Az aranykor zsidó építészei

A történet 1867-ben kezdődik. A kiegyezést követő fél évszázad a főváros és az egész ország fénykora. A főváros ekkor még túlnyomórészt a frissen bevándoroltaké és a fiatal nemzedéké.

Közülük a német származású polgárság a szakértelem letéteményese, főként a szervezésben, az igazgatásban és a műszaki fejlesztésben. Német származásúak kezdetben a legnagyobb magyar építészek és építőmesterek is, élükön a magyar építészettörténet emblematikus alakjával, Ybl Miklóssal. Ybl mellett Pollack Mihály, Steindl Imre, Schulek Frigyes, Hauszmann Alajos és Feszl Frigyes is a 19. századi magyar építészet kulcsszereplői. Emellett többségük kiváló mestertanár, akinek műhelyében már ott kezdik bontogatni szárnyaikat azok a fiatal tehetségek, akik között nagy számban a zsidóságból érkezők is feltűnnek.

Szorgalmas tanítványok, akik pillanatokon belül felszabadulnak és legtehetségesebbjeik – az emancipációs törvény adta lehetőségeket kihasználva – tevékeny részeseivé válnak az új Magyarország felépítésének. Nem túlzás azt állítani, hogy a századfordulós Budapestet a tanítómester németek és a tanítvány zsidók építik fel.

A magyar zsidó építészek sora – ahogy az egész országé – elsősorban az első világháború kirobbanásáig megy igazán jól. Az építészetben klasszicista, barokk, reneszánsz, szecessziós, art deco és premodern formák, hangulatok izgalmas kavalkádja ez, amelyben a gazdag hazai polgárság, benne az inkább a modern (azaz a progresszív, megújulni-változni vágyó) kultúrát támogató zsidó vállalkozói réteggel, még pénzt tud szánni igényes házakra, bérpalotákra vagy villákra. Bankok és biztosítótársaságok építtetnek korszerű épületeket, új középületek, hivatalok létesülnek. Az emberek oktatására, gyógyítására, szórakozására, sportolására és művelődésére is egyre több pénz jut.

A főváros igazi európai metropolisszá válik, London, Párizs és Bécs szintjén áll, ahol az építészek (köztük a bővülő zsidó polgárság felkérését kapó, gyakran a családhoz tartozó zsidó építészek) dúskálnak a megrendelésekben, évről évre, házról házra terveznek más modorban, kísérleteznek új formákkal és anyagokkal – igényesen. Maguk is jómódúak lesznek, bérpaloták- kal, villákkal rendelkeznek, és haladnak a nemzetközi szellemi áramlatokkal.

Zsidó építészek elképzelései szerint épül a fővárosban a Gresham-palota, a Gellért, az Astoria, a Palace és a Ritz-Carlton szálloda. Lipótváros eklektikus bérpalotáinak nagy része, a Deák tér és a Szervita tér legszebb házai, a századfordulós Városligeti fasor villái és a modern fővárosi mozik. Tevékeny részt vállalnak a Sugár út, a mai Andrássy út kialakításában.

Alkotásaikkal van tele a Nagykörút, a lipótvárosi Falk Miksa utca és Alkotmány utca, a józsef városi Népszínház utca, a terézvárosi Nagymező utca és Bajza utca vagy éppen az erzsébetvárosi Wesselényi utca és Dob utca.

Az egykori pesti zsidónegyed legszebb darabjait is ők tervezik. És ők teremtenek modern hangulatot Újlipótvárosban, a Margit körúton és Pasaréten, szecessziót Józsefvárosban, Terézvárosban, Zuglóban, a Szent István körúton és a Szabadság téren.

Hivatali épületeket, áruházakat, iskolákat, kórházakat, fürdőket, uszodákat, sportlétesítményeket, színházakat és mozikat alkotnak.

A fővároson kívül elsősorban Erdély nagyvárosai, valamint Debrecen, Dunaújváros, Kaposvár, Kecskemét, Komárom, Nagykőrös, Nyírbátor, Nyíregyháza, Újvidék, Palicsfürdő, Pöstyén, Szabadka és Szeged arculatát alakítják.

Külhonban pedig – menekülve a „zsidótörvényekkel” tetőző, fojtogató légkörtől és az üldöztetéstől – főként a haladó modernista iskolák követőiként lesznek többek között Amszterdam, Berlin, Chicago, Haifa, London, Los Angeles, New York, Párizs, Stockholm és Tel-Aviv elismert és megbecsült tervezői.

A címben a „Lajtán innen – Lajtán túl” kifejezés többértelmű. Nem csupán a térbeli-földrajzi kiterjedésre utal, hanem Lajta Bélára is. Lajta, az örökké kísérletezni, megújulni vágyó és tudó, zseniális építőművész e könyv szimbolikus alakja, aki magyarként, zsidóként (a zsidó hitközség vezető építészeként) és Európára nyitott építészként képes volt állandóan változó, korszerű formanyelvet teremteni a lechneri szecessziótól az expresszionista funkcionalizmusig. Ő az, aki túl tudott lépni mesterei árnyékán, nincs olyan egykori nemzeti és európai stílusnyelv, melyet ne tanulmányozott volna, ne hatott volna építészetére. Amit csinált, világszínvonalon tette, Ybl Miklós és Lechner Ödön szintjén alkotó építőművészünk volt.

A magyar építészet tragédiája, hogy lehetőségei, megbecsültsége messze elmaradt valódi értékétől, mint ahogy szinte minden olyan újítónak, a hazai progressziót választó alkotónak, aki nem az uralkodó osztály által követett konzervativista értékrendet választotta.

Ez a háttérbe szorultság aztán később fokozódik az első világháború okozta hatalmas gazdsági visszaesés következtében, majd az állami rangra emelt antiszemitizmus által, amit Lajta már nem ér meg, mert 47 évesen beleőrül ebbe a világba. Lajta életműve éppen történeti félútján és egyben csúcspontján áll a könyvben bemutatott építészi életpályáknak.

A könyv kronologikusan halad. „Lajtán innen”, azaz Lajta korából, a századelő és a századforduló időszakából megismerjük a historizáló, a szecessziós (az art nouveau, a jugendstil és a lechneri nemzeti szecessziós), a késő szecessziós, a népies, az art deco és a premodern stílusok kiválóságait.

„Lajtán túl”, azaz az első világháború utáni időkből (vagy más olvasatban az országhatárokon túl alkotó művészek esetében) a modernista vagy kifejezetten avantgárd felfogású hazai és külföldi művészek uralják az oldalakat.

A könyv emberi sorsok története. Azokról szól, akik a főként kereskedő, vállalkozó apa megfeszített munkája eredményeként egyetemre juthatnak, kiválóan tanulnak, sikeresek és gazdagok lesznek. Majd felépítik apjuknak az első, saját maguk által tervezett bérházat. Életük a gyarapodást követően hatalmas törést szenved az első világégés után. Sokan közülük lassan elmúlnak a megrendelések hiánya okozta feleslegessé válás miatt, bár a vállalkozó kedvűeknek ekkor még marad üzleti tér: Baumgarten Sándor temetkezési üzletágra vált, Róth Zsigmond műkereskedő lesz, Spiegel Frigyes játékbabákat készít és filmekhez díszleteket tervez, Vidor Emil nyelvészettel kezd foglalkozni.

Pár évtized múlva már ez a lehetőség sem adódik: akik oly lelkesen, odaadóan keresték a nemzetibbnél nemzetibb vagy éppen a legeurópaibb kifejezésmódot (sokuk nevet magyarosít, kikeresztelkedik), azoknak háttérbe szorulás, üldöztetés, végül a bujkálás, menekülés vagy az erőszakos halál lesz osztályrésze. A szorgalmas és sikeres (építész)ember nem lesz több, mint törlendő adat a különféle nyilvántartásokból. Elég Komor Marcellre, Erdély építészetének megújítójára, a magyar nemzeti szecesszió lánglelkű harcosára vagy Hofstätter Bélára, a hazai modernista bérházépítészet tán legnagyobbjára gondolni – mindkettőjüket magyar nyilasok verik agyon.

Sokan beleőrülnek a megpróbáltatásokba vagy öngyilkosok lesznek. 1945 után sem kapja meg mindenki a hozzá méltó feladatot: többek tudására nem tartanak már igényt vagy elvesznek a nagy állami tervezőintézek mélyén.

Magyarország 19. és 20. századi története ott van a magyar zsidó építészek történetében: remények és csalódások hatalmas amplitúdójú kilengései váltakoznak. Rengeteg lehetőség marad kihasználatlan. Vajon milyen volna ma Magyarország, ha szülőhazája hagyja szabadon alkotni és kibontakozni zseniális fiait: Breuer Marcellt, Forbát Alfrédot, Goldfinger Ernőt, Sebők Istvánt és a többieket? De úgy is megközelíthetjük a kérdést, hogy mekkora nemzetközi hírnév és megbecsültség adatott volna Lajta Bélának és kollégáinak, ha nem csupán a „sajátságos” magyar viszonyokhoz kell szabni képességüket.

Válasz nincs. Helyette van ez a könyv.

 

Gottdank Tibor: A magyar zsidó építőművészek öröksége – Lajtán innen és Lajtán túl 

K.U.K. Könyv-és lapkiadó kft.

Oldalak száma: 384

Ár: 9 310 forint