A végső igazságok abszurditása

Thomas Bernhard Heldenplatz című darabja a bécsi ősbemutatótól a magyar ősbemutatóig

1988. november 4-én mutatta be a százéves Burgtheater Thomas Bernhard Heldenplatz (Hősök tere) című darabját. Egy „végjátékot” az Oxfordból hazatért holokauszt-túlélő professzor öngyilkosságáról. Josef Schuster kivetette magát a Heldenplatzra néző lakása ablakából, mert képtelen volt szabadulni a Hitlert éljenző tömeg „Sieg Heil!” kiáltásainak a múltból kísértő hangjától. 1938. március 15-én vonult be Hitler Ausztriába. A bécsi Heldenplatzon tartott beszédét százezres tömeg éljenezte.

A Burgtheater új főintendánsától, a kísérletező szellemiségű Claus Peymantól kapott megbízást Thomas Bernhard egy darab megírására az Anschluss ötvenedik évfordulójára. A színház előjelzései alapján az osztrák közönség arra számított, hogy a neves drámaíró az Anschluss diagnózisát állítja fel. Ehelyett kaptak egy művet, amelyik az Ausztria elleni mérhetetlen dühöt és undort fogalmazta meg a náci-szimpatizáns, antiszemita osztrákokkal szemben. Peyman ellenfelei úgy vélték, hogy a Burgtheater elveszítette a közönségét, ezért egy jó kis botrányra volt szüksége. A sors iróniája, hogy nem maga a darab keltett skandalumot, hanem a média lejárató kampánya. A Neue Kronen Zeitung című bulvárlap a bemutató előtt egy hónappal engedély nélkül részleteket közölt a – még nem végleges – színpadi szövegből.
Az olvasók Bernhard különvéleményének tartották az olyasféle mondatokat, mint „Ausztria hat és félmillió debil országa” vagy „a szövetségi kancellár orvosi kezelésre szorul”. A lap egy sor ismert személyt és politikust is megszólaltatott az ügyben. Bécs polgármestere, valamint az egykori szövetségi kancellár, Bruno Kreisky is a darab levételét követelték. Egyedül Franz Vranitzky, akkori szövetségi kancellár és a kommunista Volkstimme című lap sérelmezte, hogy a színdarab ismerete nélkül ítélkeznek. Külföldre is átterjedt a botrány híre, amikor a Kronen Zeitung címlapján egy fotómontázs jelent meg az égő Burgtheaterről, ami kísértetiesen emlékeztetett a lángokban álló Reichstagról készült felvételekre. Miközben az osztrák közvélemény a szerző fejét követelte, a tiltakozás hangjait elnémította a negyven perces tapsvihar a darab bemutatóján. A csúnya beszédet és a társadalomkritikát addig mellőző Burgtheater történetében rekordot döntött a Heldenplatz: százhúsz előadás után vették le a műsorról. A szerző pár hónappal a bemutatót követően meghalt. Végrendeletében letiltatta művei kiadását és bemutatóját. Jogutódjának (féltestvérének) köszönhetően azonban Thomas Bernhard életműve tovább él és hódít.
Vádolható-e egy egész nemzet antiszemitizmussal? Ki jogosult arra, hogy a holokauszt áldozatainak a nevében igazságot tegyen? Hová nyúlnak vissza a náci ideológia gyökerei egy olyan országban, amely „gemütlich” képet sugall magáról a világ felé? Ilyen és ehhez hasonló kérdések késztetik továbbgondolkodásra a nézőket a Heldenplatz kapcsán. A darab hazai ősbemutatója alkalmából a Kamrában Bagossy László rendezővel beszélgettünk, akinek ez a negyedik Bernhard rendezése.

 Bernhard nekem olyan az irodalomban, mint Bach a zenében. Túl azon, hogy operaénekesnek készült, a muzikalitás erősen meghatározta az egész írásművészetét. Az élet igazságai csak valami abszurditásban, az igenek és a nemek egyidejű jelenlétében tudnak létezni. Bach Istenben látta ezt az abszurditást. Bernhardnál Isten helyén a halál szerepel, mint végső abszurditás, minden a halálhoz képest nyer értelmet nála. Egy állami kitüntetés alkalmával mondott híres köszönő beszédének a kezdőmondata: „Minden nevetséges, ha a halálra gondolunk.” Ez egy kulcsmondat Bernhard megértéséhez. Soha nem tudunk végső igazságokat megfogalmazni, mert az igazságok pillanatnyiak. Törvényszerűen ellentmondásokba keveredünk és mulatságossá válunk. Tragikusak és komikusak vagyunk egyszerre.
 A halálban látja a bernhardi szövegek provokatív jellegét?
 Bernard azokat provokálja, akik hisznek bizonyos megrendíthetetlen igazságokban. Akik úgy élnek, hogy bizonyos dolgokat abszolútnak tekintenek, és keveset gondolnak a halálra. Képesek belefeledkezni az élet bizonyos dolgaiba, és nem az elmúláson keresztül figyelik mindazt, amit történik. Amikor egy politikus hallgat egy ilyen köszönő beszédet, provokációnak érzi, hogy a halálhoz képest valaki megkérdőjelezi az ő státuszát, rangját.
 A Heldenplatz nem emiatt kavart botrányt, hanem Ausztria és a fasizmus kapcsolatának a szembesítése miatt.
 Akik ezt a botrány kavarták, nem művészetbarátok voltak, hanem bizonyos ideológiák mániákus hívői. És ez nem csak a szélsőjobbra vonatkozik, hanem akár egy hisztérikus cionistára vagy bárkire, aki hajlíthatatlanul, mereven képvisel valamit, amiből aztán ideológiát gyárt. Bernhard zsidói ugyanolyan tragikomikus lények, ugyanúgy megvannak az igazságaik és a butaságaik, mint bármelyik szereplőjének. Nem arról van szó, hogy az áldozatokat és a gyilkosokat a jó és a rossz harcában ábrázolná. A bernhardi zsidók ugyanúgy bele vannak vetve a létezés tragikomikumába, ugyanúgy megpróbálják a saját létükkel kapcsolatos igazságokat megfogalmazni. Ellentmondásokba keverednek, túlzásokba esnek, viccessé, nevetségessé, szélsőségessé válnak.
 Azért itt a szereplők szájából olyan súlyos mondatok hangzanak el, mint hogy Ausztriában manapság nagyobb az antiszemitizmus, mint a harmincas években volt.
 Nagyon fontos, hogy ezt egy szereplő mondja ki, s hogy ez egy bizonyos szituációban megszólaló szenvedélyes ember véleménye. Bernhard véleményeként szokták értelmezni, ami teljes félreértése az ő művészetének. Egész pályafutását végigkísérte ez a félreértés. Ausztriában beperelték, bíróság elé citálták, mert X vagy Y magára ismert bizonyos fiktív szövegekben. Szenvedett ettől, bár a hírnevét vagy a hírhedtségét ennek köszönhette.
 Bernhard egy család történetén keresztül elemzi a társadalomnak a fasizmushoz és az antiszemitizmushoz való viszonyát. Magyarországon végképp nem történt meg a társadalmi önvizsgálat. Erőteljes üzenetértéke van annak, hogy éppen most kerül sor a hazai ősbemutatóra.
 Természetesen az áthallások elkerülhetetlenek, amikor ilyen sok az aktuálpolitikai párhuzam egy darabban. A szerző mégis érvényesíti az elfogulatlan tragikomikus világlátást. Lényegében a Heldenplatz is arról szól, mint Bernhard más témájú darabjai: az embernek az igazságok közötti reménytelen vergődéséről.

Szentgyörgyi Rita