Balla Zsófia: Más ünnepek

Írta: Balla Zsófia - Rovat: Irodalom, Kultúra-Művészetek

Balla Zsófia hét év után jelentkezik új verseskötettel.

A Más ünnepekben az elmúlt időszaknak mintegy keresztmetszetét nyújtja: könyve sűrítés – mondhatnánk: egy konokul csak a lényegre összpontosító költői figyelem eredménye. A szerző nem külsődleges márkajelzetéhez ragaszkodik, nem alakított ki formalizált védjegyet, hanem saját költői mondanivalójához hű, nagy témáihoz (szerelem, hontalanság, életgyakorlat, mulandóság, emberi árulás, érzékfeletti dolgok) tér vissza meg-megújuló kötött és szabadon zárt formákban. Beszédmódja szembeszökően nyomatékos és gondolati: Balla Zsófia érzékletessége, iróniája, komolysága az olvasótól is elmélyülést vár: ajánlatos verseihez nem csak odahajolni, – hozzá is kell nevelődni megrendítő világához. Nagy elődöknek, Babits Mihálynak, Pilinszky Jánosnak vagy Rainer Maria Rilkének a nyomdokain jár, s közben gondolati költészetünk új fejezeteit nyitja meg.

Különös figyelmet érdemel – a kötet nagy elégiái, tablószerű összegzései és elmélyült gondolatfutamai mellett – a játékosság vagy a groteszk hangján megfogalmazott létleletek egy-egy darabja. Balla Zsófia költészete ugyanis nem csak mélységről tesz tanúságot, hanem arról a kiegyensúlyozott derűről, sőt távlatos higgadtságról is, amely lírai filozófiájának alapeleme. Ez a költészet gyönyörködtet: megráz és fölemel. (Kalligram Könyvkiadó)

 

HOLNAP SZÁZ ÉVE

Holnap száz éve, Alsórónán
egy parasztasszony megszült
téged fekete hajú kislány,
aki engem majd kivajúdtál.
Azt az asszonyt családostul megölték.
Te visszajöttél. És naponta sírsz.

Sokan harapják záros napjaim,
lefaragva rólam titeket. Ma is
rád gondoltam: hogy megbocsátottál
apunak. Másoknak. Végül nekem.

Egy lágerben nincs semmi megbocsátható.
Saját mulasztásom sem szenvedhetem–
mi kifeslik, hiába dugdosom
vissza : ami jó, halott. Sok bűn még eleven.

Szép vagy, figyelő, jószagú mamám.
Szép vagy és messze jársz.
Porként, gallyként, és csontdarabka útján
anyád részeit teríted alám.

 

HA ELTITKOLNÁM

A származásom hamar kiderülne.
Ha kilépnék belőle, rám tapadna.
Senki sem hinné el, hogy odahagytam.
A régi szín átüt a bőrön.
Messzire utaznék – ott szállna mellkasomban.
Ha elfeledném – valaki rám olvassa,
messziről felismer: mindenki az őröm.
Ha megtagadnám – mint kinek meghal az apja,
az anyja, szerelemből született porontya.
Mint kinek meghal még halála is.

Mint egy halálos ítélet, úgy kísér.
Mint a billog, lemoshatatlan.
Gondolok rá akarva-akaratlan.
Nincs magas tudat, nem villog belül sem.
Isten se tudja –
ne mondja meg más sem, hogy ki vagyok.
Az elrendeltetés, mely ma rám szakad:
szabad szeretnék lenni egészen.
Az életem, az az égi szalma csillag,
mely éjjel-nappal fönn ragyog.

 

ÉRZELMI KUTATÁSOK

Nem csak újszülöttnek vannak halottai.
Nem csak a holtaknak hátrahagyottaik.
Nem csak élők közt fut középkorú, zsenge.
S nem csak olyan úton, hol mások hevernek.
Nem csak ők suttognak szóig elevenen.
Nem csak az él, akit nincs mód elfeledni.
Nem csak, ki előre feszíti az arcát.
Nem csak öreg vakul bele a jövőbe.
Nem csak az ifjú, ki múltja elején tart.
Nem csak a múlt tartja, öleli a táncost.
Nem csak az öl hal el hosszabb képzeletben.
Utunkat csak tartós nemlét igazítja?
Utat vágunk látvány és belátás között.
Nem tudjuk, nem tudjuk mi kíméletesebb:
Egy ideig élni, vagy végig figyelni.
Vajon melyik bátyánk helyébe születünk.
________
Báthori Csabának

 

ÉLETEM

Az eposz részletei elhomályosulnak.
Tudom, hogy győztem, s ami megesett,
elhalkul, a páncélok szertehulltak.
Arcot, néhány szót őrzök egy keveset.

Minden összebékül bent, ez a baj.
Nagy haragok és körmönfont csaták
értelmüket vesztik, a hősi zaj
rezegve kocsonyás dallamra vált.

Lehet, nem fogom megtudni soha,
miképp történt ez-az
s miért épp úgy esett.
Amit átéltem, testem szilánkjaiba
épül, s nem sejtem,
miben csalok és miben tévedek.

Mondanám, – de ki száll le múlt időbe?
Nem mutatható meg az a röpke fény,
amely betöltött, elhalt s most is él.
Életem enyém – de a másokéba szőve.

 

 

támogatás