Chopin zongorája, a zsidó műgyűjtő és a náci műkincsrablók

„Habent sua fata libelli” azaz a könyveknek is megvan a maguk sorsa. Nem túlzás azt állítani, hogy a hangszereknek is megvan a maguké. Ahogyan korábbi írásainkban az emberek és a könyvek összetartozását vázoltuk fel a Soá idején, most az embereknek és a hangszereknek kapcsolatáról szólunk. A hangszerek is a hozzájuk kötődő emberek történetét mesélik el, nem ritkán párhuzamosan zenetörténeti és drámai világtörténeti eseményeket villantanak fel. Írásunkban nyomozásba kezdünk a második világháborút követően eltűnt Chopin-zongora után. Történelmi dimenzióból nézve a hangszer története, száz viharos év néhány epizódját eleveníti fel.

ELSŐ EPIZÓD

Frédéric Chopin (1810-1849) korának egyik legpoétikusabb művésze és George Sand (1804-1876), a népszerű francia írónő 1838/1839 telén, Mallorcán egy fűtetlen parasztházban, majd a hegytetőre épült egykori karthauzi szerzetesek valldemossai kolostorában töltötték együttlétük egyik viharos és nyomorúságos időszakát. Különös pár voltak. Az elvált Sand nadrágot viselt, szivarozott, ezenkívül két gyerekkel érkezett és Chopinnel sem voltak házasok.

Chopinnek számos zongorája volt. A különféle gyártmányú és stílusú zongorák közül legjobban a Pleyel-zongorákat kedvelte. Ezért Párizsból ideiglenes spanyolországi tartózkodása idejére is rendelt egyet, azonban a nagyon várt Pleyel zongorájának érkezése késlekedett, mert a magas importvámot nem fizették ki. A tüdőbajos művész szenvedését mindez tovább fokozta. A szigeten márkás zongorát nem talált, így arra kényszerült, hogy Juan Bauza hangszerkészítő mestertől egy zongorát bérbe vegyen. A kicsi zongora, kb. 122 cm széles volt, hat és fél oktáv billentyűzettel. Paul Kildea, zenész és karmester kutatásai szerint Chopin 24 prelűdjét ezen a Bauza-zongoráján alkotta. (Végül a Pleyel-zongora is megérkezett, amelyet napjainkban a Museum Valldemossa kiállítótermében őriznek.)

 

MÁSODIK EPIZÓD

Wanda Alexandra Landowska (1879-1959) zsidó-lengyel zeneszerző, zenepedagógus, csembaló- és zongoraművész életútja igen változatos, gazdag pálya volt. A zenei stúdiumokat  1895-ben kezdte, majd 1900-tól Párizsban élt, ahol zenei tanulmányainak tárgyául a régi hangszereket választotta. Bach zenéje iránti érdeklődése arra inspirálta, hogy az akkor már kissé feledésbe merült, klavikordot újra megismertesse és megszólaltassa.

Művészként, zenetudósként itt került kapcsolatba a Pleyel hangszerkészítő céggel. Pleyel klavikordjával koncert turnékat tett Nagy-Britanniában, Németországban és Svájcban és mielőtt visszatért volna Párizsba, 1907-ben Moszkvában is az orosz művészek fogadásán és Leo Tolsztoj házában is játszott.

Párizsban zongorát tanított a Scola Cantorumban (1900-1912), majd a Berlini Zeneművészeti Főiskolán. Landowska 1911-ben Chopin nyomában végigutazta Mallorcát és eljutott a bűbájos kis hegyi városba, Valldemossába is. Landowska útikalauzaként Sand „Egy tél Mallorcán” című regénye szolgált és így fedezte fel a művész Bauza-zongoráját, amelyet 1913-ban meg is vásárolt, ezzel is gazdagítva hangszer-történeti gyűjteményét. 1920-ban visszatért Franciaországba. Folytatta a zeneszerzést, hangversenyeket, előadásokat tartott és mesterkurzusokat az École Normale de Musique-ban. Spanyolországi koncerttúráján 1921-ben Pablo Casals-szal is játszott, találkozott Federico Garcia Lorca-val és Andres Segovia-val. 1923-ban és 1924-ben kétszer turnézott az USA-ban. A következő évben vásárolt egy házat a Párizs melletti Saint-Leu-la-Forêt-ban. Tágas lakhelyén volt koncertterme, továbbá hangszertörténeti gyűjteményének és könyvtárának befogadására is voltak megfelelő terei.

Wanda Landowska plays Bach Fantasia in C minor, BWV 906

Wanda Landowska, harpsichord. Recorded 1928

HARMADIK EPIZÓD

Hitler hatalomra kerülése (1933) után, a náci kultúrpolitika a művészeti életből ki akarta zárni a nemkívánatos zeneszerzőket, zeneműveket és zenészeket. Németország zenei életét a Birodalmi Zenei Kamara (Reichsmusikkammer, RMK) ellenőrizte. Ennek elnöki székét kezdetben Richard Strauss (1864-1949), majd 1935 után Peter Raabe (1872–1945) aacheni karmester foglalta el; az első alelnök Wilhelm Furtwängler (1886-1954) volt, őt Paul Graener (1872-1944) zeneszerző követte. A Kamara feladata volt, hogy megtisztítsa Németország zenei életét a „művészetellenes” elemektől, ezalatt elsősorban zsidókat értve. Az avantgard, progresszív zenészek mellett, a „zenei fajelmélet” jegyében üldözték a dzsesszt, amelyet „zsidó-negroid” zeneként mutattak be. Az operaházak és a koncerttermek programkínálatából kiszorították a kortárs zeneszerzőket többek között, Hanns Eislert, Kurt Weillt, Arnold Schönberget, Otto Klemperert, a régebbiek közül Mendelssohn–Bartholdy, Giacomo Meyerbeer, Jacques Offenbach, Gustav Mahler és mások műveit.

A náci kultúrpolitika eredményeként számos zsidó zeneművész, karmester és szólista elvesztette munkáját, és akik tudtak elmenekültek. Sok nem zsidó származású zeneművész is  emigrált, mint például Adolf Busch (1891-1952) a híres Busch vonósnégyesből. A Harmadik Birodalomban maradt zsidó zenészeket, 1941. szeptemberében, rendeleti úton hangszereik beszolgáltatására kényszerítették, majd deportálták. (A jogszabály megjelenése előtt még magukkal vihették hangszereiket a koncentrációs táborokba, ahol aztán a lágerzenekarokban játszottak. A zenekarokat sokféle célra alkalmazták, leginkább arra, hogy az érkező fogoly-transzportokban hamis biztonságérzetet keltsenek.)

A rabolt hangszerekből a náci vezetők, szervezetek kedvükre válogattak, vagy árveréseken értékesítették azokat. Ezeknek a hangszereknek a sorsa kevéssé dokumentált. Csak néhány nevezetes esetről tudunk. Számos hangszer került például a Reichs Bruckner Orchester nevű birodalmi zenekarhoz, amelyet 1942-ben állítottak össze a Linzi Városi Szimfonikus Zenekar és a különféle német rádiózenekarok zenészeiből.  Szintén ismert, hogy Goebbels propagandaminiszter, Nejiko Suwa japán hegedűművésznek Stradivari hegedűt ajándékozott. Alapos a gyanú, hogy a hangszer egy eltulajdonított hegedű volt.

A második világháború kezdetén, Alfred Rosenberg, a nemzetiszocialista párt (az NSDAP) főideológusának vezetésével, Frankfurtban Am Main városában létrehozták a zsidó életvitellel, kultúrával foglalkozó Zsidó Kérdések Kutatóintézetét. A Rosenberg irányította intézmény a megszállt Európában egyebek között a náci műkincsrablásokat irányította. A kulturális javak elkobzását végző egységeket Einsatzstab Reichsleiter Rosenbergnek (ERR) hívták. Az ERR kommandók nemcsak a műkincsek, könyvek eltulajdonításában, levéltárak és archívumok kifosztásában jeleskedtek, hanem a zsidó tulajdonban lévő hangszerek felkutatásában és eltulajdonításában is. A franciaországi hadjárat (1940. május 10. – június 25.) után az ERR 350 alkalmazottját, szakértőjét különböző munkacsoportokba osztották be. Ezek egyike volt a Sonderstab Musik, amelynek feladata a márkás hangszerek, továbbá a nemkívánatos zeneművek („Entartete Musik”) kéziratainak és nyomtatásban megjelent kiadásainak összegyűjtése volt.

A Sonderstab Musik párizsi kirendeltsége 1940 augusztusában kezdte meg működését. Élén két tekintélyes zenetudós szakértő, Herbert Gerigk (1905-1996) és Dr. Wolfgang Boetticher (1914-2002) állt.

Willem de Vries könyvéből (ld. az irodalomjegyzékben) tudjuk, hogy Rosenberg csapata csak Párizsban 38 ezer hangszert rabolt, ebből zongora nyolcezer darab volt. A nácik egyik legfontosabb franciaországi célpontja Wanda Alexandra Landowska háza volt Saint-Leu-la-Forêt-ban. Látogatásuk időpontjában (1940 szeptember) Landowska szerencsére már elmenekült. Gerigk csapata „elhagyott zsidó tulajdonként” lefoglalta a muzeális hangszereket, köztük  Chopin Bauza-zongoráját. A hangszergyűjtemény leltára szerint a Chopin zongorája a P 56. sorszámot kapta. Nemcsak a hangszereket, hanem Landowska10 ezer kötetes zenei szakkönyvtárát is bedobozolták. A csomagolás két hétig tartott.

A szállítmányt 1940. december 7-én expediálták, a célállomás Berlin volt. 1943 tavaszától a szövetséges repülőgépek a német nagyvárosok elleni bombatámadásai gyakorivá váltak. Ekkor Goebbels elrendelte a műkincsek és az értékes könyvtári gyűjtemények evakuálását.  Landowska gyűjteményét Raitenhaslach kolostorában tárolták, ahol épségben vészelte át a front átvonulását és a gyakori fosztogatásokat. Aztán az amerikai katonai igazgatás a müncheni gyűjtőpontra küldte a hangszereket. Azonosításuk után a tárgyakat azokba az országokba expediálták, ahonnan elrabolták. Az adott ország hatóságainak feladata volt visszaszolgáltatni ezeket eredeti tulajdonosaiknak, illetve örököseiknek. Chopin zongorája 1946 júliusában rendben megérkezett Párizsba – ahonnan aztán rejtélyes módon eltűnt. További sorsáról, a Jüdisches Museum Berlin esettanulmányából (letöltés: 2020.05.15.) csak annyit tudunk, hogy egy műgyűjtő 1971-ben megvételre kínálta a brüsszeli hangszer múzeumnak. (Ezt az állítást megerősítő adatot, azonban hiába kerestem a brüsszeli hangszer múzeum weblapján, illetve más forrásokban.)

A New Yorkba menekült Landowska elrabolt hangszereit sohasem látta viszont. Az sem kizárt, hogy Chopin spanyol zongorája ma is valahol egy szalon közepén áll.^*

 

IRODALOM

Nyomtatásban megjelentek:

Kildea, Paul: Chopin’s piano: a path through the romantic century. London, Allen Lane 2018. – 354 p.

Vries, Williem de:  Sonderstab Music: The confiscation of musical instruments and books illustrates how the nazis tried to eliminate Jewish cultural life in Europe. Amsterdam University Press 1996 – 271 p.

 

Elektronikusan megjelentek:

Esettanulmány: „The Landowska collection of musical instruments” – Jüdisches Museum Berlin Online Showcase Looting and Restitution Online Project. Raub und Restitution. Link:

https://www.jmberlin.de/raub-und-restitution/en/landowska_alle.php  (Letöltés: 2020.05.15.)

 

Deme Anna: „Entartete Musik” – az elfajzott zene Egyes zenék betiltása a nácizmus alatt Link: http://radiojatek.elte.hu/index.php/Entartete_Musik_%E2%80%93_az_elfajzott_zene

(Letöltés: 2020.05.06.)

 

Shapreau, Carla: A Violin Once Owned by Goebbels Keeps Its Secrets. NewYork Times, 2012.09.23. Link: https://www.nytimes.com/2012/09/23/arts/music/nejiko-suwa-and-joseph-goebbelss-gift.html (Letöltés:2020.05.04.)

 

Mi lett azokkal a hangszerekkel, amiket a nácik elloptak Franciaországból? = (Fidelio, 2018.09.26.) – Link: https://fidelio.hu/klasszikus/mi-lett-azokkal-a-hangszerekkel-amiket-a-nacik-elloptak-franciaorszagbol-139495.html

(Letöltés:2020.05.04.)

 

* „Tulajdoni-kártya”

 

A dokumentum forrása: Paul Kildea tanulmánya

A visszaszolgáltatás alapjául szolgáló „Tulajdoni-kártya” szerint a zongora rendben Párizsba érkezett. Landowska, gyűjteményének tengerentúli szállítási költségeit nem tudta kifizetni, ezért a Bauza-zongora is Franciaországban maradt. A téma avatott ismerője, Kildea (ld. irodalom) is azzal fejezi be a kötetét, hogy kijelenti, hogy nincs további információ a Chopin Bauza zongorjának sorsáról. A cikk szerzője szintén hivatkozott arra, hogy 1971-ben megvételre felkínálták a brüsszeli hangszer múzeumnak. Az állítást verifikálni nem tudta. Ezért feltételezte, hogy Landowska-gyűjteményének örököse, tanítványa és életrajzírója Denise Theresa Restout  (1915- 2004)  lett. (https://en.wikipedia.org/wiki/Denise_Restout). Halála után mindent ami a gyűjteményből megmaradt, feltehetően eladták.