A Winterek, akik felvirágoztatták Pöstyént

A mankótörő Winter család élete és hagyatéka.

Bátran kijelenthetjük, hogy a pöstyéni fürdő által elhíresült Winter család életútja 1836-ban kezdődött, Winter Sándor világra jövetelével. A tardoskeddi szegény zsidó családba született fiú hamar tanújelét adta talpraesettségének, akaratosságának. Mivel jó érzéke volt a kereskedelemhez, üzletvezetőnek tanult Érsekújvárban. 1867-ben kötött házasságot Katscher Henriettel, aki kereskedőcsaládból származott. Első vállalkozása egy szerény textilbolt volt Ipolyságon. Sándor jól forgatta a pénzt, és hamarosan bátrabb befektetéseket eszközölt. Pár év leforgása alatt vállalkozások széles körét tudhatta magáénak. Foglalkozott útépítéssel, szőlőműveléssel, biztosítással, volt fakereskedése, mészégetője, téglagyára. Bekapcsolódott a közéletbe is, alapítója, majd vezetője lett az Ipolysági Takarékpénztárnak. 1874 körül ő hozta létre a zsidó elemi iskolát és elnöke volt az izraelita status quo ante hitközség iskolaszékének.

Winteréknek négy gyermeke született, Ferenc, Milka, Lajos és Imre. Taníttatásukra nagy hangsúlyt fektettek, és a reáltárgyak mellett arra is gondot fordítottak, hogy a csemeték jártasak legyenek zenében és irodalomban egyaránt. Gyakran kirándultak a közeli Honti Szakadáshoz (szakadékhoz – a szerk.), és rendszeresen piknikeztek a drégelyi vár romjainak árnyékában húzódó nagy réten. A családot összetartó szeretet jellemezte. Otthonukban pezsgő társadalmi élet folyt, amelyhez nemcsak a családfő szolid, kedves, szellemes lénye, hanem felesége műveltsége és kiváló háziasszony mivolta is hozzájárult.

A nyugodt ipolysági éveknek egy üzleti lehetőség vetett véget. Erdődy gróf anyagi gondokkal küszködött, és felajánlotta Winter Sándornak a pöstyéni birtokán lévő fürdő bérlését 30 évre. A bérleti szerződést 1889-ben írták alá, ekkor még csak a gróf által építtetett Napóleon-fürdőház állt, a forrásokra épített fedett medencével és két kádfürdővel. Az ipolysági érdekeltségeket nyugodt szívvel bízhatták a már felnőtt és tapasztalt Ferencre, így Sándor minden energiáját a pöstyéni vállalkozásba fektethette. Jelleméről mindent elmond, hogy az első invesztíciója a munkáskórház felépítése volt. A pácienseket Dr. Weisz Eduárd felügyelte.

A vállalkozás hamar jövedelmező lett, a téglákba préselt pöstyéni gyógyiszap Európa-szerte keresett volt. A gyógyult vendégek messzire vitték a létesítmény jó hírét, de az ifjú Winter Lajos komoly lehetőséget látott a reklámban is. Még 1894-ben megrajzoltatta Heyer Artúr grafikussal a mára szimbólummá vált mankótörő figuráját, ami ezután minden prospektuson, plakáton, újsághirdetésen szerepelt. A mankóját kettétörő férfi alakját 1933-ban Kühmayer Róbert szobrász bronzba öntötte, a szobor ma is Pöstyén egyik nevezetessége.

Winter Sándor a fürdő üzemeltetésben nem csak vagyona gyarapítására látott lehetőséget. A haszon nagy részét visszaforgatta, és fejlesztésbe kezdett. 1894-re felépült a kulturális eseményeknek helyet adó Kursalon, emeletén vendégszobákkal. Az épületben helyet kapott egy kávézó, borozó, olvasóterem, női szalon. 1898-ban átadásra került az I. Ferenc József nevét viselő fürdőház. A Winterék által meghívott tehetséges, fiatal orvosok modern terápiás módszereket vezettek be. Pöstyénben több izraelita vallású magyar származású orvos dolgozott, akik rendszeresen látogatták az istentiszteleteket a település zsinagógájában.

1900 novemberében néhány hónap betegség után meghal Winter Ferenc. Végső nyughelye az ipolysági neológ zsidótemető, fiatal életének hirtelen megszakadását egy letört carrarai márványoszlop jelképezi. A tragédia a legkisebb fiú, Imre életét is nagyban befolyásolja. Kénytelen hazajönni Fiuméből, ahol egy faipari vállalatnak dolgozott, hogy átvehesse az ipolysági vállalkozások vezetését. Ténykedését folyamatos támadások kísérték, mivel a Hont megyei dzsentrik rossz néven vették, hogy elkezdte behajtani a kintlévőségeket.

Winter Sándor és neje tavasztól őszig Pöstyénben tartózkodott, de a szüreti időszakot és a téli napokat mindig Ipolyságon töltötték. A családfő 1905-ben megbetegedett, fokozatosan leépült, majd 1909 áprilisában elhunyt. Végakaratát tiszteletben tartva hazavitték, és az ipolysági neológ zsidó temetőben temették el. Szeretett Henriettája 18 évvel élte túl. Impozáns síremlékük ma is kitűnik a sírkövek közül.

A fürdő ügyeit Winter Lajos vitte tovább, aki időközben feleségül vette elhunyt bátyja özvegyét. Hamar rájött, hogy nagyszabású terveinek megvalósításához szüksége van öccse támaszára. Ipolysági érdekeltségeiket pénzzé tették, és közös erővel fogtak bele a munkába. A testvérek nagyon különbözők voltak, de jól kiegészítették egymást. Lajos inkább műszaki beállítottságú, alapos, precíz. Reggel 5-kor kelt, hogy nyitásra mindent leellenőrizhessen, ő foglalkozott a pénzügyekkel, fejlesztésekkel. Imre csendes, művészhajlamú ember, ő szervezte a fürdőkomplexum kulturális életét és gondja volt rá, hogy a sportolni vágyók igényeit is kielégítsék. Kezdeményezésére létesültek a tenisz- és golfpályák. Jártas volt a botanikában, lelkesen parkosított. A sétányon még ma is az 1912-ben ültetett fák adják az árnyékot.

A gazdagabb vendégek fogadására építették a ma ötcsillagos hotelként működő Thermia Palace szállót, amelynek első vendégei között ott volt I. Ferdinánd bolgár cár is. Már akkoriban nagy tetszést aratott, hogy egy összekötő folyosónak köszönhetően, papucsban és fürdőköpenyben lehetett átsétálni a szomszédos Irma fürdőházba. Világhírű színészek, uralkodók, sőt maharadzsák töltődtek itt fel, és vitték a fürdő jó hírét szerte a világba.

Winterék sokat jótékonykodtak, segítették a szegényebbeket, és a közügyekből is kivették részüket. Miután kitört az I. világháború, Imrét besorozták frontszolgálatra. Egészsége a mostoha körülmények között megroppant, és Lajos közbenjárására hazarendelték, otthoni szolgálatra. Évekig betegeskedett, szervezete nehezen birkózott meg a vérhas következtében kialakult visszérgyulladással és vesebajjal. Miután elkapta a fekete himlőt, fertőző osztályra került, ahol orbánccal (bőrgyulladás) is megfertőződött.

Míg Imre lábadozott, Lajos tovább fejlesztette a fürdőt. Miután a vendégek száma jelentősen lecsökkent, a gyógylétesítmény használatát felajánlotta a hadügyminisztériumnak sebesült katonák kezelésére. Ezzel nemcsak saját, hanem az alkalmazottak megélhetését is biztosítani tudta. 1916-ban átadásra került a Pro Patria egészségotthon, amelyben egyszerre több mint 2000 beteg vagy rokkant közkatonát láttak el. Felépítették a Rózsa-malmot, így biztosítva a konyha liszttel való ellátását. Nagy jelentőségű esemény volt, hogy a három szövetséges császár, (IV. Károly magyar király és osztrák császár, II. Vilmos német uralkodó és Coburg Ferdinánd bolgár cár) 1917 februárjában a Thermia Palace-ban tartotta az I. világháborúval kapcsolatos egyeztető tárgyalásokat.

Az 1918-as államfordulat magával hozta a magyarellenességet. Winterék komolyan elgondolkodtak azon, hogy feladják a vállalkozást, és Magyarországra költöznek, de a pöstyéniek (akiknek túlnyomó része szlovák volt) meggyőzték őket arról, hogy maradjanak. A velük jól bánó munkaadóikat nem akarták elveszíteni.

Meg kellett harcolni a csehszlovák hatóságokkal, de a bérleti szerződést sikerült 90 évre meghosszabbítani, ami nagyban hozzájárult nem csak a gyógykomplexum terjeszkedéséhez, hanem Pöstyén kiépítéséhez is. Leaszfaltozták az utakat, fejlesztették a közműveket, és árvízvédelmi rendszert hoztak létre a Vágon. A 30-as évek eleje is hozott újdonságokat, megépült az Éva úszómedence és a fedett Oszlopcsarnok-híd, amely a fürdőszigetet kötötte össze a várossal. Lajos 1934-ben megözvegyült. Mélyen szeretett Leonáját sokáig gyászolta, sosem nősült újra.

A Tiso-féle Szlovák Állam idején megerősödött a német befolyás. Annak ellenére, hogy Winter Lajos 1907-ben felvette a katolikus vallást, a hatalomhoz törleszkedő Erdődy Vilmos alkalmasnak látta az időt, hogy kisemmizze a zsidó származású Winteréket, és megszerezze magának a fürdőt. Terve meghiúsult, de támadások sora következett. Miután alaptalanul megvádolták pénzügyi csalással, Lajosnak bujkálnia kellett. Imrénél házkutatást tartottak, és bár nem találtak semmit, megverték. A zsidótörvények következtében a Winter család 1940-ben veszítette el az általuk felépített fürdő bérleti jogát. Imre amúgy is beteges szervezetét a sok megaláztatás tovább gyengítette, egy műtét után fellépő vérmérgezést már nem tudott leküzdeni. 1943-ban halt meg, 65 éves korában. A zsidó vészkorszak csúcsán emlékeztek meg kivételes személyiségéről, halálának hírére együtt érző cikk jelent meg a Magyar Hírlap 1943. július 29-i számában.

Winter Imre hagyatéka az 1928-ban alapított fürdőmúzeum és az azt körülvevő gyönyörű park. A történelmet kedvelő vendégek gazdag gyűjteményen keresztül ismerhetik meg a környék népi kultúráját, régészeti leleteit, természeti kincseit. A tárlat 1966-ban a szlovákiai fürdőkultúrát és a pöstyéni gyógyfürdő történetét bemutató állandó kiállítással bővült. A múzeum 2017-ben felvette Winter Imre nevét, ekkor az eredeti gyűjtemény kiegészült a Winter család dokumentumaival, korabeli képeslapokkal és a híres vendégeket megörökítő fényképekkel. A fürdőszigeten az Imre által telepített ritka növények virulnak, mesterséges tavacskájában, nyaranta ma is megcsodálhatjuk a Victoria regia virágait.

Lajosnak 1944 szeptemberéig sikerül elrejtőznie, egy pozsonyi ismerősénél húzza meg magát. Egy razzia alkalmával tartóztatják le, és a szeredi gyűjtőtáborba viszik. Winter Lajos 97 éves korában írt önéletrajzi könyvében azt olvashatjuk, hogy látva az élelmezési gondokat a táborban, azonnal cselekedni kezd. Régi kapcsolatait felhasználva engedélyt kap, hogy a pöstyéni malomból (amelynek még 1944-ben is részvényese) lisztet hozasson, segítve nem csak a fogvatartottak, hanem az őket őrző katonák ellátását. Közbenjárására hamarosan több vagonnyi cukor és zsír érkezett.

Merészségében állítólag odáig ment, hogy levelet írt a vagyonát kezelő szlovák banknak: saját kontójára vegyenek jó minőségű cipőket és meleg takarókat, ezzel segítve sorstársait. Nem tudjuk, van-e ennek a történetnek igazság alapja. Az elképzelhető, hogy tényleg volt némi befolyása, és a korrupt rendszert kihasználva még talán intézkedni is tudott, de hogy milyen módon, azt 1967-ben (akkor írja visszaemlékezéseit) még biztosan nem írhatta le.

1944 decemberében átviszik a terezíni koncentrációs táborba. Bár 45 kilósra fogyva, de csodával határos módon megélte az 1945-ös felszabadulást. Legkisebb lányát, Máriát közvetlenül a háború vége előtt hurcolták el. A bergen-belseni haláltáborból nem tért haza, két árva maradt utána. A Zöldfa Szálló épületében lévő pöstyéni lakás érintetlenül várja tulajdonosát, a Winter kisasszonyok egykori nevelőnője, König Mici 4 éven keresztül őrizte. Lajos visszakapja a panzió tulajdonjogát, ennek köszönhetően van bevétele. A rekonstrukciós munkák után ismét szállóvendégeket fogadhat.

A Rózsa malomnak csak részvényese, ennek ellenére felkérik annak vezetésére. Látva az alultáplált embereket, elhatározza, hogy a malom kapacitását felhasználva tápláló kekszeket és könnyen emészthető tápszereket fog gyártatni. A szakmájukban jártas dietológusok, vegyészek és gyermekgyógyászok segítségével megalkotta a mára már elhíresült BB pudingot, ami nagyban segítette a gyermekek egészséges fejlődését. A pudingot gyógyszertárakban lehetett megvenni. Még mielőtt 1949-ben államosítják a malmot, sikerül piacra dobni az Indián és a Marína kekszet. Ezeket a mai napig gyártják.

Miután a fürdőt is államosították, a család megmaradt tagjait minden vagyonuktól megfosztották. Winter Lajosnak egy kis szobát utaltak ki saját egykori panziójában. A pöstyéniek nem felejtették el a Winterek jóságát, az elszegényedett Lajost sokan segítették. Sosem panaszkodott, pedig egy időben még a fürdőszigetre sem engedték belépni. Bár 1956-ra helyreállították a visszavonuló német hadsereg által felrobbantott hidat, ő csak a híd közepéig mehetett. Egy padról nézte sóvárogva az általuk épített fürdőházakat. Ennek ellenére Winter Lajos továbbra is tele volt tervekkel, mindent megtett volna szeretett városának fejlődéséért, de javaslatait senki sem hallgatta meg.

Élete végén állandó harcban állt a hivatalokkal, de tisztességes nyugdíjat nem tudott kiharcolni magának. Az államtól kapott 60%-os rokkantsági nyugdíj nem volt elég a megélhetésre, telente rőzsét gyűjtött, hogy egy kis meleget varázsoljon szerény hajlékába. Optimizmusa nem hagyta el, bizakodó volt és folyton mosolygott. Az idős, megrokkant Lajost a fiatal pöstyéniek bolondnak tartották, pedig szellemi frissességét haláláig megőrizte. Winter Lajos 1968. szeptember 15-én, 98 éves korában hunyt el.

Az 1989-es bársonyos forradalom után Pöstyén város vezetése már bátran elismerte a Winter család építő tevékenységét. Lassan elindult a család rehabilitációja. 1991-től Pöstyén főutcája a Winter nevet viseli. Winter Lajos Pöstyén díszpolgára lett, nevét emléktábla őrzi a Zöldfa Szálló falán. 2008-ban Optimista címmel filmet forgattak életéről. 2011 óta Winter Sándor mellszobra díszíti a hotelként üzemelő Sándor Pavilont. A fürdőmúzeum 2017-ben vette fel Winter Imre nevét, a bejáratánál emléktáblát helyeztek el. A Pro Winter polgári társulás jóvoltából, 2019-ben leleplezték Winter Lajos bronzból készült ülőszobrát. Jelenleg az Unitas Polgári Társulás készít dokumentumfilmet Pöstyénről, amelyben Korpás Árpád idegenvezető a Winter család szerepét taglalja.

Ma a Pöstyénbe látogatók színvonalas szállodákat, káprázatos palotákat, gondozott parkokat találnak. A politikai és társadalmi elit kedvelt fürdőhelye gyakran lát vendégül külföldi államfőket. Winter Sándor 1889-ben mert nagyot álmodni, de talán még számára is hihetetlen lenne, hogy középső fia, Lajos, milyen magas szintre fejlesztette a pöstyéni gyógyfürdőt.