A „Zsidó bosszú” – benyomások egy szokatlan témájú kiállításról

A Frankfurti Zsidó Múzeum meghökkentő című Bosszú: Történelem és fantázia időszaki kiállítása bibliai történetek, művészeti alkotások, és történelmi dokumentumok révén mutatja be a zsidók vélt vagy valóban megtörtént bosszúállásainak kultúrtörténetét.

Emlékezetkultúránkban a zsidóságot a holokauszt óta áldozatnak tekintik. Ez ellentétben áll a bosszúálló zsidókról szóló sok évszázados sztereotípiákkal, miszerint a középkorban kútmérgezéseket, rituális gyilkosságokat követtek el. Újabban az összeesküvés-elméletek terjesztői a koronavírus-járvánnyal hozzák összefüggésbe a zsidóságot. Aki védekezik, vagy bosszút áll, az megszűnik áldozatnak lenni. Ez a gondolat vonul végig az egész tárlaton: zsidók itt nem az évezredes üldöztetés, elnyomás és erőszak áldozatai, hanem olyanok, akiknek erejük van a védekezéshez. Az elkövető és áldozat effajta szerepcseréjére épül Quentin Tarantino nálunk is bemutatott mozijának, a Becstelen brigantyk-nak a mondanivalója. A frankfurti kiállítás ennek a filmes bosszúfikciónak egy kellékével indul: azzal a baseballütővel, amellyel Donnowitz őrmester agyonver egy német katonát.

A kiállítás forgatókönyve szerint az első ellenszegülő zsidók már az ókorban  megjelennek. Ilyen például (a katolikus Bibliában szereplő) Judit, aki lefejezi Holofernész hadvezért és ezzel megmenti Bethulia városát az asszírok ostromától. Sámson, az izraeliták hőse egyedül szállt szembe az ellenséges filiszteusokkal. Templomukat lerombolva, vagy háromezret megölt közülük. E bibliai témák az idők folyamán nem egy festőművészt ihlettek meg, s ezekből több is látható a kiállításon.

A látogató számos középkori keresztény tévhittel találkozhat, amelyeket az egyház zsidó bosszúállásnak állított be. Megtudjuk, hogy az angliai Norwichban gyanúsították meg először a zsidókat keresztény gyerek rituális megölésével, ami – a katolikus egyház értelmezésében – válasz volt a Krisztus-gyilkosság vádja miatti jogos üldöztetésükre. Egy könyv és festmény ezt a kitalált történetet mutatja be – a vérvád kitalálóinak a szemszögéből. Az állítólagos áldozatot, egy William nevű kisfiút később szentté avatták.

A gólem eredetileg egy, agyagból készült kabbalisztikus középkori alak. Később emberfeletti képességekkel rendelkező teremtéssé válik, aki – Prágában, Löw rabbi parancsára – védelmezi a zsidó közösséget. A 20. századba átültetett gólem a Soá utáni amerikai képregények főszereplőjévé vált, mint zsidó szuperhős, aki bosszút áll a nácik által elkövetett szörnyűségekért. Ugyanígy lényegül át Sámson is. „E popkulturális bosszúfantáziában válik világossá, hogy valójában miről is szól a bosszú: az igazságtétel egy fajtájáról” – magyarázza a kiállítás kurátora, Erik Riedel a Szombat tudósítójának.

A kiállításon esetenként összekeveredik a bosszú az agresszióval. Például, amikor zsidó származású 17. századi kalózok történeteit tanulmányozhatjuk, vagy amikor beszámolnak az amerikai zsidó maffiáról, mely a Cosa Nostra mintájára a Kosher Nostra nevet kapta. A szervezők talán ezzel szándékozták bizonyítani, hogy zsidók nem csak tétlen elszenvedői lehettek az erőszaknak, hanem köztörvényes bűnözők is.

A 20. századi események ismertetése kapcsán csap át a gyűjtemény végleg a megtorlás fantáziájából a történelmi valóságba. A továbbiakban írásos és fotódokumentumok számolnak be valóban megtörtént eseményekről. Így például a horvátországi Daruvárban született David Frankfurter által elkövetett, kevésbé ismert merényletéről. 1936. februárjában Davosban lelőtte Wilhelm Gustloffot, az NSDAP svájci nemzeti csoportjának vezetőjét. Az esetet a náci kormány zsidóellenes propagandára és Svájc elleni támadásokra használta fel. Frankfurtert végül gyilkosságért tizennyolc év börtönbüntetésre ítélték. A háború után kegyelmet kapott, majd alijázott.

Felelevenítik Herschel Grynszpan esetét is, aki a lengyel zsidók tömeges németországi kitoloncolására, így családjáéra is azzal válaszolt, hogy lelőtt egy Párizsban dolgozó német diplomatát, Ernst vom Rathot. Ez az esemény adott ürügyet a náciknak az 1939. november 9-i ú.n. kristályéjszakára. Grynszpant elfogták, koncentrációs táborba zárták, ugyanis a győzelem után akarták egy látványos kirakatperben felelősségre vonni. A háború végeztével – sorsának egyes kutatói szerint – felszabadult, de többé nem adott magáról életjelt. Melyik az igazi bosszú? Az elkeseredett merényletek vagy a kegyetlen hitleri reakciók? – teheti fel magának a kérdést a látogató.

Míg ezek a cselekmények akár hőstettként is felfoghatók, két bosszúhadjárat aligha. Az egyik: a britek kötelékében harcoló, főként palesztinaiakból álló Zsidó brigádok utóélete. A háború után az egységet feloszlatták. Tagjainak egy része ekkor látta elérkezettnek az időt saját háborúja megvívására: csendben és módszeresen felkutattak, majd önhatalmúlag kivégeztek számos náci bűnöst. A másik: Abba Kovner, a hamvába holt vilniusi gettólázadás vezére a háború után mintegy ötven férfival és nővel elhatározta, megfizet a hatmillió zsidó meggyilkolásáért azzal, hogy megöl ugyanennyi németet. Halálos mérget akartak a nagyvárosok vízellátásába juttatni, A Nakam („bosszú” héberül) tervei szerencsére meghiúsultak. Ezután a tömeggyilkosság helyett volt SS-tagok ellen fordultak. A Nürnberg melletti Langwasser táborba zárt hadifoglyok kenyerét arzénnal kenték be. Bár megbetegedtek, egyetlen náci bűnöző számára sem lett végzetes az akció. Világossá válik, hogy Kovnerék tette ugyan elfogadhatatlan bűncselekmény, de alapvetően egy tehetetlen reakció volt a holokausztra, elkeseredett válasz a cserbenhagyott milliók szörnyű sorsára.

Legalább ennyire elkeseredett annak a rengeteg, gettókban és koncentrációs táborokban íródott búcsúlevélnek a tartalma, amelyekben szerzőik leszámolásra szólítják fel az utókort. Reményvesztett emberek idézetei lógnak a falon elhelyezett tablókon: „Azért akartam és akarok élni, hogy megbosszuljam a Papa, Mama és szeretett húgom, Nelli halálát” – írja Marcel Nadjari, akinek az auschwitz-birkenaui megsemmisítő táborban a Sonderkommando tagjaként kellett eltávolítania a holttesteket a gázkamrákból. A varsói gettólázadás során tűzhalált halt Carel Perechodnik arra szólít fel, hogy gondosan hajtsák végre a bosszúról szóló végrendeletét és „emlékezzetek meg fényesen tündöklő feleségemről Ankáról és angyali arcú kislányomról, Ataliáról.  Mit követtek el, hogy a német szadizmus áldozativá váljanak?” – kérdezi. „Vonulj a háborúba, bosszuld meg feleségedet és egyetlen fiadat. A halálba visznek bennünket, és mi ártatlanok vagyunk” – olvasható Gina Atlas, férjének hátrahagyott üzenete az ukrajnai Kovel város zsinagógájának a falán.

Frankfurt nincs közel Magyarországhoz. De, aki arra jár, annak feltétlenül érdemes egy-két órát rászánnia e zavarba ejtő, ellentmondásokkal teli, ugyanakkor nagyon tanulságos kiállításra, amely július 17-ig várja az érdeklődőket.