A kánon, avagy a fősodor

Meghívással tiszteltek meg egy idegen nyelvű költészeti antológia bemutatójára. Lapozgatva a jó illatú kötetet, feltűnt, hogy a magyar költészetet ismertető könyvben sehol se találom Szép Ernőt. Kihagyták. Este felhívtam mindent tudó barátomat, Mihályi Gábort és méltatlankodva közöltem vele, milyen otromba megkülönböztetést vettem észre. „Ne csacsiskodj, Pali.”  Mondta.”Te is tudod, nincs benne a kánonban.”

Az ám! A kánon. Ahogy hajdani egyetemi tanárunk, Király István mondta: A fősodor.

Olyan korban élt Szép Ernő, amikor törzsében jelölték ki az embert az elpusztításra. Mit sem számított tehetség, erkölcs, érték, vagy, hogy őt, régi újságíró társát hívta halálos ágyához az akkor már senkit elviselni nem képes Ady Endre. Nem számított regényei kedvessége, színműveinek bája, verseinek a Nyugat legnagyobbjaihoz mérhető szépsége. A róla szóló kritikákban ezek a szavak uralkodtak: bocher, ortodox, Dob utcai, felekezeti, infantilis, gyermeteg. „Elrontották az élet ünnepét számomra evvel a zsidósággal.” Írta máig kiadatlan jegyzeteiben 1936-ban.(Ebből szemelgetek most egy keveset.) Pedig nem tudta még, mi vár rá néhány év múlva. Hatvan éves, mikor 1944-ben sáncásásra viszik. Erről írja majd csak világirodalmi jelenségként értékelhető remekművét, az Emberszagot. A regényt így fejezi be. ”Hogy másnaptól kezdve mi történt velem és mindnyájunkkal, azt már nem mesélem. Azt leírni és azt elhinni érzésem szerint nem is szabad.” Én se írom le. Hónapokon át futottak testvérével, Annával, mint az űzött nyulak. Szép Anna naplót írt, így ismerjük történetüket. Hosszú kálváriájuk egy Múzeum utcai házban ért véget, melyre hullottak a bombák, lőtték a szemközti Nemzeti Múzeumból, s őket, mint zsidókat, nem engedték az óvóhelyre. Bomba ütötte lyukon betört a fény a lépcsőházba, Szép Ernő ott írt, és mikor testvére kérlelte, keressen védettebb helyet, így felelt: „Ne zavarj, kérlek. Legvidámabb darabomat írom.”

Az új világ úgy kezdődött számára, hogy a Szabadság című lapban megjelent a halálhíre. Cáfolni kényszerült, akit a nyilasok a Dunába lőttek, az hozzá hasonlító testvére volt. Megjelent néhány írása itt-ott, aztán bezárult előtte minden ajtó. „Szórakoztató iparos. Kispolgár. Csökevény.”- írták róla. Az ostrom alatt fél lába elfagyott, nem tudott cipőt húzni rá. Egy vendéglőstől kapott minden nap egy tányér levest, azt ették testvérével ketten. Később az egyetemi menzán könyörültek rajtuk tányér levessel. Hajdan sok borravalót adott egy pincérnek, a fia hálából lakásába engedte őket, de a szobácska bombasérült, tetején lyuk, benézett az ég, beesett az eső. Szép Anna bekapcsolódik a gazdasági életbe, asztalt állít föl a Nagykörúton, rögtönzött orosz-magyar szótárt árul, de a vállalkozás csődbe megy. Az éhség elől vidékre menekülnek, Szép Ernő kórházba kerül, ott legalább enni adtak, aztán gyógyultan elbocsátották, és miközben diadalmasan túlteljesítették a 3 éves tervet, fölemelték az öt éves terv előirányzatát, és általános boldogság terítette be az országot, a költő annak rendje és módja szerint éhen halt.

A kánon, ugye. A kánon. Nem volt fősodor.

Nem az én dolgom végre megérdemelt helyére tenni a remekírót. Csak ideírom négy soros versét. Olyan, mint a legördülő könnycsepp. A címe: „Életem”

”Az én életem nem élet
Csak életet játszik
Az a fa vagyok kérlek
Aki a vízben látszik”

Kapcsolódó írás: Szép Ernő kiadatlan jegyzeteiből