Angyalok, koronák, virágok, halálfejek

Hamburg-Altona zsidó temetőjének barokk sírkövei nemsokára talán az UNESCO világörökség részei lesznek.

Mohaszőnyeg alatt rejtőző, többértelmű, titokzatos díszek? Kőarchívumok? Az altonai temető askenázi és szefárd sírköveivel, a végzetes nemzetiszocialista idők és a II. világháborús bombakárok (1943. július) ellenére olyan, mint egy nyitott könyv.

Síremlékek és/vagy kulturális emlékművek?

Hamburg-Altona Königstrassén lévő zsidó temetője két külön részből áll: az 1611-ben az Ibériai-félszigetről érkező portugál (szefárd) zsidók által létesített sírmező a szomszédságában lévő, 1616-ban alapított, askenázi (német és kelet-zsidó európai bevándorlók) temetőjével alkotott közös teret.

Közel 1,9 hektáron fekszik Hamburg és egyben Észak-Európa legrégebbi portugál-zsidó temetkezési helye, ahol 1611-1869 között mintegy 9000 temetés történt: 7000 a német-zsidó részen, 2000 a kisebb portugál-zsidó területen. Egyben vagy töredékeiben több mint 6000 héber nyelvű askenázi és 1600 portugál-spanyol-héber nyelvű szefárd kő maradt fenn, sok közülük kétnyelvű.

Miután a 17. században a kényszer-keresztelt zsidók Hollandiában (Amszterdam), Észak-Németországban (Hamburg és Glückstadt) és fél évszázaddal később az Új Világban (Suriname, Curacao, stb,) letelepedtek, kifejlődött egy sajátos szefárd temetői kultúra, mely temetői nyelv és művészet tekintetében különbözik a vele egykorú, szomszédos askenázi sírokétól.

A különbségeket nemcsak a kő anyagának (márvány) kiválasztásában, a sírkő (fekvő) elhelyezésében, a formában (sírlap, piramiskő, sztélé vagy szarkofág) kell keresni, hanem a dús díszítésben, a szöveg és díszek művészi kombinációjában, a vallási és nem vallási szimbólumok használatában. Mindez kevéssé tűnik zsidónak; az asszimilált zsidók és katolikus keresztények közötti intenzív kulturális eszmecserét bizonyítja az Ibériai-félszigeten, majd a judaizmusba visszatért zsidók és a protestáns keresztények között. A 17. századi szefárd temetkezési kultúrában a zsidó diaszpóra valláscsere tapasztalata tükröződik. (Harsonás angyal, héber felirattal a sírkövön.)

A második világháború során elszenvedett károk ellenére a temetőben rengeteg barokk sír maradt fenn, melyek oberkircheni homokkőből, néha carrarai márványból készültek. Kora, egyedülálló sírművészete, valamint az itt nyugvó jelentős rabbik, tudósok, tudósok és kereskedők miatt a temető 1960-ban műemlékvédelem alá került.

2007-ben, széleskörű kutatási és restaurálási munkák után a temetőt megnyitották a látogatók számára is. Ugyanabban az évben a Hamburgi Műemlékvédelmi Alapítvány felépíttette az Eduard Duckesz-házat, amely látogatóközpont és konferenciaépület. (E. Duckesz 1868-ban a felvidéki Szelepcsényben született, Altona rabbijaként a temető feliratait kutatta, 1944-ben Auschwitzban ölték meg).

2014 óta tudósok szorgalmazzák a jól dokumentált, évtizedekig restaurált temetkezési hely felvételét az UNESCO világörökségbe.

Rövid temetőtörténet

1580 táján az Ibériai-félszigetről érkező, kényszer hatása alatt kikeresztelkedett zsidók (újkeresztények, converso-k ) telepedtek le Hamburgban. 1600 körül (hivatalosan, mint katolikusok) a portugálok megszervezték kis zsinagógai közösségüket. Sajnos a hamburgi polgárság nem volt türelmes: 1603-ban kikövetelték kiutasításukat, de ez csak múló epizódnak bizonyult.

1611. május. 31-én tett szert három portugál kereskedő: Andre Falero, Ruy Fernandes Cardoso és Alvaro Dinis egy darab földre Altonában III. Ernsttől, Holstein-Schauenburg és Starneberg grófjától (a dán korona várományosától), hogy halottaikat oda temethessék. A tartományúr jóváhagyta, hogy a temetkezések zsidó rítus szerint történhessenek. 1627-ben az Alten Wall-on pedig nagy pompával felavatták az első portugál nagyzsinagógát. A gróf jóvoltából a zsidók további területeket is vásároltak: 1616-ban a német zsidók is szereztek egy szomszédos, leválasztott földdarabot, amit1668-ban, 1719-ben, 1745 és 1806-ban újabb földekkel bővítettek. 1869-ben a temetőt hivatalosan lezárták, és 1871-ben a kormányzat engedélyével, utolsóként Jacob Ettlinger rabbit temethették ide. 1902-ben a Königstrassét kiszélesítették és 300 portugál sírkő került a temető belső részébe.

A rabbik sírfeliratai utalásokban gazdagabbak, mint a közösség más tagjaié. Két 17. századi szefárd rabbi sírja lelhető fel a temetőben. Az askenázi részben a 18. századtól találunk kilenc rabbisírt.

 

Híres szefárd család

a Spanyolországból származó Castro orvos dinasztia; az első ibériai újkeresztényekként a 16. század végén telepedtek  le Hamburgban. Rodrigo de Castro (1550 k – 1627) pestisorvos és nőgyógyász a 16. század végén Hamburgban praktizált; szakterülete a járványügy és a császármetszés volt. Ő volt a dán király, a brémai érsek és hesseni tartománygróf háziorvosa is. Orvosi értekezéseiben zeneterápiás kérdésekről is írt.

 

Fényűzés, nagyzási hóbort?

Egyes szefárd sírok olyan ékesek, mint egy korabeli ketuba (házasságlevél). Ilyenek például Abraham és Sarah Senior Teixeira díszes, gúla formájú márvány sírkövei. A 17. századi lutheránus hamburgi polgárság karikatúraszerűnek látta a korabeli szefárd zsidóságot, akik ibériai-arisztokrata allűrjeiket magától értetődően tovább vitték új hazájukba is. Abraham Senior Teixeira hamburgi időszaka előtt választott antwerpeni portugál konzul volt, családja a portugál nemesek közé tartozott és címert viselt. A hamburgi orvos, matematikus és a spanyol korona helytartója, Jacob Rosales 1641 ben kapta a német császártól a „kis nádor” címét, ami őt és utódait a zsidó származás bélyegétől is „megszabadította”. Mint a sírok bizonyítják, nemcsak életükben kedvelték a pompát…

A szefárd sírkőművészet

17. és 18. századi kibontakozása, a motívumok bősége, a képi gazdagság első látásra nem tűnik zsidó művészetnek. Világosan látható a kortárs keresztény művészet befolyása.

 

Törzs és életfák

se hiányoznak a sírokról; a nagy amszterdami és hamburgi szefárd családok keresték a zsidó múltat, divattá vált körükben, hogy családfák készítésére és családi krónikák írására adjanak megbízást. A szefárd sírköveken a fatörzsként ábrázolt családfák világosan utalnak a zsidó hitbe való visszatérésre. A nemes kőből készült sírok nemcsak vallásos és világi szimbólumokban, bibliai témákban és lebilincselő jelenetekben bővelkednek, hanem egy-egy bibliai szövegrészt is összehoznak az elhunyt nevével.

A sírkövek családi címerei gyakran viselőjük (fiktív) arisztokrata ibériai múltjáról tudósítanak. A címerpajzsokon látható motívum – oroszlán, gyertya, vasmacska – utalás az elhunyt nevére.

A halálfejes sírokat, mint memento mori szimbólumot nem is említettem; sosem mondtam, hogy a barokk unalmas.

Az askenázi sírművészet

jellemzője, hogy a szimbólumok a sírköveken jórészt ún. ikonikus jelek, képek láthatók, amelyek egy-egy szót helyettesítenek.

A liba állhat vezetéknév helyett (Gans). A Beresit-ábrázolás kézzel és tollal jelenthet egy tóratekercs írót. A szarvas a zsidó közösség és az elhunyt neve is lehet. A korona (héberül Keter) a Tóra (Keter Tora) koronájaként több dologra is utal (pl. az elhúnyt lehetett rabbi agy rabbijelölt). A kancsó, tállal vagy anélkül, a léviták ismert szimbóluma. Az oroszlán védi a tóraszekrényt és a Tóra erejének a jelképe, sőt, névszimbólum: gyakran felhívja a figyelmet Dávid házából való származásra. A hajó foglalkozásra vagy családnévre is utalhat (Schiff, Schiffer). A rózsa korán elhunyt feleségre utal, de keresztnév is lehet. A megtört fa a korán befejezett élet. Az áldó kezek a kohaniták szimbólumai. A galamb jelentése is többszörös.

 

Moses Mendelssohn felesége és mások

A német temetőben töredékeiben látható Fromet Gugenheim, Moses Mendelssohn feleségének sírja. Heinrich Heine apjának sírköve már nem fellelhető. Érdekes, hogy a Warburg család, a művészetkedvelő mecénás bankárdinasztia is hamburgi volt.