Az érthetetlen ragyogás

„Mitől létezik a világ, mitől mutatkoznak meg az Atyák? A Tórát tanuló kisgyermekek hangjától. Ezek a gyermekek mentik meg a világot.” (Zohár)

Recenziót az ember a következőképpen ír általában: elolvassa a művet, megérti, kialakítja a véleményét és aztán ezt a véleményt a legjobb tudása szerint olvasmányosan leírja. Ebben az esetben azonban ez nem érvényesíthető. Megjelent magyarul a kabala legfontosabb könyve, a Zohár („Ragyogás”) az Atlantisz Kiadónál, Uri Asaf kitűnő fordításában és nagyon hasznos, tájékoztató előszavával, valamint Tatár György költői utószavával, bőséges és alapos jegyzetanyaggal, úgyhogy látszólag semmi akadálya sincs annak, hogy az ember a művet elolvassa és megértse, kivéve talán magát a művet.

Én végigolvastam a Zohárt, a szónak abban az értelmében, hogy elolvastam a nagyon szép kiadású, bibliapapírra nyomtatott, 980 oldalas könyvnek a betűit, úgy, ahogy egymás után le vannak írva, de nem merném állítani, hogy elolvastam volna a Zohárt. Azt pedig, hogy megértettem volna, határozottan cáfolom. Annyi többé-kevésbé kiderült a számomra, hogy ennek a könyvnek, mondjuk így talán: a világszemlélete, a világműködési magyarázata erősen ütközik a hagyományos, rabbinikus judaizmussal, mert a Zohár a világot egy működő gépezetként írja le, méghozzá olyan gépezetként, amelyik időnként felülírhatja magát a Teremtőt is. E tekintetben a zsidó misztika gyöngyszemének tekintett Zohár talán racionálisabb szemléletű, mint az egyébként kifejezetten racionális halachikus gondolkodást összefoglaló Talmud maga, hiszen a Talmud a Tanachon áll, és nem kívánja a teremtés misztikus titkát egy működő, leírható, megtanulható gépszerkezettel helyettesíteni.

A Tanach annyit ír: „Börésit bara Elohim et ha samajim vö et ha arec” (a héber szavaknak nincs még kanonizált átirati formulája, ezért bizonyára sokan Berésit-et írnának). Magyarul: „Kezdetben teremtette az Isten az ege(ke)t és a földet”. Száadja Gáon nagyszerű filozófiai művében, a Széfer ha emunot vö ha deot címűben (A vélekedések és hittételek könyve) briliáns levezetéssel bizonyítja, hogy ennél többet egyszerűen nem lehet mondani. Se azt, hogy Isten önmagából teremtette a világot, sem azt hogy a szavával teremtette, semmi ilyesmit.

A Zohár viszont egy bonyolult, de leírható, forgó, világító, emelkedő-süllyedő talán szerkezetet tár elénk a világteremtés és világműködtetés lényegeként. Ez csarnokokból áll, amelyek összeolvadnak, feljebb jutnak, lejjebb ereszkednek, fénylenek és kialszanak. Kerekek, támasztékok, sugárszerű kapcsolatok lobbannak fel és tűnnek el benne, mint egy lézer- vagy hologram-vízió, olyan ez a világot teremtő és működtető lényeg. Ez dönt sorsról, teremtésről, ítéletről, életről és halálról. Az egész villog, mozog, meghatározott fényeket sugároz, és morgó zajt ad ki. A Zohár pedig maga mindennek a központja: „A második csarnok, amint írva áll, olyan tiszta, mint maga az ég. Itt van az a lélek, akit zohárnak (ragyogás) neveznek, mely mindig fehér, mert színei nem keverednek. Ő a lényeg, mely örökké változatlan. Nem látszik, nem fénylik, mint a többi, nehéz érzékelni. Akár a csukott szem, mely forogva ragyog, a forgástól villódzik, és itt is ez történik: mikor az első lélek felszáll, forgásba kezd, hogy megmutassa magát, majd egymással szembe kerülnek, és a szemfehér tükrében megjelenik az ő gyenge fénye. A magasabban levő lélek a lenti láttán forgásba kezd, mivel a lenti forgásra készteti. A fenti addig nem világít, míg a lenti nem kerül a belsejébe. Ekkor, mivel a lenti fény belekerült, maga is fényt ad. Ő maga nem változik, de a (lenti) kedvéért forgással válaszol. Ahogy ez a fény forog, egy másik fény kerül a bal oldalra, és vele forog, körbe járnak. … Boldog, aki észlelte a fények ragyogását!”

Sőt, nemcsak boldog, hanem tudás és hatalom birtokosa. Ugyanis egy kabalában jártas bölcs képes arra, hogy e tudás erejével megváltoztassa a sorsot. Ez persze nincs a Zohárban egyértelműen kimondva. A későközépkori misztikus iratokhoz hasonlóan a Zohárnak is alapjellegzetessége, hogy ki is mond és homályban is hagy. Érzékeltet, de nem magyaráz meg semmit. Vagy mégis? A Talmud a legszigorúbban tiltja a varázslást, és e tiltásban a Tanachra támaszkodik. A Zohár, a zsidó misztika összefoglalása azonban ezen a ponton sem összeegyeztethető a rabbinikus judaizmussal. Olvassuk el ezeket a sorokat és próbáljuk megfejteni őket:

„Rabbi Simon így szólt, jöjj és lásd: ki az, aki úgy tud imádkozni, mint Mózes, aki a szükség órájában tudja, hogyan nyújtsa, vagy hogyan fogja rövidre az imát? Rabbi Simon folytatta: A régi könyvekben megtaláltam az imádság titkainak a titkát, azt, hogy mikor és milyen rend szerint kell imádkozni. Van, amikor az imákat az Úrnak tetsző módon kell sorba rendezni, tudni kell, hogyan jusson kifejezésre (az Úr) teljes egysége, hogy (az imádság) behatoljon a mennyekbe és kapukat nyisson, hogy senki se állíthassa meg. Boldogok az igazak, akik elnyerik Uruk tetszését és elhárítják az ítéletét, és őrzik a Sechinát a világban. Ők tudják, hogyan kell az áldásokat lehozni, és hogyan kell távol tartani az ítéletvégrehajtó angyalokat, hogy ne uralkodjanak a világban.”

*

A Zohárt rejtélyek veszik körül és maga is rejtély. Azt se tudjuk, mikor keletkezett: az ókorban? Vagy ez a szöveg középkori hamisítvány? És ki a szerzője? Rabbi Simon bar Jocháj a 2. században, vagy Isaac ben Solomon Luria a 16. században? Vagy Mose de Leon a 13. században? Valamilyen szövegalap nyilván már létezett korábban is, valamilyen tudást őriztek Cfátban a bölcsek, egy olyan tudást, aminek ez a könyv a kulcsa. Nyitja a zárat, de egyelőre csak a kulcs van a kezünkben, a zár nincs. Nem ismerjük azt a kabalista tudást, amire a Zohár mondatai utalnak, amit idéznek, mert az az ősök titka.

Gyakori fordulat a könyvben, hogy két rabbi megy az úton, az egyik kérdez, a másik tanítja. Elhangzik egy válasz, ami vagy nagyon lapos közhely, vagy zagyvaság vagy nem értjük. Erre a kérdező rabbi megáll, odamegy a másikhoz, megcsókolja, és azt mondja: már csak ezért a feleletért érdemes volt megszületnem. A kérdésekből és válaszokból, az okfejtés logikájából egyértelműen kiderül, hogy ezek nagyon okos emberek. Ha ők elfogadták ezeket a ma zavaros semmitmondásnak tűnő szövegeket, annak bizonyára volt valami oka.

Nagyszerű könyv a Zohár, költői, filozófikus, bölcs. Tanít valamire, amiről nem árulja el, hogy micsoda, de aki végigolvassa a könyvet, egyetért: az a valami, ez az érthetetlen és rejtélyes zsidó misztika, ez bizony ragyog. Befejezésül adok egy ajándékot a Zohárból, ez se harmonizál a Talmuddal, ezt se értem, de ez is bölcs és gyönyörű.

„A titkok titka a vágy, melyre nem derít fényt se az értelem, se a számítás, és örökre kifürkészhetetlen marad. A vágy a tudás számára megismerhetetlen és megfoghatatlan, de legbelül édes íze van. Minden egyetlen vágy, a végtelenig, fent a magasban és lent a mélyben, kívül és belül. A vágy mielőtt (a fokozatok világa) beteljesül, láthatatlan, de fénye ragyog és világít.”

Jó olvasást! És ne próbálkozzanak a széles körben elterjedt megfejtési módokkal, a héber betűk számértékének összeadásával és abból következtetések levonásával, mert a helyes következtetéshez először a helyes gondolkozás, tehát a Zohár tökéletes ismerete volna szükséges. Az pedig lehetetlen.