Aki fafaragást tanít 90 éveseknek
A csoportban Galickij egyértelmű kedvence a 97 éves Miriam. Míg a többiek miniatűr reliefek farigcsálásával, vázlatok készítésével voltak elfoglalta, ő egy hatalmas rönköt vett magához, és kezdte megmunkálni.
Szása Galickij Moszkvában élt és képzőművészetet tanult a hetvenes években. Kiállításai voltak Berlinben, Moszkvában, Szentpéterváron, New Yorkban és Izraelben. 1990-ben alijázott, és Hod Hasharonban telepedett le.
„Ramat Avivban számítógépes grafikai cégnél dolgoztam, a nagy cég piramisának valahol a közepén. Valami csoportvezető-féle, előmeneteli lehetőségekkel. Csinos névjegykártyával, szép irodában, kényelmes karosszékkel. Egy idő után észrevettem, hogy a székemre többen ácsingóznak. Emiatt sokan két kézzel kapaszkodnak az ilyen karosszékbe. Megértettem, hogy elérkeztem oda, amikor a képzettségem, hivatásom már nem számít, csakis az a fontos, hogy a céghez tartozom. Ahogy az életemben már többször előfordult. Gyerekek, ha nektek ez annyira fontos… felálltam, és elmentem. Eszembe jutott eredeti szakmám. Gondoltam egyet, és fafaragó szakkört szerveztem egy tel-avivi idősek otthonában.”
Ez valamikor az évezred elején történt, 2010-re már 17 ilyen, szépkorúakból álló csoportot irányított szerte az országban. Manapság több mint száz ilyen öreggel foglalkozik.
Саша Галицкий
сюжет о художнике Саше Галицком, помогающем обитателям дома пристарелых в их неустанном желании творить автор – Ана Шулик :: сьёмка – Эяль Альфаси :: монтаж – Орли Рекун
„Számukra ez visszatérés a gyerekkorba. Beszélgetsz egy idős emberrel, nyolcvantól száztíz évesig. Fényképe van az anyjáról, az alkotási folyamat gyerekkori emlékeket idéz föl. Azt mondja, emlékszik, hogy pöttyös ruhája volt. Rendben, akkor csináljuk pöttyös ruhával. Így kerülök be az ő világába, ami ettől kezdve kettőnk közös világa.”
A csoportban Galickij egyértelmű kedvence a 97 éves Miriam. Míg a többiek miniatűr reliefek farigcsálásával, vázlatok készítésével voltak elfoglalta, ő egy hatalmas rönköt vett magához, és kezdte megmunkálni. Előfordul, hogy a mester instrukciói alkalmával (’nézd csak, hatalmas kezei vannak, a feneke meg kicsi’) vita alakul ki kettejük között.
„Abban a pillanatban, hogy magukra hagyod őket, magukba zárkóznak, és utána nehéz őket visszahozni. Ezért ébernek kell lenned, hogy elűzd a felhőket. Mert azok a felhők mindig ott vannak…”
Galickij nem csupán fafaragásra tanítja őket, hanem beszélget velük, a hallottakat jegyzeteli. Mindegyikük élete külön regény. Smuel a világháborúban felderítő volt, Elijáhu egy hajdani nagy család egyetlen holokauszt túlélője. Mirjam élete viszont nélkülözi a kalandokat. Nem harcolt, nem robbantott. Az országot építette. „Amikor idejöttünk, 6-7 éves voltam. Oroszországban nem akadt különösebb bajunk a zsidóságunk miatt. De amikor a hajó befutott a kikötőbe, és a többi gyerekkel partra léptünk, éreztem, hogy otthonra találtam. Tel-Avivot nem kedvelem. Jól van, építettem a kikötőt, de már nincs ott. Meg a vásárközpontot, azt is elbontották. Nálunk mindennel így van.’ Azután Jeruzsálembe költözött, ott jobban érezte magát.
„Kezdetben nekem is képtelenségnek tűnt, hogy idősek otthonából kikerült darabokra azt mondjuk, hogy azok műalkotások. Mostanra más lett a véleményem. Az ő munkáikat kétféleképpen lehet bemutatni. Egyrészt mint műalkotásokat, másrészt mint olyan tárgyakat, amelyek művészi értéket nem képviselnek. Arra gondoltam, érdemes lenne faragványaikat a saját rajzaimmal együtt kiállítani, és a kettőből így lenne egy művészeti projekt.”
Az öregség roppant ravasz dolog; mint üvegfal választ el a külvilágtól. A fiatalok két dolgot nehezen hisznek el. Az egyik, hogy előbb-utóbb ők is megöregszenek, a másik pedig az, hogy az öregek egyben fiatal férfiak és nők, kamaszok, sőt gyerekek (voltak). Keveseknek adatik meg, hogy utóbbit még azelőtt megértsék, hogy eljött a 80. születésnapjuk. Galickij ezen kevesek közé tartozik.
„A hősiességet hajlamosak vagyunk a harchoz kapcsolni. Ha valaki a csatába indul, tudatában van annak, hogy másnap meghalhat. Ezek az öregek viszont tudatában vannak, hogy nemsokára meghalnak. Csak azt nem, hogy pontosan mikor. Őket senki sem tartja hősöknek. Miriammal nyolc éve foglalkozom. Megállapodtunk, hogy halála után én fejezem be utolsó munkáját.”
Galickij Oroszországban is széles elismertségnek örvend. 2015-ben feljegyzései alapján Mama ne bánkódj címmel könyve jelent meg arról, hogy a középkorúak hogyan foglalkozhatnának idős szüleikkel úgy, hogy abba ne bolonduljanak bele. A szépkorúakkal, akik megőrizték világlátásukat, a dolgokat sajátosan szemlélik, szeretnék fenntartani velünk a kapcsolatot, de közben folyamatosan arra tanítanak bennünket, hogyan kell élni’.
Az egyik által vezetett tel-avivi önképzőkör megjelenik az oroszországi mozikban március elején bemutatott Van Goghok c. filmben Szergej Livnyev rendezésében, főszerepben Daniel Olbrychskivel és Alekszej Szerebrjakovval.
Galickij Jelenleg arról ír könyvet, hogy azok, akik közel vannak a halálhoz, hogyan tudnak funkcionálni és kommunikálni, és mennyire tudják megtalálni az élvezetet az életben.
