Daloló madarak Matykó király sírja felett

A magyar olvasóközönség jóformán az utóbbi években ismerhette meg a varsói árvaház legendás Öreg Doktorának, növendékeit 1942-ben a gettóból a halálba is elkísérő – a méltó halálhoz való jogukat támogató –  Janusz Korczak könyveit.

Hosszú hallgatás, szórványos közlések után egyre gazdagabban mutatkozik meg az életmű, melyet a XX. század kiemelkedő teljesítményeként tart számon a világ.  (A gyermek joga a tiszteletre vagy a Hogyan szeressük a gyermeket? című kötetek nem egyszerűen a mögöttünk hagyott század elejének korszaknyitó teljesítményei, de időtálló munkák mindazoknak, akik a nevelésügyben érintettek.)

Sajátos, gondolatébresztő – gyerekeknek írt – könyvei közül korábban csak az I. Matykó királyt olvashattuk. Közben megjelent a gyermektáboroztatások hajnalán keletkezett regényes elbeszélés – pedagógiai szociográfia  – is, A wilhelmówkai fiúk címmel, s sajtó alatt áll a kötet ikerpárja is:  a lengyel eredetiben Mośki, Joski i Srule címet viselő, melyben az 1908-ban, a varsói zsidó fiúcskák michalowkai táborozásáról esik szó.

Ez az írás Matykóról szól, a gyerekkirályról. Az első kötetben az öreg uralkodó váratlan halála után a gyermek Matykó (lengyelül: Macziusz) örökli a királyságot. A kisfiú komolyan veszi küldetését s megannyi reformot vezet be a birodalomban, elsősorban a gyermekek, különösen a szegény gyerekek javára. Valóságos utópia bontakozik ki a regényből. A gyermekek vágyainak, akár szükségleteinek kielégítésére, az államigazgatásban, törvényhozásban való részvételre épülő államraison – mint a gyerekek vágyai, álmai általában – egyszerre hordoznak racionális és irreális elemeket. Nem is tudni, hogy a hatalmuk megosztására, akár feladására kényszerülő felnőttvilág szembefordul ezzel az utópiával. Háborúskodás, fogság, szökés és az elveszített ütközet nyomán börtönbe kerülő Matykó reformkísérlete elbukik. Szomorúan, reményvesztetten ér véget a regény – gyermekkönyvhöz szokatlan rezignáltsággal.

Ezért is vártuk a folytatást. Ismerve Korczak végtelen és feltétel nélküli gyermekszeretetét – nevelői gyakorlatában s írásaiban is – abban reménykedtünk titkon, hogy gyermekkönyvhöz méltón bekövetkezik a „jó vég”, s Matykó reformpárti uralkodóként beteljesíti történelmi küldetését. Máris előrebocsátom: a Matykó király a lakatlan szigeten című regény végén örökre lehunyja szemét. Bár a regényíró – nyilván igazolhatóan tudatos vagy tudattalan tolsztoji befolyásra – nyugodt, a sorssal megbékülő halálban búcsúztatja hősét.

Reménytelen lenne, reménytelen volt Matykó küzdelme?

Hiszen ebben, a második részben nem is az értetlen, a „felnőtteknek való világ” pártján álló idősebb urakkal küzd. A várfogságból lakatlan szigetre vonulását – tanulságokkal teli szökése után, benne meghatározó látogatással egy árvaházban – maga kéri, amikor a tehetetlen és olykor ostoba királyok a sorsáról tanakodnak hosszú időn át (Korczak nyilván a Népszövetség önagyonülésezéseinek szatíráját adja a könyvnek e részében). A lakatlan szigeti lét néhány boldog pillanatában – egy öreg világítótorony árnyékában – gyermektársakra lel, akiknek szemmel látható élvezettel adja át tudását, később  a „feketék és fehérek” háborújában a háborúba kergetett fekete gyerekek védelméért folyamodik különböző szervezetekhez, s a segítség étel, kötszer, kórház, felmentés meg is érkezik. Matykót egyre többen s egyre magasabb szinten ismeri el az ország, világ méltó uralkodónak. Ám Matykó élettapasztalataí nyomán – bár nem szűnik meg lépten-nyomon a gyermekek jogait hangsúlyozni – nem kér a hatalomból. Inkább jár iskolába (ahol a diákönkormányzat funkcióira tanít pedagógust és diákot), majd végképp megszabadulva a koronától egy gyárba áll be dolgozni, munkateljesítményével érdemelve ki társai előtt a megbecsülést.

Közben – mint a regény egészében végig – folyamatosan filozofál az élet nagy dolgain, ráismerünk Korczak tépelődéseire. Így teszi fel magának is a kérdést: „jogokat akartam adni a gyerekeknek, és emiatt sok embert megöltek”. Tragédiához éppen az vezet, hogy korai barátja (akit az ő kérésére vettek fel dolgozni a gyárba, hogy éhen ne vesszen) egy konfliktus nyomán olyan szerencsétlenül löki egy gép karjai közé, hogy Matykó halálos sérülést szenved. Megrázó történés. Jótevőjét sodorta halálba a megzabolázhatatlan egykori társ, bizonyos Felek? A hálátlanság törvényszerűségei következnek be a kis király tragédiájában. Hát megjavíthatatlanok a gyerekek? (Már az iskolában is nehéz ellenfelekre akadt.) Mire a felnőttek körében kivívta a méltó elismerést „Reformer Matykó király” – az az epitheton ornansa -, addigra éppen azok törnek kárára, akikért rövid, de eseményekben gazdag  életében oly makacsul küzdött?

Az író, Janusz Korczak feladta volna már 1923-ban reményét a gyermekvilág eredendő jóságában?  Hiszen – bár az első világháború és az azt követő évek lengyel földön korántsem voltak békések és szívderítőek – a rettenet, a megannyi ártatlan ember, köztük milliónyi gyermek elpusztítását hozó Vészkorszak még beláthatatlan távolságban van ekkor. Mintha reménykedett volna az emberiség egy, a gyerekeknek igért jobb világban még ekkor. S Korczak pesszimistán viszonyult volna ehhez a reményhez. S „gyermek gyermeknek farkasa” világképpel foglalta volna össze véleményét a Matykó-kötet második részében?

Nem hiszem. Válaszomat a katharzis-elmélet igazolja. Az író esetünkben pedagógus is. S a gyerekolvasókban (hiszen a Matykó király hozzájuk szól) azt a megtisztulást hozó részvétet kívánta kiváltani, melyben a görög tragédiaírók – és tragédianézők is – reménykedtek. Matykó tehát mártiriumával járult hozzá a gyermekvilág jobbátételéhez.

Ezért is dalolnak – a regény utolsó mondatában – kanárik a sírja felett. A kanári motívum a regényben korábban is megjelent. A lakatlan szigetre vitte magával kedves jószágát, aki ottpusztult, s Matykó társnak kijáró tisztességgel temette el. Ahogyan Janusz Korczak is gyermekkorából származó visszaemlékezése szerint is: az eltemetett kanári sírja felett sopánkodó szomszédasszony a sírkeresztet sokallotta egy „zsidó madár” felett. Ezzel az „önidézettel” Korczak egyúttal igazságot szolgáltatott gyerekkori szárnyas kedvencének is.

Matykó király sorsának ismeretében mi is jobbá válunk.

Janusz Korczak: Matykó király a lakatlan szigeten. Fordította: Mócsa-Karaba Márta. Móra Kiadó 2021.