Búcsú a tavasztól és a lelkiismeret hatalma

“1968-ban, Varsóban járunk, ahol heves diáktüntetések és politikai tiltások bontakoznak ki. A konfliktus gyökere két „reakciósnak” kikiáltott egyetemi hallgató jogtalan kirúgásában és egy előadás betiltásában rejlik…”

Réges-régi toposz a nemzeti „ellenséggel” szövődő románc a művészetben (elég csak felidézni ehhez olyan halhatatlanok előzményeket, mint Corneille Horace-a). Jól ismert az is, hogy az idősebb nemzedékek politikai konfliktusai a fiatalok szerelmi kapcsolatával egyszerre zajlanak (lásd, például Jókai Törökvilág Magyarországon című történelmi regényében Béldi Aranka és Feriz bég, vagy Schiller Wallenstein című színdarab-trilógiájának középső darabjában Thekla és Max esetét).

Hatalmas irodalma van a XX. századi rémes korszakoknak is csakúgy, mint körforgásszerű következményeiknek. Kézenfekvő a Tadeusz Słobodzianek kiváló Mi osztályunk című színdarabjára gondolnunk, amely kifejezetten térségi színpadon üzeni azt, hogy a közép-európai gyűlöletspirál jószerivel feloldhatatlan, hiszen a múlt úgyszólván „betemethetetlen”.

Hasonlóképp azt is látni, hogy egyes zsidó származású szerzők „esküdt” ellenségei lettek az államszocializmusnak, olyan magyar(országi) születésű szerzőktől, mint Szerb Antal, Arthur Koestler vagy Ephraim Kishon, olyan népszerű kortárs szerzőkig, mint Simon Sebag Montefiore. Utóbbi tendencia hátterében minden valószínűség szerint meghatározó volt egyebek mellett a sztálini terror, ilyenformán akár az úgynevezett orvosperek traumatikus élményanyaga is

A kommunista rendszer későbbi variációi például a kezdeti éveiben a „desztalinizáció” emblematikus alakjának számító Gomułka-féle rezsim (1956-70) bizonyos társadalmi konfliktusairól ellenben viszonylag kevés szó esik. Részben ebben az időszakban, részben a mindezt követő Gierek-vezetés kezdeti éveiben a Lengyel Tudományos Akadémia történésze, Dariusz Stola szerint legalább tizenháromezer zsidó származású lengyel emigrált (2000: 213; 414), munkahelyi elbocsátásuk vagy egyéb zaklatások következményeként.

Az ennek közvetlen hátterében álló politikai válság formálta sorstörténeteket ragadja meg alapvetően zseniális művészi alakításokkal a Marzec 1968 (1968. március) c. film.

1968-ban, Varsóban járunk, ahol heves diáktüntetések és politikai tiltások bontakoznak ki. A konfliktus gyökere két „reakciósnak” kikiáltott egyetemi hallgató jogtalan kirúgásában és egy előadás betiltásában rejlik, melyet annak idején Kazimierz Dejmek rendezett, és a lengyel Nemzeti Színházban kellett volna bemutatni. A mű koncepcióját eredetileg Adam Mickiewicz „Ősök” (lengy.: Dziady) című drámájából merítették, ami egy rendkívüli jelentőségű romantikus alkotás Lengyelországban. Azonban a politikai vezetés az 1824-ben íródott mű friss színpadi változatában ellenséges, szovjetellenes tartalmakat vélt felfedezni, amely hozzáállást távolról sem csak Spiró György lengyelországi színházak világában játszódó, Az ikszek című áltörténelmi regényéből ismer a magyar olvasó…

Ezen „díszletek” előterében bontakozik ki Hania Bielska (Vanessa Aleksander) és Janek Wolicki (Ignacy Liss) szerelme, akik mindketten aktívan részt vesznek a tüntetéseken. Ám az érzelmeiket bonyolítja, illetve beárnyékolja, hogy családjaik alapvetően a zavargások különböző oldalán állnak. A fiatalember apja ugyanis nem más, mint a belügyminiszter Wolicki, míg a lány szülei már korábban is meghurcolt – azonban ironikus módon a rendszerrel egy bizonyos fokig még mindig megértő! – inkább lengyel identitású zsidók. Végeredményben az országban zajló forradalmi események közepette mindkét fiatal életében szorosan összefonódik a személyes és a közösségi harc. Amelyekben – és itt a rendező Krzysztof Lang ott folytatja lényegében, ahol Słobodzianek a problémafeltárást abbahagyja – voltaképpen sem a fiatalok, sem a lány szülei, a Bielskik (szül. Gutman) nem győzhetnek, legfeljebb morális értelemben.

Az idősebb Wolicki karaktere felidézte bennem Adam Michnik egyik, Mokotów börtönéből Kiszczak tábornoknak írt, 1983-as levélesszéjének egy szakaszát, amelyet e helyen inkább annak tematikus rokoníthatósága miatt idéznék, hogysem bármiféle didaktikával, az alábbiak szerint: „Minden becsületes ember életében eljön az a nehéz pillanat, tábornok úr, amikor az egyszerű kijelentés, hogy ez fekete, az meg fehér, nagy árat követel [… ] Tábornok úr, lehet ön  hatalmas belügyminiszter, állhat az Elbától Vlagyivosztokig terjedő nagyhatalom és az ország teljes rendőri ereje a háta mögött, lehetnek zloty-milliói, amelyekből fegyvereket, vízágyúkat, lehallgató készülékeket, szolgalelkű kollaboránsokat, besúgókat és újságírókat vásárolhat; de valami láthatatlan, egy járókelő a sötétben megjelenik ön előtt, és azt mondja: ezt nem szabad megtennie. Ez a lelkiismeret” (1985: 68-9).

A magyar cím talán még frappánsabb, mint a lengyel. Ugyanis ez Búcsú a tavasztól, amely egyértelmű allúzió Stanisław I. „Witkacy” Witkiewicz korszakalkotó, a későbbi totalitarianizmus veszélyeit vázoló, váteszi víziójára 1927-ből Búcsú az ősztől címmel.

Ebben a könyvben a főhős, Atanazyról azt írja az elbeszélő, ami nagyon jó egybecseng a film hangulatával, és talán partikuláris, akkori évekre irányuló mondanivalójával: „Egyre ijesztőbbnek érezte e két ellentétes és összemérhetetlen világot: az egyre növekvő szervezett tömeg objektív, szükségszerű győzelmét a mintegy kényszerzubbonyban, személyisége korlátjai között vergődő ember fölött. Mégis, ezen az oldalon volt az elkerülhetetlen, bár öntudatlan vereségből fakadó, igazi tragikum” (2000: 172-3). A filmben azt is láthatjuk, hogy az egyénnek meg szilárd szövetséges egyénekkel egyetemben is „osztályrésze” lehet a tragikum.

A Búcsú a tavasztól kimondottan jól sikerült magyar címadáas is megelőlegezi, hogy e film méltó helyet foglalhat el a fontos XX. századi, közép-európai történelmi emlékezeti, illetve rendszerbírálati művek sorában.

Óbuda, 2023. október 24.

 

Michnik, Adam (1985) Letters from Prison and Other Essays. Berkeley: California University Press.

Dariusz Stola (2000) Kampania antysyjonistyczna w Polsce 1967 – 1968 [The Anti-Zionist Campaign in Poland 1967–1968]. Varsó: Instytut Studiów Politycznych Polskiej Akademii Nauk.

Stanisław Ignacy Witkiewicz (2002 [1927]): Az ősz búcsúja. Pécs: Jelenkor.