Casanova zsidó szerelmei

Az Emlékiratok (Életem története) kimeríthetetlen forrása a XVIII. századra vonatkozó ismereteknek, akár orvoslási szokásokról, akár szerencsejátékokról, akár a zsidóságról legyen szó. Casanova egyrészt élvezetesen szószátyár, másrészt elég híven tükrözi a kor közgondolkodását. Amit ő hitt, vagy amit ilyenformán ad elő, az többnyire jellemző a közvéleményre, és ha sok kérdésről másként gondolkodott is, mint a felvilágosodás filozófusai, ezeket a nézeteit megpróbálta a sorok közé rejteni. Ahhoz, hogy megtudjuk, miként vélekedett valójában önmagáról, a nőkről, a társadalmi haladásról vagy a természetről, elég alaposan a sorok között vagy a szöveg mögött kell olvasni, viszont a korszakban bevett közhelyek tekintetében igen értékes forrás. Azt is érdemes tudni, hogy nemcsak hogy nem értett egyet a felvilágosult nézetekkel, de kifejezetten Régi Rend-párti és hagyományos felfogású volt, amit hol titkolt, hol nyíltan kifejezett.

Nyilvánvaló, hogy a Voltaire-nél tett látogatásai során nem royalista nézeteivel akarta magát jó színben feltüntetni, emlékiratában viszont gátlástalanul szidta a francia népet, amelyik nem átallott egy jó királyt lefejezni, és amelyik érdemtelen a jó bánásmódra. Nem térek itt most ki származása és világnézete paradoxonjaira, de akár fattyú volt, és így némi joggal tekintette magát velencei patrícius-ivadéknak, aki csak látszatra komédiás szülők gyermeke, akár valóban plebejusnak született, világfelfogása mindenképpen egy arisztokratáé, aki keserűen szemléli a régi világrend pusztulását. A korabeli viszonyok leírásában és a közkézen forgó közhelyek közvetítésében viszont meglepően megbízható. A zsidóságról alkotott vélekedések tekintetében valószínűleg jól képviseli az uralkodó nézeteket, de sehol nem találni nyomát nála antiszemita érzelmeknek. Mivel a nőkkel való viszonyain keresztül élt meg legintenzívebben minden problémát, érdemes a zsidó lányokkal folytatott kalandjait részletesebben áttekinteni.

 

I A torinói Lia (1761)

Casanova harminchárom éves, amikor Torinóban egy zsidó lócsiszár, Mózes lánya nagyon megtetszik neki. (A nevek valószínűleg fiktívek, nem is sikerült azonosítani a családokat.) Heves udvarlásba fog, de a nagyobb nyomaték kedvéért, mindjárt lovat is vásárol neki. A szép Lia az apja egyik lován lovagol, és mivel nagyon ért a lovakhoz, Casanova úgy tesz, mintha nagy szakértő lenne lovászatban. Másnap reggel megcsodálja a lovaglóruhába öltözött lány telt idomait, és együtt indulnak sétalovaglásra. Szerelem helyett azonban alkudozással telik az idő, és a végén Casanova leszámolja a lóért a borsos árat. Közben meghívják ebédelni magukhoz, ahol egy következő vásárt akarnak nyélbe ütni: egy könnyű négyüléses hintót akarnak eladni neki két lóval. Az udvarló azonban nem hiába szélhámos, egyre gyanakvóbban kezeli az ügyeket, és úgy véli, baleknak nézik. Ezért aztán nyíltan a lány kegyeit kéri cserébe a pénzéért. Lia azzal vág vissza, hogy ő nem eladó, udvarolni kell neki, de Casanova ezúttal sietni akar, és inkább pénzt áldozna, mint időt és erőt a széptevésre. Hiába sietne, újabb ebéd következik, ami után a szeme előtt öltözik be a lány a lovaglóruhába, igaz, hogy egy nagynéni társaságában, de az ügyesen végrehajtott vetkőzés-öltözés így is lángra gyújtja Casanova vágyát. Közben egy zsidó esküvőre is meghívják a tüzes udvarlót, de azt sajnos nem írja le részletesen a szövegben. Újabb alkudozások lóháton, újabb ígéretek, újabb vetkőzés, de ezúttal úgy, hogy Casanovának egy kis fülkében kell meghúznia magát. Egy résen át, nyilván szándékosan, minden apró gesztust láthat, de ennél tovább semmilyen ostrommal nem jut. Ezután már végképp szakítani akarna, el is marad a háztól, de egy véletlen megint összehozza a városban Liával. Egy rőfösasszonynál alkudozik, és Casanova nem áll ellent a kísértésnek, hogy amikor drágállja a holmikat, távozása után megvásároljon és elvitessen hozzá mindent. Közben a rőfösné is tetszik neki, meg a lányai, akiket sorra elcsábít, de Nagycsütörtökön megjelenik nála Mózes a lányával. Nem merik a nagyhetet Torinóban tölteni, mire Casanova nagyúri módon elszállásolja és jól tartja őket városszéli házában, sőt egy drága gyűrűt is megvesz Mózestől, hogy a lánynak ajándékozza. Így sikerül végre meghódítania a lányt, akit később, egy újabb torinói tartózkodás során viszontlát, de akkorra Lia már férjhez ment és terhes.

A történetben több szó esik pénzről, mint érzelmekről, de mindkét oldalon. Casanova egyetlen alkalommal sem hozza összefüggésbe az alkudozásokat és a lány szépségével kikényszerített vásárlásokat a család zsidó voltával. Tőle magától sem idegen, hogy pénzért vásároljon szerelmet, és ezt természetesnek találja másoknál is. Inkább arra figyel, hogy ne járjon rosszul, és ne nagyon kopasszák meg. Ha a többi (számos) pénzen vett szerelmi kalanddal vetjük össze Lia lassú és drága meghódítását, akkor azt mondhatni, hogy viszonylag jól járt, mert megkapta a lányt, és volt is elég pénze, amit nem sajnált rá költeni. A Charpillon-felsüléshez képest pl. igen jó a mérleg, mert ott vagyonokat adott ki semmiért: a londoni kis prostituáltat nem tudta megkapni, és rajta nevetett egész London. Javára írandó, hogy egyetlen egyszer sem kel ki a zsidók ellen, amikor hoppon marad, hanem mindig magánügynek tekint minden hódítást éppen úgy, mint gyakori felsüléseit.

II Az anconai Lia

Ugyanez elmondható a másik Liához fűződő viszonyáról is, amelyik nem kevésbé komplikált és nehéz, de sokkal jobban végződik. Ezzel a lánnyal az apja révén ismerkedik meg, amikor az bekéredzkedik a kocsijába. Útközben hitvitába bonyolódnak, ahol Casanova a szokásos zsidók ellen felhozott keresztyén vádakat sorakoztatja fel a Biblia alapján, de héberül idéz az Ótestamentumból! Eszerint a zsidók gyűlölik a keresztyéneket, mindenben ellenségüknek tekintik őket, amit Mordechái nevű útitársa nem ismer el, sőt meghívja magához, hogy az ellenkezőjét bizonyítsa. Mordechái igazi vallásos zsidó, útközben sem fogadja el Casanova barátságos meghívásait, és a bort is kerüli, mert nem biztos, hogy az kóser. Inkább vizet iszik és a magával hozott tojásokat, gyümölcsöt és libamájat eszi. Az anconai étkezések nagy családi körben remekül sikerülnek, van mindenféle ennivaló, nemcsak zsidó ételek. A libamájat viszont Casanován kívül egyedül a tizennyolc éves Lia szereti, aki mélyen dekoltált blúzban viszi be neki reggelente a csokoládéját. Casanova rögtön beleszeret a kebleibe, de hiába udvarol, semmit sem ér el, viszont a szabados beszéd és erotikus metszetek terén Lia kiváló partnernek bizonyul. Sikamlós beszélgetéseket folytatnak az úti málhából előkerülő képek fölött, de mindig a valóságtól elvonatkoztatva. Egy éjszaka aztán Casanova a lenti árnyékszékről kijövet világosságot lát egy nappal lakatlan szobában, és egy hasadékon át meglesi Liát, aki egy fiatal fiúval szeretkezik. Ráadásul, éppen azokat a pózokat tanítja neki, amiket aznap reggel Aretinus művében látott a metszeteken! Hatalmas dührohamában a kalandor azonnal hajóra száll és távozni szeretne, de egy vihar visszatérésre kényszeríti. A hajó visszafordul Anconába, ahol a történet váratlan fordulattal szerencsébe fordul. Lia kedvesen fogadja a visszatérőt, bűnbánó, szerelmes, és hosszú regényt ad elő a fiúról, akivel rajtakapta annak idején: a gazember megcsalta és elhagyta őt, minden az ő tapasztalatlansága miatt ütött ki balul. A végkifejlet tökéletes boldogságot hoz: nemcsak szeretők lesznek, de szerelmesek is egymásba, és Casanova veheti el a lány mindaddig megőrzött szüzességét. Egy hónapig marad Anconában és élvezi a szerelmet, amelyet szabadon űznek Mordechái házában. Ehhez viszont az emlékező furcsa kommentárt fűz, hogy megmagyarázza, miért tűrte az apa a lányával folytatott viszonyt a saját házában: „A zsidók nem kényesek ezen a téren, mert tudják, hogy ha fiút nemzünk a közülük való asszonynak, akkor az is zsidó lesz, és szinte becsapnak azzal, ha engedékenyek. Én azonban megkíméltem drága Liámat.” (Histoire de ma vie (Életem története) I-III. Paris, Laffont, 2000. III/1005.)

Az együtt töltött szerelmes hónap tehát tökéletes boldogságban telik, itt a pénzügyek elfelejtődnek, a lány még a fehérneműk mosásáért sem fogad el pénzt, sőt finom zsebkendőkkel ajándékozza meg szeretőjét, amikor az útra kel Trieszt felé. Hat év múlva találkoznak újra Pesaróban, és a kalandor még egyszer említi Liát a gyöngédség és a nosztalgia hangján, mint utolsó nagy szerelmét.

A két Lia története tehát nagyon eltérő, mert bár az elsőben még felfedezni az anyagiasságot, amit az emlékező szerencsére nem tekint faji jellemzőnek, a második történet teljesen ellentmond minden ilyen feltevésnek. Mindkét lányt igen szépnek és okosnak találja Casanova, ami viselkedésükből igazolódik is. A legmeglepőbb motívum a második történetben az, hogy milyen jól ismeri Casanova az Ótestamentumot héberül, és hogy milyen furcsa motívumot tételez fel Mordechái engedékenysége mögött. Véleményei azonban nem elsősorban közkeletű antiszemita előítéleteket közvetítenek: saját kommentárjaiban inkább a vallási és életviteli különbségek iránti érdeklődés érződik. Ismeri ugyan a zsidósággal kapcsolatos korabeli közhelyeket, de készségesen elfogadja Mordechái meghívását, hogy lakjon náluk, és ismerkedjen meg közelebbről a zsidó vallással. E célból még a zsinagógába is elkíséri szállásadóját. Ez teljesen összevág Casanova portréjával, aki a másság iránt rendkívüli empátiával rendelkezett, és ezt ugyan gyakran próbálta a gyakorlatban a maga hasznára fordítani (azaz pénzre váltani), mégis rokonszenvesen nyitott és megértő szemlélőnek bizonyult. Ezért is olyan értékes forrás visszaemlékezése minden szempontból.