Bunkerek a Golánon és a végzetes Singer-varrógép

Írta: Vágvölgyi B. András - Rovat: Film, Kultúra-Művészetek

Aki járt már a Golán-fennsíkon vagy csak Galileában, az személyes földrajzi tapasztalatból tudhatja, hogy miért olyan fontos az a fennsík Izraelnek és miért volt esszenciális a zsidó állam elleni támadásokban 1967-et megelőzően. A szintkülönbség, az egész Észak-Izraelt belőni képes jó tüzérségi pozíció, a Kineret környéki kibucnyikokat szuttyogtató szír aknavetős egységek és tarack ütegek ballisztikai szempontból ideális elhelyezése miatt. Hogy a hatnapos háborúban ezt az ellenség számára előnyös helyszínt sikerült bevenni, abban komoly szerepe volt egy regényes életű ügynöknek, akiről a Netflix hatrészes mini-szériát készített.

A képernyőn: Eli Cohen, a komikus Sacha Baron Cohen alakításában.

A kémkedést a második legrégebbi szakmának mondják, a prostitúció után, a zsoldos-mesterség előtt, és Eli Cohen a kémszakmában alighanem egyike volt a legnagyobbaknak: kan-Mata Hari, izraeli Richard Sorge, a hidegháborús berendezkedés jó oldalán álló Kim Philby. Pedig Izrael nem áll éppen rosszul briliáns hírszerzők és titkosszolgálati szakemberek terén, az idén hunyt el Rafi Eitan, aki többek között Eichmann argetínai elrablását facilitálta, vagy a The Jerusalem Post az idei évvégi „legbefolyásosabb zsidók a világon”-listájának élén is egy főkém végzett, a Moszad-vezető Yossi Cohen, aki az iráni atomtitkot fürkészte 2016-tól napjainkig – sikeresen.

Eli Cohen azonban legenda, kis híján szír védelmi miniszter lett belőle.

Története elbeszélésért kiált, és a Netflix kreátorai a keretes szerkezet mellett döntöttek Uri Dan és Yeshayahu Ben Porat könyve, a L’espion qui venait d’Israel alapján. 1965-ben, elfogása után vagyunk, Eli Cohen a nyilvános akasztásra készül, a damaszkuszi rabbi „kivagiokén” kérdésére nem tud pontos választ adni, hogy akkor Kamel Amin Thabeet a Baath-rendszer lieblingje vagy az izraeli hazafi.

Cohent 1959-ben rekrutálták, üzleti könyvelő volt, még csak három éve élt Izraelben, egyiptomi zsidó, az egyik bátyja Maurice Cohen Moszad-elemző, az arabja tökéletes. Kiképzés után Argentínába telepítik, feleségének diplomáciai állást említ, ezért kell távoznia, nagyot lépnek majd ezzel a társadalmi ranglétrán. Nadia szép varrólány, a lehetőség számára is vonzó, ám előérzete rossz. 1961. január 3-án érkezik Zürichbe (a filmen: Nyugati pu. Budapest), Citroën 2CV-vel jön érte a kontakt, átöltöztetik és irány az Ezeiza reptér Buenos Airesben, ahonnan farmotoros Ikarusszal viszik a Szabadság térre. Budapest e sorozatban egy fülledt fehér metropoliszt játszik, nem először, Buenos Airest, a tárgyalt időszakban, a hatvanas évek elején igazán turbulens nagyváros izraeli szempontból.

Argentína a XIX. század harmadik harmadában az Egyesült Államok vetélytársa volt „a legnagyobb bevándorló-ország” büszke címének elhódításáért. Argentína a bolivári szabadságharcok idején még csak Buenos Aires kábé száz kilométer sugarú köre, meg némi pampa, az 1800-as évek közepére érte el teljes mai területét a hatalmas terra incognita meghódításával, a brit birodalom egészét sózott marhahússal ellátni képes hatalmas mezőgazdasággal, döntően észak-spanyol és délolasz bevándorlókkal. A század végére sok német, lengyel és zsidó vándorolt Argentínába, a Rio Grandétól délre itt alakult ki a legnagyobb zsidó közösség, és a szovjet-orosz polgárháború idején vagy kétmillió volgai német is ide települt. (Per ma a német-argentin közösség cirka 3,3 milliós, a zsidó-argentin 400 ezres.) Argentína, az ígéret egyik földje, kívánatos volt levantei muszlim közönségeknek is, az sem véletlen, hogy egy későbbi elnök, Carlos Menem is szír-argentin volt.

Eli Cohen, azaz Kamel Amin Thabeet olyan komoly titkosszolgálati legenda, hogy még a híres Recoleta temetőben is van az „apjának” sírja. A szír követségen Amin al-Hafez tábornok, az ambíciózus katonai  attasé köreibe kerül. Al-Hafez biztonsági főnöke, bizonyos Ahmed Suidani ezredes egy „kicsit paranoid”, neki kezdettől gyanús Kamel Amin Thabeet. Na de addig-addig, hogy sikerül eladnia meséjét, az olthatatlan vágyat az óhaza iránt, és Bejrúton keresztül behajózik a szír társasági élet magas köreibe, eredményességét remek helyzetfelismerő képessége segíti.

Eli Cohen (balra) és két vádlott társa Damaszkuszban, tíz nappal kivégzésük előtt (Fotó: AFP)

Amin al-Hafez a Baath-párt puccsára készül a korábbi elnökkel szemben. Volt egy rövid pánarab időszak (1958-61), mikor Szíria és Egyiptom Egyesült Arab Köztársaság néven egyesítette erejét, ám ennek a nasszerista kísérletnek az egyik korábbi és szokásos damaszkuszi puccs véget vetett. Nasszer-gúnyoló falragaszok között piacoznak a szírek, a damaszkuszi helyszíneket Marokkóban forgatták. A vezérkari főnök unokaöccsének ismeretségével, barátságával a belső körökhöz jut el, népművészeti bútorokat vásárol, ezeknek segítségével juttat az országból a svájci felső kapcsolatnak érzékeny információkat. Eli Cohen szerepében a volt londonisztáni rapper Ali G, a naiv és bunkó kazah, Borat, a homoszexuális osztrák sportriporter Brüno karaktereiben megismert Sacha Baron Cohen, és furcsa őt ilyen kevéssé humoros, annál hősiesebb és összetettebb szerepben látni. Graham Greene írt ilyen figurákról, és a The Spy inkább tűnik John le Carré hősnek, mint a szuperhős Bondot kiagyaló Ian Fleming kitalációjának. Sacha Baron Cohen az eddigi komikus komoly szerepet játszik – jól. Ő korának arab Jeffrey Epsteinje, az 1963-as Baath-párti puccs idején katonai felsővezetőknek, befolyás-dealereknek és az egész korrupt rezsim haszonélvezői felső rétegének adott partikat, mikor ősi ellenfele, a biztonsági szolgálat ambiciózus és roppant gyanakvó ügynöke, aki már Buenos Aires óta hökkenten figyelte Kamel Amin Thaabet varázslatos felemelkedését tout Damascus felső köreiben, és megbízója, a volt argentínai nagykövet leszámolnak a régi renddel. A puccs képsorai kemények: orgiasztikus buli, elmetszett nyakú katonák, szemen lőtt vezetők, a média megszállása, mészárlás és balítélet: a jelenleg is Szíriában uralkodó Baath-párti Asszad-rendszer elődjének dicsőséges megalapítása. Eli (Sacha Baron) Cohen magas luxus- és erotikai értékkel rendelkező bulihelyszín lakásának ablakából nézi a vezérkari főnök kíséretének kivégzését, a főnök foglyul ejtését. Árulások és új szövetségek, shakespeariánus királydráma, nem árt óvatosnak lenni, mielőtt they go mediaval on you. Az ilyen helyzetek egész egyszerűen nem tudnak másmilyen véget érni. Még a szaúdi Bin Laden család is előkerül, Mohamed, aki nagybani építési vállalkozó, hogy a Golan-fennsík bunkerrendszerét építsenek, persze a közelébe kerül, a kis Oszama is apukájához fut, a közvetítőcé az Agroprojekt Jugoslavija, Spilt.

Szíria már az Asszad család véres diktatúrája előtt is korrupt, beszámíthatatlan, népirtó zsarnokság volt és ez nem változott az évek során. Izrael eltörlését a föld színéről feladatnak tekintették eleitől fogva. A felső szír köröknek Kamal Amin Thabet elegáns lakásában Borkai-mintájú bulikat szervez, csak jobb ízléssel, jobb zenével: pia és szex, jól ismert orgiasztikus paradigma. Eli Cohent állandóan gyötri a gyönyörű izraeli feleség (Nadia, szerepében Hadar Ratzom Rotem) hiánya, emlékének feltolulása. A varrónő varr, régi, rossz varrógépe felsérti kezét. A varrógép-motívum (Singer) végigkíséri a filmet, érzelmes osztott képsorok érzékeltetik a nézővel a lélek vívódását, egyszer Damaszkuszban talál egy vadiúj Singert, fedését kockáztatva juttatja el Izraelbe. A film vége felé már Arafat, a „teflon gerilla” (semmi nem ragad hozzá, golyók, kritika, bukás) is előkerül, és Szaddam Husszein al-Tikriti és persze a Muhabharat, a rettegett titkosszolgálat.  Kamal Amin Thabetet a Fennvaló próbatétel elé is állítja, a Golan egy bunkerében a vezénylő szír tiszt egy talpas géppuskára mutat, mint Radovan Karadžić 1993-ban a moszkva-new yorki pánszlávba fordult meleg-punk írónak, Egyicska Limonovnak Szarajevó felett a hegyekben, lőne már rá szivályesen az alant fáradozó civilekre. Limonov idült mosollyal lőtt, Cohennek és a kibucnyikoknak megkegyelmezett az Örökkévaló: valami elvonta a szír parancsnok figyelmét, nem kellett a fedés megőrzésének érdekében kibucnyikot mészárolnia. Aztán egy végzetes focimeccs: Szíria-Izrael, győznünk kell fociban is, nemcsak a háborúban, zavar keletkezik az erőben, mindkét oldalon. Suidani titkosszolga csak a végére jár a  Kamal Amin Thabet-dolognak, szovjet követőkészüléket szerez, bemérik Cohent, elfogják (elfogáskori öngyilkossági kísérlet), megkínozzák, morálisan meghasonlik, barbásmód nyilvánosan kivégzik.

Eli Cohen szerepében Sacha Baron Cohen és mitagadás, gyanakodva ültem le nézni, mondván hogy Ali G. londonisztáni rapper, egy Borat nevű kazah suttyó és Brüno, a homszexuális osztrák sportriporter után hogyan tud egy drámai szerepet megformálni. Jól. Jó még Eli Cohen tartótisztje, a hasonló tematikájú, csak a nyolcvanas években játszódó The Americans FBI ügynökét játszó Noah Emmerich, és jó Suidani és a Baath-párti fönökké lett nagykövet is. A sorozatot Gideon Riff, az izraeli Hatufim és a belőle készült amerikai Homeland kreátora írta és rendezte. A mellékszerepekben korunk egyik legerősebb sorozata, a Fauda színészei is láthatók.

 

 

támogatás

Címkék:Eli Cohen, Sacha Baron Cohen