Ambivalens érzés-zacc

Írta: (sz.) - Rovat: Archívum, Izrael, Kultúra-Művészetek

Vajúdtak a hegyek – s egér született. Túl­habzó beharangozás után igen ambivalens érzés-zaccot hagyott maga mögött a szep­tember elején az Interkoncert szervezésében Budapesten lebonyolított Jeruzsálem-hét.

Elkésett telefonos invitálás a sajtótájékoz­tatóra, elfelejtett meghívók a programokra, jelentős, de propaganda híján elsikkadt ko­molyzenei események, félházas gálaest a Kongresszusi Központban elcsépelt progra­mokkal. idő előtt hazautazó izraeli művész, sebtében összeszervezett s az alkalomhoz abszolút nem kapcsolódó kirakodóvásár a Vörösmarty téren. Utóbbin legalább az rö­höghetett (a markába), akinek eszébe jutott, hogy a borfesztivál előtt ácsolt faházai még sebtében kiadhatók az alkalomra, s így két bőrt húzhat le a medvéről. S hogy mi köze a jolly joker Budapester Klezmer Band-nek meg a Vodku v glotku orosz zsidó kocsmaze­nét játszó csoportnak Jeruzsálemhez? Nyil­ván. hogy ez is olyan „zsidós valami”. Vagy ta­lán semmi, de kéznél voltak, s olcsón vállal­ták a szereplést. Ám ezen legalább szórakoz­hatott a közönség, nem úgy. mint a Jeruzsálem-dokumentumfílmeken. amik kissé régiek (például egy 1987-es) és kissé szedett-vedettek voltak. Az Avanti Popolo nem rossz mozi, de kell némi szemtelenség egy Magyarországon több fesztivál alkalmával s a televí­zió két évvel ezelőtti „Kapcsoljuk Jeruzsálemet” adásában fő műsoridőben levetített já­tékfilmet egyedüliként s igencsak feltupírozva ajánlani a közönség figyelmébe. Eze­kért a produkciókért nyilván nem kellett jogdíjat fizetni – lamentálhat, akit érdekel.

A legizgalmasabb azonban a Merlin szín­házbeli kellemes hangulatú fogadás után zajló Casablanca multimédia show volt e sorok írója számára. Korántsem azért per­sze, mert fordított nemi szereposztásban táncolták el a balettcsoport tagjai a kul­tuszfilm szerelmi háromszögét, hanem azért a cseppet sem figyelmes szervezésért, mely nem disztingvált már a műsor előtt sem a tejes és húsos kínálat terén (egyálta­lán, kóser volt a koszt?), ugyanúgy arra sem ügyelt, hogy az ételek fogyaszthatóságán túl illett volna figyelmeztetnie a meghívot­tak vallásosabbját (mondjuk az orthodox hitközség elnökét, az országos főrabbit stb.), hogy a műsorban egy bájos ifjú hölgy egy szál feszülő strech rövidnadrágban lép színpadra. Nem akarunk fogadatlan próká­torok lenni (ráadásul a hölgy kebleit a ma­gunk részéről szintén izgalmasnak talál­tuk), de talán itt sem ártott volna némi ta­pintat.

Ehhez persze némi figyelmesség lett vol­na szükséges, ami viszont az egész hetet illetően elkelt volna.

 

Címkék:1995-10

[popup][/popup]