„A nagybetűvel írt gonoszság fikció, és tulajdonképpen a jóság is az”

Írta: Ayhan Gökhan - Rovat: Irodalom, Kultúra-Művészetek

A Szamárköhögés és az Uramisten című remekléseket jegyző Gárdos Péter a nagy sikerű Hajnali láz című könyve után megint regénnyel jelentkezett. A Balázs Béla-díjas rendezővel beszélgettünk a szépirodalom kihívásairól, a magyar társadalom vétkeiről és a bűn természetéről is.

Gárdos Péter

A Hajnali láz és a frissen megjelent, Hét mocskos nap című kötet is egy meg nem valósult filmterv eredménye. Írt volna regényt, ha semmilyen akadály nem áll a film útjába?

A most napvilágot látott könyv filmbéli címe a Hét erotikus nap lett volna. Sokáig abban az illúzióban éltem, hogy film készül belőle, már a gyártási előkészítésnél tartottunk, amikor váratlanul leállították. Ma sem értem igazán, miért. Ha másképp alakul a helyzet, valószínűleg ez a regény sem születik meg.

Több filmje forgatókönyvét Ön írta. Érezhető volt a forgatókönyv – és a regényírás közti különbség?

Ez két nehezen összehasonlítható foglalkozás. A forgatókönyv szituációk sorozata, lényegesen másképp szerveződik, mint a szépirodalom, másféle koncentráció is szükségeltetik hozzá. Amíg nem születik meg belőle a film – és ez egy hosszú folyamat – folyamatosan változik, alakul. A filmkészítés ráadásul társasjáték, csapatmunka, a leírt szónak közel sincs akkora jelentősége. Ezzel szemben a szépírás magányos műfaj, az író egyedül önmagára számíthat, lassú merülés a mélybe. A prózaírónak mindent tudnia kell a világról, amit megteremt, sőt, a részletek néha fontosabbak, mint a tulajdonképpeni cselekmény. Én legalábbis, ha prózát írok, jóval óvatosabban araszolgatok előre-hátra, mint egy film kitalálásánál. Lehet persze, hogy mindez azért történik így, mert forgatókönyvekkel lassan 40 éve bíbelődöm, míg a Hét mocskos nap csupán a második regényem.

Mindvégig önmaga kritikusának kellett lennie…

Valahogy úgy. Íróként rákényszerültem saját szövegeim kritikusává válni, és be kell vallanom, ez több szenvedéssel járt, mint elégedettséggel. Nekem az vált be, hogy hajnaltól délig dolgozom. Egyfajta önkínzás: hajnalban átolvasom az előző napi termést, és többnyire elfog a kétség. Egy-egy cselekménybeli fordulat, vagy dialóg, sőt, sokszor egy-egy szó miatt is képes vagyok gyűlölni önmagam, javítgatok, átírok, kihúzok, bonyolítok, egyszerűsítek, szóval nem egyszer napokig, sőt hetekig vacakolok egy oldallal. Néha azért terem öröm is.

A regény és a magyar történelem egyik fontos dátuma 1944. október 15., a nyilas hatalomátvétel időpontja. Az Ön nagypapája jó előre látta, milyen borzalmak várhatóak Magyarországon.

Nagyapám, akit sajnos nem ismerhettem, a regény egyik kulcsszereplője. Felmenői sorsát elemezve úgy saccolta, hogy a nyilasok hatalomátvételét pogrom követi majd. Jó előre elhatározta tehát, hogy ha legrosszabb félelmei igazolódnak be, nem vár, nem tétlenkedik, hanem biztonságba helyezi a családját. Rafináltan megszervezte, hogy az inkriminált napokra a csillagos házból, ahol akkor laktak, a hetedik kerület egyik garázsába menekítse át a lányát (aki később az én mamám lett) és a feleségét. Így aztán ’44. október 16-án a kibérelt garázs egyik autójában közel negyvennyolc órát töltött el a nagymamám, az édesanyám és a nagypapám. Utóbbi megérzéséről csak annyit még: sokat nem tévedett, sajnos rövid időn belül az összes félelme beigazolódott.

Több helyen azt nyilatkozta, könyve a kiszolgáltatottság regénye is, emellett utalt rá, hogy szexualitás és gátlástalan hatalomvágy nem választható el egymástól. A huszadik század is értelmezhető élő, állandóan megalázott és kihasznált, védekezésre képtelen testként?

Azt hiszem, hogy a huszadik század az emberiség történelmének talán legszörnyűbb időszaka. Az emberi brutalitás és bestialitás a huszadik században ért a tetőfokához: többek között megkísérelték egy nép nagyipari módon történő megsemmisítését is.

A regényben többen ösztönből cselekszenek, engednek a vágyak és a kísértések birodalmának. Ha az ember a saját ösztöneinek fordít hátat, az valahol nem jelent önmegtagadást?

Nehéz kérdés, nekem legalábbis sok gyötrelmet okozott az optimális válasz megtalálása. Én úgy látom, hogy amikor az egyén már a saját, önmagában nem bűnös szenvedélyeit nyomja el, részben önnönmagát is korlátok közé helyezi. Komoly dilemmával jár annak megértése, mikor is jön el az a pont, amikor az ember bűnt követ el, és mikor az, amikor még megengedheti magának azt a fényűzést, hogy ne fojtsa el a természete diktálta vágyait.

A regény egyik szereplője, Szende András nyilasnak áll, majd az élete különös fordulatot vesz: megment egy zsidó családot, nem sokkal rá pedig rosszullét fogja el, amikor látja, hogy az embereket a Duna-parton a folyóba lövik.  Értelmezhető úgy a felvázolt szituáció, hogy a tettesek közt szép számmal találni olyat, aki áldozat lenne? Még ebben a sötét történelmi helyzetben sem minden fekete és fehér?

Bizony nem. Éppen úgy, ahogy vétkesek közt cinkos, aki néma, bűnösök közt is számtalan fokozat létezik. A regényíró azért van szerencsés helyzetben, mert mérlegelhet, feltárhatja azt a bonyolult motívumrendszert, amely a szándéktól elvezet a tettig, vagy a visszalépésig. Hiszem, hogy még a legbestiálisabb bűnelkövetők közé is odasodródhattak olyan figurák, akiket elrettentettek a szörnyűségek. Ilyen figura Szende András.  A regénybeli szereplőm az utolsó pillanatban visszahőköl, az ördöggel való találkozás szinte megbénítja. Szende András aztán egész további életén át takargatja a múltjában keletkezett stigmát, soha nem képes felejteni, pláne megbocsátani önmagának.

Végzett előtanulmányokat a nyilasokról, támaszkodott történelmi forrásokra?

Ha arra gondol, végeztem-e levéltári kutatásokat, a válaszom az, hogy nem. Természetesen számtalan szépirodalmi művet, és történeti munkát ismerek ebből a korszakból.

A fel nem dolgozott tragédiák hogyan élnek tovább egy olyan társadalom tagjaiban, akik nem tudják vagy épp nem is akarják tudomásul venni a múltjukat?

A magyar társadalom egyik legnagyobb vétke, hogy igazán soha nem nézett szembe a holokauszt idején tanúsított magatartásával, és egyre csekélyebb az esély arra, hogy ez megtörténjen, hiszen a még élő szemtanúk jócskán kilencven felett járnak. A mamám huszonegy éves ápolónőjét annyira megrázták anyám személyes történetei, hogy sírva fakadt. Kiderült, hogy soha nem hallott deportálásokról, koncentrációs táborokról, csillagos házakról. Ha egy, különben a világra nyitott huszonéves a ma Magyarországán ennyire alulinformált, akkor nagy a baj! Egy társadalmat mélyen jellemez, ha folyamatosan megválaszolatlanul hagyja a számára kínos kérdéseket.

„Szende Pál azt tanulta meg a történelemből, hogy vannak helyzetek, amikor a kivárásra kell játszani. Amikor csöndben kell maradni. Amikor nem kell állást foglalni” – olvassuk a regényben, és nem győzzük kihallani belőle a jelenre tett célzásokat.

Az idézett szöveg tulajdonképpen az általános magyar magatartás leirata, ez történt, és sajnos ez történik most is. Amikor a szereplőmhöz hasonló gyáva kispolgár azt ajánlja, jobb lesz a vihar elől azonnal fedezékbe vonulni, olyankor marad az elkendőzés, a sunnyogás.

A magyar társadalom képtelen tanulni az őt megelőző nemzedékek baklövéseiből?

Mondanék egy példát. Nem rég olvastam egy felmérést az egyes országokban megtapasztalt antiszemitizmusról, és a számok döbbenetesek: az európai országok között Magyarországon tapintható ki legélesebben a zsidóellenesség. Ez több mint riasztó.

A Saul fia és az 1945 című filmekre furcsamód özönlöttek a nézők. Nincs ebben ellentmondás?

Azt gyanítom, ha nincs a Cannes-i siker és az Oscar-díj, a Saul fiához nem özönlöttek volna a nézők. Ezzel együtt az említett filmek, és talán a Hajnali láz is hozzájárult ahhoz, hogy legalább elkezdődjön egy párbeszéd. Ennek némileg ellentmond egy friss tapasztalatom. Nemrég a 24.hu-n jelent meg velem egy interjú, ahol szintén elmondtam, mit gondolok a magyar társadalom holokauszt idején tanúsított viselkedéséről. Rövid időn belül olyan gyűlölethullám támadt fel a kommentelők részéről, hogy a szerkesztők belátták, az lesz a leghelyesebb, ha mind egy szálig törlik a nem túl szalonképes hozzászólásokat, és végleg beszüntetik a kommentelés lehetőségét.

A gonoszságról hogyan vélekedik? Velünk született tulajdonság?

A nagybetűvel írt Gonoszság fikció, és tulajdonképpen a Jóság is az. Az ember bizonyos helyzetekben különösen reagál, és nagyon könnyedén esik a manipuláció áldozatául. Egy-egy súlyos történelmi helyzetben a manipuláció beláthatatlan következményekkel jár, és az ember legrosszabb, legaljasabb tulajdonságait hozza felszínre. Attól tartok, hogy az emberi bűntelenség, sőt a mindent felülíró jóság is csupán egy ábránd.

támogatás