A mai Teherántól a tegnapi Golánig – izraeli sorozatokon át

Írta: Vágvölgyi B. András - Rovat: Film, Kultúra-Művészetek, Történelem

Hogy Izrael gyors és okos, a kreatív iparban képességes aktor, azt közel hatezer éve tudjuk. Az izraeli sorozatok merészek, bátrak és aktuálisak, nem sápadnak a tágan vett politikai mezőre tévedéstől, tabufeszegetéstől, kényelmetlen fejlemények érintésétől; író-rendezésileg, technikailag, színészileg jól megoldottak és jól mozognak a telekulturális világpiacon.

Tehran

Az izraeli sorozatokból nem lehet kiiktatni a politikát és a jelenkortörténetet. Gondoljunk csak bele, hogyan is kezdődött a furcsa tavalyi év? Január elején Qassem Soleimani iráni tábornok, titkosszolgálati vezető harci drónnal foganatosított likvidálása volt az első világpolitikai jelentőségű esemény, melyet Trump elnök utasítására hajtottak végre izraeli hírszerzési információkat is alapul véve az amerikai erők. Ha máshonnan nem, innen is tudható, hogy Irán és Izrael de facto háborúban áll egymással. Az Apple TV-n látható és az elejétől a végéig Athénban forgatott Tehran c. sorozat e háború egy korábbi etapjának fontos fejezetét választotta cselekménye alapjául, a szépen bokrosodó iráni nukleáris facilitások izraeli hackertámadás általi ellehetetlenítésének fejezetéhez. A jordániai légitársaság személyszállító gépe indul Ammanból Új-Delhibe, a fedélzeten egy izraeli ügynöknő (Tamar Rabinyan, szerepében Niv Sultan) férfikísérővel, majd a felszállás előtt újabb izraeliek, egy Goára tartó hippi pár kerül a fedélzetre. A gép egyik hajtóműve Irán felett meghibásodik – később kiderül: a Moszad tevőleges távbeavatkozásának eredményeképpen – és kényszerleszállást hajt végre Teheránban. Magányos, paranoid, női harc követi angol, fárszi és ivrit nyelven, segít betekintést nyerni mai világunk elsőrendű fontosságú helyszíneinek mindennapjaiba.

Irán regionális nagyhatalom, patronálja a dél-libanoni Hezbollahot, valamennyire a Hamaszt és számos szíriai frakciót, Jemenben rendezkedik, proxiháborúkat folytat, és nem csak a kibertérben. Az Iszlám Forradalom alaptörvényének gránittalapzata a zsidó állam elpusztításának vágya. Adott egy ország, amit bő negyven éve bekebelezett a bornírt bigottéria és nyugatellenesség, de folyamatos a lázadás és folyamatos az elnyomás, ugyanakkor például az iráni filmművészetből kihüvelyezhető, hogy intellektuálisan, kulturálisan mennyire nyugatias szemléletű Irán, míg a környező arab, illetve bollywoodi filmek terheléses kihívást jelentenek a nem szakmabeli nyugati nézőknek. Irán nagyvad, Nimród legyen ellenfele a talpán.

A törékenyke Tamar ügynök teheráni születésű, enyhe akcentusát dohai (Katar) kamaszkorával magyarázza, hiába lesz társa a hacker Milad személyében, harca magányos harc egy hideg város ritkásan neonfényű, szürke éjszakájában; törékenyke az elitkiképzésnek köszönhetően úgy rúg szét háromajtós szekrény-méretű perzsa biztonságiakat, mint annak a rendje. Teherán, noha megapolisz, szűk és zárt város benyomását kelti, mindig hideg és mindig éjszaka van, mint Dzsafar Panahi Kör c. filmjében az évezred elején, melyben Teherán magányos nő főszereplői úgy élik az életüket, mintha titkos szekta, vagy egy konspiratív underground szabadcsapat tagjai lennének – pusztán magányos nő mivoltuk okán –, nem süt rájuk a nap, nem horzsolja arcukat egy megértő mosoly, nem önfeledtek soha. Az izraeli Tehranban annyi vidámság, nevetés, irónia sincs, mint a börtön utáni házi őrizetes Panahi-filmben, a Taxiban. Ez a Teherán olyan Teherán, mint a Homeland az első évad végén, mikor a hősnő férjét Kato-darura akasztják fel nyilvánosan, egy boldog autodafé keretei között.

Tamar hackertársa Sick-boy, ellenzéki diák, „anarchista”, ismeretségük a dark weben szövődött, nem csak az elektromos vállalat konzolainak adatmezein találkoznak, de személyesen is és ezzel belépünk a Körülmények (2011) c. Maryam Keshavarz rendezte iráni leszbikusfilm házibulijainak hangulatába. (Említett filmben el is csudálkozik az ember, hogy egy szigorúnak tudott teokráciában milyen üdítő a szabadosság, e libertinus mozgóképes elkészítése és megmutatása is hogyan pök a cenzúrára és a fő ajatollah teheráni házfalakról is visszaköszönő sunyi mosolyára.) Az iráni „anarchistáknak” elegük van a rezsimből, a képmutatásból, a falu győzelméből a városon, a perzsa kövérlászlók életprogrammá tenni akart fanatikus stupidériájából, a digitális középkorból. Tamar kontrapunktja Faraz (szerepében: Shaun Toub), a titkosszolgálati középvezető, aki átlát szitán, bár sok minden zavarja éleslátását. A Tehran első évadának nyolc része izgalmas és fordulatos, segít a világban történő valóban fontos dolgok fejbeni elrendezéséhez. A sorozat a műfaj szabályainak megfelelően cliffhangerben végződik, Tamar és Sick-boy elmotoroznak a naplementébe, viszont a néző rögtön alig várja a második évadot. A tűzfalra festett Khomeini vezér ajatollah mintha integetne utánuk.

Valley of Tears / Könnyek völgye

(Könnyek völgye) A kilencvenes évek vége volt, egy lepukkant tel-avivi irodában beszélgettünk Dan Ofryval, Jeruzsálem felszabadítása volt a téma, mely eseménysornak fegyveres részese volt. Fémbútorok, pléhszekrények, kelet-mediterrán elrendezés, óizraeli kreatív káosz jellemezte az Új Kelet szerkesztőségét, ahol a volt csajom nagybátyja tűnt a életfogytiglani főszerkesztőnek. Dan Ofry katonaként szolgálta a hazát 1967-ben, amikor a Golán-fennsíkon és a Szuezi-csatornánál a szovjet fegyverek látványosan alulmúlták az amerikaiakat. A Golán megszerzésében a három évvel korábban Damaszkuszban kivégzett Eli Cohennek – ő is sorozatfőhős, The Spy, szerepében Sacha Baron Cohen – is megvolt a döntő szerepe; a szír bunkerek mellé telepített enyhet adó olajfákról pontosan lehetett tudni, hol is vannak a szír bunkerek. Dan Ofry cikksorozatáról, riportjairól, könyvéről mesélt, micsoda egy dolog volt visszaszerezni a Ketelt és az Óvárost. A boldog örömöt a megszabadított Jeruzsálemben. Az ország-, és nemzetegyesítés programját. Aztán előkerült az én témám, az 1972. májusi merénylet Lodon, a Ká-Kelet első öngyilkos merénylete a Ben Gurion reptéren a Nihon Sekigun japán egyetemista/terroristái által. Aztán a müncheni olimpia. Hogy hol csúsztat Spielberg és miért lőtték le a norvég Lillehammerben a marokkói pincért. Aztán a Jom Kippur-i háború, 1973. Meséltem Dan Ofrynak, hogy a magyar katonatisztek mit összekevélykedtek Kalocsán, hogy a pszh-ról indítható kis légvédelmi rakétákat már kipróbálták szír barátaink éles helyzetben ekkor, és működtek, mint a szovjet vakcina. Dan Ofry arca ekkor görcsbe facsarodott, mintha vackorba harapott volna. Botrányos egy háború volt, mondta, főleg az eleje, a szírek a Golánért jöttek, majdnem vitték, felkészületlenek voltunk, elbizakodottak. És elmesélte Avigdor Kalahani alezredes magányos harcát, ahogy megőrizte a Golán-fennsíkot, és talán szó esett Greengold hadnagy elképesztő merészségéről is.

A Könnyek völgye több szálon futó cselekménye is nagyrészt a Golánon játszódik. Páncélos egység elszakad a főerőtől, majd kiderül, hogy a főerő se nem fő, se nem erő, mert az Erővel az van éppen, hogy zavar van benne. Van, aki beleőrül, van, aki csak elszenvedi, és bőven van, aki belehal. Aki beleőrül, az mást is őrületbe kerget. Párizsi író, pont úgy néz ki, mint a Gomulka-alijával (1968) érkezett Cvika Pick táncdalénekes – „az izraeli Soltész Rezső”; Quentin Tarantino apósa – és pont, hogy-hogy nem épp arra autózgat a Kineretnél, ahol a fia is katona, persze, hogy belekeveredik a sztoriba, ha már a fia is arra katonáskodik. Olyan sok tankbelsőt látunk, hogy akaratlanul is eszünkbe jut Saul Mofaz elképesztő, Velencében díjazott debütfilmje, a Lebanon, mely az 1982-es háborút tárgyazza ugyan, de ugyanúgy egy páncélos harcjármű belseje szinte végig a helyszín és a külvilágra csak a célkeresztes rápontosítóeszköz segítségével látunk. Persze, hogy van nerd „gyógyegér” matekzseni és szabre és szefárd hőskatona is. Nafah a központ, a szír vonalakhoz legközelebb eső IDF előretolt helyőrség el-Kuneitra mellett és a Könnyek völgyek sorozat valós eseménysort tárgyaz, amelyben Cvika Greengold hadnagy és maroknyi csapata ésszel, csellel, bátorsággal körülbelül annyi szír kezelésben lévő szovjet T55-öst állított meg, mint amennyi az Üllői úton vonult fel 1956. november 4-e hajnalban. A szír egység egyik parancsnoka, Iszmail Faruk őrnagy a 42-dik Páncélos Hadosztály részéről később azt nyilatkozta, hogy egy nagyobb izraeli tank egység csapdát állított nekik. Valójában Cvika Greengold egyetlen harckocsija és az elszánás állította meg őket.

A sorozat Zeitgeist-ikus műnem, übertechnicizált és lebutított korunk nagyregénye, bizonyos esetekben – és az itt tárgyalt két sorozat ilyen – fontos tudások érzelmi intelligens tárháza, a cselekmény száraz vázszerkezetét a megélhetőséget könnyítő színek, szagok, hangok filmszerűsége nyilvánvaló, ugyanakkor a „production value” még mindig csak demokratikus töredéke a nagyjátékfilmnek.

támogatás
Pop up banner

Címkék:izraeli sorozatok, Könnyek völgye, Tehran

[popup][/popup]