Árvaházi napló

Róth Éva félárvaként, 12 évesen, 1947-ben került a leányárvaházba. Édesapja munkaszolgálatosként halt meg.
Számos irodalmi műből is ismerhetjük a XIX-XX. századi nevelőotthonok, árvaházak rideg, tekintélyelvű világát, melynek legkiszolgáltatottabb áldozatai az árvaházi gyermekek, akiket nem védi meg senki, akiknek nincs hova menekülniük. A Hungária körúti leányárvaház sem volt kivétel. Róth Éva ezt írja Kohn Mária nevelőnőről, aki miatt legtöbbet szenvedett: „Ő maga is árvaházi volt, ugyanazt adta vissza, amit kapott.”
A napló utolsó oldalaiból megtudhatjuk, hogy Róth Éva a szerencsésebbek közé tartozott: édesanyja élt még, hozzá kimenekülhetett 1949 februárjában. Nyolcadikosként folytatta tanulmányait a kitűnő Abonyi utcai hitközségi iskolában – melyet az 1948/49-es tanévben államosítottak, remek tanári kara viszont megmaradt. Éva a tanévet jeles bizonyítvánnyal zárta, holott félévben még csak közepes átlagú volt. Igaz, azt még az árvaházba vitte „haza”.

Gyárfás Katalin

Roth Éva 2012-ben az alábbi kísérőszöveget írta naplójához:

1947-ben, ’48-ban és ’49-ben az Izr. Hitközség Nőegyletének leányárvaházában éltem, 14 éves koromig, 36 gyerekkel együtt. 4-14 évesek voltunk. Az Abonyi utcai zsidó általános iskolába és gimnáziumba jártunk.
Árvaházi életünkről naplót írtam az árvaházban.
…
Az előző években cionisták neveltek jó kollektívában, szabadságban. Az Abonyi utcai iskolában is. Az árvaházi pedagógia ezt lerombolta. Önértékelésünktől megfosztott. Megfélemlített, megalázott szolgalelkek lettünk. Levelezésünket elolvasták. Rendszeres kutatások voltak. Megfigyeltettek. A beárulót jutalmazták. Egymás ellenségei lettünk.
Kohn Mária nevelőnő a tananyagot szó szerint kérdezte ki. Egy másik kifejezés – 1 pofon. Idézet naplómból: „Arcunk piros a pofontól, szégyentől.” Az önálló gondolkodást, az értelmet megtiltotta.
A legfogékonyabb korban a történelem diktátorai részére készítettek fel minket az életre.
A láncokat nem tudom levetni. Lettem az élet vesztese.
…

A napló

Róth Éva
VIII. osztályos tanuló

1948. december 9. csütörtök
Ma elhatároztam, hogy naplót írok. Eddig azért nem írtam, mert nem mertem. Eddig is sok mindent leírhattam volna. Féltem. Mária néni felügyelőnőnk – mi Házi Sárkánynak nevezzük – táskakutatásnál megtalálja. A büntetés ebéd és vacsora megvonás. Kegyetlen büntetés, mert mi itt éhezünk, és a fejem fáj az éhségtől.
Ma az iskolával képesség vizsgálóba mentünk. Nincs 70 fillérem a villamosjegyet megvenni. Barth Lili, aki az iskolapadban mellettem ül, megvette nekem a villamosjegyet.
Az iskolában az egyik feladatot ceruzával oldottam meg. Ezért áthúzták, hogy érvénytelen. Nekem nincs töltőtollam. Emiatt elesem attól, hogy a VIII. osztály elvégzése után a középiskolába javasoljanak.
½ 2-re értem vissza az árvaházba. Vacak ebéd volt, mint rendesen.
A cipőmet kinőttem. Nagyon szorít. Két hónapja, nap mint nap kérelmezem a Sári nénit, aki a Joint által adományozott cipők és ruhák raktárosa, hogy cserélje ki nagyobbra. Ha a raktárba megyek, neki „elfoglaltsága” van. Vagy traccsol, vagy pihen. Mindig rosszkor zavarom.
Szörnyen utálok itt lenni.
Kibírhatatlan az a rikácsolás, amikor Sári néni velem sikoltoz, hogy merem zavarni a cipőcseréért.
Nem bírom, hogy egerekkel és patkányokkal együtt aludjak.
Nem tudom megenni azt a tisztítatlan, héjas, kavicsos szárazbabot, borsót, lencsét, amit itt nekünk vízben megfőznek. Nyáron férgek úsznak az ételünkben. Minden nap imádkozom, hogy bírjam ki az árvaházi életet. A Gizi néni, aki az ételosztó, szidalmaz, hogy ingyenélő vagyok. Gondolom, nem tudja a beosztásom. Rengeteg hetességem van.
A hajnali ½ 6 órás ébresztő után a 20 ágyas hálóterem 20 ágyát bevetni, kisöpörni, felmosni, port törölni. A konyhában mosogatni, az ételt felszolgálni, az edényeket összeszedni, lehordani. Lefekvés előtt 20 gyerek cipőjét sártól lekefélni, pasztával fényesíteni. A gondozottamat, a 6 éves Pancel Anikót ellátni, harisnyáját stoppolni. A legidősebb vagyok, 13 éves, ezért kell ennyit dolgozni. Az árvaházi 36 gyerekből a többség kicsi. 10 éves kortól leszünk nagyok. A nagyok a hozzátartozóknak mindezt el tudják mondani. Vagy kiveszik őket, vagy megszöknek. A kicsik maradnak.
Délután az Olga néni, az árvaház igazgatója kiválasztotta a kivételeit és elvitte magával. Kivétel az a gyerek, akinek hozzátartozója pénzt ad. Korrupció van. Ma nem írok többet. Félek, hogy elkapnak.

…

1948. december 11. szombat
Ma a megszokott ½ 6 órás ébresztő előtt, 5 órakor volt az ébresztő. Iskolakezdés előtt nagytakarítást végeztünk.
A magyarórát a Cicával elbeszélgettük. A verset egy gyerek se tanulta meg. Félek, mert fáj a fejem. Mária néni, aki a betegkezelő, megszid: a betegből nincs haszon. Fekszik, és nem dolgozik.
Félek a betegszobától, amelyik a háztetői toronyszoba. Itt este nincs világítás. A sötétben egerek és patkányok zaját lehet hallani. Egyedül van a sötétben a beteg gyerek.
Ma délután az árvaházi faliújságot készítettem. Sokat dolgoztam rajta. Mária néninek nem tetszett. Kigúnyolt érte.
…
Fűtetlen templomban kell az árvaházi gyerekeknek énekelni, amit a kántor betanít nekünk. Hosszú ideig állunk a decemberi hidegben a kövön. Nem bírtam állni a szűk cipőben. Levettem. Harisnyában állva énekeltem. A lábam a templomi éneklésnél megfagyott.
…

december 12. vasárnap
Ma 7 órakor volt az ébresztő. A szombati éneklés óta a lábam megdagadt és fagysebes lett, harisnyában járok decemberben a hideg kifűthetetlen árvaházban. Nem tudom a cipőt felvenni. A gyerekek csúfolnak, hogy harisnyában járok és nincs cipőm.
Felmostam délelőtt hidegvízzel a lépcsőházat. A hidegvízben állok. A harisnyám, a fagyott lábam vizes. Iskolába se járhatok így cipő nélkül, esik a havas eső, vizes a járda.
Felmentem Sári nénihez, aki a Joint adomány raktárosa, cipőt kérni. Nagyon szidott, hogy zavarom. Levettem a harisnyát és megmutattam a fagyott lábam sebeit. Felkelt a helyéről. Átmentünk a Joint raktárba. Adott egy kihordott csámpás cipőt, és így szólt – szó szerint idézem: „Na, te szemtelen! Utolsó, aljas! Azt hiszed, hordani fogod ezt a cipőt? Nagyon tévedsz. Ez a cipő a Goldstein Juli saját cipője, amikor akarja, elveheti tőled.”
Ez a megjegyzés nagyon fájt. Az én bakancsom, amit leadtam, az is saját volt. Én nem venném el senkitől, hogy a hóban, harisnyában járjon iskolába.
Árvaházi gyerek vagyok, nem beszélhetek senkinek semmit. Levelezésünket cenzúrázzák. Minden hónap első vasárnapján délután 4 órától 6 óráig, a látogatási időben a felügyelők köztünk ülnek és figyelik, hogy mit beszélünk.
Látogatás előtt a Gerő Olga igazgató néni elmondja, hogy mennyi mindent ad a Joint a gyerekeknek. Sok szép ruhát és cipőt.
…

december 14. kedd
…
Magyarórán a „Világ asszonyai a békéért” címmel dolgozatot írtunk.
Az árvaházban mi nem olvasunk újságot. Azt mondják, nem gyereknek való. Rádiót se hallgathatunk. Az iskolai tantervben van politika. Semmi konkrétat nem tudtam írni, csak hülye közhelyeket. A doga most jól lerontja a 7-es magyar osztályzatom.
Háztartástan órán az árvaházi gyerekek harisnyáit stoppolom. A tanárnő ránézés nélkül 7-est adott és megdicsért.
…
Ebéd után felmostam a lépcsőházat.
Nem a napokat, a perceket számolom karácsonyig.
A VI. osztályos Kövesi Vera lökdösött. Ráütöttem. Ütnek, én visszaütöm. Kivéve a felnőtteket, akiknek a rabszolgái vagyunk.
Este a 20 fős terem mind a 20 gyerekének a cipőit nekem kell kitisztítani. Cipőhetes vagyok, akinek a hetessége életfogytiglan tart. Gizi nénitől kértem pasztát, nem adott. A gyerekek észrevették, hogy csak a sarat súroltam le, és nem fényes a cipőjük, ezért ellenem kiabáltak. 20 gyerek egyszerre vert. Billig Mari, Billig Hédi, Bánki Vera a fejemet rugdosta a földön.

december 15. szerda
Anyukám azt írta, ha otthonról járok iskolába, elüthet egy autó. Az árvaházi élet veszedelmesebb, mint az utcai forgalom.
Délután az iskolával a Zeneakadémiára mentünk. Salgó Márta néni ének és Jólesz László héber nyelvtanárral. Este 7 órakor volt a hangversenynek vége.
Az árvaházi gyerekeknek tetszik a Jólesz, azt mondják rá, hogy szép. Egyedül féltem visszamenni a kivilágítatlan utcán. Villamosra nincs pénzem.
Az utcán este leveszik a télikabátot, akiről lehet.
…
Alvásidőnk 6, néha 6 és ½ óra. A nap 24 órájából csak az alvásidő a magánélet. 18 órán át zaklatásnak, megaláztatásnak, verésnek vagyunk kitéve.
Az iskolában jól érzem magam, leszámítva azt, hogy a gazdag szülők gyerekei lenézik az árvaháziakat, és nem beszélgetnek velük. A tanulásban vigaszt találok.

december 16. csütörtök
Délután az énektanárnő, Salgóné Márta néni elvitte az Abonyi utcai iskolát a Zeneakadémiára. Kodály népdalokat énekeltünk. Márta néni vezényelt, Kodály Zoltán a nézőtéren hallgatta…
…
december 17. péntek
A házi ruhámban mentem az iskolába. Büntetésből nem kaptam tízórait: egy szelet kenyeret, 1 db ládalekvárt. Az iskolában a Barth Lili adott egy almát. A Baranyai Éva 1 szelet kenyeret.
Elfogadtam, mert majd’ éhen haltam. A Baranyai Éva ezért az 5 dkg kenyérért elkérte kölcsön az órám. Nem szívesen adtam, de lekötelezettje vagyok.
Ma 4 lyukasóra volt. Az iskolában jól érzem magam.
…
dec. 18. szombat
Reggel Mária néni cibálta a hajamat és ordibált azért, mert este nem tisztítottam ki a cipőket. Este fürdés volt, ő mondta, ha este fürdés van, nincs cipőtisztítás. A fejem fáj az éhségtől. Elszédültem. Elestem. Mária néni észrevette. Megvert. Azt mondta, hisztizek.
Baranyai Évával küldtem lapot anyukámnak. Megírtam, hogyan élünk. Baranyai közölte, Anyukám el se hiszi, amit írtam, mert amikor idehozott, jól éreztem itt magam. Akkor még kicsi voltam. Nem kellett annyit dolgozni, amit ha elvégzek, megvernek érte, mint a cipők kitisztítása miatt.
…
dec. 19. vasárnap
A fejem fáj. Rosszul vagyok. Titkolom. Mária néni, aki betegkezelő, megbüntet: a betegből nincs haszon.
Menekülök, félek tőle. Ki a fűtött osztályteremből a hideg folyosóra.
A Bánki Vera és a Spocz Rózsi csúfol, hogy csúnya vagyok. Már nem tudom megvédeni magam. Azt szeretném, hogy meghaljak. Nem fogom kibírni karácsonyig.
…
dec. 22. szerda
A Reich Erikát szeretem. Ő is ki akar menni innen. Erikával készítettünk egy villamos csengőt… Áramot hálózatból vettünk. Kicsapódott a biztosíték. Hozattak villanyszerelőt, és égett a villany. Nem kaptunk ki. Nem feltételezték rólunk, hogy értjük a fizikát.
Fizika, matematika, vegytan érdekel.
Az iskolában a gyerekek Rothagorosznak hívnak, készítek számtani sorozatokat, ebben az elvont világban élek.
Technikumba készülök, mert a reális tudás érdekel.

dec. 23. csütörtök
Boldog vagyok. Érzem, hogy 6 órakor értem jön Anyukám. Már vacsoráztunk. Elkezdtem stoppolni a harisnyákat. Reich Erika már hazament. Olyan izgatott vagyok. A lépcsőházban a lépcsőkön föl-le ugrálok.
¾ 6 óra és még nem jött Anyukám. Ordítok és focizok. Játszunk, mintha tényleg gyerek lennék. 13,5 éves vagyok. Mindent elfelejtek. Csomagolunk. Nevetünk. Összekeverjük a ruháinkat. Ezen is nevetünk. A felnőttek nincsenek itt. Egy döglött egeret egymásra dobálunk. Ezen is nevetünk. Ez egyszer és először játszottam.
Nyílik az ajtó. Amit reggeltől érzek.
I t t v a n A ny u k á m !

1949. szeptember ?
Szünet után folytatódott a leírt élet. Éhezések, ijesztgetések, verések. Télen a fagyoskodások is. A lábam sebesre fagyott. A Joint cipőket nem mi kaptuk.
1949. február 23-án a Hungária krt. 149. számú. házat eladták a Közlekedésrendészetnek. Az árvaház kisebb helyre, a Délibáb utcába került.
Ez lett a szerencsém. Haza kerültem.
Néha elmentem látogatni a többi gyereket. A Reich Erikát kivették.
Sajnálom, hogy többé nem találkozunk. Érte kár lett volna, ha itt hülyére verik.
A Nagy Ági, aki most a nagylány, 12 éves, a sok pofontól süket lett. Csak dolgozik. Ha szólnak hozzá, lehajtja a fejet. Az arca piros a szégyentől. A legalázatosabb rabszolga.
Sok gyerek szeretne innen kikerülni. Sajnálom és szánom őket.
Otthonról jártam az Abonyi utcai iskolába. Az iskolát jelesen végeztem.