Apa(kép) más nézőpontból

Hidas Judit legújabb regénye, a Nem vagy többé az apám, nem derűs könyv; társadalmi látlelet-halmaz, ahol fojtogató, zárt világban élnek a szereplők. Feloldozhatatlan családi titkok béklyóitól fuldokolnak. De miért is kiszolgáltatott áldozat az ember? Elengedhetőek-e a transzgenerációs traumák? Megbocsáthatunk-e a másiknak, ahogy e családtörténet megtépázott főszereplője megbocsát az apjának?

Apakomplexus és apa iránti paranoia kéz a kézben járnak. Minden szeretet tökéletlen.

Létezhetnek-e mérgező családi minták? Vagy inkább nézzük őket más fénytörésben?

A regény főhősének, Eszternek a családjában – a rendszerváltás pillanatában – valami megbillen, komoly traumát okoz. Az előszó és utószó jelen idejű teréből visszapillantva, 20 év történetén siklunk át, a lány 11 éves, amikor látványosan borul a családi idill, és 31, amikor mindezt (át)értékeli. Eszter önreflexív távlatból nézi egykori gyermeki és kamaszkori énjét, majd végre egyedülálló anyaként kézbe veszi sorsát.

Egy zsidó család életébe és kibeszéletlen problémáiba lát bele az olvasó. Aszimmetrikus és diszfunkcionális kapcsolatokat érzékelünk, a szülők személyiségének erőteljes kontúrokkal megrajzolt jellemrajzával; két totálisan eltérő egyéniséget ismerünk meg.

A szülők elhidegülő, zaklatott kapcsolata, egy házasság végórái elevenednek meg életszerűen, hús-vér szereplőkkel.

Az anya, noha sikeres könyvelőcége van, teljesítmény és megfelelési kényszeres neurotikus nő, takarításmániaként testet öltött szorongása refrénszerűen, már-már balladai formában kísért a lapokon. Szegény, vallását vesztett/rejtett zsidó családból származik, míg az apa gazdagabb újlipótvárosi polgári miliőből érkezett. Mind a négy holokauszt-túlélő nagyszülő hitt a kommunizmus csalóka igézetében, anya szülei talán jobban, deformálta is őket.

Az apa fantáziadús, ám másokat uraló karakter, művészlélek, lecsúszott, frusztrált alak; karrierjében komoly törés, hogy a Kádár-rendszerben eltávolították főiskolai tanári állásából. Lemezboltjából próbálja magát fenntartani; nem csoda, hogy beteges spórolási kényszere van.

A közös pont a szülőkben a zsidóság, egyébként távoli bolygóként keringenek. Az anya furcsa ragaszkodása tartja össze egy darabig ezt a férfiközpontú családot. Ám a gyűlölet hasonlóan intenzív érzés, mint a szerető ragaszkodás.

A regény cselekményes, mégis az események hatásainak lélektani leírása a jellemző: depresszív hangulatok, sorsszerű pillanatok keverednek a hétköznapok szürkeségével, megoldásra váró élethelyzetekkel: magánéleti problémák és munkahelyi konfliktusok futnak egymás mellett, egymásra reflektálva.

A rendszerváltásnak köszönhetően, pont a válás-mizéria hullámterében, ebben a változó intenzitású vergődésben merül fel a családtagokban a zsidó identitáskeresés igénye/problémája. Hol önazonosságként, hol díszletként manifesztálódik, vagy zavarba ejtő dilemmaként tűnik fel. Kérdés, hogy mindezt ki hogyan tudja/akarja-e egyáltalán megtölteni tartalommal. De legalább ennyire hangsúlyos figyelem vetül az anya kínjaira, aki kifordul önmagából. Az anyaábrázolás minden dimenziójában hiteles, míg az apa oldalbordái (érthetően) nélkülözik ezt a fajta mélységet, kevésbé kidolgozottak, leginkább különböző motivációkkal rendelkező origami figurák. Fordulatos, ahogy a hősnő sérelmei az égig érnek, míg a két szülő között vívódik és asszisztál nehézségeikhez. Nem csoda, hogy a zűrzavar és külső/belső bizonytalanság a bölcsészkaron disszonáns, alig működő viszonyok felé navigálja. Furcsa kapcsolatba vonódunk be, ahol a két eltérő személyiség, Eszter és élettársa között lelombozóan óriási a kontraszt. Ezt még színezi az első és elviselhetetlen munkahely légköre, a terhesség és gyermekvállalás, az apával való kapcsolat látszólag végső lezárása, önértékelési problémák, válságok és a „válás” drámái.

A könyv utolsó része is több történetsíkon fut, és számos terepen is megjelenik (ütköződik) az emberek közötti különbség. Mit lát Eszter, amikor egy református általános iskolában tanít? Miért borul ki ezen az anya? A napi frusztrációk során hogyan tükröződik az intézmény képmutatásának minden bája? Ám, ami izgalmasabb, és minderre sötét felhőként borul, az a felbukkanó apa árnyalakja, betegségének története; ahogy az Eszterben feltörő hullámzó kétség megvilágosodássá, a tomboló gyűlölet (ami anyját elemésztette) és az elutasítás lépésről-lépésre megértéssé olvad. Az apa életének utolsó eseményei, a kórházban és otthon töltött idő, egy széder este, a kerti pihenés a napon sütkérező macskával és más pillanatok átírják a kapcsolatukat. A könyv esszenciája az apakép, az apa személyének a transzformálódása. Az, hogy hogyan vált (újra) szerethetővé, esendővé a démonizált alak. Bizarr csavar, hogy élete végén radikális döntést hozott, talán mert összeomló kártyavárként élte meg a zsidóságát.

(Hidas Judit: Nem vagy többé az apám. Park Könyvkiadó, 2022, 340 oldal)