Búcsú Weisz György mérnöktől és feltalálótól (1929-2020)

Az angliai magyar kolónia fontos, illusztris emberét veszítette el Weisz Györgyben, aki 91 évesen március 31-én húnyt el Londonban.

Élete túlnyomó részét töltötte a szigetországban, ahová testvéreivel együtt 1939-ben sikerült őt apjának, Joir Weisznek átmenekítenie, mert az Anschluss után és az ú.n, „zsidótörvények” kezdetén már nem kellett különösebb képzelőtehetség ahhoz, mi várhat Magyarországon egy zsidó családra. Weisz élete végig szerencsés embernek tekintette magát, brit állampolgárként sohasem tagadta magyar gyökereit és családjának közép-európai kulturális hátterét.

Weisz György 1929-ben született Budapesten, Észak-London Hendon nevű negyedében végezte középiskoláit és a birminghami egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát 1950-ben. Ezután – nagyon fiatalon – a londoni English Electric Company igazgatója lett, majd apjától kapott kölcsönpénzen kis gyárat vett Dunstableben. Hamarosan előnyős szerződést kötött a brit Hadügyminisztériummal ejtőernyő-alkatrészek gyártására, majd 1966-ban Kay Pneumatics néven gyárat alapított, amelyikben autóbusz- és vonat ajtók automatikus nyitására készített berendezéseket. Legfontosabb találmánya viszont egy olyan hordozható, Pneupac nevű lélegeztetőgép volt, amit Weisz György 1972-ben talált fel, és aminek segítségével ma rengeteg életet ment meg a brit egészségügy országos szervezete, az NHS. (Weisz egy barátjától tudom, hogy miután a szabadalmat Weisz korábban eladta egy amerikai cégnek, most a koronavírus járvány idején a briteknek  kellett a gépeket visszavásárolniuk). Találmányaiért 1993-ban Weisz elnyerte a királynő fontos technológiai eredményekért adott jutalmát (Queen’s Award for Technological Achievement).

Weisz Györgyről azt rebesgették, nyolc nyelven beszél folyékonyan. Köztük volt az olasz, amit különösen szeretett, részben ezért vásárolt idősebb korában szőlővel együtt majorságot Lucca mellett. A vétel másik oka, amiről kevesen tudnak, az volt, hogy a szájhagyomány szerint Weisz egyik ősének éppen Luccában volt nyomdája a 18. században.

Weisz kétszer nősült, első feleségétől, a Bécsből emigrált Edith Teichtől született két gyermeke, az Oscar-díjas Rachel és a fényképész Minnie, nevelt fiából, Markból pedig író és fordító lett. Rachelt már nagyon fiatalon fölfedezték, de apja nem engedte Holywoodba, előbb be kellett fejeznie tanulmányait a cambridge-i egyetemen. Weisz másodszor 1994-ben nősült, ekkor a magyar Székács Judit pszichoanalitikust vette feleségül. Weisz lánytestvére, Olga Kennard, jónevű kristallografus lett Cambridgeben.

Weisz alapítványa, a Joir and Kato Weisz Foundation számos magyar tudóst támogatott az évek során és 2012-ben főleg az ő anyagi segítségével tudtuk kiadni azt a versantológiát, aminek jelentős közönségsikere lett Angliában, az „I lived on this Earth…”(Oly földön éltem én…) c. kötetet, aminek alcíme a „magyar költők a Holocaustról” volt – ez zsidó és keresztény költők mellett Radnótitól Szántó T. Gáborig, három magyar cigány költő verseit is tartalmazta. Ugyanebben az évben Weisz György film-producerként is jelentkezett: Groó Diána dokumentumfilmjét segítette létrejönni Regina Jonasról, az első női rabbiról, aki Berlinben avattak fel 1935-ben és öltek meg kilenc évvel később Auschwitzban. A filmet Budapesten is bemutatták, alulírott az Urániában látta. Weisz különösen büszke volt arra, hogy a filmben világhírű lánya, Rachel is szerepelt, ő volt a film narrátora.