A cionista, aki németre fordította a Tragédiát

Mohácsi Jenő emlékezete

A szürke vizű kék Duna magyar alján, egymáshoz távolságban és időben közel, – 1886,1892, 1894 – megszületett három kisfiú. A legidősebb, Mohácsi/ Klein/ Jenő Mohácson, Ábrahám Pál/ a Wolf Abraham család sarja/ Apatinban, míg a legfiatalabb, Zádor/ Zucker / Jenő Bátaszéken látta meg a napvilágot. Mohácsi Jenő íróvá, míg a két fiatalabb fiú zeneszerzővé vált. Ábrahám Pált tehetsége, választott zenei világa világhírre repítette. Operett és más szerzeményeit ma is előadják, hallhatóak a világhálón. Talán a leghíresebb a „Good night”/ Nem történt semmi/ című dala, Magyarországon pedig a „Lila akácok”. Zádor Jenő komoly zenét írt, igazán híressé viszont a Ben Hur, Oscar díjas amerikai film hangszerelése tette. Mohácsi Jenő írt szöveget Ábrahám Pál „Etelka szíve” báb-operájához, és Zádor Jenő, a Magyar Állami Operaházban bemutatott Diána című operájához.

Mindkét zeneszerző menekültként túlélte a Soát.

Mohácsi Jenő 1944. július 8. után, útban Auschwitz felé, egy marhavagonban meghalt. Testét útközben dobták ki, senki sem tudja hol.

Mohácsi Jenő 1886. márc. 28-án született Klein Bernhard kereskedő és Armut Hermine házasságából. Nevét 1904-ben magyarosították Mohácsi Jenőre. Jogi doktorátust szerzett, majd újságíró lett és a Pester Lloyd főmunkatársa. 1927-ben megnyerte a Nyugat novellaíró pályázatát. 1930-ban elkészült „Az ember tragédiája” német fordításával, és még ebben az évben bemutatta azt a bécsi és a müncheni rádió. A Pen Klub titkárává, később alelnökévé választották. Levelező tagjává fogadta a Kisfaludy Társaság.

A bécsi Burgtheater 30, a Hamburgi Állami Színház pedig 28 Tragédia előadást tartott Mohácsi művészi fordítása alapján. Hamburgban mintegy 45 ezer néző látta Madách Imre remekművét.

Mohácsi Jenő a magyar, a bécsi, a prágai és a müncheni rádiókban német nyelvű előadásokat tartott a magyar kultúrtörténet és irodalom köréből. Irodalmi tevékenységének jelentős részét a német és a magyar kultúra kapcsolatainak szolgálatába állította. Cikkei, színi kritikái megjelentek a bécsi Neue Freie Presse, a Neues Wiener Tagblatt és a Frankfurter Allgemeine Zeitung hasábjain. Itthon a Nyugat és a Magyar Csillag közölte írásait. Több verseskötete, elbeszélése is megjelent. „Lidércke” címmel regényt írt Fráter Erzsébetről/ Madách szerelméről és elvált feleségéről/, Rózsavölgyi Márk hegedűművészről/ a csárdás „atyjáról”/, és Gemma címen Gemma Donatiról/ Dante feleségéről/. A Magyar Állami Operaházban 7 olyan operát mutattak be, melynek szövegkönyvét Mohácsi Jenő írta. 1938-ban a Csongor és Tünde, 1940-ben pedig a Bánk Bán német műfordításával készült el. Utóbbiról írta 1943-ban a Protestáns Szemle: „…ha Mohácsi Jenő csak ennyit ad nemzetének, máris jó neve marad fenn azok között, akik elszigetelt szellemi életünk útjait külföldön egyengetik.”

 

Kiemelkedő műfordítói tevékenysége, szépírói művei mellett, irodalmi-élet szervező és publicisztikai munkássága is igen gazdag. Elsőéves joghallgató, amikor1905-ben megindítja a „Tűz” irodalmi folyóiratot és társával, Hegedűs –Bite Gyulával/ a későbbi anti-hitlerista Magyar Nemzet lap szerkesztője/ megszervezi a Komjáthy Jenő Irodalmi Társaságot. Nem kisebb szerzőket nyer meg a lap és a társaság számára , mint Babits Mihály, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső.

1919-ben magyarra fordította és közreadta Max Nordau „A cionizmus és ellenségei” című előadását.

Magyarországon 1920 és 1930 között jelent meg a Népszerű Zsidó Könyvtár könyvsorozat. Mohácsi Jenő ebben a sorozatban jelentette meg „Jiddis Drámaírók” című antológiáját.

1928-ban titkára a zsidó tudományok kutatására és a héber irodalom művelésére Budapesten megalakult Juda Halévy Társaságnak. A társaság elnöke Lőw Immánuel szegedi főrabbi volt. A névadó a középkorban, Spanyolországban élt nagy héber költő.

Aki a következő sorokat írta:

„Ha Isten lelked bizodalma,
Mit rettegtet a sors hatalma?
Ha szent neve hited, reményed,
Mitől félnél örömben, bajban?”

Akinek költészetében az Énekek Éneke óta először központi téma a szerelem.

Aki így vallott „A szívem ott van Keleten.”

Aki az 1140-es években Spanyolországban vándorbotot fogott, hogy eljusson a végtelenül óhajtott Jeruzsálembe és nem tudni, hogy végül eljutott-e Cionba.

Akiről úgy tartják, útja során írta vallásos költészetének legkiemelkedőbb darabjait, a „Cionidákat” ,és ezzel meghonosította a középkor költészetében az Izrael földje utáni vágyakozást.

(Mohácsi Jenő 1941-ben „Jehuda ha Lévi: Egy nagy költő élete és életműve” címmel tanulmányt írt.)

Mohácsi 1932-ben, Budapesten, a Magyar Pen Club titkáraként megszervezte a Nemzetközi Pen Club 10. világkongresszusát. Ő küldött meghívót Tel Avivba, Avigdor Hameirinek (eredeti magyar nevén Feuerstein-Kova Albertnek), Madách Imre és Ady Endre héber fordítójának, aki Palesztina és a héber nyelv képviselőjeként nagy sikerű beszédet mondott aztán. A kongresszuson olyan alkotók vettek részt, mint Galsworthy, Shaw, Wells, Masefield, Capek , Gide, Maurois, R. Rolland, R. Tagore. G. Hauptmann, F. Werfel, S. Lagerlöf. A Magyar PEN Club képviseletében fölszólaló Babits Mihály töprengő előadása – Mit tehet az író a Békéért – a világkongresszus egyik legemlékezetesebb mozzanata volt.

1935-ben a Magyar Pen Club meghívta előadásra Thomas Mannt is, akit aztán József Attila üdvözlő versében „fehérek közt egy európai”-ként ünnepelt.

A Magyar Pen Club elnöke egyébként az olasz irodalom történésze, a Dante kutató Radó Antal volt ekkor, akinek ajánlására, irodalmi munkásága elismeréseképpen Mohácsi Jenő 1936-ban a rangos irodalmi Kisfaludy Társaság tagja lett, majd 1942-től a Magyar Pen Club alelnöke. ( 1944. március 19, a náci megszállás után a hatóságok feloszlatták a szervezetet, a 82 éves Radó Antal elnök pedig öngyilkos lett.)

Mohácsi külföldi és hazai publicisztikai tevékenységéből két lap különösen kiemelkedik. A Pester Lloyd-ban főmunkatársként írt, olyan szerzők társaságában, mint Thomas Mann, Stefan Zweig, Joseph Roth, Egon Erwin Kisch.

A Nyugat a XX. Századi magyar irodalom legjelesebb képviselőit gyűjtötte maga köré. Mohácsi ebben a lapban rendszeresen publikált Ady Endre, Babits Mihály, Juhász Gyula, Kosztolányi Dezső, Kaffka Margit, Móricz Zsigmond Krúdy Gyula mellett. Itt írt a német háborús regényekről, a cseh írókról, a lengyel elbeszélőkről, az osztrák és a szlovák irodalomról, egy szlovén novelláról és írójáról Ivan Cankarról, akiről Martin Andersen Nexő is elragadtatva nyilatkozott. De írt itt Karl Kraus osztrák költő-újságíróról, akinek Walpurgis-éj műve úgy kezdődik: „Hitlerről semmi nem jut eszembe”, aztán háromszáz oldalon keresztül mond ítéletet a nemzetiszocialisták felett. Ír Joseph Roth íróról, a „Radetzky-induló” és „A kapucinus kripta” regények szerzőjéről, aki Galíciában, a 9000 zsidó lelket számláló kisvárosban, Brodyban született, melyet II. József „új Jeruzsálem”-nek nevezett el. Roth írta 1933 februárjában Stefan Zweignek: „…ez az egész katasztrófa új háborúhoz vezet. Nem adok egy garast az életünkért. Sikerült hatalomba engedni a barbárságot. Ne ringassa magát illúziókba. A pokol kormányoz.” Mohácsi esszéket írt magyar írók német fordításairól, az Ember tragédiája bécsi, hamburgi színházi előadásáról, a Csongor és Tünde bemutatójáról a bécsi rádióban . Pán-közép-európai kultúrájának bizonyítékai ezen írások és a műfordítások oda és vissza magyar és német nyelv között.

A Nyugatban persze a leggyakrabban a hazai kultúráról írt. Saját művein és műfordításain kívül Adyról, Bartókról, Móriczról, Kosztolányiról, Madáchról ,német és magyar könyvekről, a magyar drámaírásról, a falukutatásról, a Szegedi Szabadtéri Játékokról.

A Nyugat hasábjain jelent meg díjnyertes Stella kisregénye, a „Fisz-dúr szonáta” novellája. Ebben az elbeszélésben Brunszvik Teréz grófnő, az első magyar kisdedóvó megalapítója halálát írja le. Beethoven járt a család kastélyában, Martonvásáron, nem tudni pontosan kinek ajánlotta ezt a szonátát – Teréznek, vagy testvérének Jozefinnek, a zeneköltő titkos és „halhatatlan kedvesének”.

Szerzőnk a Nyugatban értekezik egy jövőbeni Ember tragédiája filmről, mint az egyetemes magyarság első világfilmjéről, reményét Korda Sándorba, illetve a jövő „filmrendező Napóleonjába” vetve. Babits Mihálynak írott cikkének a címe sokat mondó:”Irodalmi szabadság: egészséges nép”. Ha a nép a tudását,érzéseit,reményeit, vagy kétségeit gátlásokból, őszinteség hiányból, vagy kényszerből elhallgatja, és ezt teszi az irodalom is, az megbetegíti a társadalmat. „Midász király borbélya, akinek halálbüntetés terhe alatt el kellett hallgatnia, hogy urának szamárfüle van, éjszaka kiment a mezőre, ott gödröt vájt magának, a gödörbe súgta bele, hogy mit tudott meg Midászról, ezzel pedig elhárult róla a neurózis veszedelme.”

A Nyugat 1940. 4. számában megjelent Mohácsi Jenő látomásos költeménye, „Az utolsó órák”. A szerző a vershez előszót írt: „…drámai költeményem az emberiség jövőjéről szól… két ország rendezkedett be, melynek lakosai az emberfaj utolsó maradványai. A jövendő technika minden borzalmas vívmányával fölszerelt két ország más-más célnak és világnézetnek hódol. Mindegyik csak úgy látja biztosítva fennmaradását, ha a másik elpusztul, vagy legalább is föltétlenül meghódol. Aztán lefolyt az utolsó harc. Alapos munka volt. Elpusztult az egész emberiség, a legvénebb aggastyánig, az újszülött csecsemőig…” Bóka László író 1944 februárjában találkozott utoljára Mohácsi Jenővel, aki arra kérte, hogy próbálja biztonságba helyezni a „Beethoven és Brunsvick kisasszony” című, Martonvásáron lévő kiadatlan levelezését. Búcsúzóul a kezébe adta „Janus lelke” című kis kötetét, melyben ezt írta: „Meghalni, Érthetetlen. Érthetetlen. Mióta tudom és eszméltem, Mindig csak éltem, éltem, éltem.”

Mohácsi Jenőt 1944.április 23-án letartóztatták. Együtt raboskodott hitsorsos újságírókkal, írókkal, ügyvédekkel különböző fővárosi és környékbeli internáló táborokban, kisegítő toloncházban, a csepeli Tsuk- gyárban. Ubrizsi Pál rendőr fogalmazó, Endre László bizalmasa a foglyok parancsnoka különösen ellenséges volt Mohácsival. Nem érzett kellő megalázkodást az eleganciáját fogolyként is megőrző íróban. Vagonkirakáshoz vezényelték a gyenge fizikumú embert. Rabtársai vízhordói feladatot találtak ki számára. Amikor a Szabolcs utcai pót-rabkórház félébe került, jobb dolga volt. Itt magyar népdalokat és Csokonai verseket fordított németre. Június hónapban Békásmegyerre, az internáló táborba vitték. 1944. július 8-án Mohácsi Jenő beszállt a deportáló vonat marhavagonjába. Az ajtók döngve becsapódtak, kívülről lakat csattant. A szerelvény még állt. A szomszéd vagonokba folyt az emberek bezsúfolása. Egy túlélő szemtanú, Farkas Lajos szerint egyszer csak német kiáltozás hallatszott a vonat mentén: Eugen Mohácsi…Eugen Mohácsi… Farkasnak egy SS katona mutatta a kormánytól érkezett felmentő levelet Mohácsi számára. Farkas a következő percekre így emlékezett: „Futottam végig a vagonok előtt, és Mohácsi Jenő nevét kiáltoztam. Az egyik rács mögül eszelős arccal nézett ki. – Mit akarsz? – Szabad vagy! Gyere ki, hazamehetsz! – Mindenki félreállt, segíteni az ajtót kinyitni. Próbáltuk, ráztuk, döngettük, nyomtuk, nem engedett. Kívülről le volt már lakatolva. Újra futottam vissza az őrhöz. – Kinyitni! Hamar a kulcsot! – Nem hiszem, hogy négy percnél több idő telt volna el, de az őr mozdulatlan maradt. És a vonat lassan elindult.”

„…Milliók egy miatt.” írta Madách és Mohácsi Jenő németre fordította.

Az írónak sírja nincs, Mohácson emléktábla és a Városi Könyvtár őrzi a nevét.