„Az ember sok seben szeretne tapasz lenni”

Írta: Várnai Pál - Rovat: Irodalom, Kultúra-Művészetek, Történelem

Gera Judit, emeritus professzorral és műfordítóval beszélget Várnai Pál.

Az Ön fordításainak köszönhetően az utóbbi években számos holland zsidó témájú könyv jelent meg magyarul. Ezek közül a legkiemelkedőbb Etty Hillesum naplója (1941-43) A 29 éves korában mártírhalált halt szerző mind emberként, mind íróként rendkívüli. Idézem a napló utolsó mondatát: „Az ember sok seben szeretne tapasz lenni.” Mondana pár szót Ettyről, az emberről és naplójáról?

Etty Hillesum 1914-ben született Middelburgben. Először jogot tanult, majd szláv nyelveket. Kezdetben orosz nyelvet és irodalmat tanított a Népfőiskolán, később, amikor ez lehetetlenné vált, magánórákat adott. A középiskolában héber nyelvet is tanult, s egy ideig részt vett a deventeri cionista ifjúsági szervezet összejövetelein. Naplóját egy Julius Spier nevű, Németországból Hollandiába emigrált úgynevezett pszichokirológus hatására kezdte írni. Spier egy ideig Carl Gustav Jungnál tanult Zürichben. Etty és közte egy soha be nem teljesülhető szerelem bontakozott ki, mert mind Etty, mind Spier elkötelezettek voltak már, amikor megismerték egymást. Spiernek Etty szellemi és intellektuális fejlődésére kifejtett hatása azonban így is óriási volt. Etty Hillesum és egész családja Auschwitzban pusztult el.

A napló feltárja és pontosan dokumentálja a hollandiai zsidóüldözés tényeit, és mindennek egy fiatal nő életére kifejtett hatását. Egyszerre kordokumentum és lélektani vallomás. Felmutatja azt a kényes egyensúlyt, amelyben a külvilág borzalmai közepette egy nő saját integritását, aktivitását, a jövőbe vetett hitét próbálja megőrizni. Miközben odakinn tombol a zsidóüldözés és a háború, Etty megpróbálja továbbépíteni önmagát az irodalom (különösen Rilke, Dosztojevszkij és Tolsztoj hatottak rá), a szerelem, a barátság és az írás, az önreflexió, továbbá a transzcendencia (Biblia, Augustinus, istenkeresés, misztika) segítségével. Mindezen aspektusoknak egy nagyon sajátosan női látásmódjával ismerkedhet meg az olvasó, az emancipált női létforma problémáiról olvashatunk rendkívül magas színvonalon megírt naplóiból. Az énfejlődés e folyamatában azonban kényszerűen kell eljutnia odáig, hogy szellemi értékeit csak akkor őrizheti meg, ha életét mások szolgálatába állítja. Egy ideig a Zsidó Tanácsban dolgozik, de mélyen gyűlöli munkáját: hogy zsidó társai élete és halála felől kelljen döntenie. Ezért önként kéri, hadd dolgozhasson a westerborki gyűjtőtáborban mint segítő. Westerborkból 1942-től 1944-ig hétről hétre indultak a vonatok Auschwitzba, összesen kilencvenhárom alkalommal. Nyugat-Európában Hollandiában irtották ki a zsidókat a legnagyobb százalékarányban: 140.ezerból mindössze 30 ezren maradtak meg. Egy-egy transzport több mint ezer embert szállított el lengyel- és németországi haláltáborokba. A naplóban egy különleges irodalmi tehetséggel rendelkező írónő hol lírai, hol meglepően őszinte és tárgyilagos feljegyzéseit olvassuk, melyet szerzőjük tudatosan kiadásra szánt: amikor Westerborkba utazott, barátnőjére bízta a füzeteket, azzal a kéréssel, gondoskodjon a kiadásukról, ha nem térne vissza.

Etty Hillesum

Ön Anne Frankkal is sokat foglalkozott, magyarra fordította Anna meséit és történeteit a „Hátsó Traktusból”. Mit tudunk meg Anna képességeiről, ami nem derül ki a napló olvasásakor?

Susan Nalbantian, amerikai irodalomtudós alkotta meg az “esztétikai önéletrajz” terminust Virginia Woolf, James Joyce, Marcel Proust és Anais Nin regényeire alkalmazva, amelyekben az önéletrajzi elemeknek irodalmi écriture-ré történő transzformációs stratégiái érhetők tetten. E stratégiák közé tartozik az idő, a tér, valóságos tárgyak és karakterek transzformációja. Ezek közül az Anne Frank-történetekben a szülőkkel kapcsolatos megszállottság, a gyermekkor befejeződése, a hétköznapi élet transzformációja és az élet interiorizálásával teremtett költői valóság jelenik meg. Ezen transzformációkat Anne Frank az analógia, a kontraszt és a behelyettesítés módszerével hajtja végre.
A fent említett narratív stratégiák minden mesében és elbeszélésben fellelhetők, melyeken keresztül átcsillan Anne Frank saját élettörténete – emiatt nevezhetők ezek a szövegek is esztétikai önéletrajznak. Proust fordulatával élve Anne Frank e szövegekben visszafelé újraolvassa az életét. A szülőkkel kapcsolatos megszállottság Anne Frank szövegeiben általában az anya elleni lázadásban jelenik meg. A Napló egyik motívuma a valóságos Anne lázadása valóságos édesanyjával szemben. Az anyai modell meghaladásának szándéka több elbeszélésnek és történetnek is vezérmotívuma. A felnőtté válás szimbolikus útja jelenik meg az Eva álma c. mesében, amelyben egy erdei tündér érteti meg a főhőssel a külső és a belső értékek dichotómiáját, és azt, hogy hogyan lehet ez utóbbiakat az előbbiekkel szemben érvényesíteni. Az élet interiorizálásával megteremtett költői valósággal találkozunk a Blurry, a Világfelfedező c. mesében is, melyben egyszersmind a bezártságból való kitörés – mutatis mutandis a hátsó traktus bezárt világából való kitörés vágya – mint téma is megjelenik. Anne máshol is fel-felbukkanó agnoszticizmusának talán legszebb példája ez a mese. A bezártságból való kitörés, a természet, mint a szabadság metaforája egyébként szinte mindegyik szövegben megjelenik. A Cady élete c. regénykezdeményben pedig valamennyi téma, motívum és transzformáció nyomon követhető. A főkarakter transzformációját úgy hajtja végre, hogy Cadyt keresztény kislányként ábrázolja, aki zsidó barátnőjével, Maryvel vállal szolidaritást, de végig kell néznie elhurcolását. A történet így zárul:”Cady már nem tudta, mit mondjon vagy gondoljon, erre a nyomorúságra, amit olyan világosan látott maga előtt, már elfogytak a szavak. Fülében ajtók csapódtak, hallotta a gyerekek sírását, és maga előtt látott egy csapat durva, felfegyverzett férfit, mint amilyen az is volt, aki a sárba taszította őt, s közöttük a kiszolgáltatott és magányos Maryt. Maryt, aki ugyanolyan, mint ő.”
E mondatok ereje nemcsak abban rejlik, hogy bennük Anne Frank, az író, hajszálpontosan megjósolja saját sorsát, hanem abban is, ahogyan saját pozíciójának transzformációjával az irodalom lényegét fogalmazza meg: az irodalom konstruált történetei mindig rólunk szólnak, csak tudni kell olvasni őket.

A második világháborúban a németeknek talán fontosabb volt a zsidók kiirtása, mint a háború megnyerése. Amíg a környező Belgiumból és Franciaországból csak az állampolgársággal nem rendelkezőket vitték el, addig Hollandia 140 000 zsidójából 100 000-t küldtek a halálba. Hogy történhetett ez?

Az egyik magyarázat szerint a hollandiai zsidók, akik már a 16. század végétől menekültként otthonra leltek Hollandiában, nem érezték a rájuk leselkedő veszély komolyságát. Hollandiában maradtak, mert nem tudták elképzelni, hogy ebben a toleráns országban egyszer az életükre törhetnek. A másik magyarázat szerint a holland lakosság a protestantizmus évszázadokra visszanyúló hagyománya folytán mindig szabálykövető volt, és megbízott a politikai hatalomban. Ne feledjük, hogy Hollandia – leszámítva az általa kezdeményezett gyarmati háborúkat – utolsó háborúját a II. világháború előtt Napóleon ellen vívta. Ezért, amikor Seyss-Inquart került az ország élére, a lakosság túlnyomó része úgy gondolta, hogy csakugyan kötelessége feljelenteni a zsidókat, nem megkérdőjelezni a zsidótörvényeket, sőt, együtt kell működni a betartásukban, hallgatni, elfordítani a fejüket zsidó honfitársaik sorsáról. A lakosság nagy része passzívan nézte végig a zsidók elhurcolását és meggyilkolását. Szerencsére azért voltak kivételek szép számban. Sokan bújtattak zsidókat, fontos szerepet játszott az ellenállási mozgalom és az értelmiségiek is felemelték a szavukat a kegyetlenkedések ellen, tettekkel is kimutatták szolidaritásukat.

Hogyan fogadta a lakosság a táborok túlélőinek visszatérét? Okozott-e bennük traumát a holland zsidók többségének kiirtása? Mint a legtöbb megszállt országban, Hollandiában is nyilván voltak segítők és voltak feljelentők.  

Sajnos nem mindenki örült, amikor az a kevés zsidó, aki valahogy túlélte az üldöztetést, visszatért. Nem akaródzott visszaadni a zsidók által nekik megőrzésre átadott vagyont: házat, lakást, cég- és gyártulajdont, értéktárgyakat. Szántó T. Gábor Hazatérés c. kiváló novellájának témája, melyből Török Ferenc csinált megrendítő filmet 1945 címmel, Hollandiában is számos irodalmi műben megjelenik. Így például a több, jelentős holland irodalmi díj birtokosának, a most 100 éves Marga Mincónak A lakcím c. novellájában. Minco a bujkálás tematikáját is feldolgozta műveiben. Ezekből kiderül, hogy a zsidókat bujtatásuk során sokan kizsákmányolták, cselédként dolgoztatták őket és gyakran pénzt kértek a befogadásért. Anne Frankék esete üdítő kivétel, melyhez hasonlóak nyilván előfordultak.

Marga Minco

Selma van de Perre, egy most 99 éves holland zsidó nő Nevem Selma című önéletrajzi regénye* különösen tanulságos. Selma részt vett az ellenállásban, ezért a hírhedt női táborba, Ravensbrückbe került és a kevés túlélők egyike volt. (Ott halt meg Milena Jesenska, Kafka bizalmas barátnője és cseh fordítója is). A könyvből úgy tűnik, hogy nem vehettek sokan részt az ellenállásban. Hogy került eme kevesek közé Selma?

Selma édesanyját és húgát Auschwitzba deportálták, ahol mindkettőjüket a gázba küldték, apja még a westerborki gyűjtőtáborban elpusztult. Számára az ő haláluk jelentette ellenállói munkájának legerősebb motivációját, mert ezt a traumát csak úgy tudta valamiképpen elfojtani, ha tettekkel küzdhetett a nácizmus ellen, ezért csatlakozott az ellenálláshoz. Ehhez nagy bátorságra és fegyelmezettségre volt szükség. Csoportjában hamis személyazonossággal lehetett csak dolgoznia, vigyáznia kellett, nehogy kiderüljön zsidósága, hiszen letartóztatása esetén megkínozhatták, s akkor akarva akaratlanul is elárulhatta volna társait. Később egy árulás folytán Ravensbrückbe került, de nem zsidósága, hanem ellenállói tevékenysége miatt, melyet a táborban is folytatott. A felszabadulás után Angliában folytatta életét, immáron eredeti névvel és személyazonossággal, brit állampolgár lett belőle. Két bátyja is Angliában dolgozott a háború alatt, ők is ott maradtak, így Selmát mindenben tudták segíteni.
A visszafogott, sokszor érzelemmentes narráció éppen a történtek tragikumát erősíti fel. Selma deheroizálja az ellenállást, soha, egy percig nem tekinti hősnek magát. Fegyelmezettsége már-már emberfeletti. Megmutatja azokat a pillanatokat, amelyek az ellenállókat is határhelyzetbe sodorják, de efelett nem ítélkezik. Konszolidált életét – férje van, egy fiuk születik, sikeres újságíróként dolgozik – átszövi az örök gyász. Egy fantasztikus, minden körülmények között integráns és autentikus személyiséget ismerhetünk meg a holland és európai történelem kontextusában.

A hatvanas évektől, ahogyan Németországban, itt is változott a holokauszt megítélése. Amszterdamban, pár éve, a hajdani zsidók lakhelyén a mostani lakók karácsonykor mécsest gyújtottak az elpusztult áldozatok emlékére. Szép gesztusként nemrég a holland miniszterelnök bocsánatot kért a hollandok egy részének a megszállás alatti kollaborációjáért. Soha nem felejtem el találkozásomat egy holland férfivel. Miközben kérdezgettem Amszterdamról, megjegyezte: „Hálásak vagyunk a zsidóknak, mert ők tették Amszterdamot, azzá, ami.” Mikortól kezdődött Hollandiában a „szembenézés?”

Több tudományos cikk szól arról, hogy a hollandok a háború után sokáig abban a szerepben tetszelegtek – és ezt közvetítették a nemzetközi közvélemény felé is – hogy náluk általános volt az ellenállás és a zsidók bújtatása. Noha ez ebben a formában nem volt igaz, mégsem szabad elfelejteni a következőket. Közvetlenül a háború után nemcsak Hollandiában, hanem Európa országaiban mindenhol az újjáépítésre koncentráltak. A Holocaustról a zsidók Európa szerte nem beszéltek, elfojtották az általuk szégyenként megélt túlélésük történeteit a nem zsidó lakosság túlnyomó részének elutasító közönye és az általános tagadás miatt. Viszont éppen a hatvanas évektől kezdődött el a feldolgozás folyamata. A holland irodalom egyik legerősebb, legjelentékenyebb vonulatát a II. világháború legkülönbözőbb aspektusairól szóló művek alkották és alkotják ma is. Hogy miért éppen a hatvanas években? Mert akkorra érett be a múlttal való szembenézés folyamata és akkor indult el egy szélesebb emancipációs hullám is: a gyermekek lázadtak szüleik ellen, a nők a patriarchális társadalom ellen, az egyetemisták az egyetemi hierarchia és a tekintélyelvűség ellen, a fiatalok üresen álló lakásokat foglaltak el a kétségbeejtő lakáshiány miatt, és tiltakoztak a társadalom világnézeti oszlopokba merevedése ellen. Nem csoda, hogy a holland társadalomnak a Holocaustban betöltött problematikus szerepe, a gyászmunka és az emlékezet felélesztése is szerves részét alkotta a fenti folyamatoknak. Marga Minco már az ötvenes években megjelentette ilyen tartalmú kisregényeit, novelláit. Egész életművét a holland Holocaust, illetve annak utóélete töltötte ki. Felsorolni is nehéz a rengeteg írót és történészt, akik mind ennek a témának a feldolgozásával foglalkoztak. A magyar irodalomban sokkal kevésbé következett be ez a fordulat. Hollandiában országszerte megjelentek az emlékművek az utcákon és a tereken, múzeumokban, emlékhelyeken mutatták és mutatják be a történeteket. Számtalan alkalommal országosan is megemlékeznek: minden év május 4-én az amszterdami Nieuwe Kerkben emlékbeszédet mond egy erre felkért író az ország legmagasabb vezetői és széles publikum előtt. Az eseményt országszerte megrendezik, a televízió is közvetíti. Május 5-én pedig a felszabadulást ünneplik. Különféle intézmények, például az Anne Frank Múzeum, speciális programokat szerveznek általános iskolás és középiskolás gyerekeknek, melyek a diszkrimináció veszélyeire hívják fel a figyelmüket, s az iskolákban is ébren tartják a II. világháború emlékezetét. Számomra Hollandia habitusa ezzel kapcsolatban példaadó. Ott is vannak nivellálási kísérletek, ezek azonban nem általánosak. Sokkal önkritikusabban és sokkal nagyobb együttérzéssel foglalkoznak a múlt e részével. A holland identitásnak valóban részévé szervesült a II. világháborúhoz való viszony, akárcsak az egyéb emancipációs folyamatok is.

* Selma van de Perre: Nevem Selma, Athenaeum Kiadó, 2021, Fordította: Gera Judit

támogatás
Pop up banner

Címkék:Anne Frank, Etty Hillesum, Gera Judit, Hollandia, műfordítás

ad joint40 ad dutch40 ad mazsok40 mti_hirfelhasznalo