Hajnalka, figyel a négyszeres H betűre?) ügyével foglalkozzam (nem volt semmiféle ügye, annál rafináltabban hárított, álbetegségét főorvosi papírokkal igazolva), sem a sokáig mentesített félzsidó komédiás-artista Latabár ügyével. Színházi és filmipari bújtatások? – bár egy követségi leiratot éppenséggel magyarázhattam volna ekképpen is, de munkaköri inkompetenciára joggal hivatkozva kitértem Veesenmayer és birodalmi felső kapcsolatom, Winkelmann ilyen irányú érdeklődése elől.

Előbb a mondott Silberspitz Szidónia nevű sztárocska lakhelyéről akartak megtudni valamit, akinek egykori művészneve, jól figyeljen, tanár úr, nemrég Galizensein Fáni (!) volt, és akit földbirtokos férje bújtatott a Balaton mellett. Balatoni baráti ivászaton megemlítettem Baky Latzinak, ő is röhögött rajta, ha szabad így fogalmaznom. Mire való a magyar Gestapo, a korrupt Hain Péter vezetése alatt, ha egy Silberspitz vagy Galizenstein Fánit sem tud begyűjteni! Mellesleg a zsidómentő Karády-Kantzler kisasszonyról nagyon sokat érdeklődtek, egy angolbarát ezredes, angol kém szeretőjéről – felesleges buzgalommal. A két Latzi, Baky, és Endre Latzi, no meg én azt is rábíztuk a magyar Gestapóra… mi tudtuk, hogy a Birodalomnak fontosabb, miszerint a deportáló szállítmányokkal rendben van-e minden. És rendben volt…

Teltek napok, mikor csak a mulatság óráit számoltam, vitorlázás a Balatonon, vadászati tervek a Latzikkal, ivászatok az Arizona-mulatóban. Kacagások minduntalan… A legnagyobbat megjegyzem, épp a derék Baky Latzi rovására röhögtünk, Kassán, ha jól emlékszem. Auschwitzba menet minden magyarországi vonat a kassai főpályaudvaron haladt keresztül, ezért itt volt a legnagyobb gyűjtőtábor is, parancsnoka egy humortalan egykori rendőrjegyző, valami Czapári nevezetű, mindig korbáccsal járt, fontoskodó marha, állandóan motoztatta a zsidókat, valami különös szimatoló szenvedéllyel. Az irodai munkát, úgylátszik unalmasnak találta. Endre Latzi inspekciós látogatásakor rögtön felfedezte, hogy az aznap jött szállítmány listáját még mindig nem szignálta, gondolom, bele sem nézett. Tudja, Endre Latzi nagyon szigorúan vette az ilyesmit. Hivatta ezt a Czapárit vagy Csatárit, mi is volt a neve. Kellemetlen, feszült helyzet, nem volt ínyemre egy ilyen szép koranyári napon a várható fegyelmezés. Kínos csendben vártuk. Isteni szerencse, hogy a derék Baky Latzi belepislantott a listába, az első lapon, a B betűnél kiszúrta, hogy „özv. Blumberger Árminné szikvizkereskedő, Szécsény, Nógrád megye”. Ezt felolvasva azt mondta, „na, ennek a Vérhegyinek a véréért sem lesz kár” – egy pillanatig nem értettük, csak amikor Endre Latzi kijavította: „Nem Blutberger, Lacikám, hanem Blumberger, vihetsz virágot a sírjára.” A derék Baky alig tudott németül, bámult ránk bután, értetlenül, mi meg alig tudtuk abbahagyni a röhögést: „Nem Blutberger, hanem Blumberger, Lacikám!” Bruhaha. Dobogtunk a röhögéstől. Még ma sem állom meg nevetés nélkül. Na, ez mentette meg Csatárit a fegyelmitől. Mellesleg, ha nem lett volna hivatalosan betiltva az eszperantó, a jámbor nyelvi antitalentum Baky Lacinak eszperantó nyelvet kellett volna tanulnia, állítólag nagyon könnyű. A Führer még 1935-ben megbélyegezte ezt a zsidó találmányt, egy év múlva hivatalosan betiltották, a rendeletet Bormann szignálta, fogalmam sincs, miért ő, talán mert egyetlen nyelven sem tudott megmukkanni… Érdekes, nem egy zsidótól elkoboztunk ilyen műnyelvi könyveket, az egyik zsidó már-már dulakodott a magyar csendőrökkel, nemcsak dollárt vagy libazsírt rejtegetett, hanem nyelvkönyvet is… kapott érte a szerencsétlen. A legrégebbi magyar eszperantó tankönyv szerzője, 1897-ben –ne nevessen! – bizonyos Altenburger Adolf, szegedi szabómester, igen, igen, Adolf. Lehet, hogy épp az ő utóda volt ez a dulakodó zsidó. Ön nem nevet?