A kolbojnik (70 év -70 tárgy – végtelen történet)

Az Izraeli Kulturális Intézet 70 év – 70 tárgy – végtelen történet címmel rendezett kiállítást a modern Izrael Állam születésének 70. évfordulójára. A tárgyakból és a köréjük írott szövegekből válogatunk.

Szilágyi Erzsébet, héber tanár, Scheiber Sándor Iskola, a Yagur kibuc korábbi tagja:

Ha meglátnád a kibuc ebédlőjének egyik asztalán, nem biztos, hogy tudnád, mire is használd.

Ha megkérdeznéd: „Hát, ez meg mi?!” Azt mondanák: „Kolbojnik.” És Te elkezdenéd ízlelgetni a kifejezést, amelyben benne van minden. Benne van egy közösség története, amely nem is oly régen még mindent közösen tett, s evett. Így közös volt a szemét is, ami evés közben keletkezett: tojáshéj, uborkahéj, használt papírszalvéta, csirkebőr, és volt idő, amikor még a cigarettacsikk is.

Miután az edényke megtelt, már csupán egyetlen kérdés maradt: Ki ürítse ki belőle a szemetet? Nos, ezért volt jó, hogy voltak ügyeletesek, akik eltakarították a szemetet utánunk. De az ügyeletes rendszer megszűnt. Ottmaradtunk a kolbojnikkal az asztal közepén, s a szemét csak púposodott benne, amíg valaki – akibe a legtöbb szociális érzékenység szorult – ráhelyezte a tálcájára, és a többi tányérral együtt elindult vele a mosogató felé.

Ma már aligha látsz kolbojnikot a kibuc ebédlőjében. A kibucok átalakulásával a közös étkezések mára már szinte mindenhol megszűntek, az ebédlőket csak ritkán nyitják ki. A kolbojnik pedig ott álmodozik valamelyik porosodó konyhaszekrényben és arra vár, hogy újra megteljen és minden ((כֹּּּל legyen benne (בּוֹ).

Igaz, hogy lassan már kibuc és kibucnyik sincs, ám egy hatalmas kolbojnikra mégiscsak szükségünk lenne azért, hogy beledobjuk az összes szemetet, amit valaki majd csak kivinne a mosogatóhoz.