Drága Lacus!
Pintér Béla író, rendező, színész társulatvezető búcsúztatója Quitt László, a Pintér Béla Társulat színésze temetésén a Kozma utcai zsidó temetőben.
A fénykép Laci utolsó előadásán készült, 2022. március 27-én a Szkéné Színházban, A Sütemények Királynője tapsrendjén. (Balról jobbra: Takács Géza, Szalontay Tünde, Csatári Éva, Enyedi Éva, Tóth József, Quitt László, Pintér Béla, Thuróczy Szabolcs, Bencze Sándor “Qpa” – Fotó: Puskel Zsolt)
Drága Lacus!
„Az angyallal egyszer mindenki találkozik. Születés, halál, a gyermek serdülő korba érése, esküvő, házastárs elvesztése.” Hamvas Béla ismerősen csengő sorai ezek, melyek az életút nagy, katartikus változásait, átváltozásait veszik lajstromba. Nem gondolom, hogy méltó lennék arra, hogy Hamvas Béla gondolatait megtoldjam, azonban most, a te utolsó nagy átváltozásod pillanatában a magam és a társulat nevében ki merem jelenteni: Az angyallal akkor is megtalálkozik az ember, ha elveszti egy szeretett színésztársát, ha elveszíti Quitt Lacit. Péntek reggel megtört a szívünk, mikor megtudtuk a felfoghatatlant. Azóta újra és újra teljesen váratlan pillanatokban látjuk magunk előtt a tekinteted, a mosolyod, halljuk fülünkben a hangod. Újra és újra megszáll bennünket a te kedves, szelíd lényed, a te humorral és humánummal átitatott szellemiséged emléke. Igen, most már csak emléke. De ez az emlékkép még nagyon eleven. Egyszerre fájdalmas és magasztos, valóságos és valószínűtlen. És amikor meglátogat bennünket, úgy érezzük, mintha egy égi kapu nyílna meg felettünk, vagy mintha angyallal találkoznánk. És olyankor sírunk, Drága Lacuskám. Keservesen és megállíthatatlanul.
Kétezer környékén találkoztunk veled először. Feltűnt, hogy minden előadásunkon ott ülsz a nézőtéren valamilyen jellegzetes sapkában. Ez annyira rendszeressé vált, hogy akkoriban minden darab előtt felhangzott a kérdés az öltözőben: „- A sapkás itt van?” „- Igen.” „- Jó, akkor kezdhetünk.” Aztán persze összeismerkedtünk, és elmondtad, hogy diplomás képzőművész vagy. Mutattál is rajzokat, amelyeket Őze Lajosról készítettél. Ezekre voltál a legbüszkébb, ugyanis Őze Corbaccio alakítása a Volpone-ban olyan nagy hatással volt rád, hogy rendszeresen bekéredzkedtél hozzá az akkori Nemzetibe, hogy lerajzolhasd és ő ezt valamiért meg is engedte neked, pedig igen zárkózott ember volt. És akkor elmondtad, hogy a mi előadásaink ugyanolyan lázba hoztak téged, mint annak idején az Őze, és hogy nagyon szeretnél nálunk színész lenni. Én mondtam neked, hogy ne haragudj, kedves Laci, de erre az égvilágon semmi esélyed nincs. Na, most ehhez képest kettőezerháromban, Gyévuska című előadásunkban negyvenegy évesen mégiscsak debütáltál a nagyközönség előtt. És hát hol máshol, mint a Nemzeti Színházban. Heincz Ármin szerepében rögtön nagy sikert arattál. Megszerettünk mi is és a nézők is. Attól kezdve 2012-ig minden bemutatónkban benne voltál.
A Sütemények Királynőjében Don-kanyart megjárt Nagypapaként ríkattad, nevettetted a nézőket, és kezelted igen nagy szakszerűséggel a balkezes citerát. Az Anyám Orrában ördögien vicces Bujákinéként olyan héja-nászt mutattatok be Thuróczy Szabolccsal a színpadon, hogy aki látta, annak mindörökre emlékezetébe égett a kép. Ezért az alakításodért 2006-ban a szegedi Thealter Fesztiválon elnyerted a Legjobb női alakítás díját. A Korcsulában ismét Szabolcs vígasztalt téged egy pofon után, melyet horvát panziósként azért kaptál Szamosi Zsófitól, mert nem vitted el őt a Mátészalkai Mesevilágba. Az Árva Csillagban trombitajátékoddal kápráztattad el a közönséget. Az Őrült Orvosban Szent József figurája volt a számodra adekvát szerep. Ezután következett a már puszta megjelenésével is sokkoló Yamamoto Kovács Géza. Őt követte Mr. Freeman és a félelmetes, tekintélyt parancsoló tartományi Kalifa. A szókimondó Pali bácsi, Dino Parszifal Elm El Dzsere a Londoni Opera Egyiptomi menedzsere, aki aztán tudta mi az az Európai Kulturális Élet, akinek az Ókovács Szilveszter a nyomába sem érhet. Aztán jött a felejthetetlen Rohácsi bácsi, majd a reménytelenül szerelmes Horváth doktor. Hogyan volt ez lehetséges? Hogyan lehetett valaki a semmiből ennyire jó színész? Illetve hogyan lehetett valaki egyszerre ennyire jó színművész, ennyire jó képzőművész, és pályaorientációs pedagógusként is jó, nagyon jó nevű, elismert szakember? Szerintem úgy, vagy talán azért, mert jó, rendkívül jó ember voltál, drága Lacuskám. Nagyon tudtad szeretni az embereket, és csak remélni merem, hogy ennek a szeretetnek egy kicsike részét vissza is kaptad tőlünk.
Istenem, mennyit nevettettél bennünket a próbákon, az előadások előtt és után, a turnékon Párizstól Helsinkiig, a cserkúti kirándulásokon vagy éppen a közös síeléseken.
A veled töltött hosszú évek alatt megismerhettük családodat is: Boldizsár fiad, anyukáját: Katit, Ági húgod és az ő gyermekeit, Ákost és Évit, akikkel szintén sokat nevettünk együtt, és akikkel most együtt sírunk. Sírunk, mert nem ölelhetünk már meg. Nem beszélgethetünk veled. Nem élvezhetjük a zabolátlan humorod, és nem mesélsz többé olyan lebilincselően zsidó hitedről, melynek törvényeit mindig megtartottad.
Nem akarok búcsúzni tőled, Laci, de muszáj.
Nagyon szerettünk téged.
Bárcsak találkozhatnánk még, de mikor lesz az már? Mikor lesz az már?
Jiboné Hámikdos ir’ Cíjon temálé – Akkor lesz az már. Isten veled!
2022. június 14.
(A búcsúztató szövege a Társulat facebook oldalán jelent meg.)
Kapcsolódó cikk:
