Az idős kort is meg kell mutatni a színpadon

Beszélgetés Vári Évával az Aranytó bemutatójáról

Hogyan változtatja meg egy kisfiú egy idős házaspár életét és rendezi újra a családi viszonyokat? Az Aranytó című darab női főszereplője, Vári Éva azért is hálás a mű bemutatásáért, mert nagyon kevés színdarab állítja főszereplőnek az időseket, miközben az ő élethelyzetüket is érdemes, sőt be kell mutatni a közönségnek, ráadásul derűsen, humorosan is. A mosolyogtató produkciót a nyári, szabadtéri előadások után október 14-én mutatja be Budapesten a Belvárosi Színházban az Orlai Produkciós Iroda.

– A hírek szerint A nagy négyes egyik előadásán vetette fel az ötletet Benedek Miklós: legközelebb játsszák el együtt az Aranytó című darabot.

– A színdarabban felteszik az utolsó nagy fellépésükre készülő operaénekesek a kérdést: mihez kezdenek, mit fognak csinálni az után? A szereplők nem adnak erre választ, ám Miklós civilben megtette: „eljátsszuk az Aranytavat!”. Látta a filmváltozatot a televízióban, említette nekem is, szerinte mennyire nekünk való a mű. Megnézte Orlai Tibor is, megtetszett neki, elkérte a szövegkönyvet és a játszási jogot.

– A játékhagyomány szerint rendszerint megbecsült idős művészek kapnak lehetőséget az idős házaspár megformálásra. Színészi jutalomjáték ez?

– Létezik egy tréfás mondás: ha valaki nem hal meg idejében, az megöregszik. Ha egy színtársulatnak van két megbecsült, idősebb női és férfi tagja, akik még meg tudnak tanulni ilyen sok szöveget, számukra szokták elővenni a darabot. Nem akarom hasonlítani magunkat hozzájuk, nagyon nagy nevű elődök formálták előttünk a szerepeket: hazai színpadon Tolnay Klári és Mensáros László, a mozivásznon Kathiarine Hepburn és Henry Fonda.

– Jelentenek ezek az előzmények bármiféle nyomást Önökre?

– Ezzel egyáltalán nem szabad foglalkoznunk, a színész görcsöl elég sok minden más miatt. Magam nem tudtam volna eljátszani egyetlen szerepemet sem a pályám során, ha azon gondolkoztam volna, ki és hogyan alakította előttem. Mindent eljátszottak és fognak is utánunk, a Hamletet Laurence Olivier után is be szokták mutatni. Ha egy színészre ráoszt a rendező vagy az igazgató egy szerepet, azt gondolja, neki való, képes eljátszani. Mi kimegyünk a színpadra és kiderül, valóban így van-e.

– Az Aranytó esetében mi volt a legnagyobb kihívás?

– El kellett döntenünk, milyennek ábrázoljuk ezt a két embert. A nőt, Ethelt is többféleképpen meg lehet közelíteni. Aggódhat folyamatosan a férje egészségügyi állapota iránt, de veheti természetesnek is azt, úgy, hogy egyáltalán nem reagál a párja panaszkodásaira. Inkább folyton sétálni, horgászni küldi. Mi ezt az irányt választottuk, nem akartuk már a darab elején a végét játszani.

– Ez a házaspár utolsó nyara a tónál?

– Lehetséges. Az elmúlt pár évben mindig ezzel a gondolattal érkeztek a nyaralóba. A darab szerint ez már a 48. szezonjuk ott. A férj azonban most fogalmaz legkonkrétabban az elmúlásról. A feleségnek az a feladata, hogy minden ezzel kapcsolatos kijelentést hárítson.

– Mi lehet a titka ennek a nagyon hosszú házasságnak?

– Ha 48 éve kitartanak egymás mellett, nagyon erős kapocs kell, hogy legyen közöttük. Feltézetem, nagy szerelemmel kezdődött a kapcsolatuk, ami az évek folyamán átalakult mély, emberi szeretetté. Mindig megértették és segítették egymást. Olyannyira, hogy közben nem jutott elég figyelmük a lányukra, aki emiatt szemrehányást is tesz nekik. Az apa mindig maximalista volt vele, nem vette észre, a lány mit szeretne. Kevés dicséretet kapott tőle. Az önbizalomhiány és megfelelési kényszer rányomta a bélyegét a kapcsolatukra. Sok családban előfordul ez. Azt tapasztalom magam körül is, folyton és túlságosan meg akarunk felelni mindenkinek. Ehelyett azt kellene mondanunk: „én ilyen vagyok, ilyennek fogadjatok el!” Bennem is sokáig munkált a megfelelési kényszer, sokat görcsöltem, kinek hogy tetszik, amit csinálok. Ahogy múltak az évek, rájöttem, nem tudok mindenkinek megfelelni. E helyett azt tűztem ki magam elé, hogy mindig kihozzam magamból az aznapi maximumot. Valakinek ez kevés, másnak elég, és talán akad olyan is, akinek sok.

– Mennyit változtat a kisgyerek a házaspár életén?

– Csodálatos élmény, amikor betoppan az életükbe váratlanul a kisfiú. Szorong is a feleség amiatt, hogy halálra fogja majd idegesíteni a férjét. Kiderül azonban, hogy a férj boldog, mert behozhatja mindazt, amit a lányával elmulasztott. Van valaki, akit taníthat, akinek példát mutathat. És persze a gyerek is sok mindent megváltoztat a férfiban. Valóban odafigyelve hallgatja meg azt, amit mond. Belátja, hogy időnként a gyereknek is igaza van. Tud időnként bocsánatot kérni, amit előtte nem gyakran tett meg. Mindehhez egy kiskamasz szükséges, akinek a gondolkozásában akadnak már felnőttes vonások is. Egy ennél kisebb gyerek- véleményem szerint – halálra idegesítené.

– Nyernek plusz éveket azáltal, hogy megérkezett a családba?

– Feltétlenül. A darab végén úgy búcsúznak, jövő nyáron újra eljönnek együtt a tóra horgászni. Új életcélt nyernek az idősek a gyerekkel, aki egy év múlva még nagyobb lesz, még értelmesebb, még több mindent meg lehet mutatni majd neki a világból. Ez bizonyára meghosszabbítja a férfi életét is.

– Mi lehet a bája a darabnak, amiért ennyire sikeres? Harminc nyelvre fordították le, negyven országban játszották, több filmváltozat készült belőle.

– Úgy tudom, mostanában épp többfelé újra előveszik Amerikában is a művet, sőt, terveznek musicalt is készíteni belőle. Mondtam is Miklósnak, majd előadjuk azt is. (Nevet.) Idős emberekről nem igazán szokás darabot írni. Erre a korosztályra általában legyintenek már, nem csak a drámaírók, hanem általában az életben is. Nem kedvelem, amikor bizonyos kor után a férfiakat lebácsizzák, a nőket pedig lenénizik. Az írók nem kényeztetik el se a nézőket, se a színészeket azzal, hogy darabot írnak idős emberekről. Az Aranytó minden korosztálynak szól, nem csak az érintetteknek, hanem a középkorúaknak és a fiataloknak is, hiszen később ők is megöregszenek majd.

– Kevés ehhez hasonló darab van, amely ezt a korosztályt állítja főszerepbe.

– Nem igazán találni a világirodalomban olyan darabot, amelyben nagyobb szerep jut az időseknek. Közel kell hozni, be kell mutatni a nézőknek ezt az életszakaszt is. Még az is megeshet, hogy ekkor talál valakire rá egy nagy szerelem.

– Erről szól a Kései találkozás című darab.

– Ezen a kettőn kívül viszont nekem nem is jut eszembe több színdarab, amelynek idősek az főszereplői. Pedig tapasztalom, a nézőket érdekli a téma, nyáron sokfele jártunk az előadással, mondhatom, nem udvarias, hanem igazi tapsot kaptunk mindenhol. A fiút játszó két kamasztól, akik felváltva játsszák a szerepet, pedig úgy búcsúztunk el a szünet idejére, ne nőjenek sokat az októberi kőszínházi bemutatóig, mert kereshetünk újabb gyerekszereplőket helyettük. (Nevet.)