A Susita autó

Az Izraeli Kulturális Intézet 70 év – 70 tárgy – végtelen történet címmel rendezett kiállítást a modern Izrael Állam születésének 70. évfordulójára. A tárgyakból és a köréjük írott szövegekből válogatunk.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke:

Mielőtt Izrael rájött volna, hogy nem saját nemzeti autógyártással, hanem hightech-hel kell foglalkoznia, 1957-ben a közlekedés javítása érdekében beindult a legendás Susita autók gyártása. E kocsiról a mai Izraelt behálózó autópályákon száguldó buszok jutnak eszembe, s azon belül is egy személyes élményem.

A gázai rakétatámadások idején Jeruzsálemből busszal Tel-Avivba igyekeztem. A Jaffa út végén található központi buszállomás a Közel-Kelet talán egyetlen, de bizonyosan legszebb villamosával könnyen megközelíthető. A pályaudvaron, mint mindig, tömeg. Zsidók, arabok, civilek és katonák együtt mozgása a helynek különleges hangulatot kölcsönöz. Izzadt testek, fűszerillatok és emberek fáradt párolgásának keveredése a felejthető izraeli élmények közé tartozik. Sorállás, értetlen lökdösődés, hangoskodás, izgatott helykeresés – Európában ez egyszerűbben zajlik. Vajon ki ül majd mellém? Mert múltkor egy csinos katonalánytól legalább egy mosolyt kaptam.

Leülök. Az utasok pedig csak jönnek és jönnek. Az utolsóknak már csak állóhely jut. A buszban tömeg van. Azon veszem észre magam, hogy különösebb gondolkodás nélkül, önkéntelenül felállok, és átadom a helyemet egy fiatal, megtermett katonának. Nem lehet több húszévesnél, szakálla még nem szőr, inkább csak pihe. Fáradt. Azonmód elalszik a helyemen. Én pedig hatvanévesen ott állok a székek közötti folyosón, dülöngélve kapaszkodom a méreteihez képest hihetetlen tempóban száguldó busz üléseibe.

Ott állok, a derekam majd’ leszakad, a lábam elzsibbad, s közben boldog vagyok. Boldog, mert nekünk, a diaszpórában élő zsidóknak mindig lelkiismeret-furdalásunk van. Látjuk, izraeli testvéreink Erecben hogyan küzdenek. Küzdenek, hol az elemekkel, a víz hiányával, a homokviharral, az irtózatos hőséggel, hol pedig az emberekkel, az ország ellenségeivel. A Cahal (izraeli hadsereg – a szerk.) élet-halál harcot vív, a fiatal katonák naponta teszik kockára életüket. S mi, Európából, ebben a szellemi és fizikai küzdelemben képtelenek vagyunk segíteni nekik. S most, ez a busz végre megadta nekem a nagy lehetőséget. Átadtam a helyemet egy katonának! Hallelúja! Sajgó derekammal íme, a CAHAL részévé váltam azzal, hogy egy izraeli katonának segítettem. Együtt harcolunk a ránk támadó ellenség ellen. Van, aki fegyverrel, van, aki egy átadott hellyel.