Ebben a tel-avivi családban senki nem ártatlan

Írta: Kránicz Bence - Rovat: Film, Kultúra-Művészetek

Cannes-ban láttuk A zenekar látogatását rendező Eran Kolirin legújabb filmjét.

A Beyond the Mountains and Hills című filmet a második számú cannes-i versenyprogramban, az Un Certain Regard-ban mutatták be néhány nappal ezelőtt – korábban itt versenyzett az utóbbi évek egyik legnagyobb filmsikere, A zenekar látogatása is. Vagyis Eran Kolirin rendezőt szeretik Cannes-ban, még ha új filmjére gyaníthatóan nem is vár annyi elismerés, mint eddigi legismertebb munkájára.

beyond-the-mountains-and-hills-3

Kolirin friss munkája kicsit az Amerikai szépségre, kicsit a magyar Aranyéletre hasonlít: itt is egy már-már széthulló középosztálybeli család életébe pillantunk bele, ahol előbb utóbb mindenki bűnössé válik, ki jobban, ki kevésbé. A hadseregből leszerelt apa nem tud mihez kezdeni magával civilként, jobb híján marketinges piramisjátékba kezd, amiről ő sem tudja, kinek megalázóbb: neki vagy azoknak a nyugdíjasoknak és bepalizott barátoknak, akiknek a portékáját kínálgatja. Felesége középiskolai tanárnőként viszonyba bonyolódik egy tanítványával, miközben a lányuk kefiját köt a nyakába, és baloldali tüntetésekre jár – majd érzelmileg is közel kerül egy arab fiúhoz, akit rajta kívül mindenki terroristagyanús elemként kezel.

Bonyolult és reménytelen szituációt fest fel a Beyond the Mountains and Hills: az izraeliek bizalmatlanok az arabokkal, és fordítva is ugyanez a helyzet. Hiába közelednének egymáshoz őszintén a két tábor fiataljai, a beléjük nevelt kulturális és vallási kódok, a különbözőség tapasztalata végül távoltartja őket a másiktól. Az apa szánalmas, kisszerű figura, akivel nehéz azonosulni. Talán a feleséget érteni meg a legjobban, de felelőtlensége, józanságát felülíró elkeseredése csak fájdalmat szül, nem az újrakezdés lehetőségét teremti meg.

beyond fotózás

Stábfotózás Cannes-ban

Kolirin filmjének kisrealista megközelítését egy-egy stilizált, szinte operai szekvencia töri meg, amelyek alatt egyrészt fellélegezhet a néző, mielőtt még jobban, spirálszerűen elmélyülnének a konfliktusok, másfelől azt is jelzi a rendező, hogy amit látunk, az általános izraeli problémák szinte tanmeseszerű összefoglalása.

A végeredmény ezért sem olyan őszinte és hiteles, mint más hasonló társadalmi drámák – legyen szó a román újhullám vagy akár az angol kitchen sink cinema legjobbjairól –, mégis érdemes megnéznie annak, aki kíváncsi rá, milyen kihívásokkal küzd egy olyan közösség, amelyben hadsereg és magánélet vagy zsidó és arab között folyamatos, szűnni nem akaró feszültség húzódik.

[popup][/popup]