Az őr rendje

Marcona, kigyúrt férfi masszírozza szülés előtt álló feleségének vádliját, majd kollégáinak panaszkodik a kerti partin, hogy régóta nem fekhetett le vele.

Míg az izmos rendőr (Yiftach Klein) feleségéhez nyúl, gyengédség hatja át mozdulatait. Amikor a szombatköszöntő összejövetelen férfitársaival látjuk, szeretetteli, de némiképp durva hátba csapkodással köszöntik egymást, majd két csapatra oszlanak, és birkózni kezdenek. A képsorokból rövidesen kiderül, egy antiterrorista elitalakulat tagjait látjuk, akik nemrég túllőttek a célon, s egy palesztinokkal szembeni akció miatt, melyben ártatlan áldozatok estek, eljárás folyik ellenük.
Fülledt férfiszolidaritás, véd- és dacszövetség fűzi össze a machoizmustól sem mentes pasikat. Ha halálos beteg társuknak el kell vinnie a balhét, ha fedezni kell egy félrelépő havert, vagy ha egy virágtolvajt vernek meg kollégájuk temetésén, egy srófra jár az agyuk és a kezük. Kissé talán túlzó a verés, amit a temetői tolvajjal szemben alkalmaznak. Meglepi a nézőt a brutalitás hirtelensége, a bennük sűrűsödő feszültség kirobbanása, de épp azt hivatott ellenpontozni, amilyen gyengéd családjában s közelgő apai szerepét próbálgatva a főhős.
A fegyveres férfi, különösen a kommandós: idol az izraeli társadalomban, erre utal a sörözőbeli csajozás, ahol a főhős egy pincérnőt, tizenöt éves fruskát próbál felszedni, jókora pisztolyát az asztalra helyezve. Erotikájuk része a fegyver, a lány alávetettsége és szolgálatkészsége.
A történet másik szálán némileg fiatalabb szereplők terrorista akcióra készülnek. Nem, nem palesztinok: zsidókról van szó, vezetőjük az establishmenthez tartozó, kifinomult askenázi család sarja: egy bíró fia (Michael Aloni). Egyik társa remek hegedűs, de van köztük egyszerűbb sorból származó fiatal, akinek már apja is forradalmi álmokat dédelgetett, és megszállott, szexualitását próbálgató fiatal lány is. Míg a kommandósok egyszerűbb gondolkodású, pragmatikus, hierarchiában gondolkodó emberek, a kifinomult, művelt fiatalok zavaros újbalos ideológiájukban az ideáljait elvesztő, pénzorientált, oligarchák által uralt Izrael ellen támadva túszokat ejtenek. A nézőnek eszébe juthat a közelmúlt félmillió résztvevővel zajló izraeli tüntetéssorozata, mely a szociális igazságtalanságok ellen emelte fel szavát; eszébe juthat a palesztin-probléma mögött elsikkadt, magyarországi visszaélésekkel is párhuzamos izraeli privatizáció, a politikusok korrupciós ügyei és az értékválság, amivel a színfalak mögött az izraeli társadalom birkózik.
Nadav Lapid filmje (melynek végén a két szál összeér), nem hibátlan alkotás. Túlzottan macho minden kommandós, egyformán feszült a társadalom minden rétege, a gyors, felszínes szex az érzelmek helyett feszültségoldóként szolgál mindenkinél. Nem derül ki, mit követelnek a Baader-Meinhof csoportra emlékeztető terroristák, bár köztük több az egyénített sors, mint a kommandósok oldalán. A rend őre az új izraeli film társadalomkritikai vonulatába tartozva inkább vészjelet akar adni a társadalmat átitató erőszakról, melyről közvetlenül, s az eluralkodó szociális igazságtalanságokról, melyről közvetve kapunk képet. A kérdés azonban a film végén kimondatlanul is ott van a gépkarabélyt szorító főhős szemében: milyen az a rend, az erőszak és a milliárdosok rendje, ami terrort szül, ami sajátjaival szembeni fellépésre kényszeríti, s amibe gyereke beleszületik?

Szántó T. Gábor

(A rend őre, izraeli filmdráma. Írta és rendezte Nadav Lapid. Magyarországon forgalmazza az Anjou Lafayette.)