Búcsú Váradtól – Fux Pál idézése

Fux Pál (Nagyszalonta 1922 – Jeruzsálem 2011) a helybeli zsidó iskola után Nagyváradon a Dr. Kecskeméti Lipót Líceumban tanult. A rajz és a festés műhelytitkaiba Földes Imre, a Sonnenfeld nyomda grafikusa vezette be, majd a negyvenes évek elején Budapesten Bortnyik Sándor képezte tovább. 1944 végén megszökött a munkaszolgálatból, Tenkei úti kifosztott lakásukba 1945 tavaszán apja is megérkezett a lágerből, de többi családtagja odaveszett.

1946-ban vette nőül a komoly és hallgatag sémita szépséget – Líviát – akitől két fia született. A kis határszéli mezőváros iskolás és felnőtt műkedvelőinek évről-évre színdarabokat tanított be, amelyekkel nem csak a Művelődési Házban léptek fel, hanem falusi kultúrotthonokban is. Legrangosabb rendezvénye 1954-ben az egész estét betöltő Hamupipőke mese-balett volt népszerű klasszikus zenei összeállítással, amelynek díszleteit és jelmezeit is ő tervezte. A gyors nyíltszíni váltást segítette az időnként leengedett függő fal, amely kerti szőlőlugast ábrázolt áttetsző kék celofán égbolttal és előterében tovább folyhatott a cselekmény, a palota báltermének magas középső lépcsősora pedig kerekeken gurult ki vagy be. A címszerepet Szurd Klári, a Mezőgazdasági Iskolaközpont egzotikusan bájos, filigrán titkárnője táncolta térdig érő ruhákban, a királyfi reneszánsz jelmezben a fiús alkatú Rédly Marika tanítónő volt, civilben is apród frizurájával. A lencsét az ocsútól csipegetve külön válogató, tüll tütübe öltözött öt galamb közül kettő – Olga és Ildikó – Klári felső elemista húga volt, utóbbi később elvégezte a kolozsvári koreográfiai középiskolát és balerina lett. A darabban már én is szerepeltem végzős elemistaként, egyrészt, a céhek (sóspereces, mézeskalácsos, serfőző stb.) óriási papírmasé jelképeket vivő képviselőinek felvonulásában, tiroli ruhában nagy nyalókát cipeltem a vállamon, másrészt a kulisszák mögött Wagner Lohengrinjének közismert nászindulóját énekeltük három szólamban, Torday Ferenc igazgatónk dirigálásával.

1956-ban Fux Pál családostól Nagyváradra költözött, mert kinevezték az Állami Bábszínház díszlet- és bábtervezőjévé. Amikor az európai hírű Kovács Ildikó kolozsvári bábszínházi igazgatót ide helyezték vezetőnek, az ő esetükben „két dudás remekül megfért egy csárdában”, valósággal szárnyakat adtak egymásnak, együttműködésük több európai országot érintő turnéban csúcsosodott ki. „Az itt töltött 17 év életem legszebb korszaka volt…” – nyilatkozta később Pali, aki ekkor már tegező jó barátom lett, mert nagyszalontai múzeumi igazgatóként és a Fáklya megyei napilap külsős újságírójaként a hétfői szünnapot mindig a Körös-parti városban töltöttem, kulturális feltöltődés végett, a Filharmónia esti hangversenyével bezárólag. Ilyenkor mindig felkerestem az Ullmann-palota negyedik emeletén lévő műtermében. A szecessziós épületet 1913-ban Löbl Ferenc tervezte Ullmann Sándor vállalkozó részére, földszintjét nagyáruháza számára berlini modorban, homlokzatát bécsi mintára a pécsi Zsolnay-gyár kékeszöld csempéivel, a lakások második-harmadik emeleteit a Menórát őrző núbiai oroszlánok fajansz domborműveivel. A lépcsőház ólomkeretes vitrói is szecessziósak, növényi ornamentikával. Pali mindig örömmel mutatta legújabb munkáit és ezeket viszont láthattam az őszi tartományi seregszemléken, Ady kedvenc vendéglőjében, a néhai EMKÉ-ben, az akkori Bémer téren, amelyet Sztarill Ferenc tervezett 1902-ben, szecessziós stílusban. Ady 1903-ban itt ismerte meg Brüll Adélt (Lédát) és 1908-ban itt alakult a Holnap Irodalmi Társaság. A román érában Astoria névre váltott a szálloda, és földszintjén az ötvenes évektől nyílt reprezentatív kiállító terem. A legszebb férfikorban lévő, jó kiállású, magas, Jávor-bajuszos Pali nagy szoknyavadász hírében állott, de okos nejét a futó liezonok nem zavarták, mert biztos volt életre szóló kapcsolatuk erősségében. Így gondolták ezt a szekuritátén is, mert – akkoriban ritka kivételként – kiengedték egy párizsi privát tárlatra, túszként visszatartva imádott családját. 1968 nyarán épp akkor zajlottak ott a diáklázadások, Pali titokban hozott röpcédulákat is mutatott nekem, továbbá interjúban részletezte Louvre-látogatását, ahol nem érdekelte Rubens – ahogyan fogalmazott: „a nagy húskimérés világa” – annál inkább a gótikus és a kora-reneszánsz piktúra diszkrét atmoszférája.

Felkereste a Folies Bergére világhírű revüjét is, élén Michel Gyarmathyval, akinek ismeretlenül elküldtem ezt a cikkemet, és attól fogva rendszeresen leveleztünk, még Las Vegasból is üzent egy méretes képeslappal. Amikor magyarországi rokonaimhoz is megtagadták tőlem az útlevelet, úgy éreztem, hogy rács van még az égbolton is, a román diktatúra bezártságában ez volt számomra a bizonyíték arra, hogy valahol messze van egy szabad világ is. Mikor 1969-ben Temesvárra kerültem, a párizsi Marcel Papier bariton-énekes (aki az Anna Frank ház avatásán énekelt szólót), évenként látogatta itt rekedt idős fivérét, az amerikai bank volt direktorát és nekem mindig egy bőröndnyi ruhaneműt, selyem nyakkendőket, férfi parfümöt hozott Micheltől, „mes amitié” üzenettel. Mindezt áttételesen Palinak köszönhettem, mint ahogy azt a sikeres „belépőmet” is, amikor a hetvenes években a fővárosi Koreográfiai Főiskola volt igazgatónőjétől, a nyugalmazott diplomata-feleség Gonda-Magyar Esztertől bukaresti interjút kértem a kolozsvári Utunk hetilap számára, és tágas nagypolgári lakásukon fogadott, amelybe még egy gyakorló balett-terem is belefért fali korláttal és tükörfallal, privát oktatásra. Már a bejárati ajtóban felkiáltottam, mert a szemközti falon ismerős képet fedeztem fel: „Ez egy Fux Pali festmény!” – álmélkodtam és attól fogva nemcsak a lakás, hanem lakóinak a lelke is megnyílt előttem, miközben a tudós, cikkeket és könyveket publikáló, egyenes tartású, rövid frizurás, szigorú nagyasszonynak minden mozdulatára kísértetiesen pattogtak az ízületei a kopástól…

A párizsi sikeres „portyán” felbuzdulva, Pali engedélyt kért és kapott egy jeruzsálemi egyéni tárlatra. Lelkesen mutogatta sajátos leleményét: a diplomata táskában kézi poggyász gyanánt elférő kéttucatnyi furnérlemezt, amelyekre régi mesterek receptje szerint festett tojástemperával bibliai témákat. Ám perverz módon, a repülőgépről szállították le és tartották vissza! Ezen annyira begurult, hogy rögtön beadta végleges kivándorlási kérelmét Izraelbe családostól. Szép szál fiai közül a nagyobbik orvostanhallgató volt, a kisebbik érettségi előtt állt. (Ez egyébként a hatóságok aljas és bevált módszere volt: korábban, a kolozsvári egyetemen publicisztika tanárom – Balogh Edgár, a Korunk főszerkesztője –, egyik előadásán elköszönt tőlünk, mert pár napra Budapesten várták, de másnap mégis megjelent, mivel a biharkeresztesi határállomásán a vonatról leszállították és kéziratait elkobozták. 1974. május 30-án engem Kürtösön a feleségem mellől – aki végleges áttelepülésem miatt elébem jött Temesvárra – szedtek le a nemzetközi expresszről és az utazó közönség szeme láttára, fényes délben kísértek vissza katonai fedezettel a rendőrőrsre, mondvacsinált ürüggyel, miszerint a legmagasabb szintű jóváhagyások mellé még a bukaresti magyar nagykövetség is adja beleegyezését a távozásomhoz. A nejemnek intettem, hogy jövök, amint lehet, az engedélyezett 30 kilós bőröndöm is a vonaton maradt, én egy szál teveszőr zakóban – amit Michel Gyarmathytól kaptam – Bukarestbe repültem retúr jeggyel. Külképviseletünkön azonnal fogadtak, a fejüket fogták – ettől a szerintük „diplomáciai nonszensztől” –, de becsületükre legyen mondva, hogy Szepesi István konzul szóról-szóra teljesítette a feltételeiket és mivel akkor még nem volt sem internet, sem mobil telefon, június elsején a feleségem reszketve várt a Keleti pályaudvaron, hogy rajta vagyok-e a vonaton).

Pali akkori lelki állapotát tükrözik az Ady által is sokszor bírált Kanonok sor 1971-es, börtönszerű  metszetének drámai árkádjai, vaskos oszlopai, vagy a háztetők fölött egyensúlyozó Kötéltáncos (a román diktatúrabeli létbizonytalanságról) illetve az Ikarusz tollrajza, amelybe szabadságvágyát sűrítette. Addigra már ajándékba kaptam tőle egy román bábos lány görögös profilját szénnel és japán rizspapíron egy lendületes, érzékeny tusrajzot, amelyet Beethoven V. szimfóniája ihletett, egy fa sziluettjével és egy szálló madárral, továbbá egy miniatűr karikatúrát méregzöld-narancs filctoll kontrasztban, amint a prédikáló Szent Ferencet épp leszarja egy vállára repülő madár, és ez jó példa iróniájára. Romantikus lírai alkatát dokumentálta az a grafikája, amelyen – mint nekem elárulta – a földre hullott őszi falevélen a lukat régi nagy szerelme, Szurd Klári tűsarkúja okozta egy titkos sétájukon. Neki küldte „elbocsájtó szép üzenetként” általam azt a raffiából szőtt faliszőnyegét, amely Hóra (Körtánc) címmel, kékes tónusú Ünnep ikerpárjával főfalon szerepelt a tartományi őszi tárlaton, az „egyszerű, de nagyszerű” megtestesítéseként fekete szurokkal csurgatott, absztrakt figurákkal, a kalligráfia hurkaiban vörös tintafoltokkal, de Klári már férjnél volt, ezért inkább rám bízta „szocialista megőrzésre”, és máig itt függ dolgozó szobámban, a heverő felett…

1972 nyarán, a Körös hídjának korlátjára könyökölve búcsúztunk el egymástól, miközben szomorúan bámultuk a folyó zöld vizét, a benyúló hatalmas fűzfákat, a parti házak lehullott vakolatú vörös tégla falait, a zsinagóga szinte légben lebegő kupoláját… „Mindig is olyan szép volt, mint Velence… Mivé tették ezek ezt a gyönyörű várost…” – visszhangzanak bennem mindmáig mélabús mondatai. Ő hozott össze az Ullmann-palota alsóbb emeletén lakó nyugdíjas, de agilis Szidi nénivel, akitől halott édesanyja helyett áldást kért alijázása előtt. Szidi mama nekem is második anyám lett, mert mint kiderült, temesvári balett-táncos fia – Feig Laci – család-kiegészítés ürügyén Budapesten élő elvált férjéhez készült és bukaresti ügyintézései során számomra is ő szerezte meg a belügyi szervektől a repatriálásomhoz szüksége vaskos paksamétát. Nekem almás pitét csinált útra való „hamuba sült pogácsa” gyanánt… A fia itt az Operettszínház kartáncosa lett Fenyves László néven és amikor már én is átkerültem és viszontláttam, épp a nagy sikerű West Side Story ment, amelyben nem győzte méltatni az énekes-színész Galambos Erzsi tánctudását, ami vetekedett a balettesekével.

Palival innen is tartottam a kapcsolatot. Egyszer idős koreográfus barátnőjének kért partitúrát Josef Bayer: Babatündér balettjéhez, amelyet a rangos Rózsavölgyi könyvesboltban szereztem be, cserébe a Tel Aviv-i Bathsheva Dance Company társulatról kaptam tőle könyveket, amelyet 1964-ben alapított Rothschild bárónő Martha Graham koreográfusnővel a modern tánc izraeli meghonosítására. (A nemzetközi együttes permanens külföldi turnéi során többször is megfordult nálunk:1994, 2004 és 2010, a Bartók Tavasz fesztivál keretében tervezett 2022-es fellépésük – sajnos – elmaradt). Egyéni tárlatával már 1974-ben eljutott New Yorkba, kollektív kiállításokkal Sydneytől Monte Carlón át Washingtonig szerepelt, és 2002-ben vendégeskedett Budapesten is, az Ernst Múzeum „Felezőidő – Romániai magyar művészet 1965-75” rendezvényén. A Bibliából másfélszáz miniatűrt festett Salamon király zsoltárairól és az Énekek énekéről, de az rögtön amerikai magántulajdonba került. A hazai közönség is megismerhette viszont a Noran Kiadó 2009-es angol-magyar könyvében, Szabó Lőrinc fordításában, Shakespeare-szonettjeihez készült 154 színes illusztrációját.

A 2013-ban a Körös parti városban indított Fux Feszt keretében kétévenként találkozik hét erdélyi magyar hivatásos bábszínház (Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad, Sepsiszentgyörgy, Szatmárnémeti, Székelyudvarhely és Temesvár) – amelyhez legutóbb (2023 októberében) az anyaországból Budapest, Debrecen, Kaposvár és Pécs is csatlakozott –, hogy bemutassa legújabb produkcióit egy héten át, felnőtt és gyermek közönség előtt. A vendéglátó társulat néhai, jeles személyisége, a báb- és díszlettervező Fux Pál emlékére a legsikerültebb látványért róla elnevezett díjat is kiosztanak. A budapesti Kovax művésznevű Kovács Péter muzsikus – Presser és Zorán zenekarának állandó tagja – tavaly koncertet is adott a Fux Feszt keretében édesapja emlékére, aki Fux Pál vezetése alatt, 1968-90 között volt bábszínész Nagyváradon. Fia is 1968-tól ott élt, majd a rendszerváltáskor vándorolt ki Magyarországra, de erdélyi gyökerei mindmáig oda húzzák vissza…