Egyszerre egy beszéljen
Turi Tímea új verseskötetéből közlünk ízelítőt, mely a Prae Kiadónál jelent meg.
(Fotó: Bach Máté)
Bábel kútja
Először a test vált el a hangtól.
Aztán az arc vált el a testtől –
pontosabban az arc képe a test képétől,
és a hang az arc képe mellé szegődött;
így élünk a képernyők előtt.
De persze képekre sincsen már szükség:
mert a hang elvált a szótól, és a betűbe költözött,
és mi azt reméltük, valamit magukkal vittek belőlünk:
de annyiféle nyelven szóltunk, hogy nem értettük egymást.
Mert az igazság elvált a valóságtól,
és már nem volt, aki megkülönböztesse őket:
a hír és a vélemény pedig összekavarodtak,
mint próbatétel előtt a lencse és a borsó.
Végül maradt az ige:
de az ige is csak egy szó,
emléke a mondatnak, a hangnak és a testnek…
De a szó már látta, hogy meztelen.
És elszégyellte magát.
És látta Isten, hogy ez nem jó.
De mit volt mit tenni?
A gyerekek felnőttek, nem szólhat rájuk folyton.
Meg kell tanulniuk magukra vigyázni.
Jónás, a cet
A munka hosszú, a nap rövid.
Láttam Ninive polgárait
átverni egymást a piacon.
Körbekárosították egymást,
ha a másik félrefordult,
keresztbebujálkodták a házasságokat.
Vétkeztek szóval, tettel és gondolattal,
mert a szó tett, és gondolkodni
csak szavakkal lehet.
Felmásztam a legmagasabb hordóra,
ahonnan ellátni a partig,
onnan ordítottam:
Térjetek meg egy nappal a halálotok előtt!
De a fogam kihullott,
sűrű fésű nőtt az ajkaim közé,
duzzadni és dagadni kezdtem,
és az uszonyommal valóban elsodortam
pár értékes cserépedényt.
Micsoda szégyen, fújtattam volna,
de nem kaptam levegőt.
Így vergődtem a tenger felé.
Azóta itt élek: egyenlő távolságra
a felszíntől, a szárazföldtől és a mélytől.
Néha azt játszom, hogy fennakadok
egy hínáron, pedig hatalmasabb vagyok
bárkinél. Magányosan fúrom magam körbe.
Amikor nem sírok, hallgatom, amit a víz
felém sodor: a ninivei piac csevegését.
Sára vendégeket vár
Ha lehúzom a használt ágyneműt, fel kell húznom a tisztát.
Ha felteszem főni a kávét, a kotyogót el kell mosni.
Ha megterítem az asztalt, utána el kell róla pakolni.
Minden mozdulathoz tartozik egy másik.
Mégsem tudom, hogy ha felém fordulsz,
akkor mit kell tennem.
Százezer éve nem fordult felém senki.
Mondd, hogyan vegyem észre, amit észre kell vennem?
Aki magányos, az a legmagányosabb.
Aki helyett beszélnek, nem nyitja ki a száját.
Minden mozdulathoz tartozik egy másik.
Ha kilépsz a fényre, rám borul egy árnyék.
Ha kilépek a fényre, árnyék vetül terád.
Hányan jönnek, mondd meg!
Mindig hiányzik egy pohár.
Minden egyes lépést követ egy másik.
De ha elmegyek, nem kell visszajönnöm.
Ha nem jövök vissza, akkor tartozom tehozzád.
Hogy ne láss többet, ezzel tartozom teneked.
Hogy ha majd elmegyek, onnan fogod tudni,
hogy én vagyok
a másik mozdulat.
