Ben Ami, Benami, Benamy – egy 20. századi magyar zsidó író névváltozatai

A legöregebb magyar író, Benamy Sándor (1899-1989) halálakor Zöldi László a Népszabadság hasábjain közzétett írásában idézte fel egyik korábbi találkozásukat, amelynek alkalmából az újságíró rákérdezett a sejtelmesen hangzó vezetéknév jelentésére. „Benamy – tulajdonképpen mit jelent ez az érdekes név? Azt, válaszolta, hogy a Ben zsidó eredetű, az ami franciás vonzalmáról árulkodik, a Benamy pedig – ipszilonnal – magyarságáról.”^[1] A válasz kétségkívül frappáns, sejteti, hogy felvett névvel állunk szemben, ám néhány kérdést, miként az eredeti családnevet, homályban hagyott.

Talán a kivételesen hosszú pályafutás után elhunyt Benamy Sándorra is illenek valamelyest Kosztolányi Dezső írói álnevekről vallott gondolatai: „Az írói álnév ravaszdi rejtekezés, ősemberi bújósdi. Aki több nevet vesz föl, megsokszorozza egyéniségét, egyszerre több életet él, tárgyiasítja és függetleníti egymástól a benne lakozó különböző hajlamokat, mentesíti magát a múltjától, elbújik a kíváncsi szemek elől, korlátlan szabadságra és titkos hatalomra tesz szert.”^[2] Az eredetileg Berger Samu néven anyakönyvezett író, hírlapíró, drámaíró, útleírásszerző, műfordító, dramaturg kezdetben a Ben Ami, majd a Benami Sándor, illetve – leghosszabban – a Benamy Sándor álnevet, írói nevet, felvett nevet használta. Kozák Péter életrajzi összeállítása hivatkozott arra, hogy 1955-ben a Benamy Sándor név – anyakönyvi bejegyzés révén – hivatalos névvé is vált.^[3] Vajon e névváltozatok tényleg az egyéniség megsokszorozására, illetve az identitás kavalkádjára utaltak? Amennyiben az életút első évtizedeit átívelő, igen lendületes stílusban megírt visszaemlékezésektől várna az olvasó választ, némi csalódással fogja konstatálni, hogy Benamy Sándor egyetlen szót sem ejtett eredeti családnevéről, illetve felvett írói neveiről.^[4] Mintha világéletében kizárólag a kötet címlapján olvasható néven publikált volna, miközben felvett írói nevein megjelent írásait számos alkalommal idézte a visszaemlékezések lapjain.

 

Ben Ami – a Nép Fia

A héber Ben Ami – a Nép Fia – írói név felvétele feltehetően a kolozsvári Új Kelet (1918-1940) című heti-, majd napilapnál történt elhelyezkedés időszakára datálható. Az Erdélyi Zsidó Nemzeti Szövetséghez kötődő Új Kelet világnézeti szempontból a cionizmus, a zsidó nemzeti mozgalom platformján állt, miközben az 1920-ban napilappá átalakuló szerkesztőségben, kezdetben a javarészt Magyarországról emigrált, kommunista-szocialista hátterű újságírók voltak többségben.^[5] Ben Ami nem tartozott az emigránsok közé, lévén az összeomlás és a forradalmak időszakát javarészt akkori lakóhelyén, Nagyváradon töltötte. Utóbb – feltehetően Kaczér Illés támogatásával – csatlakozott a napilappá átalakuló Új Kelet gárdájához. A zsidó nemzeti mozgalom mellett elkötelezett szerkesztőség a zsidó öntudat felébresztésével összefüggésben szorgalmazta a héber nyelv minél szélesebb körű használatát is. A szerkesztőség tagjai közül többen vettek fel ekkoriban héber írói nevet: Weiszburg Hugó Ben Atid, Blau Pál Bli Sém, Kugel István pedig Barzillay István néven publikált. A szerkesztőséghez csatlakozó magyarországi cionista írók-újságírók egyike, Giszkalay János (Jochanan Gus-Cháláv) – eredeti nevén Widder Dávid – viszont már korábban is publikált a rómaiak elleni zsidó háború egyik hőse után választott írói nevén. A név hebraizálását illető gesztus a cionista mozgalomban nem volt egyedi, amint azt Achad Haam (Aser Hirs Ginzberg), vagy Eliezer Ben-Yehuda (Eliezer Perlman) jól ismert példái is igazolhatják.^[6]

Ám mi állhatott a Ben Ami névválasztás mögött? Pillanatnyilag csak találgatásokba bocsátkozhatunk. A Ben Ami      (בֶּן־עַמִּ֑י)      név mindenekelőtt előfordul a Héber Szentírásban. Lót vérfertőző kapcsolat révén teherbe ejtett ifjabb leányának fiúgyermekét nevezték ugyanis Ben Aminak, akitől utóbb az Ammoniták származtak (1Móz, 19, 38). Kevéssé valószínű, hogy e meglehetősen visszatetsző biblikus történet ihlette volna a névválasztást. Feltehető továbbá, hogy a színpad világát ismerő fiatal újságíró hallhatott a modern zsidó színház atyjaként számon tartott Avrom Goldfaden 1907-ben íródott Ben Ami című színművéről, illetve tudhatott a kortárs jiddis színjátszás kiemelkedő személyiségéről, Jacob Ben-Amiról is. A névválasztás mögött akár a héber név jelentésének aktualizált társadalmi üzenete is állhatott: hiszen Ben Ami jelentése nem más, mint a Nép Fia, azaz egy a nép gyermekei közül. Ez a magyarázat illeszkedhetett az önmagára baloldaliként tekintő szerző világnézetéhez is. Egykorú szentföldi úti-beszámolói egyikében lelkesen mutatta be a „kiszipolyozó bérmunkásgazdálkodást” elutasító „kommunista” telepek – kibbucok – közé tartozó Ain Harud (Ein Harod) és Tel Josef (Tel Yosef) működését.^[7] Időskori visszaemlékezéseiben sem rejtette véka alá abbéli reményét, hogy a varázslatos kis országként aposztrofált Izraelből előbb, vagy utóbb „pompás szocialista állam lesz.”^[8]

Miközben tehát az Új Kelet munkatársai annak idején cionista meggyőződésük demonstrálása érdekében vettek fel héber írói nevet – közülük többen alijáztak is Izraelbe –, a magyar sajtótörténet ismer olyan korábbi példát is, amikor kifejezetten anticionista szerző jegyezte zsidó vallásos elkötelezettsége hangsúlyozásaként héber néven a publicisztikák egy részét. A leírás az Egyenlőség című hetilap főszerkesztőjére, Szabolcsi Miksára (1857-1915) vonatkozik, aki hitvédelmi cikkeit időnként Mordechai/Mardochai Hajehudi néven írta alá. Az eljárás tehát azonos, a motiváció azonban gyökeresen eltért egymástól.^[9]

Az Új Kelet újságírójaként Ben Ami mindenesetre éveken keresztül jelentette meg zsidó és nem-zsidó témájú írásait, riportjait, beszámolóit, tárcáit. Lapja tudósítójaként hosszabb időt töltött a Szentföldön is. Útiélményeiről, találkozásairól előbb cikksorozatot publikált az 1920-as évek elején, amelyek utóbb részlegesen be is épültek az Új Palesztina. Sztambultól Kairóig című szépirodalmi elemekkel színesített útirajzba.^[10] A Mediterráneum térségében tett utazások ihlették továbbá Ben Ami Európától Ázsiáig című kötetét, amelyhez Henri Barbusse írt előszót (a kötet további kiadásai már Benamy Sándor néven jelentek meg).^[11]

Ben Ami változatos témákban megjelenő cikkeit az 1920-as években nemcsak az Új Kelet olvasói ismerhették meg, hiszen munkatársa volt az 19198/1919-es magyar emigránsok által Bécsben megjelentetett Diogenes folyóiratnak, valamint a Bécsi Magyar Újságnak, de Palesztináról szóló német nyelvű írásait a Neues Wiener Journalban is olvashatták. Ebben az időben Ben Ami kérészéletű párizsi magyar emigráns lapok – Párisi Újság, Párisi Futár – alapításánál is felbukkant. Az USA-ban megjelenő Új Előre című munkásmozgalmi – egy időben a sarló és kalapács jelképeket címlapján feltüntető – lap is átvette egyik-másik írását, illetve közölte Ady Endre „Vér és arany” című versének Ben Amitól származó angol fordítását. A körkép természetesen nem teljes, annyi azonban így is érzékelhető, hogy Ben Ami neve akkoriban sokfelé volt forgalomban.

Henri Barbusse és a párizsi lapalapítások kapcsán ki kell térnünk arra, amit Benamy Sándor a vezetékneve franciás vonatkozásairól Zöldi Lászlónak mondott. A francia kötődések dacára és az utólagosnak tűnő szerzői szándék ellenére a Ben Ami név francia áthallása kissé mesterkéltnek tűnik. Még akkor is, ha az „Ami” – „Barát” – önállóan, a „Ben” nélkül meg is állná a helyét. A Ben Ami névválasztás azonban megegyezni látszik az Új Kelet egyes szerzőinél tapasztalt hebraizálási szándékkal. Arról feltehetően Ben Ami nem értesülhetett, hogy amikor a Magyar Távirati Iroda egy rövid hírt jelentetett meg a Párisi Ujság megindításáról, egy ártalmatlan elírás folytán akaratlanul is „franciásították” a nevét, hiszen a lap kolozsvári tudósítójaként „Bel Ami” – „Szépfiú” – néven említették.^[12]

Ben Ami nemcsak publicista, hanem szépíró is volt egyúttal. Zsidó öntudatra buzdító alkotásai közé tartozott Az Új Kelet Évkönyve 5682 – 1921-1922 számára írt Rapsodie chaotique sioniste című költeménye, amelybe még saját eredeti családnevét is beleszőtte.^[13] A korabeli társadalmi konvencióknak hadat üzenő, Történet három ágyról címen közzétett erotikus regény szintén Ben Ami néven jelent meg.^[14] Erről az ifjúkori alkotásáról az időskori visszaemlékezésekben a következőket írta: „Három ágyról volt benne szó, amelyek egy bútorkereskedésből különböző helyekre kerültek. Egy pirosra festett ágyat egy bordélyház gazdája vitte el, egy barna ágyat egy új házaspár vett meg, egy fehér ágyat pedig egy zárdának vásárolt meg a rendfőnök. Ennek a három ágynak a sorsát kísértem végig: az egymást váltó lélektelen szeretkezést, a rossz házasságot és a buja álmú szüzességet.”^[15]

A Benami Sándor, illetve Benamy Sándor névváltozatok az 1920-as évek végétől ismeretesek. Az első időkben azonban úgy tűnt, hogy nincs következetesség az írásmódot illetően. Míg nagy port kavart, erőteljesen erotikus színdarabja, a Kajüt 1929-ben Benamy Sándor néven jelent meg, addig a hét erdélyi író kollektív regényeként jegyzett, A földalatti hármak címlapján 1933-ban a Benami Sándor név szerepelt. A Benamy Sándor szerzői név használata az 1934-es Budapestre költözéstől vált meghatározóvá.

Benamy Sándor (Benami-Berger Sándor), a „cionista” Kajüt szerzője

Noha a szentföldi tematika hosszú időre visszaszorult publicisztikai munkásságában, a „cionista” előélettől nem egykönnyen szabadult meg. Ennek oka a botrányízű Kajüt sajtóvisszhangjában keresendő, amennyiben egymástól világnézetileg távolálló sajtóorgánumok tartották szükségesnek kiemelni a szerző cionista mivoltát, miközben a kritika által illetett – egy óceánjáró hajón játszódó – színdarab nemhogy a cionizmushoz, de még a zsidósághoz sem volt köthető. A nagy feltűnést keltő színműben – a szerző visszaemlékezései szerint – egy „nyomorúságos, félvér matróz szerelmi szenvedését és kijátszását”, vagyis csőbehúzását ábrázolta, „aki úrinőre vetette szemét.”^[16] A lavinát a budapesti Új Színházban történt bemutató után a Népszava rövid írása indította útjára. „Benamy Sándorról annyit tudunk, hogy erdélyi cionista író, akinek két kötet élénk útirajza jelent meg.”^[17] A kolozsvári Ellenzék a névváltásra és ezzel összefüggésben az írói horizont megváltozására már közvetlenebbül hivatkozott, amennyiben a cikkíró szerint az eddig Ben Ami néven ismert kolozsvári újságíró újabban Benamy Sándor néven a korábbról ismert merészségével vágott neki egy számára eladdig új területnek: a színpadnak. „Szegény Benamy sohase pretendálta magának az erdélyi író címet és jelleget. Cionista újságíró volt kezdettől fogva s hogy utóbb nevét egybeírta és y-t is biggyesztett a végére, ezzel éppen jellemezni akarta, hogy az érvényesülési kört leszűkítő cionista-nacionalizmus cipőiből kilépve magyar márkával akar a világcikkgyáros budapesti szerzők nyomdokaiba lépni.”^[18]

Az újabb névváltást ezek szerint nemcsak az írói tematika, hanem a világnézet változása is motiválhatta. Az Új Nemzedék nem bánt kesztyűs kézzel a színdarabbal, illetve annak szerzőjével. A cikkíró szerint a Kajüt szerzőjéről, Benámi (így!) Sándorról eddig csak annyit tudott a budapesti színházi világ, hogy „Kolozsvárott él és cionista újságíró.” Az Új Kelet munkatársaként dolgozó újságíró valódi neve azonban „Berger Sándor”, aki a bibliai hangzású Benámi névhez úgy jutott, hogy palesztinai tartózkodása idején a cikkeit Ben Ami álnévvel szignálta. „Mikor tehát az Új Színháznál, mint színpadi szerző jelentkezett, a kissé szatócsos Berger név helyett a Benámi nevet vette fel s így jelentkezett Budapesten.”^[19]  A Magyar Kultúra hasábjain szintén ellenséges hangnemű bírálat jelent meg „Benami-Berger Sándor”, kolozsvári cionista újságíró „irodalmi bolondgombának” minősített színdarabjáról, külön is kárhoztatva a szerző által művelt „cionista magyar nyelvet.”^[20] A Kajüt szerzőjét övező névkavalkádban jóformán elveszettnek érezhette magát a korabeli hírlapolvasó.

A sajtótámadások kereszttüzében Benamy Sándor az Új Keletben utasította vissza, hogy miért is kellene cionista írónak minősíteni egy olyan színdarab szerzőjét, aki kizárólag „egy férfi és egy nő szerelmi históriáját” kívánja bemutatni. Amennyiben pedig irodalomról beszélünk, akkor csak az íróról lehet szó, „minden mellékes jelző nélkül, amely nézeteire, esetleg világszemléletére, vagy foglalkozására utalhatna”. A cionista minősítést mindazonáltal büszkén vállalta. „Minden szeretetem és mélységes ragaszkodásom azé az önérzetes nagyszerű csapaté, amely elsősorban is emberi méltóságát óhajtja visszakapni.” Szíve a chalucoké, akik újra összenőttek a földdel, amelyen most már egész emberként úgy akarják megvetni a lábukat, „hogy azon egész emberként, hátrafeszített vállakkal és felvetett fővel állhassanak meg.”^[21]

 

Egy globetrotter visszatérése Izraelbe

Hosszú élete során Benamy Sándor világjáró, globetrotter volt. Ennek megfelelően ifjabb és idősebb korában egyaránt szívesen publikált útirajzokat is. Ez a műfaj kiváló alkalmat biztosított számára, hogy hírlapírói és szépírói kvalitásait egyazon művön belül villantsa fel. Az Új Kelet szentföldi tudósítójaként Ben Ami néven közzétett írások egy része évtizedekkel később visszaköszönt a Benamy Sándor néven jegyzett útleírásokban. Ezek közé tartozott az 1961-ben megjelent Kis pénzzel nagy utakon című zsebkönyv „Egy ország feltámad” című fejezete is. A múltban tett szentföldi utazásokról szóló leírásokat annyiban mindenképp aktualizálódtak, hogy frissültek a kötethez tartozó illusztrációk. Ezt önmagában már az is indokolta, hogy időközben – 1948-ban – megalakult Izrael Állama.

Benamy Sándor négy és fél évtized után, 1967. elején felesége, Ábel Olga írónő társaságában látogatott el a Szentföldre, azaz Izrael Államába. “Az Izraelben megjelenő Új Kelet régi kedves barátként köszöntötte a látogatóba érkezett korábbi munkatársat. Az öthetes út végén Benamy Sándor egykori lapjában elevenítette fel régi szentföldi emlékeit, illetve örökítette meg újonnan szerzett izraeli élményeit.”^[22] Budapestre hazaérkezve sem szakadt meg kapcsolata az Új Kelettel, valamint a szintén Izraelben megjelenő, A Hét című folyóirattal, amelyek szívesen tették közzé írásait. “A régmúlt időket idézte fel Történelmi éjszaka – Életkép két részben című, a kolozsvári Magyar Színház által 1929-ben színpadra állított művének Új Keletben közzétett szövegkönyve, amely Herzl Tivadar életének azon sorsdöntő – fiktív – éjszakáját dolgozta fel, amelyen eldőlt, hogy innentől kezdve minden energiáját a zsidó állam feltámasztásának szolgálatába állítja.”^[23]

Idehaza, Magyarországon is rendszeresen publikált zsidó orgánumokban: leginkább az Új Életben, de megjelent visszaemlékezése gyermek- és ifjúkora városairól – Nagyváradról és Kolozsvárról – a Scheiber Sándor által szerkesztett MIOK Évkönyvben is. A hosszú életút végén szellemileg és érzelmileg talán visszatalált gyökereihez.

***

Ben Ami, Benami Sándor, Benamy Sándor – mit is sugallhatnak, illetve üzenhetnek az életútra is figyelemmel ezek a nevek? Az identitások változását? A homo ludens nyelvi bravúrjait? Talán ezt is, meg azt is. Annyi bizonyosnak látszik, hogy a német hangzású családnév mellőzésével, egyúttal a héber név felvételével, majd a héber név „magyarosításával” valami egyedülálló született a magyar irodalomban.

Jegyzetek

^[1]Schweitzer Gábor a TK JTI kutatója, az NKE ÁNTK oktatója

Zöldi László: A legöregebb magyar író halálára. Népszabadság, 1989. október 16. p. 8. A legöregebb magyar író ebben az időszakban alighanem Sásdi Sándor (1898-1992) volt.

^[2] Kosztolányi Dezső: Ábécé. 3. kiadás. Budapest, Gondolat Kiadó, 1957. p. 118. Idézi: Földes Györgyi: Több néven élni? Szerzőként meghalni? Az álneves szerzőkről. In: Helikon. Irodalomtudományi Szemle, 2010/4. szám. p. 577.

^[3] Kozák Péter: Benamy Sándor. https://www.nevpont.hu/palyakep/benamy-sandor-c9f95

^[4] Benamy Sándor: A XX. században éltem. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1966.

^[5] Olosz Levente: Az Új Kelet megalapítása és első évei (1918-1920). In: Interdiszciplínák találkozása – nyelvek és kultúrák érintkezése. Szerk.: Bodó Barna – Szoták Szilvia. Budapest, Külgazdasági és Külügyminisztérium, 2018. p. 103. A korabeli erdélyi zsidó társadalmi és politikai háttérhez lásd Gidó Attila: Erdélyi zsidó intézmények a két világháború között. Korunk, 2002/4. szám. p. 44-52.

^[6] A cionista mozgalom névhéberesítési törekvéseihez lásd Bányai Viktória: A névhéberesítés társadalomtörténeti és nyelvi vonatkozásai. In: A családnév-változtatások történetei időben, térben, társadalomban. Szerk.: Farkas Tamás – Kozma István. Budapest, Magyar Nyelvtudományi Társaság – Gondolat Kiadó, 2009. p. 285-293.

^[7] Ben Ami: Az uj Palesztina. Diogenes, 1924. december 27. p. 29.

^[8] Benamy Sándor: A XX. században éltem. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1966. p. 71

^[9] Sajátos megoldást választva a fiatal Ignotus az Ebréus (Héber) írói álnevet is használta. Lásd pl. Ebréus: Rasesone. A Hét, 1899. szeptember 3. p. 587-589. Idézi: Lengyel András: A „névtelen” álnevei. Rejtőzködés, játék, szerep- és identitáskeresés a fiatal Ignotusnál. Jelenkor, 2017/9. szám. p. 993.

^[10] Ben Ami: Új Palesztina (Sztambultól Kairóig). Wien, Verlag Julius Fischer, 1925.

^[11] Ben Ami Európától Ázsiáig. Wien, Verlag Julius Fischer, 1925.

^[12] Magyar Távirati Iroda hírei. Napi Hírek, 1923. december 9.

^[13]Ben Ami: Rapsodie chaotique sioniste. Az Új Kelet Évkönyve 5682. 1921-1922. Szerk.: Marton Ernő. Cluj-Kolozsvr, Kadima Rt. Kiadása, 1922. p. 40-41.

^[14] Ben Ami: Történet három ágyról. Berlin, Verlag der Kollektiven Menschen, 1923.

^[15] Benamy Sándor: A XX. században éltem. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1966. p. 55.

^[16] Benamy Sándor: A XX. században éltem. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1966. p. 227.

^[17] Kajüt. (Benamy Sándor drámájának bemutatója az Új Színházban). Népszava, 1929. szeptember 16. p. 6.

^[18] Vasárnapi gondolatok arról, hogy mégis milyen jól mehet nekünk. 1929. október 6. p. 9.

^[19] A Kajüt szerzőjét Hatvany Lajos protezsálta és valódi nevén Berger Sándor. Új Nemzedék, 1929. szeptember 25. p. 8.

^[20] Gáspár Jenő: Színházi Szemle. Magyar Kultúra, 1929. október 5. p. 294-295.

^[21] Benamy Sándor: Néhány széljegyzet egy kritikai „viharhoz”. Új Kelet, 1929. szeptember 28. p. 5.

^[22] Benamy Sándor: Izráel – az új világcsoda. Új Kelet, 1967. február 26. p. 5.

^[23] Benamy Sándor: Történelmi éjszaka. Életkép két részben. Új Kelet, 1976. április 14. p. 14., valamint április 16. p. 7.