Smuel Joszef Agnon: A Nagy Zsinagóga

Mily bőséges a Te jóságod, amit fenntartasz a Téged félőknek (Zsolt. 31, 20)

Az iskola kis tanulói rabló-pandúrt, három testvért, Dávid és Góliátot és a háborúba induló felkent főpapot játszották a domboldalon. Mivel játék közben rájuk szóltak, azt mondták egymásnak: Tegnap Tisá BeÁv (Áv hó kilencedik napja) volt. Ezen a napon az ellenség elpusztította a Szentélyt. Lássunk hozzá és építsük újjá. Megvizsgálták egymás imarojtját, hogy szabályos legyen, egymással kibékültek, hogy ne legyen testvérharag, mert az oktalan gyűlölet az, ami pusztulásba vitte hajdan is a Szentélyt. Majd nekiláttak az építésnek. Az egyik megtöltötte a zsebét cementtel, a másik vizet hozott, a harmadik követ, másvalaki egy fél téglát. Majd a bűvös fűrészt is „megtalálták”, mondván, nosza, daraboljuk fel a köveket a fogainkkal. Nekiestek a dombnak, ásni kezdtek, egyesek kővel, mások az ujjaikkal és a büszke dallal: Épüljön fel a Háza mihamarább, gyorsan – gyorsan, mihamarább. Volt köztük egy gyerek, a rabbi fia. A gyerek így szólt pajtásainak, apámnak van egy gemarája* és abban a Szentély és eszközeinek rajza látható. Megyek és hozom, hogy legyen alaprajzunk a Ház építéséhez. Sőt, elhozom apám szombati kalapdobozát is, mely rézből készült, majd jó lesz rézoltárnak. Hozzátette barátja, a sírásó fia, én meg hozok köveket, melyeket sírkőnek formáltak, mivel ha a Ház úgyis megépül, a megváltó eljön, és nem fog senki meghalni, és nem lesz sírkőre szükség.

Miközben ástak, találtak egy darab fát, majd tovább ástak és találtak egy darab tetőpalát. Azt erővel elvonszolták onnan, és közben úgy fohászkodtak, hogy ó, Istenem, segíts meg minket. Meghallván a melámed (tanító), kijött. Hírül adták neki: Rabbi, tetőt találtunk. Alig fejezték be, még egy tetőpala előkerült. Látta, hogy mit találtak és lehajolt. A földön kutatva talált még több tetődarabot, egymáshoz szerelve. Így fohászkodott, ó, Égi Gyülekezet, az esős napok késlekednek és lám, az Örökkévaló küldött nekem palát, hogy megjavítsam vele a házam tetejét.

Közben besötétedett. A melámed hazaküldte a tanulókat, és a minhá (délutáni ima) idejéig ő és a háza népe tovább keresgélt a domboldalban. Ástak és rengeteg tetőlapot találtak, majd tovább ástak, és még több tetőlap került elő. Ha ez nem varázslat, akkor itt egy valóságos ház van. Nem telt kevés időbe, de végre kiásták az ott lévő szemetet, és egy teljes tetőre bukkantak. Odacsődült a város, hogy lássák, körülvették a tetőt és azt ismételgették, ó, milyen nagy tető, mekkora tető. Nem lehet ez más, mint egy palota, és annak a teteje. Az öregek egy zsarnok uraság történetére emlékeztek: Volt egyszer egy zsarnok, akinek a felesége szerelmes pillantásokat vetett másokra, az úr összegyűjtötte ezeket és nagy lakomát rendezett a tiszteletükre. Miközben ettek-ittak, azt mondta a szolgáinak, zárjátok be az ablakokat és a kapukat, és aztán mindenki elpusztult, mindenki megfulladt. Az ásást végző munkások, hallván a történetet, nagyon megrémültek, és ostorral kellett őket a föld elhordására kényszeríteni. Néhány ablak is a felszínre került, és színesek lévén, mindenki tudta, hogy ez egy imaház. A zsidóknak távozni kellett a helyről, mert ez szent földnek számított. A régi tanházból a minhá és mááriv (esti ima) között hosszú sóhajok hallatszottak: Ki tudja, talán ez valóban zsinagóga? Erre válasz is adódott. Buczacz Jaslowitz közelében fekszik, Jaslowitz nagyváros, fontos otthona Izraelnek. De ha nagy és fontos, hol a nagy zsinagógája? A síremlékeken kívül nincs semmi jele, hogy nagy zsidó közösség élt itt. Az öreg tanház is mennyire kicsi. Mennyezete leomlóban van, padlója meg felkunkorodik, egyre feljebb, és amikor megtelik a szív, nem akad sima padló az állva mondott imához. A frigyszekrényt már majdnem megette a szú, hullik onnan a por a brit milá (circumcisio) kellős közepén, és galambraj köröz Izrael gyülekezete körül, de a frigyláda szőnyegén tollukat, szárnyukat vesztik. Javításra nincs pénz. Már közelednek az engesztelő napok, a város fiai – jóakarattal mondva – túlságosan szaporák, tavaly már nem fértek el a tanházban, hogyan férjenek el idén?

A dombon tovább ásnak, és szép épület bontakozik ki, emelkedik ki a földből. És amikor Elul hó napja megvilágítja annak színes ablakait, a fénnyel minden teremtmény megtelik. Ősrégi napok, ősrégi csarnokok. Nem kevés napba telt, míg elhordták és eltakarították a földet köröskörül. Mikor eltakarították a földet, nagy épület tűnt elő. Megtalálták a bejáratát és lám, a kapu zárva volt. Hozták a kovácsot és a lakatost. Segítő karok nyúltak, hogy kinyissák a kaput, de nem sikerült. Nekiálltak, hogy betörjék, de semmilyen szerszám nem segített. Ahogy a bejárat közelében álltak, hangokat hallottak a ház belsejéből. A munkások azt mondták, hogy ez nem lehet más, mint az eltemetetlen lelkek jajgatása. Akkor mindenki menekülni kezdett onnan, nehogy hozzájuk tapadjon a rossz szellem és meghaljanak. Odaszóltak a zsidóknak, hogy folytassák a munkát. Azok közel jöttek, és megérezték a bentről jövő hangról, hogy Jákob hangja. A fülüket odahajtották és figyeltek, és a hang ezt mondta: „Mily szépek a sátraid Jákob, a lakhelyeid Izrael”. Amint a kapuhoz értek, az megnyílt előttük. Közel jöttek és ez volt a Nagy Zsinagóga. Azóta is ez a jaslowitzi Nagy Zsinagóga. A ház nagy és tágas, a frigyszekrény tele van tóratekerccsel és galambpárok szárnyai rebbennek, szárnyaik ezüst bevonattal, és nagy imakönyv fekszik az asztalon szépséges betűkkel szarvasbőrre írva. Minden békében nyugszik, de az örökmécses lángja közel jár a végéhez.

Héberből fordította: Uri Asaf

Forrás: Elu ve Elu, Kol Szipurav sel S. J. Agnon, Schocken, 1969

* A Misna magyarázata és kifejtése, a Tamlud része, de magát a Talmud köteteit is nevezik így.