Egy szabad nő – Erdős Renée regényes élete

Írta: Menyhért Anna - Rovat: Irodalom, Kultúra-Művészetek

Részlet Menyhért Anna Ünnepi Könyvhétre megjelent regényéből.

reneeB1

Erdős Renée-t a Bródy Sándorhoz fűződő viharos szerelme mellett erotikus regényeiről ismeri az utókor. De ki is volt ő valójában? Egy győri zsidó lány, aki családját hátrahagyva Budapestre költözött, hogy megvalósítsa álmát, és színésznő legyen a fővárosban? Formabontó, modern költőnő, aki az írásnak él, és az első nő, aki meg is tud élni belőle? Ünnepelt szerző, aki először vetette papírra kendőzetlenül, mi a női vágy, és akiért tömegek rajonganak? Az élet királynője, akinek a lába előtt összetört szívek hevernek? Vagy egy magányos lélek, aki saját magát keresi, és egy olyan világban kell helytállnia, amely gyanakodva figyeli, ha egy nő többet, mást akar, mint amit a normák előírnak számára?

Menyhért Anna regényében megismerkedhetünk a huszadik század elejének legnépszerűbb írónőjével, szerelmeivel, vívódásaival, a boldogságért folytatott küzdelmével: egy érzékeny, szeretetre éhes asszonnyal – egy szabad nővel.

***

1903. május 25., hétfő

(Két hónappal később)

Budapest

„Édes Sándor, borzasztó lelkifurdalásaim vannak a délutáni kirándulásunk miatt, és érzem, hogy joggal haragszik rám, amiért el nem engedtem akkor, mikor menni akart. Igaza van: én kifosztom az embereket. Magát pedig – akire nézve közelben és távolban mindig kellemes akarnék lenni – különösen.

Meg is bűnhődtem érte, és tanultam is belőle, meglátja, hogy ezentúl más leszek és mikor a menőkéje rájön, hát útnak bocsátom, csókkal, vidáman és nem duzzogva. Csakhogy ez nehéz lesz, eleinte. Ámbár most csak azért volt ez a makacs és majdnem illetlen ragaszkodásom, mert hetek óta nem láttam, és nem bírtam eléggé látni. De ha gyakrabban jön, majd könnyebben búcsúzom. Csak most ne haragudjék, s a miattam esett kellemetlenségeket bocsássa meg. Gondolhatta magában, megint, mikor elvált tőlem: »hiába no, nem lehet ezzel a lánnyal semmire menni, baj, teher, kár volt visszamennem.« Soha, soha nem lesz velem megelégedve, ezt előre látom, de talán ennek részben az is oka, hogy bizony Sándor, kissé rosszul nevel engem. Vagy ez mind nem fontos? A fő, a lényeges, hogy nagyon boldogok tudunk lenni egymás mellett? Én most is az vagyok, noha bánkódom kissé, a telhetetlen nagy természetem miatt, ami ma délután bajt csinált. Felejtsük el, felejtse el.

Maga értene és kimentene engem, ha tudná, hogy amikor belép, vagy mondjuk kevéssel utána már az forog a fejemben: el fog menni, mi lesz, ha elmegy? Mindig elmegy. Vajh? Jaj de ostoba vagyok. Szeretem és ölelem a lelkem legmélyéből. R.”

Bródy Sándor

Bródy összehajtotta a levelet. Hétfő volt, ebédidő. Nemrég kelt fel. Fáradt volt és nyűgös. A kávéja mellé beadták Renée levelét. Bár ne tették volna! El akarta felejteni a tegnap délutánt, a veszekedést. Nem akart gondolni rá. Nem tervezett semmit, nem gondolkozott. Amikor vágyott rá, felment hozzá, s amikor terhére volt, hanyagolta. Renée ezt egyre kevésbé bírta elviselni. Ő pedig erre még ritkábban járt hozzá, s amikor végre felment, a lány csüngött rajta, nem akarta elengedni. A vicces az, mosolygott magában, hogy nem is tudja, mennyire kívánom. Mennyire szeretek vele lenni. De sajnos, amint megérzem, hogy egy nő kötöttséget jelent, menekülőre fogom. S ez nem is csoda, épelméjű ember, ha belegondol, belátja, hogy egy ilyen rettenetes véget érő házasságból nem lehet másik tartós kapcsolatba lépni. Aztán meg, nem árt észben tartani azt az évszázados férfibölcsességet, amelyre az apám tanított: ha az élet mohó örömével teli, érvényesülni vágyó nőt lát az ember, gyorsan át kell menni az utcán a másik oldalra. És Renée ennek a típusnak a mintapéldánya. Az élet királynője. Az érvényesülés császárnője. Tragikus alak lehet abból a férfiból, aki ezt nem tartja szem előtt.

Tegnap ráadásul még maradni is akart volna, jólesett volna a szeretkezés. Lopva a lány súlyos melleit mustrálta. De indulnia kellett, későre járt, és a gyerekei várták. Magyarázkodni nem volt kedve.

De a lány se mond el neki mindent! Például, hogy – legalábbis azt pletykálják – Jászi Oszkár udvarol neki. Az a nagyfejű tulok. Túl sok ész szorult bele, biztosan azért ekkora a feje. Meg a lapja, a Huszadik Század, az okoskodó barátaival. Okoskodjanak csak, nincsen négy fiuk meg egy dühös elvált feleségük, akik annyi pénzt emésztenek fel. Renée túl fiatal – gondolta szomorúan –, semmit nem ért az egészből. De vigyázni kell rá, mert elcsavarog. Könnyes levelet ír, de délután Jászival issza a habos kávét. Most egy ideig nem rúghatom el magamtól. Sőt kénytelen leszek végiggondolni, mitévő legyek. Itt haditervre van szükség.

Ismét a levél után nyúlt. Szétnyitotta, beleolvasott, újra letette. A szemét dörzsölte, és a halántékát nyomkodta. Éktelenül fájt a feje. Kora este, amikor elment Renée-től, meglátogatta a fiait. Együtt vacsoráztak. De Bella aztán elviselhetetlenül viselkedett. Nem tűri, azt mondta, hogy ő csak úgy ki-be mászkáljon az életükbe.

– Maga úgy véli, akkor jöhet fel vacsorára, amikor csak kedve támad! – esett neki az asszony. – Mintha még itt lakna velünk! De én ezt nem engedem! Nem tesz jót a gyerekeknek. Nekik tudniuk kell, hogy számíthatnak az apjukra, tudniuk kell, hogy mikor jön. Ha maga azt ígéri, vasárnap jön, jöjjön időben! Ne este hét órakor! A gyerekek egész nap várták. Elvihette volna őket sétálni, ebédelni, játszani. De persze kirándulni, uzsonnázni a nőcskéjével jár, azzal a Renée-vel.

– Mi a csuda – tiltakozott ő haragosan. S tessék, kiderült, hogy egy ismerőse meglátta őket a Normafánál. S már szaladt is beárulni Bellának, hogy nem a fiaival tölti a vasárnapot. A fiúk egy ideig hallgattak, aztán eloldalogtak a gyerekszobába. Utolsónak András maradt, sőt ő aztán az előszobában is megvárta, odaszaladt hozzá, megölelte.

– Ne búsuljon, apa – súgta neki –, mi mindig várjuk.

Sándor szorosan magához ölelte a fiú fejét, majd kirohant az utcára. Aztán hajnalig ivott a Vígszínház mellett egy kiskocsmában. Előtte egy óra alatt összedobta a ma reggeli lapba a cikket, este tizenegy óra tájt beadta a redakcióba, de nem ment haza, pedig azt tervezte. De nem tudott nyugodni. Ki kellett vernie a fejéből a nőket. Renáta, az a kisebb baj. De mi legyen Bellával?

Egykor szenvedélyes kapcsolatuk elmérgesedett kislányuk, Micike halála után. Azóta sem heverték ki azt a csapást. Az a gyönyörű, okos gyerek! Felesége egy időre teljesen magába fordult, csak a kisfiúkkal törődött. De valójában ez csak felerősítette azt, ami korábban is ott lappangott: a mézesheteiket leszámítva sosem volt vevő arra, amit a férje az ágyban szeretett volna.

De nem csak az ágyban, a mindennapokban sem, rázta a fejét Bródy. Egyre merevebb lett. Még azt sem fogadta el, hogy holdvilágos éjszakákon szeretek konflisozni a város szélén, nemhogy elkísért volna egyszer. Nem hiszi el, hogy olyankor látogat meg az ihlet. A kocsi elringat, nem gondolok semmire, s mire visszaérek a városba, mégis kész a fejemben a novella, csak papírra kell vetnem. Sőt el is rakhatom, konzervnek, nem felejtem el. Bármikor később megírhatom. Az újságírók közül többeket megesz a sárga irigység emiatt: hogy csinálja Bródy Sándor, hogy mindig van ötlete, s olyan könnyen ír. Hát így: hagyni kell a gondolatokat megérkezni. Nem kell erőltetni, csak engedni kell.

Renée-t nagyon is érdekelte ez a módszer, bár ő máshogy ír. Rendesen, íróasztalnál, teát szürcsölve, polgári módon. De azért ő velem tartott néhányszor az éjszakai konflisozásra. Szép csendesen ült, nem zavart a gondolkodásban, s aztán kitűnőt csókolóztunk. Bella szerint azonban az éjszaka alvásra való. Olykor szeretkezni azért lehet, de nem nyíltan. Csókolni is, de csak sötétben. Beszélni sem ildomos közben. Renée más. Olvad a teste, szinte hívja az érintést. Tudja, mit kíván, s meri élvezni. És minden új ötlet lázba hozza. Ezen a téren kifejezetten simulékony. Ha már más téren nem az, fintorgott Sándor. – A verseire bezzeg milyen büszke. Meg az önálló életére, a függetlenségére. Akkor meg a mi a fenének csüng rajtam mindig, fortyant fel megint. Független nővel kezdtem kapcsolatot, és egy nyafogós írónőt kaptam. Ebből pedig nem kérek. Ezt Renée-nek meg kell értenie. Ez így nem megy tovább. Okos enged, szamár szenved! – jutott döntésre. Elmegyek ma délután hozzá, nem játszom az idegeivel. Nem kéretem magam. Elviszem nyaralni, a tengerre, Abbáziába vagy talán Velencébe. Attól függ, mennyi pénzt tudok szerezni. S ha majd biztonságban érzi magát vele, újra a régi lesz. A független, erős nő, akivel öröm együtt lenni. Bella pedig – Bella az más tészta. Az nem lesz ilyen egyszerű. Ott sajnos már semmit sem lehet helyrehozni. Csak a fiúkra kell vigyáznom. Jó apjuk leszek. Mindegy, hogy mit művelnek a nők. A fiaimra vigyázni fogok.

 

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]