„A képeim nem arról szólnak, amit ábrázolnak”

Írta: Szarka Zsuzsa - Rovat: Kultúra-Művészetek

Beszélgetés Egyed László képzőművésszel

 26

Egyed László képzőművészt és filmrendezőt a különös kompozíciók mesterének is tekinthetjük, aki nagy szeretettel kombinálja a szimmetrikust az aszimmetrikussal. Gyönyörű grafikáit, tárgyai spirituális objektivitását látva leszögezhetjük, hogy szemlélődő művészet az övé. Az egykor a Szentendrei Grafikai Műhelyből induló művész az absztrakciótól jutott el a naturalista, fotórealista stílusig. Filmrendezőként az 1996-ban megrendelésre készített „Egy titokzatos férfi” című áldokumentumfilmje kapcsán ismerheti őt a közönség. A művész lakásában régebbi és újabb művei között barangolva megkapó a műfaji sokszínűség és egy-egy téma variálhatóságának végtelen lehetősége. Lapozgathatunk itt a fekete-fehér és színes ceruzarajzok, Picasso ihlette kollázsvariációk, klasszikus mesterek után alkotott parafrázisok között, pl. a Géricault parafrázis kiadatlan albumában, amely kísérlet: meddig változtatható, redukálható egy kiinduló motívum. Az Hommage á Picasso sorozat egyszerre hódolat a mesternek, és a bikaviadalnak – értelmezés kérdése az egész.

 

– Február 15-én nyílik közös kiállításod Novák Erikkel és a szerb Igor Lazinnal a merőben új kezdeményezésnek számító MÜSZI-ben. Ez a „Három az egyben” bemutató – amelyre kisméretű, intenzív megfogalmazású 8 B-s fekete-fehér ceruzarajzaidból, aktokból és csendéletekből válogattál műveket – egy régi terv vagy egy spontán „szerveződés” eredménye?

– Egy kicsit mindkettő. Eriket is és Igort is régóta ismerem. Szeretem őket, mint barátokat és izgatnak mint képcsinálók. Eredetileg csak nekem ajánlották fel a kiállítás lehetőségét, de amikor láttam, hogy három független hely áll a kiállító(k) rendelkezésére, azonnal rájuk gondoltam. Hogy miért rájuk, azt nem tudom. Rajtuk kívül még van pár olyan képzőművész barátom, akinek a munkái kevéssé ismertek, én pedig a hazai élvonalhoz tartozóknak gondolom őket.

 DSC09651

– Szentendrei időszakodat – amikor Barcsay Jenő, Bálint Endre, Szántó Piroska és Deim Pál barátságát is élvezhetted – absztrakt művek fémjelezték. Az utóbbi években, évtizedekben azonban teoretikusan eljutottál oda, hogy a figuratív művészetet tekinted igazán absztraktnak. Rajzaid mellőzik a történetiséget, a szubjektív üzeneteket, érzéseket, szerkesztésükben felrúgják a kompozíciós kánont, a képkivágásos szerkesztésű aktjaidnak nincs arcuk (maximum az ironikus tojásképeidnek…), mert vagy egyszerűen levágod a képről, mint az AbsztrAkt-oknál, vagy háttal állnak nekünk.

egyed034

Csendéleteiden az ábrázolt gyümölcs „a gyümölcs”, minden mellébeszélés nélkül, már-már chardin-i klasszicista tömörséggel. A papíron lévő cseresznye, alma, körte azonban szándékod ellenére mégis hordoz magában némi poézist… bocsánat… nem akartalak megsérteni, hiszen a szándékod a személytelenség. Mégis hol vagy Te ezekben a művekben?

– Igen, azt hiszem, jól látod. A szentendrei nagy elődök hatására sokáig nonfiguratív képeket készítettem. A felsoroltakon kívül még Vajda és Klee volt nagy hatással rám. Mostanra azonban konzervatívvá váltam, bár figurális képeimet még mindig absztraktoknak tekintem. Azt értem ez alatt, hogy sokkal inkább foglalkoztatnak a kompozíciós problémák, szimmetriák, aszimmetriák, formai visszatérések, stb. mint a modellek, melyek többnyire aktok, vagy csendéletek. De abban biztos vagyok, a képeim nem arról szólnak, amit ábrázolnak. Az alakok, vagy tárgyak, csak ürügyek az elképzelésem megvalósításához.

 61

Ősszel gyermekeiddel, Annával és Péterrel a 2B Galériában volt egy közös kiállításod, ahol Te a rajzaidat, Anna az Örkény képnovelláit, Péter a fotómontázsait mutatta be. Mindez a galéria „Művészcsaládok” sorozatába illeszkedett. Ha szétnézünk a budapesti művészeti piacon, Te mely galériát, vagy galériákat értékeled nagyra – szakmailag és emberileg?

– Nem tudok általános véleménnyel szolgálni a pesti galériás helyzetről, mert ahhoz ismernem kéne valamennyi galériát és a vezetőjét. A véges számú tapasztalatom azonban elég lehangoló. Azok a galériások, akikkel találkoztam, többségükben nagyképűnek, lekezelőnek tűntek. Igazából csak két kivétel jut az eszembe, Orbán Gyuri és Böröcz Laci. Az utóbbinál szeptemberben nyílt a gyerekeimmel közös kiállításom. Róla csak pozitív tapasztalataim vannak. Okos, tárgyszerű, nem lépi át a hatáskörét. Mindhármunkat egyenrangú partnerként kezelt. Egyszer sem tapasztaltuk nála, hogy lekezelően bánt volna velünk.
Egyszer majd mesélek a negatív tapasztalataimról. Azok legalább ennyire tanulságosak és azt hiszem, sokkal szórakoztatóbbak.

DSC09655

– Egyetlen zsidó tematikájú alkotásod ismert, egy kollázs, amely egy fiatal fiút ábrázol, egy foglyot, rabruha, sár és vér töredékekből körbekomponálva. Ez a műved Kertész Imre Sorstalanság című könyvének (Szépirodalmi Könyvkiadó) borítóján látható. Ha a zsidó identitás kérdését érintjük, akkor Neked mi jut eszedbe – szubjektíven és kendőzetlenül?

– Nagyon nehezet kérdeztél. Tudtommal minden felmenőm zsidó. Jó ideje egyszerűnek érzem kimondani magamról, hogy zsidó vagyok. És mégis, ha nem igényelne a mai Magyarországon némi bátorságot (vagy makacsságot) ennek a vállalása, lehet, hogy nem tenném. Barátaim között jócskán van zsidó és természetesen nem zsidó is. Különbséget nem ezek szerint a csoportok szerint érzek közöttük. Sőt, a legnagyobb emberi mintaképem a feleségem, aki a második csoporthoz tartozik. Persze, ettől még kulturálisan érezhetném magam zsidónak. De sajnos, nagyon keveset ismerek ebből a kultúrából. Magam elég műveletlen vagyok, de az a kevés ismeret, amivel rendelkezem, a világ bármely részéből érkezhet hozzám, faji vagy vallási megkülönböztetés nélkül. És mivel igazából csak magyarul tudok, ezért az irodalmi ismereteimnek ez a szűk keresztmetszete.

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]