A láthatatlan zsinagógák városa

Újra nyílik a frankfurti zsidó múzeum a Rotschild palotában

Frankfurt a láthatatlan zsinagógák és a szerteágazó (hálóként jelenlévő) emlékezet-terek modern nagyvárosa.

Max Beckmann

1919-ben készült, a Börneplatzon áll(t) zsinagógát ábrázoló festménye páratlan képi emléke a Kristályéjszakán porrá égetett épületnek. A Städel múzeumban őrzött kép cseppnyit beavatkozik a topográfiai valóságba. A festményen éppen hátradőlni készül a masszív zsinagóga, a tér házai, ablakai, a lámpaoszlopok a kerítéssel és hirdető oszloppal együtt legyintenek a gravitációra. A művész másra figyelt. Szimbólumok lebegnek drámaian a vásznon: tölcsér és üveggömbök, mintha egy varázsló ejtette volna le őket az égből. Az úttesten óriási macska fixíroz valamit: figyelmes szemlélő, talán a festő (burkolt) önarcképe. Rejtélyes csapdakép ez a holdas éggel, geometriai alakzatok ejtik a tekintetet fogságba, minden egyes részlet zavarba hoz. Emlékmű ez festmény, nem más.

De most ugorjunk a múzeumi komplexumra, a zsidó kultúrának szentelt központra, melynek missziója az interkulturális megértés erősítése és azon fáradozás, hogy hogyan tehető a zsidó történelem és kultúra, a múlt és egyáltalán a zsidó élet sokfélesége vizuálisan és emocionálisan kézzelfoghatóvá a jelenben.

Egy múzeum két épületben: a Frankfurter Jüdisches Museum és alegysége, a Museum Judengasse egymás (kronologikus) kiegészítése.

Az egykori Rotschild-palota

a fő épülete a legrégebbi német múzeumnak, amely a német-zsidó kulturális emlékek gyűjtésére és megőrzésére alakult, továbbá arra, hogy a zsidó múltat és jelent a nyilvánosság felé közvetítse. A frankfurti zsidó múzeum 2018-ban a 30. születésnapját ünnepli és sokszínű projekttel készül a 2019 nyarára tervezett újranyitásra; hisz 2015 óta felújítják és átalakítják, bár zárt állapota ellenére is aktívan menedzsel kiállításokat külső helyszíneken. A kényszerszünet után megnyílik a renovált Rotschild-palota, az újragondolt állandó kiállítás helyszíne. Ehhez csatlakozik  egy új épületszárny, mely az időszaki kiállításoknak szán több mint 600 négyzetmétert az alagsorban. Ennek emeletén lesz az új könyvtár és a múzeum archívuma. A frissített honlapon (mely a Jüdisches Museum és a Museum Judangasse közös weboldala) kirajzolódik, hogy jelentős esemény(ek)nek lesz tanúja a szakma és a közönség. Az (állandó) kiállítás koncepciója – a zsidó történet és kultúra 1800- tól napjainkig – a frankfurti zsidók történetét az 1800-as évektől, az emancipáció korától mutatja be három emeleten, tematikus súlypontokban. Hangsúlyt kapnak híres frankfurti családok, mint pl. a Rothschild, a Senger és a Frank, és a palotában lesz látható a múzeum judaika gyűjteménye is. A múzeumnak hat nagy gyűjteményi egysége van: a képzőművészeti (gyűjtőköre leginkább Moritz Daniel Oppenheim, Jakob Nussbaum és Ludwig Meidner munkái), a judaika, a kortárs kultúra, mindennapi tárgyak, dokumentumok és fotográfiák, kéziratok és nyomatok gyűjteménye.

A zsidó történelem kihívásait három szinten más nézőpontokból közelítik: a  történelmi események és konfliktusok, a vallási kérdések és egyes családok kontextusában. Hogyan változott az élet, miután a 19. század elején már nem kellett a Judengasse-n, a gettóban élniük? Miképp változott a zsidó állampolgár önképe és öntudata a 19. században? Hogyan szürkült a zsidó hagyomány „csak” vallássá? Milyen következményekkel járt a nemzeti szocialista rezsim a frankfurti zsidók számára? Sok más kérdést jár körül az újragondolt tárlat a dokumentumok, a művészet, a hétköznapi tárgyak, a személyes történetek, fotók és filmek segítségével.

Reagál a jelen idejű kérdésekre, melyek a zsidó és nem zsidó Frankfurtot foglalkoztatják, pl. a kirekesztés kezelésére. Nem véletlen, hogy időszaki kiállítóként kortárs művészcsoportokat és köztéri projekteket is szeretettel látnak a kurátorok.

Európa első gettójának autentikus panoráma-metszete

tárul elénk a régészeti maradványok között. Az 1992-ben nyitott Museum Judengasse kiállítása a Battonnstrasse-n már 2016-ban megújult, elnyerve jelentős múzeumi díjakat. Most is látogatható, ez tkp. az állandó kiállítás első része. A frankfurti zsidók történelmét és kultúráját tárgyalja a középkorban és koraújkorban, rituális tárgyak, dokumentumok és a mindennapi élet eszközeinek bemutatásával, az 1987-ben feltárt leletek alapján. Az egykori Judengasse területén öt ház maradványfalai labirintusában rendeződik a kiállítás (és ne felejtsük a két mikvét). Mindez életszerű betekintést kínál Európa első zsidó gettójának mindennapi életébe, melybe 1462-ben költöztették a zsidókat és ahol 1796-ig kényszerültek lakni. A gettóban közel 2700 ember élt, különböző foglalkozásokat űzve. A kiállítás bemutatja a sokoldalú kapcsolatokat a Judengasse és a város keresztény lakói között, a politikai viszonyokat a városi tanáccsal és a császárral. A gettó egyszerre volt a rabság és a védelem különös vegyüléke sajátos mikrovilággal, ahol zárt térben annál inkább szárnyalt a képzelet. Az 5 házból 4 faszerkezetes, az egyetlen kőház tehetős tulajdonosa saját mikvével is rendelkezett. De van itt talmudiskola is romjaiban. Fókuszpontban áll a jiddis irodalom –  minden, amit itt olvastak és nyomtattak, valamint  a gettó zenei világa is.

 

MÁS EMLÉKHELYEK / MÚZEUMI KEZELÉSBEN

 

Friedberger Anlage – ahol állt egy zsinagóga,

hisz Az Ostend 1931-ig Frankfurt egykor zömében zsidók lakta városrésze volt. Itt, a Friedberger Parkban áll a náci rezsim alatt emelt Hochbunker, rajta óriás transzparens egy zsinagóga belső terét ábrázoló fotóval és szöveggel. Tavasztól vasárnaponként vezetéssel látogatható a bunkerben a múzeum kiállítása az Ostend-ről és a város Jugendstil elemekben dúskáló hajdani legnagyobb ortodox zsinagógájáról, amelyet 1907-ben adtak át. A zsinagógát, ahol lent 1000 főnek, a galérián 600 nőnek jutott hely, 1938 novemberében a Kristályéjszakán a „forgatókönyv” szerint felgyújtottak. A város nem sokkal később eltávolította a zsinagóga maradékát is, melynek alapjain 1942/43-ban felépült a Hochbunker a légvédelmi program részeként. Idegen test volt az Ostendben. A háború utolsó két évében a polgári lakosságot védte a szövetséges légi csapásoktól.

1988 óta a bunker az emlékezés és a tanulás helye: a „November 9” kezdeményezés és a múzeum közösen szervez itt kiállításokat, eseményeket.

A régi frankfurti Großmarkthalle, a deportálások helyszíne

2015-ben lett emlékhely. Martin Elsaesser építész az 1920-as évek közepén tervezte a nagycsarnokot a modern gyümölcs- és zöldségkereskedelem zökkenőmentes bonyolítására rakodórámpákkal, hűtött tárolóval és vasúti összeköttetésekkel. A Gestapo és az náci körzetvezetés 1941-től kihasználta az épület funkcionalitását a zsidók tömeges deportálásához; kibérelték a keleti pincék területét a deportálások végrehajtásához. A szomszédos piaci placcokon zavartalan volt az élet, minden a nyilvánosság előtt zajlott. Amúgy  nemcsak a Gestapo tisztviselői és pártfunkcionáriusok, hanem rendőrök, pénzügyi és vasúti tisztviselők, és más városi alkalmazottak is részt vettek a deportálásban.

A Marcus Kaiser és Tobias Katz építészeti iroda design-tervei alapján az emlékhelyen a deportálások tanúitól származó idézetek rajzolják ki az események dramaturgiáját, időrendben a padló és a falfelületekbe ágyazva.

Az emlékhely egy része az Európai Központi Bank területén található és szervezett túrák keretében látogatható.

Az új Börneplatz emlékmű

a Soá frankfurti áldozatainak emlékére épült. A Börneplatz-konfliktus 1987 néven elhíresült várostörténeti epizód arról szólt, hogy mi legyen az egykori Judengasse maradványaival. Emlékezetpolikai csatamezővé alakult a terület. Tüntetők léptek fel a régészeti leletek eltávolítása ellen. A konfliktus kompromisszummal zárult: az egykori Judengasse öt házának alapjait, a két mikvét és más maradványokat helyreállították: ezek az Museum Judengasse központi részei.

Az 1996-ban – több mint tízévi tervezés után – elkészült emlékmű nagy egysége a régi zsidó temető külső falán lévő fríz, melyen 11957 apró névtábla emlékezik az elpusztított frankfurti zsidó közösségre.

A Börneplatz emlékfái közepén óriási kőkocka tartalmazza az egykori gettó maradványait. A földön fémsínek jelzik az 1938-ban elpusztított Börneplatz-zsinagóga alaprajzát (Az 1882-ben emelt reprezentatív, ortodox zsinagógát Siegfried Kusnitzky tervezte Markus Horowitz rabbi ízlése szerint, 1901-ben bővítették: 400 főt tudott befogadni.  Tegyük hozzá: Horowitz rabbi 1844-ben született Tokajban és 1910-ben hunyt el Frankfurtban.)

A régi zsidó temető a Battonnstraßén

a második legrégebbi az országban, csak a worms-i előzi meg. A legkorábbi fennmaradt sírkő 1272-ből származik. A temető eredetileg a városon kívül volt, és csak 1333-ban került a városfalon belülre. A 16. századig a környéken élő közösségek temetkezőhelye is volt. A frankfurti zsidók 1828-ig használták.

1939-ben a közösségnek más ingatlanával együtt a temetőt is el kellett adnia potom áron a náci városvezetésnek. Éveken át folyt a sírkövek megsemmisítése, bár 175 kiválasztott, történelmi vagy művészi szempontból értékes sírköveket a Rat-Beil-Straße (zsidó) temetőjébe vittek. A bombázások alatt a temetőt törmeléklerakónak használtak. Több mint 2000 sírkő egyben megmaradt, több ezer a töredék. A háború után a temetőt visszakapta az újraalakult közösség. Az épen maradt, Rat-Beil-Straße temetőbe vitt sírkövek visszakerültek, a belső falnál lettek elhelyezve, mivel eredeti helyüket nem ismerték. A déli fal egyik sarkában fontos személyiségek, például Mayer Amschel Rothschild vagy Nathan Adler rabbi sírkövei állnak. 1991 és 1999 között a temetőt vizuálisan és szövegesen dokumentálták. A sírköveket és azok feliratait fordításokkal és megjegyzésekkel látták el az esseni Salamon Ludwig Steinheim Intézetben.

A temető az egész frankfurti zsidó emlékmű együttes szakrális középpontja. Absztrakt, többértelmű emlékezetterek ezek, ahol fal választja el a múltat a közelmúlttól, és a lényegét illetően zsidót a keresztény antijudaizmustól.