Alice Miller és Martin Miller igaz története

A Hagyaték egy történet anyáról és fiáról, a tragikus sorstörténetükről, transzgenerációs családi és soá traumáikról Tárnoki Márk rendezésében. Feuer Yvette és Rába Roland főszereplésével teltházzal megy Surányi András KuglerArt Szalon lakásszínházban. Az előadást a héten a Rumbach zsinagógában is láthatták a nézők.

A darab magával ragadóan tragikus és megrázó, egy többgenerációs családi történet; szülő-gyermek viszonyból származó feloldatlan traumákról szól a soá árnyékában. A színészi játék csontig hatóan adja át két ember és mindannyiunk sorstragédiáját. A két színész érzelmi egymásra hangolódása, a tér, a testbeszéd hitelessé teszi, hogy valóban Alice és Martin áll előttünk egy nappaliban. Feuer Yvette alakításában egyszere testesíti meg a törékeny, sebezhető és védekező anyát és a zseni gyermekpszichológus nőt; aki úgy hasítja szét a világát, hogy ne roppanjon szét a saját tragikus sorsa és anyai bűnei alatt. Rába Roland elénk tárja egy bántalmazott és érzelmileg elhanyagolt fiú lelki utazását a teljes meghasonlástól a túlélésig. A Hagyaték egy életre szóló, elgondolkodtató, saját sorstörténetünk és transzgenerációs traumáink feltárására inspiráló színházi élmény. A drámaian sokkoló darab hatását a két színésszel való bensőséges beszélgetés oldja az este végén.

Alice Miller lengyel zsidó származású gyermekpszichológus. Alicija Englard néven látta meg a napvilágot 1923-ban, Piotrkowban és 2010-ben Saint-Rémy-de-Provenceban hunyt el. Alicenek nincs sírja, mert a kívánsága szerint halála után elhamvasztották és egy közeli tó mellett szétszórták a földi maradványait. Bár jómódú zsidó családban nőtt fel, gyermekkorát bántalmazónak és traumatizáltnak élte meg. Szüleit így írta le: „buta, lelkileg érzéketlenek, akik legjobb tudásuk ellenére minden szempontól értelmetlen szabályokhoz és törvényekhez ragaszkodnak.” Fia, Martin szerint, anyja emlékeit áthatotta a családjával kapcsolatos harag és keserűség. Alice gyermekzseni volt, szeretett olvasni, tanulni, de nagyon szenvedett zsidó családjának tekintélyelvű valláskövetéséről. Kerülte az emberek társaságát. 1931-től Hitler hatalomra kerüléséig Berlinben élt, a Mendelssohn családnál élvezte a kultúrát és bizonyította intelligenciáját.

Alice sosem beszélt róla, hogy mi történt vele a háború első éveiben, az 1939-és 1941 közötti időszakról „a sírig hallgatott”. Életét nagyrészt Martin, anyja halála utáni kutatómunkájából ismerjük. 1939-ben lehetősége lett volna rokoni, baráti kapcsolatok segítségével Braziliába szökni, bár egész életében bizonygatta, hogy a szülei milyen rosszul bántak vele, mégsem hagyta magára családját a háború alatt, Lengyelországban maradt. Martin kutatásai szerint, körülbelül 1940 nyarán szökhetett ki a varsói gettóból és Alice Rostovska álnéven bujkált, tanításból és egy orosz katonai kórházban teljesített szolgálatából élt. Amikor lehetősége volt rá, anyját és 12 éves húgát is kiszöktette a gettóból, hamis okmányokat szerzett nekik és egy Varsó közeli zárdában bújtatta el őket. Alice apját nem tudta kimenteni, mert nagyon beteg volt és alig beszélt lengyelül, ami veszélybe sodorta volna őt. Anyja ragaszkodott zsidó identitásához, és nyomást gyakorolt lányára, hogy keressen számukra lakást. Alice Varsó „árja” negyedében talált egy kiadó lakást, ami komoly veszélybe sodorta őt. Egy Gestapónak dolgozó, náci lengyel fiatalember fogadta, aki aztán Alice megfogalmazása szerint a háború alatt „üldözőjévé és zsarolójává vált”. Zsarolta és kihasználta őt testileg, anyagilag, tudván zsidó származását.

Alice narratívája szerint 22 éves korában, 1945-ben az egyetemen találkozott először későbbi férjével Andreas Millerrel, aki csodálta a lányt szépsége és intelligenciája miatt. Még ebben az évben mindketten Svájcba utaznak egyetemi ösztöndíjjal. Majd kapcsolat szövődött köztük és összeházasodtak. Két gyermekük született Martin (1950) és Julika Miller. A kislány Down-szindrómával született. Élete végéig nem tudott megbocsátani férjének, hogy elhallgatta, hogy a családjában már előfordult Down-szindróma. Martin születése testileg, lelkileg megviselte őt. A csecsemő elutasította anyja tejét, Alice nehezen élte meg a kisbaba igényeit iránta és egyben elutasítását. Bár a doktori disszertációra és a rossz lakhatási körülményekre hivatkozott, amikor számon kéri fia, hogy miért adták rokonokhoz és néhány évre gyermekotthonba őt és Julikát is – Martin szerint Alice anyai szerepében való kudarcélménye is hozzájárult. Martin később visszakerül a családjába, apja által végletekig bántalmazott gyermek, fizikailag, verbálisan és szexuálisan. Alice érzelmileg rideg és elhanyagoló anyja volt. Martin nehezményezte, hogy szülei kizárták az életükből azzal is, hogy egymás között lengyelül beszéltek, amit a fiú nem értett. Martin úgy jellemzi anyja házasságát, hogy függő rabságban élt apjával „a házasságukat a háború alatti borzalmak folytatásaként élte meg”. Alice 1973-ban lép ki mérgező házasságából, egy súlyos betegségből való felgyógyulás után. Martinnak egyszer tesz említést férjéről és a háború alatti üldözőjéről. „Apádat úgy hívták, mint azt a lengyel Gestapónak dolgozó férfit, aki a háború alatt zsarolt és üldözött… Csak évtizedekkel később sikerült megszabadulnom apádtól, s vele együtt a háború alatti üldözőmtől.”

Martin elbeszélése szerint anyja a válás után kivirult, kiteljesedik tudományos karrierjében. Alice a filozófia, szociológia, pszichológia doktora, pszichoanalitikus, gyermekkor kutató, 13 könyv szerzője, amelyeket 30 nyelvre fordítottak le. Alice Miller munkássága korszakalkotó, forradalmi, a szeretetteljes, értő gyermeknevelés elméletének megalkotója, teljes mértékben szembeszáll az ortodox, fekete pedagógiával, a rideg és bántalmazó szülő-gyermek kapcsolattal. Az egyik leghíresebb munkájában, „A test kiáltása” című könyvében a szülői bántás hosszútávú negatív következményeit elemzi. „A tehetséges gyermek drámája és az igazi én felkutatása” című könyvében feltárja, hogyan betegíti meg a gyermeket a mérgező pszichoszociális környezet. Munkássága mai napig hatással van a szülőkre, a neveléstudományra és gyermekpszichológiára. Tudományos zsenialitása ellenére Martinnal élete végéig nem tudott harmonikus és szeretetteljes kapcsolatot kiépíteni, bár voltak jobb időszakaik, nem tudott olyan anyává válni, mint amire fia vágyott.

Martin maga is terapeutaként dolgozik, de még felnőtt korában is anyja rombolóan avatkozik bele az életébe. Alice kontrollt akart gyakorolni fia felett, terápiára küldte egy végzettséggel nem rendelkező terapeutához, aki kiadta neki Martinnal folytatott intim, terápiás beszélgetéseit és elhitette vele, hogy alkalmatlan a terápiás szakmára, veszélyes a betegeire, „infantilis és romboló”. Martin ekkor a szakadék szélére kerül, és kishíján öngyilkosságot követ el.

Alice 1985-től Saint-Rémy-de-Provence-ban élt, Martinnal levélben és telefonon tartja a kapcsolatot. Viharos levélváltásaik során, egyszer (1998-ban) Alice megfogalmazza: „Amit velem kapcsolatban megéltél az a Te igazságod, nekem pedig nincsen jogom bármit is korrigálni benne csak azért, mert a rólam Benned kialakult kép nehezen elviselhető számomra: üldöző, kisajátító, gyűlölködő, veszélyes, pusztító anya vagyok, vagyis mindaz, ami nem akartam lenni. Ezért védekezem… Már nem tudok vitatkozni ezzel.”

Alice 2010-ben azzal a kéréssel fordul fiához, hogy tevőlegesen járuljon hozzá a halálához, mert nagyon beteg. Ezt Martin elutasítja. Hamarosan Alice meghal és az óhaja szerint járnak el a testével, mire fia Saint-Rémy-be ér, már elhamvasztva szétszórták anyja holttestét. Martin ezt úgy éli meg, hogy még a halálából is kizárta őt.

Martin ezután kezdi el felkutatni anyja és családja valódi történetét. Felfedezi, hogy apja ugyanaz az Andreas Miller, aki a Gestapó emberének dolgozott és zsarolta anyját a háború alatt. Alice halála előtt engedélyezi terapeutájának a titoktartás feloldását. Tőle tudja meg, hogy fizikai fájdalmak gyötörték Alice-t minden alkalommal, amikor fiával kapcsolatba lépett. „Egyfelől mély bűntudatot érez veled kapcsolatban, másrészt dühöt és akut félelmet hamarosan várható fájdalmak miatt. Azt mondta, hogy a veled való kapcsolatfelvétel minden formájától fél, de attól is, hogy érzelmileg üldözni fogod és anyagilag kihasználod. A veled való kapcsolatfelvétel mindig az édesapádra, meg a nácikra emlékeztette. A velem való terápiás munkában azt akartam felderíteni, hogyan zajlik le ez az indulatáttétel, amelynek során a másoknak szóló érzelmeit feléd irányítja.”

Martin Miller: A tehetséges gyermek igazi drámája – Alice Miller tragédiája című könyvében tárja fel  2016-ban kutatómunkájának eredményét és transzgenerációs traumatörténetét. Könyvében olvasható egy levél halott anyjához, melyben ezt írja:

„Soha életemben nem gyűlöltelek… Sajnos már soha nem fogod meglátni, hogyan ülteti át a gyakorlatba a meglátásaidat a fiad. A te elképzeléseid nélkül sosem lettem volna ilyen jó terapeuta. Minden napomat áthatják, de csak mostanra tudom ilyen szabadon kezelni őket, mert a valódi Alice Millert látom és ismerem fel benned. Azt az anyát, akit megéltem, és nem az idealizált anyát. Így léptem én a te szellemi öröködbe, és nem haltam meg.

Sok-sok meleg üdvözlettel:

a fiad, Martin”

Martin második házastársával él jelenleg, gyermeke sosem született. Julikával nem tudjuk, mi történt. Martin könyve magyar nyelven is olvasható.

A cikk forrása: Martin Miller: A tehetséges gyermek igazi drámája, Alice Miller tragédiája, Ursus Libris Kft. 2019